Szombaton indul az idei eurovíziós versenydalt kereső élő showműsor-sorozat az m1-en és a Duna World csatornán. Húsz vadonatúj dal, nagyszerű előadók és dalszerzők, különleges produkciók: ez lesz A Dal.
|
||||||
|
Szombaton indul az idei eurovíziós versenydalt kereső élő showműsor-sorozat az m1-en és a Duna World csatornán. Húsz vadonatúj dal, nagyszerű előadók és dalszerzők, különleges produkciók: ez lesz A Dal.
Az idei Magyar Nemzeti Döntő elődöntőinek rajtsorrendjét nagy homály fedte eddig. Ma délutáni érdeklődésünkre sem kaptunk értékelhető választ. 3 nappal a verseny kezdete előtt talán sikerül megtudni, hogy kit melyik hétvégén láthatunk a verseny színpadán.
Dupla szavazással készültünk abból az alkalomból, hogy végre meg lehet hallgatni az összes dalt, ami versenyben lesz az idei Eurovízió magyar nemzeti döntőjén. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a honlapunkon regisztrált olvasóink szerint ki fogja megnyerni a nemzeti döntőt ha az olvasónk a szívére hallgat, és ki lesz a nyerő, ha az eszére.
Az MTV/MTVA hivatalos eurovíziós facebook oldalán a következőt lehet olvasni:”Ismerd meg az összes Dalt! Holnap este az MR2 – Petőfi Rádión 21 órától az Eurovíziós Dalfesztivál nemzeti válogatójának mind a húsz dalát meghallgathatod. És köztük lesz A Dal is!” Vége a találgatásoknak, holnap este végre minden dalt megismerhetünk! Azaz ma este, hiszen már szombat van…
Kizárta az MTVA és az MTV Zrt. Bebe and The Change „Fans will be friends” című dalát, mert bizonyíthatóan elhangott a dal szeptember 1. előtt egy kereskedelmi csatornán. Az együttes frontembere és menedzsere elismerte a fenti állítást, noha a pályázati feltételekben jóelőre le volt írva, hogy ilyen dallal nem lehet indulni, mert nem felel meg az EBU szabályainak.
A divatikon.hu riportere interjút készítette a 2012-es Eurovízió magyarországi válogatójának néhány szereplőjével. A lejátszási listában egymás után hallható beszélgetés Várkonyi Attilával, a Sophistic együttessel. Dancs Annamarival, a Bencsik Tamara-Kökény Attila duóval, a Compacti Disco-val, Fábián Julival, Király Viktorral, Kállay Saunders Andrással és Wolf Katival. Mindez szűk 40 percben. [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=r_ynHwgDP2Q[/youtube]Forrás: MTV/MTVA sajtóközlemény Bemutatták azt a húsz vadonatúj magyar dalt, amelyek közül kikerülhet az idei év magyar eurovíziós versenydala. A Magyar Televízió és az MTVA által decemberben meghirdetett pályázatra beérkezett több mint kétszáz dalból egy kilencfős szakmai zsűri választotta ki a legjobbakat. Tíz-tíz szerzeményt január 28-án és február 4-én az m1-en és a Duna World csatornán élőben sugárzott elődöntőkön mutatnak be, a zsűri és a nézők szavazata alapján összesen nyolc juthat tovább a február 11-i nemzeti döntőbe.
Az MTV és az MTVA közös sajtótájékoztatót tart kedden 11 órától Budapesten. A meghívó szövege szerint kétszáznál is több pályamű érkezett a decemberben meghirdetett pályázatra. A nézők és a zsűri az m1-en és a Duna World csatornán egyidejűleg élőben sugárzott háromrészes showműsor keretében dönthetik el, hogy melyik dal képviselje hazánkat a 2012 májusában megrendezendő bakui Eurovíziós Dalfesztiválon. A műholdas vétellel kapcsolatosan itt találhat bővebb információt.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően magas számú, csaknem 200 pályamű érkezett be a magyar nemzeti döntőt szervező MTV-hez. A hazai verseny Facebook oldaláról megtudtuk, hogy ma reggel óta válogatja a zsűri a dalokat (kb este 10-ig), melyeknek a felhozatala nagyon vegyes. És azt is megtudhattuk, hogy az előzetes 16 helyett összesen 20 dalt fognak bemutatni az élő televíziós selejtezőkben, ami megmarad három fordulósnak, azaz két elődöntő és egy döntő lesz, a jelenlegi tervek szerint január végétől. A pályaművek beküldőit az MTV titokban tartja, a televízió által közvetített válogatóba jutottakat viszont mindenki meg fogja ismerni néhány napon belül.
A régi táncdalfesztiválok és a legutóbbi 2008-as nemzeti döntő után most az MTV/MTVA ismét fesztivált rendez, melynek győztesét delegálják a 2012-es bakui nemzetközi versenyre. A jó hírt sajtótájékoztatón jelentették be, ahol több híresség is jelen volt. Így kapóra jött az origo.hu-nak kérdezősködni a tervekről.
A közmédiumokat tömörítő MTVA és a Magyar Televízió sajtótájékoztatón jelentette be, hogy jövőre újra részt vesznek a dalfesztiválon, a nemzeti válogatóra nevezett dalokat
Megszülettek az MTV tervei a 2012-es Eurovízióval kapcsolatban. December 1-től 20-ig várják a szabályoknak megfelelő pályaműveket, amik közül a zsűri a legjobb 16-ot továbbküldi két nyilvános televíziós elődöntőbe jövő január végén, február elején. A kiválasztottak listája január első heteiben kerül nyilvánosságra. A közönségszavazások és a zsűri közös döntése alapján 4-4 dal kerül a nagydöntőbe, februárban. A versenydalok bemutatását az MR2-Petőfi rádió is aktívan támogatni fogja. |
||||||
| Copyright © 2005-2026 ESC Hungary Old - Debrecen * All Rights Reserved | ||||||
Legutóbbi hozzászólások