Friderika újra színpadon – a szombati első elődöntőben!

Forrás: MTV sajtóközlemény

Szombaton indul az idei eurovíziós versenydalt kereső élő showműsor-sorozat az m1-en és a Duna World csatornán. Húsz vadonatúj dal, nagyszerű előadók és dalszerzők, különleges produkciók: ez lesz A Dal.

 

A teltházas szuperkoncertet adó Caramel, a hazai elektronikus pop egyik legjobbja, a Compact Disco, az Operettszínház szubrettje, Dancs Annamari, a színésznő-énekesnő Gallusz Niki és Vizy Márton, az eurovíziós rutinnal bíró Heincz Gábor Biga, a Megasztárban feltűnt Kállay-Saunders András, Kökény Attila és Bencsik Tamara, az utóbbi években már zeneszerzőként tevékenykedő Krisz Rudi, Pély Barna zeneszerző, jazz-zenész Pál Eszter és Pál István „Szalonna” társaságában és a kaméleon Tóth Gabi: ők az első hazai euovíziós elődöntő fellépői.

A január 28-ai, közel százperces élő adásban a versenydalok mellett Bayer Friderika is színpadra lép, és hosszú idő óta újra élő műsoban hallhatjuk tőle Magyarország eddigi legsikeresebb eurovíziós dalát, a Kinek mondjam el vétkeimet? című Jeney-szerzeményt. A másik meglepetésprodukció a Volare című egykori eurovíziós nyertes dal 1958-as harmadik helyezett, de annál világhírűbb dal lesz – Kolovratnik Krisztián és Fenyő Iván előadásában.

A négytagú zsűri – Wolf Kati, Csiszár Jenő, Rakonczai Viktor és Rákay Philip – véleménye mellett a nézők is jelentősen befolyásolhatják a továbbjutást. Csak sms-ben lehet szavazni, a műsorban elhangzó nem emeltdíjas sms-számra a világ valamennyi országából lehet voksokat küldeni. A visszaélések elkerülése érdekében egy számról maximum tíz szavazatot fogad a rendszer. Az elődöntőkben a zsűri pontozása alapján az első három dal jut tovább a döntőbe. Ezt követően indul az SMS szavazás, amelyben a többi hét előadóra lehet szavazni. Közülük a nézők által legjobbnak ítélt dal kerülhet negyedikként a döntőbe, ahol a nyolc dal tovább versenyez majd a győzelemért, az 57. Eurovíziós Dalfesztiválon való elindulás jogáért.

Comments

14 hozzászólás a(z) “Friderika újra színpadon – a szombati első elődöntőben!” bejegyzéshez

  1. Gabiii avatar
    Gabiii

    Az egész világról lehet szavazni? Az azért nem semmi 😀

    1. Máté94 avatar
      Máté94

      A világ valamennyi országából,azaz Európa országaiból. Pl: Szlovákia,Románia,Ukrajna,Szerbia stb.

      1. Gabiii avatar
        Gabiii

        Most ezt nem értem miért irtad le 🙂

  2. magyar póker avatar

    Mivel Eurovízió a verseny neve,értelemszerűen csak európai érdekeltségű, mind ajelentkezők, mind a szavazók tekintetében.

    1. Klész Imre avatar

      Hűha… Ennek az értelmezését már nagyon sokszor kitárgyaltuk. Az Eurovízió tagja pl afrikai ország is. A Duna World adót Amerikában és Ausztráliában is lehet fogni, lehet hogy az ottani nézőkre is gondoltak a szervezők. Az NF szabályait az MTV úgy határozza meg ahogy akarja, a győztes dalnak viszont EBU szabályosnak kell lennie.

  3. Serinon avatar
    Serinon

    Nagyon jó show-nak ígérkezik, a színpad jobb, mint a Csináljuk a fesztivált színpada volt. 😛

  4. Ezustroka avatar
    Ezustroka

    Nekem ez a tíz szavazat/telefon limit is nagyon szimpatikus 🙂

    1. Klész Imre avatar

      Végre, ezt a nagy versenyen is be lehetne vezetni. Néhány országban már régóta megy a szavazási limit, igaz, emelt díjass számmal fűszerezve.

      1. falcon avatar
        falcon

        Elvileg ott is van. Régebbi évek szabályaiban úgy rémlik szerepelt ez a kitétel, de nem nagyon hangoztatták. Egy 2010-es tájékoztatót találtam, max. 20 szavazat adható egy számról:
        You can vote up to 20 times, either for the same song or for different songs

        http://www.eurovision.tv/page/news?id=16983&_t=the_voting_how_does_it_work

  5. MrSilesian avatar

    És majd csak tényleg akkor kell szavazni, ha már megvan a zsűri 3 döntőse? Jól értelmeztem? 🙂

  6. zsoca avatar
    zsoca

    Ha ki lehet mondani azt, hogy: „…szeretünk Horst!…” akkor én is kimondom: „…SZERETÜNK MTV!…” 😀 😀 😀

    1. MrSilesian avatar

      Szeretjük mindkettőt :DD

      1. Pitbull avatar
        Pitbull

        Én valaki mást szeretek egyre jobban!