Szerző: Kovács Attila
2008.02.12. 22:50
1965, Butch Moore: I’m walking the streets in the rain (6. hely, 11 pont)
Írország viszonylag későn, majdnem tíz évvel az indulás után kapcsolódott be a dalversenybe, ám ennek ellenére a legtöbb győzelmet (szám szerint hetet) sikerült megszereznie. Ezzel együtt Butch Moore Nápolyban előadott bemutatkozó dalából még senki sem láthatta előre a fényes jövőt, hiszen a korszakra jellemző zenei stílust követő ballada a középmezőnyben végzett.
1967, Sean Dunphy: If I could choose (2.hely, 22 pont)
Két évvel a bemutatkozás után Írország máris a dobogóra került, méghozzá a második pozícióba. A győzelmet Nagy-Britannia színeiben Sandie Shaw szerezte meg, ez a párosítás már ekkor előrevetítette az elkövetkező évek, évtizedek brit-ír versengését, amikor ennek a két országnak bérelt helye volt a dobogón, sőt sokszor az első két helyet is egymás között osztották el. A dalverseny helyszínéül a bécsi Hofburgot választották, az este mégis a műsorvezetőnő, Erika Vaal számtalan bakija miatt maradt emlékezetes, többek között a győztest már az utolsó (ír) zsűri megkérdezése előtt kihirdette! Amikor rájöttek a hibára és felhívták Írországot, a zsűritag a kovetkezővel kezdte mondandóját: “Már azt hittem, hogy kihagynak minket…”
1970, Dana: All kinds of everything (1.hely, 32 pont)
Az első ír győzelem, amely egy Londonderry-ből származó fiatal hölgyhöz fűződik. Pedig Dana nem csinált semmi mást, csak egy széken ülve “mindenféle dologról” (All kinds of everything) énekelt, miközben félénken mosolygott a nézőkre. A dal bájossága és egyszerűsége elvarázsolta a zsűritagokat, így nem meglepő, hogy nagy sikert aratott. Érdekességként megemlítendő, hogy a kilencvenes évek végén Dana politikusi pályára tért és – többek között – az ír elnöki székért is indult.
1977, The Swarbriggs Plus Two: It’s nice to be in love again (3.hely, 119 pont)
A Swarbrigg-testvérpár két évvel korábban már képviselte hazája színeit, ám akkor mindössze a kilencedik helyen végeztek. Miután újra megszerezték az indulás lehetőségét, úgy gondolták, hogy duettjüket kiegészítik két hölggyel (a formáció nevében szereplő “plus two” innen származik), kérdés, hogy a kísérő hölgyek mit szóltak ahhoz, hogy egyszerűen “plusz kettőként”, mindenfajta név megjelölése nélkül aposztrofálták őket. Viccet félretéve, ez a felállás immár sikeresnek bizonyult, és a Swarbriggs-formáció meglehetősen közhelyes témájú dalával a harmadik helyen fejezte be a versenyt.
1987, Johnny Logan: Hold me now (1.hely, 172 pont)
Az ír Eurovíziós-történelem legsikeresebb előadójáról van szó, aki 1980-ban már megnyerte a versenyt “What’s another year” című dalával. Johnny Logan hét évvel korábban még ausztrálként képviselte Írországot, ám 1987-ben már rendelkezett ír állampolgársággal. Győzelme azért is egyedülálló teljesítmény, mert ez volt az első alkalom a versenyek történetében, amikor egy énekes megismételte első helyezését. Megjegyzendő, hogy amikor Johnny Logan az eredményhirdetés után – a hagyományoknak megfelelően – ismét előadta versenydalát, a végén a meghatottságtól elcsuklott a hangja és csak annyit bírt mondani: “Nem tudok tovább énekelni, köszönöm szépen.”
1992, Linda Martin: Why me? (1. hely, 155 pont)
Linda Martin szintén a legsikeresebb indulók közé tartozik, miután már 1984-ben második lett “Terminal 3” című dalával. Az 1992-es dal szerzője és szövegírója a kétszeres győztes Johnny Logan volt, ami már önmagában garanciát jelentett a jó helyezés elérésére, ráadásul Johnny beállt a háttérénekesek (!) közé is, tehát valóban mindent megtett Linda sikeréért. Ilyen mértékű “túlbiztosítás” után joggal tehetjük fel a kérdést, hogy miért volt Linda Martin dalának a címe “Why me?” (Miért pont engem?)
1994, Paul Harrington & Charlie McGettigan: Rock ‘n’ Roll Kids (1. hely, 226 pont)
A két idősődő úriember zsinórban Írország harmadik győzelmét szerezte meg, ami káprázatos (és valószínűleg megismételhetetlen) eredmény. A zongorán és gitáron kísért dal közben Paul és Charlie azokra az időkre emlékezik vissza, amikor még fiatalok voltak, maga a dal címe is erre utal. A versenyt megelőzően általános egyetértés volt abban, hogy a dal legfeljebb a közepmezőnyben végezhet, ehhez képest a pontozás végén elért 226 (!) pont és a hatvan pontos előny a második helyezett lengyel indulóval szemben minden képzeletet felülmúlt. A fenti pontszám egyúttal egy újabb rekordot jelentett: először sikerült egy országnak áttörnie a 200 pontos “álomhatárt”.
1996, Eimear Quinn: The voice (1. hely, 162 pont)
Az eddigi utolsó ír győzelem, egyúttal az első alkalom, amikor 1992 óta nem Írországban rendezték meg a dalversenyt, ez a tény is jól jellemzi a kilencvenes évek ír hegemóniáját. Az 1996-os dalversenyt túlnyomó többségben a misztikus, kelta jellegű számok jellemezték, szemmel láthatóan sokan szerették volna lemásolni az írek sikerreceptjét. A dalverseny műsorvezetőnője, Ingvild Bryn itt sem állt a helyzet magaslatán: egyrészt a spanyol zsűritag által ponttal jutalmazott Hollandia nevét Lengyelországnak értette (Holland – Poland), így utólag módosítani kellett a ponttáblázatot, másrészt az egyik pontozás alkalmával Csehszlovákiának is adott pontokat, amely akkoriban már több éve nem létezett.
2000, Eamonn Toal: Millenium of love (6. hely, 92 pont)
Írország utolsó előkelő helyezése fűződik ehhez a produkcióhoz, amely – a címéből is következően – az ezredfordulót és a szerelmet idézi meg. A himnuszszerű zene, a szentimentalizmustól túlcsorduló szöveg ellenére a közönségnek (hiszen akkoriban már nem a szakmai zsűri, hanem a nézők szavazatai döntötték el a végső sorrendet) tetszett a dal és a sok pörgős, dinamikus számmal szemben sokan szavaztak rá.
2006, Brian Kennedy: Every song is a cry for love (Elödőntö: 9. hely, 79 pont; döntő: 10. hely, 93 pont)
A 2000-es évek elején Írország egymás után érte el a csalódást keltő eredményeket, így az RTE (ír nemzeti adó) illetékesei úgy döntöttek, hogy módosítanak a kiválasztási rendszeren. Korábban egy TV-műsor keretében (“You’re a star” – Sztár vagy) választották ki a nézők az indulót, ami kétségtelenül megnövelte a dalverseny népszerűségét a fiatalabb korosztályok körében, ám az előadók többsége tapasztalatlan volt, illetve nehezen találtak számukra megfelelő dalokat, ami meglátszott a későbbi helyezéseken. 2006-ban tehát változott a rendszer: az RTE szövegíróknak írt ki pályázatot és a legjobb négy szerzeményt Brian Kennedy egy műsor keretében énekelte el. Végül az a dal lett a győztes, amelyet az énekes maga komponált, ám mielőtt bárki részrehajlással vádolná meg őt, hozzá kell tenni, hogy a dal valóban minőségi és ami a legfontosabb: Brian Kennedy személyében az írek végre egy tapasztalt és kiváló hanggal rendelkező előadót küldtek a dalversenyre, ami azonnal megmutatkozott a dal athéni sikerén.
Legutóbbi hozzászólások