Legutóbbi hozzászólások

Eurovízió 2016: Kezdődik az új szezon!

eurovision-2016Tudósító: Klész Imre
Forrás: esctoday.com

Túl vagyunk szeptember 1-jén, kezdődik az új eurovíziós szezon. A hírportálok legalább 40 résztvevő országgal számolnak. Rekordszámú jelentkezők Dániában, a lettek Supernováznak ismét, Magyarországon bedobták a csalétket, Måns házigazda lehet, az Eurovízió kezdését korábbra szeretnék rakatni, a 2016-os verseny nem lesz rongyrázós, keddig kell részvételi szándéknyilatkozatot küldeni az EBU-nak.

Dánia a hét elején jelentette be, hogy rekordot döntött a pályázók száma. 982 dalt regisztráltak, mint potenciális résztvevőt a 2016-os DMGP nemzeti döntőre. A pályázók közül az előválogató zsűri 10 dalt fog kiválasztani a 2016. február 16-i nemzeti döntőre.

Lettország ismét a Supernova című formátumot fogja használni az országot képviselő dal kiválasztására. Nem is csoda, hiszen az újonnan kifejlesztett műsorral 7 év után végre sikerült döntőbe jutniuk, ráadásul a döntőben a 6. helyezést érték el, ami az ország részvételének 4. legjobb helyezése. Egyszer már sikerült elhódítaniuk az eurovíziós trófeát: 2002-ben Marie N legendás táncos-átöltözős produkciójával győztek. Az új szezonra idén november elejéig várják a jelentkezéseket. A jelentkezők közül december elejére 20 pályázatot választanak ki a televíziós műsorba. A lett köztévé két előkészületi műsort tervez, az élő adások február vasárnapjain lesznek (bár február 29 hétfőre fog esni).

Körülbelül egy hónapja azt nyilatkozta az aktuális Eurovízió győztes Måns Zelmerlöw az esctoday.com-nak, hogy szívesen elvállalná a 2016-os Eurovízió műsorvezetői szerepét, ha felkérik erre. Nos kiderült, hogy a svéd SVT közmédiának is ez a terve, mert az Aftonbladet napilap szerint a felkérés már meg is történt, néhány formalitás maradt még rendezetlenül a szerződésben. Måns nemcsak a művészi oldalát tudja megmutatni, hanem műsorvezetői képességeit is, hiszen vezette már a 2010-es nemzeti döntőt, illetve három évig az Allsång på Skansen című nyári zenés műsor házigazdája is volt.

A jövő évi versenyhez kapcsolódik, hogy a versenyt rendező házigazda közmédia, az SVT javasolni fogja a műsor főszervezőjével, az Európai Műsorsugárzók Uniójával (EBU), hogy az Eurovízió elődöntőinek és döntőjének kezdési idejét tegyék egy órával korábbra, azaz Közép-európai idő szerint 20:00-ra. Ha az időzónákat nézzük, akkor Bakuban nem éjfélkor, hanem 23:00-kor kezdődne a fesztivál, Sydneyben pedig reggeli 5 óra helyett 4-kor. Martin Österdahl, a 2016-os verseny főproducere a kaukázusi államokra gondolt főként, ahol meglehetősen extrém időpontban kezdődik műsor. A legutóbbi svéd rendezéshez hasonlóan ismét nagyon olcsó rendezést szeretnének most is. Aki májusban a helyszínen szeretné nézni a műsort, az minimum május 10-14-ig vegyen ki szabadságot, a kezdő dátum az első elődöntő, a vége pedig a döntő napja.

A versenyen résztvevő országok körül ismét elindultak a pletykák: Törökország, Bulgária, Ukrajna, Szlovákia és Bosznia-Hercegovina versenyzése kétséges, habár a közmédiumoknak szeptember 15-ig el kell küldeni a részvételi szándéknyilatkozatot az EBU felé. Marokkó is felbukkan évről-évre, így most is. A pletykák szerint bármi megtörténhet Ausztráliával kapcsolatban. A miniállamok közül ne várja senki sem Andorra, Luxembourg és Monaco visszatérését.

Magyarországon az MTVA eurovízióval foglalkozó facebook oldalán jelent meg egy általános tájékoztató azzal kapcsolatban, hogy szeptember 1 utáni dalokkal lehet majd nevezni a 2016-os magyar nemzeti döntőre, melynek pályázati feltételeiről hamarosan többet is megtudhatunk. Magyarország valószínűleg megtartja a Dal formátumot most is.

13 hozzászólás Eurovízió 2016: Kezdődik az új szezon!