Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv
Fotó: Thomas Hanses
Christer Björkman, az 1992-es Eurovízió svéd versenyzője, azóta gyakorlatilag a svéd Mr Eurovision, vagyis delegációvezető, menedzser, producer, a 2013-as malmői Eurovízió producere volt, szóval ő alapította 2002-ben Tallinban az Eurovíziós Dalfesztivál kitalálójáról, Marcel Bezençonról elnevezett díjat, amit azóta minden évben három kategóriában ítélnek oda.
2015-ben a sajtó díját az akkreditált média és sajtómunkások szavazásának győztese kapta, melyről mi is tudósítottunk. Vagyis az olasz Il Volo a „Grande Amore”című dalért vehette át a díjat.
A művészeti díjat az Eurovízió kommentátorainak szavazatai alapján ítélték oda: a svéd Måns Zelmerlöw „Heroes” című produkciója kapta.
A dalszerzői díjat a versenyen résztvevő dalszerzők ítélték oda, ezt a norvég Kjetil Mørland kapta a „A Monster Like Me” című dalért.
Legutóbbi hozzászólások