Szerző: Kovács Attila
2007.12.12. 20:10
ESC 1963, Laila Halme: Muistojeni laulu, 13. hely, 0 pont
Finnország 1961 óta indul az Eurovíziós Dalversenyen, de nagyon sokszor csak a mezőny második felében végeztek az induló művészek, ráadásul Laila Halme azzal a nem kívánt elsőséggel “dicsekedhet”, hogy ő volt az első finn énekes, akinek nem sikerült pontot szereznie.
Az 1963-as verseny azonban egy furcsa epizód miatt maradt emlékezetes: a szavazás során a zsűritagok a pontokat az országok fellépési sorrendjében és nem emelkedő sorrendben közölték. A norvég zsüritag elrontotta a fenti szabályt, mire a műsorvezetőnő (Katie Boyle) figyelmeztette őt. A norvég úr időt kért és a szavazás végén újra elmondta pontjait, ám ezúttal teljesen más sorrendet adott meg! Ráadásul a módosításnak köszönhetően nem a svájci, hanem a dán dal lett a nyertes, ami akkoriban nagy felháborodást váltott ki. Külön érdekesség, hogy a kilencvenes évek végén a norvég Eurovíziós klub vezetője megtalálta az eredeti pontozóívet, ami világosan megmutatta, hogy Dánia jogosan nyert; már csak az a kérdés, hogy a norvég zsüritag első alkalommal miért adott meg rossz pontokat?
ESC 1969, Jarkko & Laura: Kuin silloin ennen, 12. hely, 6 pont
Különös módon Jarkko és Laura kettősén kívül nem indult más duó ebben az évben, ennek ellenére ez a választás nem bizonyult túlságosan sikeresnek: egyes kritikusok szerint Jarkko szalmakalapján kívül más említésre méltó momentum nem található a produkcióban. Ez az év abból a szempontból is különösnek tekinthető, hogy egyszerre négy országot (Franciaország, Spanyolország, Hollandia és Nagy-Britannia) hirdettek ki győztesnek, azaz az indulók negyede az élen végzett!
ESC 1975, Pihasoittajat: Old man fiddle, 7. hely, 74 pont
A dal kiválóan mutatja, hogy Finnország rengeteg stílussal próbálkozott az évek során, olyanokkal is, amelyek meglehetősen távol állnak az ország zenei hagyományaitól. A Pihasoittajat – amelynek produkciója leginkább egy észak-amerikai countrydalt juttat eszünkbe – a legsikeresebb finn indulók közé tartozik, úgy látszik, a zsűritagokat nem zavarta meg annyira a “kultúraváltás”. Fontos megemlíteni, hogy ebben az évben vezették be azt a pontozási rendszert, amely a mai napig használatos (1-től 12 pontig lehet értékelni az indulókat), továbbá előírták a műsorvezetőknek, hogy a pontokat angol és francia nyelven is meg kell ismételni.
ESC 1976, Fredi & Friends: Pump-Pump, 11. hely, 44 pont
Ha az ember összehasonlítja ezt a produkciót Finnország egy évvel korábbi versenydalával, egyszerűen nem akar hinni a szemének: vajon ez a két dal tényleg ugyanabból az országból származik? A kontraszt döbbenetes: Fredi – aki már 1967-ben is indult a dalversenyen, akkor a tizenkettedik helyen végzett – a szám során többször “összeütközésbe” kerül a mellette táncoló hölgyekkel, akik minden bizonnyal számtalan kék folttal lettek gazdagabbak a szám végére.
ESC 1977, Monica Aspelund: Lapponia, 10. hely, 50 pont
Ez az év ismét egy újdonságot hozott: ettől kezdve minden indulónak saját anyanyelvén kellett énekelnie. Sajnos azonban ezt a szabályt meglehetősen későn hozták nyilvánosságra, így azok az országok, amelyek korábban angol nyelvű dallal jelentkeztek, megkapták az indulási jogot. Monica Aspelund Lappföldről szóló száma esetében nem volt ilyen gond: a dal finn és angol változatban is elkészült, eredetileg pedig az angol verziót nevezték a dalversenyre. A verseny előtt nem sokkal azonban megváltozott az eredeti koncepció és Monica Aspelund végül a Lapponia finn változatát énekelte el.
ESC 1982, Kojo: Nuku pommiin, 18. hely, 0 pont
1963 után Finnország ismét pont nélkül zárta a dalversenyt: az “áldozat” ezúttal Kojo volt, aki a hidegháború időszakát kihasználva egy atombombáról (!) énekelt, ám amíg Nicole, a német induló hasonló témát felhasználva magabiztosan nyerte a versenyt, addig Kojo az utolsó helyen végzett, rámutatva arra a tényre, hogy az azonos témaválasztás nem feltétlenül jelent garanciát hasonló eredmény elérésére.
ESC 1989, Anneli Saaristo: La dolce vita, 7. hely, 76 pont
Újabb példa a finn produkciók elképesztő sokszínűségére: a dal gyökerei a spanyol flamenco környékén keresendők, az ének címe olasz nyelvű, de a dalszöveg finnül íródott. A bizarrnak tűnő kombináció ellenére a végeredmény egy kellemes hangzású produkció lett, amely megérdemelten végzett a – Finnország esetében előkelőnek mondható – hetedik helyen. Az 1989-es év esetében érdemes kiemelni, hogy a dalversenyen indulók mindegyike újonc volt (egyedül a görög Marianna szerepelt két évvel korábban, de csak háttérénekesként), ami merőben szokatlannak tekinthető.
ESC 1996, Jasmine: Niin kaunis on taivas, 23.hely, 9 pont
Jasmine a megszerzett kilenc pont ellenére az utolsó helyen végzett: rosszmájú megjegyzések alapján úgy nézett ki, mintha éppen krumpliszedésről érkezett volna, ráadásul a dal szövegével is hadilábon állt. A fenti kritika némileg ugyan túlzó, ám tény, hogy a dalversenyt megelőző zártkörű válogatáson Jasmine produkciója az utolsó, még éppen továbbjutó helyen végzett (holtversenyben Magyarországgal, ám a pontozás összetétele nem nekünk kedvezett), így a rossz eredmény végső soron nem tekinthető előzmény nélkülinek.
ESC 2004, Jari Sillanpää: Takes two to tango, 18. hely, 50 pont (kiesett az elődöntőben)
Jari Sillanpää, a hazájában népszerű énekes – ahogyan azt a szám címe is mutatja – a tangót választotta produkciója témájául. Előzetesen sokan esélyesnek tartották a dalt a döntőbe kerülésre (ebben az évben vezették be az elődöntő intézményét), ám valamilyen ok miatt ez mégse sikerült: egyesek szerint a háttérben táncoló pár zavaróan hatott és megosztotta a nézők figyelmét, mások ezzel szemben a rossz hangminőséget hibáztatták, ám tény, hogy Jari az előzetes várakozásoktól messze elmaradva még a döntő közelébe sem került.
ESC 2006, Lordi: Hard Rock Hallelujah (Elődöntő: 1. hely, 292 pont, döntő: 1. hely, 292 pont)
A finn zenei világban nem ismeretlen a hard rock és a heavy metal, ennek ellenére valószínűleg a legelvakultabb finn Eurovízió-rajongók sem számoltak azzal, hogy éppen a Lordi hozza meg számukra az ország első győzelmét. A Lordi produkciója szavakkal leírhatatlan, mindenképpen látni kell, mielőtt véleményt alkotunk róla. Az együttes fő jellegzetessége, hogy a zenészek különböző szörnyjelmezekben jelennek meg, így soraikban többek között múmia és zombi is megtalálható. A Lordi tagjai nem hajlandók a fenti kosztümök nélkül megjelenni vagy interjút adni, így sok néző minden bizonnyal a mai napig találgatja, hogy vajon kik is rejtőzhetnek a szörnymaskarák mögött. Hozzá kell tenni, hogy ha a külsőségektől eltekintünk, akkor az előadott dal önmagában is élvezetes, de valószínűleg erre nem sokan emlékeztek a jelmezek okozta sokk miatt.
Legutóbbi hozzászólások