Blog: Trijntje Oosterhuis nyerte az idei Barbara Dex díjat

2015bdawardTudósító: Klész Imre
Forrás: eurovisionhouse.nl

Az eurovisionhouse.nl holland eurovíziós weboldal minden évben megkérdezi a rajongókat arról, hogy kinek volt a legsiralmasabb fellépőruhája az éppen aktuális Eurovízión. Idén rekordszámú, 4163 szavazat érkezett be. Trijntje Oosterhuis már a főpróbán is sokkolta a közönséget a középen kivágott fekete ruhájával, majd végül úgy tűnt, hogy egyezik a mérete a holland pontbemondó szóvivővel, aki éppen az Eurovízió 1998-as és 2007-es holland képviselője, Edsilia Rombley volt.

edsilia_vote2015-dex

Így a ruha megmaradt az Eurovízión de csak a ruhát tudták bejuttatni a hollandok a döntőbe, egy rövid ideig, a szavazási körkapcsoláskor. Trijntje Oosterhuis új fellépőruhaként egy szintén borzalmas fekete zsákruhát, vagy inkább estélyihez illő ejtőernyős ruhát kapott, amivel méltán hódította el az első helyet (1324 szavazat) az ezüstfenyőnek öltöző szerb Bojana (605 szavazat) és a viszonylag korrekt estélyi és öltönyös ruhára ragasztott giccses Ikea ledcsíkokkal súlyosbított brit Electro Velvet (397 szavazat) duó elől. Boggie a 23. helyet csípte el, ami egy ilyen versenyen igazán hízelgő. Ciprus versenyzőjének ruházata mindössze csak két szavazónál csapta ki a biztosítékot, de például a 2015-ös Eurovízió svéd győztese a 11. helyezést érte el. Mit is mondhatnánk a győztesnek: „Gratulálunk”! A szavazás teljes végeredménye letölthető itt!

trintje-dex
Trintje és Barbara Dex ikerségi vizsgálaton.

A Microsoft csodafegyvere szerint csak az öltözködési stílusuk lehet hasonló, de ettől még nem tekinthetők ikreknek.

Következzenek a dobogósok!

És az utolsó helyezett:

Comments

32 hozzászólás a(z) “Blog: Trijntje Oosterhuis nyerte az idei Barbara Dex díjat” bejegyzéshez

  1. Dani avatar
    Dani

    Abszolút megérdemelten nyerte meg ezt a díjat, rá szavaztam.

  2. Isti avatar
    Isti

    Én Bojanára szavaztam, de abszolút megérdemelten nyert. Gratulálok 😀

  3. Mona Lisa avatar
    Mona Lisa

    Szerintem a szloven enekesno „ruhaja” volt a legrosszabb.

    1. Kajli25 avatar
      Kajli25

      Azzal mi volt a gond? Szerintem szép volt… 🙂

      1. Mona Lisa avatar
        Mona Lisa

        Nekem csak az anyagaval volt bajom. Az a fuggonyszeru valami….jaaaaaaaaaaaaajjj 🙂

  4. János avatar
    János

    Hékás, az első ruha nem is volt olyan vészes. 🙂

    1. Dani avatar
      Dani

      Erről leginkább Pitbull véleményét kellene megtudni. 😀

      1. Pitbull avatar
        Pitbull

        Az első ruha nagyon szimpatikus volt nekem, érthető okokból…

      2. János avatar
        János

        A fókuszpontja elég egyértelmű volt, az biztos 😀

      3. Dani avatar
        Dani

        Akkor gondolom a kedvenc részed a döntőből a holland szavazás volt. 😀

      4. Pitbull avatar
        Pitbull

        Nem. A kedvencem Ann Sophie produkciója volt. Az nagyon ott volt a szeren. Még Zoli is csak ennyit tudott utána mondani: Szerelmes vagyok! Kicsit féltékeny is lettem…

      5. Zoli avatar
        Zoli

        :DDD Na de tényleg durva volt! :O ♥

    1. Dani avatar
      Dani

      Ebből sem lesz semmi…

  5. Luxor555 avatar
    Luxor555

    Szerintem sem.

    1. Dani avatar
      Dani

      Ahogy Kínát is elutasították (Hála az Égnek!) úgy őket is el fogják. És ajánlom nekik, hogy Ausztráliát is küldjék el!

  6. force avatar
    force

    Én Albániára szavaztam, de a hollandok is megérdemelték.
    Kéne egy Silvia Night díj is lassacskán, a legnagyobb hisztiért járó díjat idén kétségkívül Maria Elena kapná:

    http://oikotimes.com/2015/06/07/maria-elena-kyriakou-explains-why-she-failed-it-was-due-to-orf/

    Ahh… klasszikus: https://www.youtube.com/watch?v=NVdf7KrevF0

    1. force avatar
      force

      és itt is
      http://wiwibloggs.com/2015/06/06/eurovision-2015-results-greece-cyprus-voting/96723/

      “I felt embarrassed after hearing the Cypriot vote,” she said. “I did not expect such a thing from Cyprus…I was disappointed. Both me and Efthivoulos Theocharous [the guy playing the piano] come from Cyprus. Only five people [the jury] decided this horrific result.”

      jesszusom ez a nő tuti nem normális 😀

      1. Pitbull avatar
        Pitbull

        Sokkal jobb a magyar versenyzőnek, minket nem érhet ehhez hasonló trauma, mert nincs ilyen, állandóan Magyarországra 12 pontot dobáló másik ország. Mindenben meg kell látni a pozitívumot. Mint például itt:

        http://4.bp.blogspot.com/_52XlFnbSmHk/R7f5-pfcDZI/AAAAAAAAG6E/UvZ3eMh8jXA/s400/unicum.gif

    2. Dani avatar
      Dani

      Azért a hiszti nagymesterei mégiscsak a törökök. Már 2012-ben sem indultak volna a 2011-es kiesés miatt, de mivel a tesók rendeztek, így indultak. Meg 2009-ben is hisztiztek, azt olvastam, hogy jobb helyet vártak Hadisének. Ha valaki egy 4. helyen is ki tud akadni, akkor ott már gondok vannak.

      1. force avatar
        force

        A görögök és a törökök nagyon tudnak hisztizni, de az előadók közül eddig messze Silvia Night a legnagyobb hisztigép, most Maria Elena is megközelíti a szintjét. 😀

      2. Dani avatar
        Dani

        Ja, meg Zeljko is kiakadt Bojana 10. helye miatt. Előbbre várta. Érdekes, Montenegró hátrébb végzett, mégis az miatt a dal miatt akadt ki, amihez semmi köze sem volt. Jó, tudom, hogy Zeljko szerb, de hát akkor is…

  7. Orsolya333 avatar
    Orsolya333

    Szerintem az idei év legjobban öltözöttje Conchita, Ő mindig tudja, hogy kell valahol ízlésesen megjelenni. A versenyzőket tekintve az albán lány volt a legcsinosabb, a legborzasztóbb ruhát pedig a grúz és holland énekesnők viselték.
    Boggie ruhája nekem annyira nem tetszett, túl „színházi” hatást keltett.
    Egyébként ma azon gondolkodtam, hogyan érhettünk el volna jobb helyezést, és arra jutottam, hogy ha talán ülve énekli a dalt, egy zongora kíséretében, akkor talán bensőségesebb hatást keltett volna, de így is büszke vagyok nagyon.

    1. Dani avatar
      Dani

      Az a színpadkép túlságosan hasonlított volna a lengyelre. Szóval nem lett volna célszerű.

  8. Luxor555 avatar
    Luxor555

    A csehek nem sokára eldöntik hogy részt vesznek e a következő versenyen. http://eurovoix.com/2015/06/13/czech-republic-2016-participation-discussions-underway/

    1. Dani avatar
      Dani

      Szerintem részt fognak venni. Idén eléggé nagy volt a nézettség náluk (a döntőé nem, érthető okokból), emellett idén érték el az eddigi legjobb eredményüket, ráadásul több, mint 3x annyi pontot kaptak idén, mint az előző 3 részvételükön összesen. Ezek olyan érvek, amik miatt maradni kellene.

    2. force avatar
      force

      Jó lenne ha maradnának, emellett, ahogyan Dani is írta számos érv szól, plusz, ahhoz, hogy az ESC népszerű legyen az országban, bizony invesztálni kell bele, legalább úgy, hogy évről évre részt vesznek, függetlenül az eredménytől. Magyarországon is 2011-ben kezdett népszerűvé válni az EV, amihez kellett az is szerintem, hogy 2005,2007,2008,2009-ben is részt vettünk előtte. Szóval remélem, hogy a csehek maradnak és a szlovákok is visszatérnek.

      1. Luxor555 avatar
        Luxor555

        Szlovákia visszatérésében én nem bízok.

      2. Dani avatar
        Dani

        Ki tudja. Csehország is meglepetésszerűen tért vissza, akkor Szlovákia miért ne? 🙂

      3. Dani avatar
        Dani

        Meg még az is, hogy idén részt vesznek a Fiatal Táncosok Eurovízióján…utoljára szlovák részvételre azon a versenyen 1997-ben, a debütálásukon volt példa.

  9. Dani avatar
    Dani

    OFF: krobertről tud valaki valamit? Mert ha igen, üzenem neki, hogy Earth-re holnap 23:59-ig küldje el a 2 választott dalát. Ha nem küldi, nem vehet részt idén.

  10. szancsodavid avatar
    szancsodavid

    Nincs kérdésem. Teljesen egyértelmű volt, hogy Trijntje fogja nyerni.