Naptár

2026. szeptember
h K s c p s v
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Wolf Katiék elpróbálták

Tudósító: Klész Imre
Forrás: mtv.hu

Ma délelőtt táncpróbával egybekötött sajtótájékoztatót tartott Wolf Kati és csapata (képek itt). A koreográfiáért 2009 után ismét Papp Timi fog felelni, de ezúttal a háttérben fogja mozgatni a szálakat. Még egy érdekessége lesz a produkciónak: Ambrus Rita, a 2005-ös Eurovízió magyar nemzeti döntőjének résztvevője is színpadra lép. Az előadás résztvevője még Jármai Edit (az Edith and the Gigolos együttes énekesnője), Szentirmai Zsolt és Kiss Ernő Zsolt (musicalszínészek), ők énekelni is fognak. Az Eurovízió szabályai szerint hatan lehetnek a színpadon, ezt a magyar delegáció ki fogja használni. A hatodik tag Makár István táncművészre összetettebb koreográfiát bíztak, így történhetett meg az, hogy véletlenül lerúgta a plafonról a diszkógömböt. A színpadkép kialakítását a magyar versenydal klipjét rendező Indián felügyeli.

A cikk itt folytatódik

Minden nap Eurovízió az MTV-n

Tudósító: Kerékgyártó Péter
Forrás: oikotimes.com

Tegnap, március 30-án március 27-én este kezdte meg az MTV az idei eurovíziós dalok videóinak bemutatását esténként. Először a rendező Németország képviseletében indított, Lena „Taken by a stranger” című dalát mutatták be közép-európai idő szerint 22:30-kor. A magyar dalt április 1-jén fogják bemutatni, majd egészen május 8-ig minden este sorra kerül egy-egy dal a nemzetközi verseny kezdetéig.

What about our karaoke?

Kati interviewed by VIVA Tv

Rácz Gergőék segítenek Kati színpadi produkciójában

Tudósító: Klész Imre
Forrás: divany.hu

A magyar versenydal egyik szerzőjével, Rácz Gergővel készített interjút a divany.hu. A cikkben szó esik Kati eurovíziós színpadi megjelenéséről is.
– Igen, abban is segítünk, hogy milyen színpadi megoldás passzolhat ehhez a zenéhez. Borzasztó profinak kell lenni, szeretnénk egy világszínvonalú produkciót megvalósítani. Szabály, hogy csak hat ember lehet a színpadon, ezzel együtt úgy gondoljuk, hogy meg lehet nagyon ütősre csinálni, és a szereplőket is szeretnénk a legjobbakból kiválogatni. Egy olyan show-t szeretnénk, ami nagyon illik a dalhoz.

A teljes cikk elolvasható itt

Elkészült Kati klipjének magyar, 4 perces verziója

Wolf Kati: Lena és Yohanna dala is tetszett

Tudósító: Klész Imre
Forrás: hvg.hu

hvg.hu: Nézted az előző évek eurovíziós dalfesztiváljait? Mit gondolsz a korábbi magyar versenyzők előadásairól?
W. K.: Minden évben követtem az Eurovíziós Dalfesztivált. A korábbiak közül családi érintettség miatt az 1994-es és az 1997-es versenyeket követtem a legnagyobb izgalommal, melynek során édesapám, Wolf Péter is „versenyben” volt – mint karmester – Bayer Friderika, majd a VIP együttes oldalán. Friderika negyedik, a VIP – benne Rakonczai Viktorral és Rácz Gergővel, akik az ėn versenydalomban is közreműködtek – a 12. helyezést érte el. A külföldi versenyzők közül leginkább a tavalyi győztes, Lena Meyer-Landrut áll közel hozzám, de a két évvel ezelőtti izlandi versenyző, Yohanna dala is tetszett.

A teljes cikk elolvasható itt

A spanyolok plágiummal vádolják a magyarokat

Tudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com – borsonline.hu – facebook.com
Fotó: illusztráció a hisztériáról

Az oikotimes.com mai cikke szerint Marta Sánchez 2010 novemberében Olaszországban megjelent dala, a „Breathe In” nagyon hasonlít Wolf Kati „What about my dreams” című versenydalára. A dal szerzői, Jésús María Pérez és Antonio Sánchez Ohlsson átengedte a döntést a szerkesztőknek kiadónak arról, hogy jogi lépéseket tegyenek a magyar delegáció ellen – írja az oikotimes.

A cikk itt folytatódik

Eurovízió-kompatibilitás: interjú Kati dalának zeneszerzőivel

Tudósító: Klész Imre
Forrás: zene.hu

— Úgy érzem, tökéletes kombináció a Szerelem, miért múlsz?: zene, szöveg, előadó, eurovízió-kompatibilitás szempontjából egy hibátlan egység. Hogyan született a dal?
— [Rácz Gergő] Úgy kezdtünk neki Viktorral, hogy megnéztük Kati összes X-Faktoros szereplését. Rájöttünk, milyen dal áll jól neki, melyik stílusban, melyik hangfekvésben tudja leginkább megmutatni magát. Egy zongora és gitár mellett viszonylag gyorsan megkomponáltuk a dallamot, aztán összeraktuk a szerkezetet, Kati felénekelte egy kamu-angol szöveggel, majd utána írta meg rá Geszti Péter a végleges dalszöveget. Düsseldorfba a Johnny K. Palmer által írt angol változattal megyünk, aminek What About My Dreams? a címe.

A teljes cikk itt olvasható, a zene.hu-n

Wolf Kati dala etióp felmenőkkel

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=4D8bvW0j3fw [/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: mixonline.hu
Videón: a legnépszerűbb Johnny K. Palmer videó a YouTube-on

A májusi Eurovíziós Dalfesztivál készülő és Wolf Katinak összehozott magyar versenyprodukció angol szövegét egy etióp és jamaicai felmenőkkel is rendelkező fiatal zenész írta. Johnny K. Plamer Budapesten született és Ausztriában nőtt fel.

A cikk itt folytatódik

Magyar rajtszámok az Eurovízión

Tudósító: Klész Imre
Forrás: old.eschungary.hu

Magyarországnak több kedvenc sorszáma van az Eurovízión, igaz ezekhez különböző helyezések kapcsolódnak. Eddig háromszor kaptunk 15-ös sorszámot, kétszer 11-est és 22-est. Visszafelé haladva időben, ilyen sorszámok jutottak Magyarországnak:

A cikk itt folytatódik

Magyarország: Wolf Kati – What About My Dreams?

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=GASVvm1jeCw[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: hirado.hu
Eredeti kiadás: 2011.03.09. 11:20

Ma délelőtt az MTV sajtótájékoztató keretében mutatta be Magyarország 2011-es eurovíziós képviselőjét. A sajtótájékoztatón Rákay Philip, az m1 intendánsa elmondta, hogy sok-sok dalt néztek meg az elmúlt 2-3 héten, és büszkén kiállnak a választottjuk mellett. Az MTV zsűrije már szereti a dalt, így a nézők is biztosan meg fogják szeretni. Női előadót hallhatunk majd a nemzetközi versenyen.

A cikk itt folytatódik

Legfrissebb: Ma klippremier!

Breaking: Video premier today!
Tudósító/Corresponder: KLÉSZ Imre
Forrás/Source: MTV Press

/hu/ Ma este lehull a lepel Wolf Kati eurovíziós versenydaláról: ma este a végleges változatot fogja nyilvánosságra hozni az MTV. A mai napi program:

/en/ Today, MTV will publish the Eurovision version of Hungarian entry. The schedule for today:

 

A cikk itt folytatódik

Tévészüret a mai napra – néhány videó

A cikk itt folytatódik

MTV: dalbemutató sajtótájékoztató szerdán

Press conference on Wednesday
Tudósító/Corresponder: Klész Imre
Forrás/Source: MTV sajtóiroda
Internetes közvetítés/Live on internet: http://www.hirado.hu/Hirek/2011/03/09/10/O_a_magyar_indulo__elo_kozvetites_az.aspx
http://www.eurovision.tv/esctv/future?program=26703
Start: 2011. március 9. 11:00
Updated: 2011.03.07. 22:30

[hu] Szerdán délelőtt 11 órától tart sajtótájékoztatót az MTV, ahol bemutatják az idei Eurovízió magyar résztvevőjét és egyben bemutatják a dalt is. Az esemény nyomon követhető a hirado.hu-n. A sajtótájékoztató egy budapesti belvárosi étteremben lesz.

[en] On this Wednesday at 11 MTV is going to hold a press conference with introducing this year’s Hungarian Eurovision entry. You can watch the press conference live at hirado.hu. The press conference will take place in a restaurant of downtown of Budapest.

MTV: jövő héten lesz bemutatva a dal

Tudósító: Klész Imre
Forrás: MTV Sajtóiroda

/hu/ A Magyar Televízió a jövő hét folyamán mutatja be versenydalát a közelgő Eurovíziós Dalversenyre. A köztévé az idén belső válogatás után választotta ki az eurovíziós versenydalt. Magyarország képviselője a 2011-es verseny első elődöntőjében fog színpadra lépni. Az m1 élőben közvetíti a két elődöntőt és a döntőt is.

/en/ MTV is going to present its entry for the upcoming Eurovision Song Contest next week. The Hungarian song has been chosen by an internal selection. Hungary will compete in the first Semi Final of the Eurovision Song Contest 2011.
A cikk itt folytatódik

Wolf Katinak is van támogatói csoportja a Facebook-on

Új címen az MTV eurovíziós oldala

Tudósító: Klész Imre
Forrás: premier.mtv.hu

Hosszú várakozás után végre látható nyomai is vannak a Magyar Televízió eurovíziós részvételének. Az MTV régi, nehézkesen kezelhető központi oldalát beépítették az MTV műsorait népszerűsítő premier.mtv.hu portálba, annak aloldalaként jelenik meg a 2011-es Eurovíziós Dalversennyel foglalkozó rész.

A cikk itt folytatódik

A Facebook-on is folyik a kampány az előadók támogatására

Tudósító: Klész Imre
Forrás: old.eschungary.hu@Facebook

Hónapokkal ezelőtt elkezdtük hirdetni több fórumon is azt, hogy ha az MTV részt vesz a 2011-es Eurovízión és nyílt pályázatot írna ki az esetleges dalra, akkor készüljenek fel a zenészek és zenekarok arra, hogy a megfelelő időben kész és szabályos dalt tudjanak nevezni. Most hogy tudjuk azt, hogy a magyar versenyző az Eurovízió keddi elődöntőjében fog szerepelni, némileg felgyorsultak az események. Igaz, hogy az MTV még nem döntötte el, hogy milyen módon fog dalt választani, egyre több művész ajánlja magát, illetve a rajongók kampányolnak kedvenceik mellett.

A cikk itt folytatódik

Hettmann Júlia is pályázna Magyarország képviseletére

Tudósító: Klész Imre
Forrás: soundcloud.com – old.eschungary.hu@Facebook
Audio: Leave me alone

A magyar előadók egyre inkább érdeklődnek a nemzetközi megmérettetés iránt. Hettmann Júlia évek óta külföldön él, amit előnynek könyvel el abból a szempontból, hogy könnyebben tudna szavazótábort toborozni a döntő idejére. A dalt hangmérnök bátyjának segítségével sikerült elkészítenie és hamarosan befejeződnek a videóklip utómunkálatai is.

A cikk itt folytatódik