|
Szerző: Sebők Judit
A Fool Moon talán az egyik legmegosztóbb produkció az idei Dalban. Előadásuk és egyedi stílusok lenyűgöző, de maga a dal már nem örvend osztatlan sikernek. Az viszont biztos, hogy külföldön sokan kedvelik őket, így történt, hogy elkészült az alábbi interjú egy nemzetközi blog kérésére. Miért döntöttek úgy hogy a reflektorfénybe lépnek? Mennyit próbálnak egy fellépés előtt? Hogyan látják a saját esélyeiket? Az alábbi interjúból mindenre fény derül, az együttes egy tagjával, Németh Miklóssal beszélgettem.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv
Az Eurovíziós Dalfesztivál hivatalos nemzetközi oldala közreadta A Dal 2014 most hétvégi fordulóinak besorolását, íme:
A cikk itt folytatódik
fotokredit_MTVA_Galos_M_Samu
Szerző: Szalma Róbert
Wéber Helga nevét olvasva nem biztos, hogy mindenkinek beugrik, hogy ki is ő, hogy honnan is lehet ismerős. Ő az, aki eddig nem hiányzott A DAL című műsorból és 2012 óta az Eurovíziós Dalverseny színpadáról. Sokan szerencsehozóként tartják számon, hiszen Magyarországot eddig a döntőbe segítette. Vajon tényleg neki köszönhető a siker, vagy csak az általa említett pozitív kisugárzás tehet mindenről? Idén Dér Heni csapatát erősíti. Ezúttal viszont ne a szőke csinos hölgyet keressük a színpadon, hanem egy visszafogott barna, rövid hajú, kedves arcú, mosolygós vokalistát. Mindegy hogy telefonon beszélünk, vagy személyesen találkozom vele, vagy épp a színpadról jön le, olyan üde és vidám, mintha soha sem fáradna el, pedig elmondása szerint van, hogy csak három órát alszik, és már megy is tovább.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: mosaiconline.hu
4 videóinterjú következik a mosaiconline.hu csapatától. Radics Giginek úgy fájt volna ha nem jut tovább, a New Level Empire csapatát megérintette a tapsvihar és ováció, Pál Dénest pedig nem foglalkoztatja hogy trendi-e a dala, vagy sem. A HoneyBeast énekesén pedig menyasszonyi ruha volt. Láttátok?
Fotokredit-MTVA-Nagy-Zoltan
Tudósító: Klész Imre
Forrás: adal2014.hu
A harmadik elődöntő újranézése itt!
Pál Dénes, a New Level Empire és a Fool Moon a zsűri pontozása alapján, Radics Gigi, a Mystery Gang és a HoneyBeast pedig a közönség szavazataival jutott tovább a középdöntőbe A Dal február 8-ai, utolsó elődöntőjéből.
A cikk itt folytatódik
Fotokredit-MTVA-Nagy-Zoltan
Tudósító: Klész Imre
Forrás: old.eschungary.hu – zene.hu – youtube.com/adalvlog
Múlt héten is a hatból kettőt nem sikerült eltalálni olvasóinknak a továbbjutással kapcsolatban. A Szécsi testvérek és Vastag Tamás helyett Dér Heni és a MuzikFabrik jutott a középdöntők egyikébe. Lássuk, a mai fordulónak mi lehet a végkimenetele.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: adal2014.hu
Internetes közvetítés 20:20-től: http://adal2014.hu http://www.mediaklikk.hu
Televíziós közvetítés 20:20-tól: m1, Duna World (A Duna World másnap 13:00-től megismétli a műsort!)
Ma este újabb 10 dal fog megküzdeni a zsűri és a nézők kegyeiért, legalábbis a továbbjutásért a jövő heti középdöntők egyikébe. A szabályok nem változtak: 3 dalt juttat be a zsűri a következő fordulóba, a fennmaradó 7 dalra a közönség szavaz és a top 3 szavazatot begyűjtők jutnak tovább. Két hét múlva derül ki, hogy kit küldünk az 59- Eurovíziós Dalfesztiválra.
A cikk itt folytatódik
Fotokredit_MTVA_Galos_M_Samu
Tudósító: Klész Imre
Forrás: adal2014.hu
A teljes adás újranézése: http://adal2014.hu/index.php?action=recordView&type=places&id=781231
Tegnap este ismét 6 dallal bővül a Dal-hétvége, azaz a két középdöntő mezőnye. Kállay-Saunders András, Joni és Bogi a zsűri pontozása alapján, Polyák Lilla, a Muzikfabrik és Dér Heni pedig a közönség szavazataival jutott tovább A Dal középdöntőjébe.
A cikk itt folytatódik
fotokredit_MTVA_Galos_M_Samu
Tudósító: Klész Imre
Forrás: old.eschungary.hu – zene.hu – youtube.com/adalvlog
Múlt héten két továbbjutót nem sikerült eltalálni olvasóinknak, Cserpes Laura és Hien helyett Marge és Szabó Leslie jutott tovább. Lássuk, mit hozhat a ma esti forduló!
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: MTVA
Internetes közvetítés: http://adal2014.hu
Televíziós közvetítés 20:20-tól: m1, Duna World (A Duna World másnap 13:00-től megismétli a műsort!)
Ma este újabb 10 dal fog versenyezni azért, hogy bekerüljenek a február 15-16-i dal hétvége középdöntőjébe. A szabályok szerint ismét 3 dalt küld a zsűri a következő fordulóba, ezután a közönség szavaz a fennmaradó 7 dalra, és a top 3 szavazatot gyűjtő dal szerepelhet a dal hétvégén újra.
A cikk itt folytatódik
Szerző: Kovács Balázs
Alkalmam nyílt rá, hogy feltegyek néhány kérdést A Dal 2014 egyik versenyzőjének, akiről még nem igazán hallhatott a magyar közönség ezelőtt. Az Eurovízió rajongójaként próbáltam olyan témákról kérdezni Jonit, amikről mások is szívesen megkérdeznék. Többek között a múltjáról, a daláról és az Eurovízióról beszélgettünk.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: mosaiconline.hu
A tegnapi Dal 2014 első fordulója után maradt még egy kicsita MosaicOnline.hu csapata, és megvárta, hogy előkerüljön Szabó Leslie és Marge is. Előkerültek!
Szabó Leslie, a verseny filozófusa
Marge kismamaként készül a Vízióra
Tudósító: Klész Imre
Forrás: mosaiconline.hu
Tegnap este ismét készített interjúkat a MosaicOnline.hu csapata. Két interjút mutatunk most meg, Király Viktor és a Group ‘N’ Swing énekesnője, Mihályi Réka osztja meg gondolatait a versenyről.
Király Viktor Lindának a táncosa lesz?
Group ‘N’ Swing lételeme a szórakoztatás
Tudósító: Klész Imre
Forrás: adal2014.hu
6 dal került be a Dal hétvége középdöntőinek egyikébe ma este. Király Viktor, Marge és Szabó Leslie a zsűri segítségével, Oláh Ibolya, a Group ’n’ Swing és a Depresszió pedig a közönségszavazatok alapján kerültek a következő fordulóba. Gratulálunk!
Fotokredit-MTVA-Nagy Zoltan
Tudósító: Klész Imre
Forrás: old.eschungary.hu – zene.hu – youtube.com/adalvlog
Már nincs sok hátra, lassan elindul az idei magyar eurovíziós válogató szezonja. Elindultak a szavazások is, ahol vagy a dal, vagy az előadó iránt érzett szeretet alapján előlegezték meg a szavazók a bizalmat. Lássuk, kik az este esélyesei!
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: MTVA
Internetes közvetítés: http://adal2014.hu
Televíziós közvetítés 20:20-tól: m1, Duna World (A Duna World másnap 13:00-től megismétli a műsort!)
Ma este kezdetét veszi A Dal 2014 műsprfolyama, hol 5 héten keresztül 6 fordulóban addig fogjuk a zsűrivel együtt selejtezni a dalokat, amíg meg nem kapjuk a végső győztest, akit Koppenhágába küldünk májusban, Magyarország képviseletére az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az elődöntők során – így ma este is – 10 dal fog versenyezni, ahol 3 dalt tovább juttat a zsűri, a fennmaradó 7 dalra pedig a közönség szavazhat. A közönségszavazás során a 3 legmagasabb szavazatot elérő dal jut a következő fordulóba, azaz a középdöntők egyikébe, ami a Dal-hétvégén, vagyis február 15-16-án lesz. Lássuk az első elődöntő fellépőit!
A cikk itt folytatódik
Fotokredit-MTVA-Nagy Zoltan
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv
Szavazz a dalokra az old.eschungary.hu-n!
30 nappal a döntő előtt, a sok Facebook-os és Wikipediás gyűjtések után végre egy hivatalos helyen is, az Eurovíziós Dalfesztivál központi weboldalán, az eurovision.tv-n is megjelent A Dal 2014 versenyzőinek csoportbeosztása.
A cikk itt folytatódik
Forrás: MTVA, Nagy Zoltán
Szerző: Szalma Róbert
Van egy énekesnő, aki közel 50 éve énekel, bejárta szinte az egész világot. Turnézott Bulgáriában, Németországban, Japánban, de még Kubában is, és sorolhatnánk, hogy még hol. Amikor felhívtam, hogy interjút szeretnék vele készíteni, azt mondta, hogy sajnos ő most nem tud időt szakítani interjúra, mert naponta 10 interjút ad és már nagyon fáradt. Miután említettem, hogy a téma a fesztiválok és az Eurovízió lenne, természetesen máris igent mondott és megbeszéltünk egy időpontot.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Mádi Sándor
Forrás: bookline.hu, zene.hu
A bookline.hu oldalán már előjegyezhető „A Dal 2014” dupla-lemezes válogatásalbuma. Az elmúlt évben a CD-n megjelent dalok sorrendje megegyezett a műsor első három elődöntőjének a rajtsorrendjével is. Idén úgy látszik nem lesz igaz ez az állítás, ugyanis több előadó is kiposztolta már saját Facebook oldalára, hogy melyik elődöntőben szerepel, és ez nem egyezik meg a lemez adatival. Mindenesetre a dupla-lemez már előrendelhető, méghozzá 10%-os kedvezménnyel, mindössze 2691 Forintért plusz postaköltségért!
A cikk itt folytatódik
|
|
Legutóbbi hozzászólások