Szerző: Klész Imre
Forrás: old.eschungary.hu
Eljött a végső visszaszámlálás ideje! Az old.eschungary.hu két előszavazást szervezett A Dal 2013 versenyzőiről, 1-2 hibával sikerült eltalálni a továbbjutókat. Az előszavazásunk most a végéhez ér: az a kérdés, hogy szerintetek melyik az az előadó, aki egyáltalán be tudna jutni a 2013-as malmői Eurovízió döntőjébe és ott a lehető legjobb eredményt el tudná érni? Ehhez segítségül szolgálnak a döntősök színpadi szereplései, illetve nem árt megnézni az oldalsávon a különböző országok eddig kihirdetett versenydalait is, hiszen az szokott lenni a kedvenc téma a rajongók körében májusban, hogy a mi dalunk mennyire vész el a többi produkció között és hogy mennyire vész el a színpadon.
Alapvető igazság, hogy egy gyenge dalt jól fel lehet hozni egy vonzó színpadi produkcióval, illetve egy jó dalt is le lehet rombolni egyrészt a dalhoz nem illő színpadi látvánnyal, másrészt a korábban már kitárgyalt „eurovíziós túlkapás” esetén. Aki úgy nézte végig a válogatókat, hogy két alkalommal is fel tudott ugrani a fotelből azzal a felkiáltással, hogy „Ez az!”, az máris kattintson, aki még mindig bizonytalan, annak ajánlom a magyar és külföldi produkciók kielemzését.
08
09
10
17
18
20
25
29
[poll id=”34″]














Találtam egy érdekes Eurovíziós szabályzatot:
„A zsűritagok nevét a döntő napjáig nem szabad nyilvánosságra hozni, azonban a döntő alatt a nemzeti kommentátorok élő adásban meg kell nevezniük a zsűritagokat.” ejnye-bejnye Gundi 😀
Szerintem amúgy a zsűri TOP4 szombaton: Radics Gigi, Keresztes Ildi, Kállay-Saunders András, Vastag Tomi (A duót a bizonytalanságuk miatt nem rakják be)
Innen a közönség szempontjából szerintem Gigi vagy Ildikó között fog dönteni
GABIII AKKOR AZ ERDELYI ISMERŐSÖK MIÉRT SZÓLTAK NEKEM? A DAL ÁT VAN RITMIZÁLVA, DE A REFRÉN LOPÁSGYANÚS, S EZT NEMCSAK ÉN MONDOM. AMIKOR MEGHALLOTTÁK GIGIT RÖGTÖN PAULA SELING UGROTT BE NEKIK
Nem tudom miért (vagy igen)…számomra továbbra is nevetséges a felvetés.
Mit kell itt aggódni hogy lopás? Talán már ki lett választva a dal? Én sem szeretném Gigit küldeni, de ez sok hűhó semmiért.
GAGABIIII AKKOR MOSS FÜLET LÉCCI, A DAL REFRENJE UGYANAZ, S EZT A ROMÁNOK IS ÉSZREVESZIK NYUGI
és akkor mit csinálnak? talán jönnek tüntetni?
Ha már fülmosásról van szó, azt inkább Csiszár Jenőnek kellene megtennie, hogy ne élő adásban kelljen könyékig turkálnia fülében… 😀
Zolecs, én már vasvillával és fáklyával el is indultam az MTV székház felé! Borsod megyéből toborzom az embereket! Vérlázító, felháborító! meg amúgy is unatkozok itthon, a dal abszolút nem hasonlít, de mégis jó buli lesz hőzöngeni, és verni magunkat, hogy mekkora hihetetlen orbitális plágiummal van dolgunk! Én azt mondom JER’ TE IS! xD
Zolitt! Én is elindítottam már egy kisebb fajta mozgalmat itt Veszprém megyében.. 😀 Majd megbeszéljük a haditervet, hol csatlakozzanak a seregeink 😀 Közös erőfeszítéssel úgy gondolom sikerül bevenni az MTV székházát. Csak hogy Betti megnyugodjon 🙂
Az Északi Hadtest is készen áll a bevonulásra, egy airsoft puskával nyomatékosítva az elszántságot… 😀
P.S.: Agyhalál a köbön…
Csak tudnám miért kell kiabálni. Attól nem fog jobban hasonlítani a két dal!
De azért én is megyek tüntetni ez ellen a határokon sőt kontinenseken átívelő gonoszság ellen. Paula is biztos ott lesz.
Kedves Zenész/Szakértő!
Figyelmeztetném, hogy ezt a fórumot valódi hozzáértők is böngészik, az alaptalan vádaskodás és becsületsértés pedig mind a dal szerzőinek részéről, mind pedig a dal előadójának menedzsmentje részéről jogi megkeresést vonhat maga után.
van egy rossz hírem, blikken címlapon. a hozzászólók sem süketek, aki meghallgatja a két dalt, látszik, a refrén ugyanaz
Már a „Times” is lehozta a hírt. 🙁 Mi lesz így? o.O
Szegény Betti ezen rugózik már két napja…a fb-ba is beregisztrált, csak hogy gyorsan ki tudja posztolni ezt az óóóóóriási botrányt!
Te Blikkből informálódsz? Jézus.
majd a jogászok eldöntik a kérdést. egy fórumra már korábban felrakta valaki ezt a dalt én is ott láttam, ezek szerint még jópáran.jake jagger az enm bűncseelkményhogy valaki azt állítja hogy a két dal refrenje szinte ugyanaz, akkor pereld be a blikk cikk alatti hozzászólásokat is
jupiii Gigi dala is koppintás?Meg sem lepődtem,őt sem kell eurovízióra küldeni,mert megy a botrány,és hiába a jó hang jó énekessel,sehol nem lennénk…
Szerintem, ha különleges, egyedi produkciót akarunk, amivel felhívhatjuk magunkra a figyelmet, akkor egyértelműen Dénes-Szilvi duett!!!!!!! EGyetlen dal, aminek olyan üzenete van, ami ebben a rohanó stresszes világban ritkaság számban megy. Nem kell semmi felhajtás, csak két szerény tehetséges ember, akik még mentesek a felkapott sztárságtól!!!! Malmőben nem a Dal fog győzni, hanem az egyediség, különlegesség, egyszerűség. Hajrá Dénes-Szilvi!!!!!! Sok jó énekes lesz a fesztiválon, csak a varázs nem fog megtörténni más előadóval!!!!
Előbb tanuljanak meg énekelni biztonsággal, aztán meg ne röhögtess, hogy Pál Dénes nem felkapott „sztár”… A tinilányok, és az elhanyagolt középkorú nők bálványa. Az pedig megint egy baromság, hogy ennek a dalnak olyan üzenete van, amitől a világ megnyugszik.
A youtubon írta valamelyik elvakult fan, hogy ezt a dalt azért kell indítani, mert ezzel tudunk üzenni egyenesen az egész emberiségben. Jó, hogy nem az egész univerzumnak… Jó lenne leszállni a Földre és tudomásul venni, hogy egy dalversenyről van szó, nem lőnek, nem kasztrálnak, ha nem a kedvenc jut ki. Remélem megélem, amikor egy kicsit el tud rugaszkodni legalább a szavazók egy része a favorizált kedvencétől, és a dalra szavaz. Elsősorban.
A duó körüli hisztéria a honi diszkókba való, ott lehet sikongatni, tapizni, nem tom.
itt egy kis resz a Holland dalbol 🙂
http://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=etjScJdH7ys
Rácz Gergő dalára nem sokan klikkeltek, de ez nem jelent semmit. Rengeteg ember nem kattintgat a neten szavazásoknál, lehet, hogy sms-t sem küld, de attól még tetszhet neki egy-egy dal. Van, aki ezt szeretné Malmöben hallani – svéd emberek írták.
Sajnálom, hogy Szabó Ádám tehetségét nem mutattuk meg 150 millió embernek. A dalán finomítottak volna, beletettek volna egy jó kis harmonikaszólót és simán eurovízió kompatibilis szám. Szerintem az ő virtuoz játéka varázslatosabb, mint egy gyenge dalt gyengécskén éneklő előadó vagy páros.
A Blikk cikkére szeretnék reagálni Gigi dalával kapcsolatosan. A dal refrénje igenis plágium. Romániában ezt már észrevették amikor felkerült a netre, ugyanis Paula Seling dala 2003 óta is sláger. A különbség annyi, hogy Ő sokkal jobban énekeli és feelingje is van. Az biztos, ha Gigi kijut ezzel a dallal Malmöbe, botrány lesz, már csak azért is, mert a romániai Euróvizíó műsorvezetője maga Paula Seling és lehetetlen, hogy ne ismerjen rá a saját dalára. Az hogy a tavalyi lopásokat sikerült „eladni” még nem jelenti azt, hogy most is fog működni a „recept”… Különben a színvonal szánalmas…
Románia műsorvezetője nem azzal lesz elfoglalva hogy Magyarországot/a magyarokat fikázza, pláne hogy ilyet nem is tehet, hanem hogy normálisan felkonferálja a dalokat…
valaki a videót belinkelné,amelyik dalra hasonlít?
Meghallgattam Paula Seling dallát és nem lehet kijelenteni, hogy ne lenne hasonlóság a két refrén között, konkrétabban van hasonloság de, hogy plágium lenne szerintem egy kicsit sok.
Gigi jobban énekel mint Seling de ennek nics itt most jelentősége.
Paula Seling
http://www.youtube.com/watch?v=PPRCMeyKBmw
Ennyi? Hát, ez édes kevés… Nagyon minimális a hasonlóság.
Tényleg hasonlít rá, de mint már százan leírták kûlönböző fórumokon, a világ zeneirodalma olyan nagy, hogy lehetetlen, hogy ne legyenek egymáshoz hasonló dallamrészek. Ez olyan, mint amikor a világ két különböző pontján élő ember hasonlít egymásra, pedig semmi közük egymáshoz. Nem klónok, csak véletlen a dolog. Egyébként sem hiszem, hogy 10 éves román dalok között kutattak Gigi zeneszerzői, csak hogy sikerüljön összehozni egy plágium gyanús dalt, szal just relax. Nem plágium.
Meghallgattam, szerintem semmi köze hozzá 😀 Ezzel az erővel a süss fel napra is hasonlíthat 🙂
http://youtu.be/PPRCMeyKBmw
Szerintem a 8ból 3 esélyes lehet
Gigi: Még mindig csodálatos a hangja, de csak ezt lovagolja meg mert a dal nem jó. Véleményem szerint Európa arra nem szavaz, hogy vkinek jó a hangja, főleg h magyar 🙁
Szilvi-Dénes: Kövezzetek meg amiért ezt mondom de szerintem Malmöben nekik lehet a legjobb esélyük egy jó helyezésre. Hatásvadász az egész de működik a dolog. Egy alig látó lány énekel arról, hogy a szíveddel láss, egy szépszemű helyes fiúval. A duettek amúgy is működnek az Euróvizión. Maga a dal is jó szerintem, csak Szilvi lelki felkészítésére kell majd nagy hangsúlyt fektetni
Alex: egyszerűen szeretem a dalt, a hangulata miatt, jó hallgatni. És nagyon úgy tűnik Magyarország is szereti, erős mezőnyökben kétszer is tovább juttatták.
Én Szilvit ás Dénest küldeném 🙂 Hajrá
Van hasonlóság a két dal közt,de nem lehet mondani,hogy egy az egyben.Túlzás a plágium,szerintem is.
A refrén valóban ugyanaz…sőt a dalra is hasonlít Gigi dala…
Fejezzétek már be az olyasmit, hogy szépszemű fiú meg helyes meg alig látó ezek nem érvek az euróvízión, oda egy ütős dal kell ami jól van előadva, sajnos a duett egyik kritériumnak sem felel meg, a szám unalmas (altató) és az előadás is nagyon gyenge, akkor inkább Alex menjen Malmőbe.
Mert neki nem altató a dala! 😀
Elegem van ezekből az alaptalan plágiumvádakból! Ezeket olyan ráérő emberek találják ki, akik irigyek más emberek sikereire, maguk pedig még semmiért nem küzdöttek, nem értek el az életben. A két dalnak annyi köze van egymáshoz, hogy mindkettőt nő énekli, a többi belemagyarázás.
Kérem magyarok legyünk már büszkék is néha sikereinkre.
„Korábbra vártuk az ilyen irányú vádakat, hiszen ez szinte elkerülhetetlen mellékzaja a dalversenyeknek” – mondta a Blikknek Joós István, Radics Gigi menedzsere. „A Magneoton Kiadó megvizsgálta a kérdéses dalrészletet, s bizton állíthatjuk, hogy a hangnem és a ritmika sem azonos a két dal esetén. Ami biztosan egyezik a két dalnál, hogy két csinos és tehetséges énekesnő énekli, és a többi csupán egy jó nagy adag rosszindulat. Ez a vád az első zongoraórán megbukna” – tette hozzá.
Tessék, ámen, peace! Ki van vizsgálni, ennyi! Hajrá Gigi! 😉
Tavaly a Compactot is megvádoltál plágiummal, mi van ezen meglepő?
Nem meglepő már :/ Csak szánalmas :D!
Szilvi és Dénes dala, szerintem nem elég ütős, nem marad meg bennem, és hát az éneklés is elég gyengécske volt mindkét alkalommal.
Kállay Saunders Andrásnak elég slágeres a dala, és elég nemzetközi arca van, Gigi a hangjával tudna ütni, Alex meg annyira egyedi és jó a dala, hogy kitűnne a többi közül. Ebből a háromból küldeném valamelyiket.
Szerintem meg Cserpes Laura vagy Vastag Tamás nyerjen.
Szerintem meg nyerjek én:-) A lottón:-D
Vótmá!!! 🙂 😛
NA Gigit plágiumal vádolják … huha… 😀 …
Remélem, az Agárdi fanok most bíztos bíznak benne, hogy Gigit kitiltják és akkor ők mennek!
Egy kicsit hasonlít a refrén a két dal között, de ez már plágiumot jelentene?
Lássuk, ha Gigit kitiltanák:
Vastag Tamás: Gyenge nyál dal, bíztos, hogy nem lenne döntő!
Agárdiék: Az Agárdi fanok a házukat is eladnák, hogy elég sms-t tudjanak küldeni imádott duettükre! Malmőben esetleg bejutnának a döntőbe sajnálatból!
Kállay: Az amerikai 60-as évek zenéje, rádióba jó, de ott elveszne! Salalalala… 😀
A többit nem is méltatom, a közönség nem szavaz itthon rájuk! (Abból is elegem van, mert Keresztes
Ildikót tiszteletből küldenék ki sokan!)
Laurát és Alexet hagytad ki, miszerint rájuk itthon senki nem szavaz, ami azért „vicces”, mert Alexet kétszer, Laurát pedig egyszer a közönség szavazta be. 🙂
Nagyon jól ki lett találva ez a lejárató kampány!
Pont a döntő előtti héten sikerült találni egy a refrén első sorában minimálisan hasonló dalt, milyen érdekes…. Valószínüleg ennek a plágiumvádnak a kitalálója hónapok óta minden éjjelét a YouTube előtt töltötte és nagy nehezen, amikor már feladta volna, egy román dalban megtalálta az igazát és az eszközt arra, hogy lejárassa a dalt, annak szerzőit és Gigit is.
A Blikk ráharapott, lehozta, örülhet is, mert a közvélemény nem kis része olyan, mint egy birkanyáj, úhyhogy jó pár szavazatot most elvettek Gigitől, ami átkerül szépen máshoz…
Kizárni biztosan nem fogják, mert lekottázba a dalok nem hasonlítanak, de a közvélemént sikerült megvezetni…
Gratulálok!
sáláláláá