Végső visszaszámlálás: kit küldjünk Malmőbe?

eschungary1aSzerző: Klész Imre
Forrás: old.eschungary.hu

Eljött a végső visszaszámlálás ideje! Az old.eschungary.hu két előszavazást szervezett A Dal 2013 versenyzőiről, 1-2 hibával sikerült eltalálni a továbbjutókat. Az előszavazásunk most a végéhez ér: az a kérdés, hogy szerintetek melyik az az előadó, aki egyáltalán be tudna jutni a 2013-as malmői Eurovízió döntőjébe és ott a lehető legjobb eredményt el tudná érni? Ehhez segítségül szolgálnak a döntősök színpadi szereplései, illetve nem árt megnézni az oldalsávon a különböző országok eddig kihirdetett versenydalait is, hiszen az szokott lenni a kedvenc téma a rajongók körében májusban, hogy a mi dalunk mennyire vész el a többi produkció között és hogy mennyire vész el a színpadon.

Alapvető igazság, hogy egy gyenge dalt jól fel lehet hozni egy vonzó színpadi produkcióval, illetve egy jó dalt is le lehet rombolni egyrészt a dalhoz nem illő színpadi látvánnyal, másrészt a korábban már kitárgyalt “eurovíziós túlkapás” esetén. Aki úgy nézte végig a válogatókat, hogy két alkalommal is fel tudott ugrani a fotelből azzal a felkiáltással, hogy “Ez az!”, az máris kattintson, aki még mindig bizonytalan, annak ajánlom a magyar és külföldi produkciók kielemzését.

08

09

10

17

18

20

25

29

sajnáljuk, jelenleg nincs elérhető szavazás

424 Comments

Én nem tudok választani, talán cserepes laura vagy vastag tomi, nem tudom 🙂 Kedvencem kiesett szóval innentől fogva mind1 🙁

Cserpes Laura vagy Radics Gigi vagy Kállay Saunders András. Nekik örülnék ha nyernének és úgy gondolom nekik lenne esélyük egy jó szereplésre Malmö-ben:)

Komolyan nem hiszem el, hogy Bye Alex-re többen szavaztak, mint Janicsák Vecára… De ha már így alakult, akkor RADICS GIGI!! (Ki ne küldjük azt a hatásvadász, ócska Szíveddel láss-t)

Jó az nekünk, ha kitűnünk?
Például a buranovói nénikék kitűntek, Verka kitűnt, másodikok lettek, OK! Azonban, én úgy gondolom, hogy kösz, de ÍGY inkább nem akarnék kitűnni. Inkább legyünk huszon-akárhanyadikak egy igényes dallal, mint másodikok egy ripacs, semmitmondó sz@rral, mint a fent említettek.

Dustint kihagytad. 😀
“Ő” is kitűnt, és el is tűnt az elődöntőben. 😀
Egy borzalmas dal, de bármennyire hihetetlen megszerettem az évek során, “bebújik az ember bőre alá” 😀

Nekem nagyon fontos, hogy hibátlan legyen az ének és mivel Gigi dalát jobbnak tartom Ildikóénál, ezért egyértelműen őt támogatom. Laura dala a másik nagy kedvencem, de az ének messze nem tökéletes. Egyébként ahogy olvastam a külföldi ESC rajongók is leginkább Gigit látnák szívesen Malmöben.

Az eddigi nemzetközi felhozatal elég gyengusz. Még nincs meg a leendő nyertes szerintem.
-A zsűri vajon azt a 4 dalt engedi tovább a nézőknek, akiket amúgy is ők juttattak a döntőbe? Vajon annyira kell figyelni az apró hangi hibákra? Félreértés ne essék, én nem azt mondom, hogy egy hamisan éneklő előadót küldjünk, de a zsűri “hangi boszorkányüldözése” már túlzó! Mellesleg én mint egyszerű tévénéző, komoly hangi hibákra egyik előadónál se figyeltem fel. Apróbbak voltak, de az Eurovíziós döntőkben is vannak nem is kicsit hamis hangok. De ha az előadás színvonalas, jó a dal, az énekes szimpatikus, akkor mi kifogás lehet?
-Ne akarjunk görcsösen ragaszkodni a jó helyezéshez! Küldjünk ki egy jó dalt, a többit meg majd meglátjuk. Nincs az az ember, aki megmondaná, hogy melyik dalunk jut be 100%-osan a döntőbe. Igen, még a nagytudású zsűri sem.
-Én kitartok a korábbi véleményem mellett, hogy ki menjen Malmőbe:
–Keresztes Ildikó: jó dal, bár nem “tipikusan Eurovíziós”, hogy okoskodjak. Ildikó hangja fantasztikus. Nem szeretem ezt a stílust, de olyan érzésem van, mint amikor Patricia Kaast hallgattam. Szuper. Mindenképp magyarul énekelje, ha ő megy!
–Agárdi Szilvia/Pál Dénes: nagyszerű dal, különleges hangok, fantasztikus hangulat. Talán angolul is jó lehet.
–Radics Gigi: ez a dal is jó, most kezdem megszeretni. Ez is bejöhet angolul is.
A többi dal közül is van jó, de azokat nem küldeném ki. Egyet semmi áron, de nem akarom megnevezni.

Összegezve: 3 dal közül nem tudok dönteni egyelőre, de van egy olyan érzésem, hogy ezen 3 dal közül csak Gigiét engedi a zsűri a 4 közé.

Cserpes Laura vagy Keresztes Ildikó
Nem tudom eldönteni, mindkettő más szemszögből kiváló.

Amiért számomra :
Laura – Hatalmas zenei alázat és átélés, sztárallür mentes, profi zene, profi színpadi látvány. Hibái meg kiküszöbölhetőek az elkövetkező 2 hónapban. Modern zene.

Amiért számomra :
Ildikó – Profi (nagyon) zene, Profi előadásmód, zenei alázat és átélés, !!sztárallür mentes!!, Mélyérzelmű dal, de még a hozzám hasonló, nem zenei vonalon mozgó embert is megihleti.

Keresztes Ildikó: nagyon biztos hang, ami szerintem fontos. a dal elsőre nem biztos hogy átjön, de van egy jó felépítése, a színpadkép is viszonylag jól meg van oldva. 2011 Albániához tudnám hasonlítani, ha kellene valamihoz, szerintem úgy járna, mint Horvátország 2012, zsűrinél magas pontszám, közönségnél annyira nem.TIPP: éppen döntő, ott 20. körül
Rácz Gergő: hangilag nem érzem annyira biztosnak, de az igaz, hogy fülbemászó, és mint tudjuk, ez nem utolsó szempont, de a végére már unja is az ember. TIPP: elődöntő 11-15.
Agárdi Szilvi/Pál Dénes: hangilag kell még fejlődni, nem szabad ennyire izgulni, egyébként szép szám, és mivel a végén lépünk fel az elődöntőben, ezért szerintem szavazatokat is kapna, hatásos produkció, TIPP: döntő, ott 20-25.
Vastag Tamás: meglepődtem hogy ilyen jó hangja van, a szám szerintem nyugodtan kimehet Malmőbe, hangja is van, színpadkép is nagyjából rendben van. TIPP: ezt nem tudom eldönteni, talán elődöntő 11-13
ByeAlex: szerintem teljesen rendben van ez a produkció, bár hangilag nem erős, és kérdés mennyire szavaznának rá odakint. TIPP: elődöntő 11-14
KSA: jaj, ne menjen, nem szeretném. nem rossz a hangja, nyilván az angol verzió jobb, de valahogy ezt nem tudom elképzelni. nem tudom erre mért szavazna Európa. TIPP: elődöntő 11-15
Cserpes Laura: szép szám, a színpadkép még szebb, és ha a hangja is rendben lesz mindig, akkor felőlem mehet. abszolút esélyesnek tartom a döntőre. TIPP: döntő, ott 20 körül.
Radics Gigi: ha fejlődik a színpadkép, akkor ez egy nagyon jo produkció lesz, hang az megvan, a dal fantasztikus, tuti döntő, jönnének rá a szavazatok, HA RENDESEN LESZ ÉLŐBEN ELŐADVA , és a zsűri is támogatná. TIPP: döntő, TOP15
ha döntenem kellene.. hát szívem szerint Keresztes-t küldeném, kiváncsi lennék, mire menne ezzel, a dal is nagyon tetszik..de Radics Gigivel érnénk el a legjobb helyezést. nem tudok dönteni.de mindenképpen kettejük közül valaki

Ez tényleg jól összefoglalt esélylatolgatás, egy dologba kötnék csak bele: az még nincs eldöntve, hogy a magyar dal az elődöntő végén fog szerepelni, csak annyi, hogy 9 és 17 közötti rajtszámot kap.

Nálam toronymagasan Keresztes Ildikó a nyerő. De van rajta kívül még 2 előadó, akiket ha küldünk, akkor sem fogom húzni a számat.

Egyébként jó érzés látni a top kategóriák között Magyarországot az eurovision.tv-n. 🙂

Arra kíváncsi lennék, hogy a külföldi (bár lehet hogy 99%-ban külföldi magyarok 🙂 ) SMS-ezők kikre adták a szavazataikat.

Vizsgáljuk meg a dalokat úgy is, hogy hasonló dalok a korábbi években hogyan szerepeltek az Eurovízión.
-Keresztes Ildikó: nem szokványos tingli-tangli dalokkal akár egészen jó helyezést is el lehet elérni (pl. Patricia Kaas).
-Szilviék: duettek be szoktak jönni.
-Gigi: vagy bejut a döntőbe, vagy nem, de inkább be.
-Kállay S. A.: nekem nagyon nem jön be a dal, de döntős lehet.
-Laura: ez is vagy bejut, vagy nem. Amúgy jó dal.
-ByeAlex: ez annyira különleges, hogy különlegesen nem tetszik. Döntőbe nem jutna be.
-Vastag Tamás: nem rossz dal, de olyan átlagos. Elveszne az elődöntőben.
-Rácz Gergő: Döntő kizárt lenne Malmőben.

Jajj nem tudom Keresztes Ildikó, Gigi vagy Saunders!
Követelem hogy angolul énekeljenek, hallani akarom Gigi és András hogyan teljesít angolul!!!!!
Nagyon nehéz megállapítani ki teljesítene a legjobban májusban…

Örülök, hogy végre az emberek kezdenek rájönni, hogy Gigi a legjobb! Michael Jackson volt menedzsere szerint a világ egyik legjobb hangja – szerintem ez sokat mond. A többiek közül egyikük se mondhatja el ezt. Gigi a legjobb!

Én Laurának szurkolok.Gigi miatt sem dőlnék a kardomba,de semmi érzelmet nem közvetít felém és ez egy balladánál nálam nagyon hiányzik.Jobban idegesít,mint Laura 1-2 elcsúszott hangja.

Elöljáróban annyit, hogy nem is feltétlenül a mostani produkciót kellene kiválasztani, hanem azt, hogy melyikben van az a POTENCIÁL, amit felfejlesztve egy jó előadást ki lehet hozni. Ez meg azért nehéz 🙂

Az én toplistám:
8. Rácz Gergő – számomra a legjellegtelenebb dal és előadó is. Vokálisan kellemetlen meglepetés, jobbnak gondoltam a korábbi munkássága és a Fool Moon tagsága alapján.
6-7. Kállay-Saunders András és Vastag Tomi – Maga a dal KSA esetében jobb, de Tomi hangszíne szebb. Egyébként András produkciójára emlékeztem, hogy ki voltak benne azért találva a dolgok, de igazából túl “nyálasnak” gondoltam. Tomi dala sem olyan emlékezetes, bár valahogy a hangulata megmaradt bennem, de egy sort se tudnék visszaidézni.
5. ByeAlex – itt sokat gondolkodtam a 4-5. helyeken, ami ugyebár “cezúra” is, de végül Alexet raknám ide. Magát a dalt nagyon ritkán kívánom meghallgatni, olyankor viszont mindig pozitívabb leszek kicsit. Énekelni viszont nem tud, Helga segít neki a háttérben 🙂
4. Cserpes Laura – az egész versenysorozat pozitív hőse, nagyon szívesen hallgatom a dalát – stúdióverzióban. Kár, hogy élőben nem tudja így megcsinálni, mert a vizuális látvánnyal és a kiváló vokállal akár döntőesélyesként mehetne Malmöbe, viszont az ő dala kristálytisztán tudja elérni a kellő hatást.
3. Agárdi Szilvi és Pál Dénes – ha ők mennek, májusig biztosan sokat fejlődnének a produkciójuk. Megjegyezhető páros, és a dalban különösen tetszik a végén az orgona (ha jól hallom).
2. Radics Gigi – valamit kellene kezdeni azért, hogy a refrén élőben is úgy üssön, mint a stúdióverzióban. Atombiztos hang és a dal is jó, szívesen hallgatom.
1. Keresztes Ildikó – az ELŐADÓ és kiváló énekes is, végre nem kellene izgulni a tiszta éneklés miatt. Hiába mélyebb tartalmú és nem túl populáris dallamú a dala, elsőre is hatása alá vonja az embert.

A te véleményeddel is egyetértek. Örülök, hogy az én kedvenceim itt is az első 3 helyen vannak.
Ildikó hangja, előadása, a nem szokványos, de erős dal, magyarul előadva. Malmő. De szép lenne.
Csak egy bibi van: az okostojás zsűri le fogja pontozni és nem engedi a legjobb 4-be. 🙁

Ó lenne egyszer bátorsága magyarországnak valami eredetire! Tavaly is Fábián Juliékat kijuttatni kimagasló lett volna, de inkább 4 giccses nyálas közül kellett a zsürinek a giccses uncsi compact discot választani. Idén is lehetne arra figyelni h ByeAlex különleges és nem kesz még egy hozzá hasonló. És a közönség úgy szavazta tovább hogy nem volt tehetségkutatól vagy 25 éves múltból származó szavazótábora hanem spontán szerettek bele ott és akkor a nézők miiinden korosztályban, és ez jelez-jelent valamit. Csak merni kellene indulni vele.
Vagy Szilviékkel mert beléjük is spontán szerettek az emberek.( persze utána dénes futtatva volt a voiceban, de szerintem az ő utólagos népszerüsége is ebből a duett népszerüségből kapott löketet) Ki kellene aknázni ezeket a spontán dolgokat.
Gigit nagy gőzerővel lökik, nagy média masina van mögötte, de sajnos a szenzációs hang nem elég. a szám nem elég jó, valljuk be. Olyan mint egy beyonce albumdal, de nem egy beyonce sláger.
És jó hangra utazni nem elég. Lena sem azért nyert kimagaslóan mert hibátlanul énekelt, dala is roppant egyszerü volt zeneileg, hanem lénye csillogásável büvölt el. Az azerieknél is a lánynak cserpes lauránát sem felérő hangja volt. A studió szinvonalu hang jó. de messze nem elégséges.

Szilviék is Alex is bizonyítottak már hogy lényükkel spontán magukkal ragadják a nézőt. Közülük kellene egyiket küldeni ha lenne egy kis merszünk.

Vastag Tamást küldeném! A dala tökéletes, az előadása is bámulatra méltó, s hangjáról nem is beszélve! Így tökéletes, ahogy van, dalostól, Tamásostól, így együtt egy kerek egész a produktum! Nagyon szeretem! Ő menjen, kérlek!

A 8-ból szerintem 2 kivételével meglehet a döntő.
A többséget pedig a megszokott kis 20-26 helyen tudnám elképzelni.(Dénesék,Laura,Gigi,Ildikó,Kállay)

A befutó szerintem meglepő módon Alex lesz. Nem hiába nagy a riadalom hogy milyen angol szöveget kap.

Szerintem Alex nem szerepelne jól, ha különleges dal akkor Ildikó.
A zsűri egyértelműen nem akarja őt küldeni és azt látva hogy kétszer is tovább szavazta a közönség szerinted van rá esély, hogy 4-be választják? Vagy ez csak terelés? 😀
Angol szövegtől meg én is félek nála…ha már akkor csak magyarul.

Szerintem terelés 😀

Kállay,Keresztes,Alex és Gigi lesz a TOP4

Jó, igen..elég meredeknek tűnhet, de én úgy gondolom hogy Alex egyszerűsége jobban megérinti a népet.

Amúgy hogy jó helyezést érnénk el vele, azt nem tudom. Vagy hátul, vagy elől. Egy próbát megér, a többiekkel úgyis a szokásos helyekre jutnánk max 😀

Gabiii, szerintem ha van egy kis tisztesség a zsűriben, akkor Alexet bejuttatják a 4-be, mert kétszer is a közönség küldte tovább, ergó az Isten adta nép nagyon kedveli őt, és ezt illene figyelembe venni. Szerény véleményem szerint Alex csak megszorongathatja, de nem győzi le sem Déneséket, sem Gigit, de az én szememben a tisztesség azt kívánja, hogy Alex benne legyen az utolsó 4-ben.
Az én top4-em: Gigi (nem szeretem a dalt, de ebből a 8-asból bizony ő is befér), KSA, Keresztes Ildikó, Alex

Agárdi Szilvi és Pál Dénes dala szerintem tuti befutó lenne:))…nekem nagyon tetszik úgy ahogy van;)De mellettük még Vastag Tomi dala is nagyon tetszik, mert fülbemászó és olyan “Tomis”:)

Az én választásom egy kissé rendhagyó, ami persze csak egy virtuális kép, mely a kis agyamban született. Hallgatva a dalokat, s az előadókat nekem igazán az jönne be, ha Gigi fantasztikus hangjával és stabil ének technikájával Laura dalát adná elő. Összehoznám a szuper előadót a hozzá illő legjobb szerzeménnyel.Ezért gondolom, hogy a verseny műsornak jó, de nem hiszem, hogy a végcél szempontjából a legjobb megoldás.
Különben is magát a “versenyt” egy színháznak tartom a zsűrizéssel, a dalok tervezett előadási sorrendjével, hiszen kell a végére “izgalom”, “happy end”.
Közben mi mondogatjuk a véleményünket, latolgatunk, TOP-listákat állítunk fel. Remek statisztikai alap, hogy kalkulálható legyen a döntőben is, miképp kell majd a zsűrinek a kívánt sorrendet felállítania. Lefogadom, hogy az eddigiek során adott pontok is már előre le voltak fixálva.
No és még egy. Hogy lehet egy ilyen bunkót, mint a Csiszár a zsűribe betenni. Élő adásban, kamera premier plan közben tövig a fülébe dugott mutató újjal próbál valami értelmes mondatot kipiszkálni a fejéből. Hát kultúra az van!
Remélem ő nem lesz kint Malmöben!!!!!

Kell a kitűnés:
Agárdiék – Vak csaj. Erre mindenki felfigyel.
Gigi – 16 éves ilyen hanggal. Erre is lehet építeni.

Egyébként nagyon fontos lenne egy normális színpadkép a produkciókhoz, szedjék már össze a designerek magukat. Pl Gignél lehetne a háttérben lévő fára építeni, ahogy változik az évszakokkal, miközben énekelné h I’m starting over. Vagy valami.

Csak szólok, hogy tavaly Eva Boto is 16 éves volt a versenykor, legalább olyan jó hanggal, mint Gigi, a dala is jó volt, mégsem jutott döntőbe, máig sem értem, hogy miért!

ez az aminek nem néz utána senki!!! sok fiatal jóhangu lány esett ki az évek során annyira h már nem is emlékszünk rájuk. nem elég a szenzációs hang. kitünni kell. s gigi mással nem tünik ki, s a dal meg középszerű. emléjezzünk nadine beilerre. legalább olyan jó hangja volt. dala szintén középszerü. késői futamhely. mégis csak 18ik lett.

Nem vagyok nagy Eurovíziós veterán. Akkor maradnak Agárdiék. De azt fenntartom, hogy szedje össze magát a készítő csapat, bárki is megy ki.

Eva Boto dalával szerintem az volt a baj, hogy elég lapos maga a dal is, mellé jött egy ..koreográfia, top5 be vártam én is de aztán beláttam, hogy nem véletlenül lett a közönségnél 16…

Kezd elegem lenni a Szilvi vakságát firtató kommentekből…ne azért menjenek, mert látássérült, hanem azért, mert jó a dal és rendben van a hang is…ők egyiket sem teljesítik.

Amikor esélyeket próbálom latolgatni, akkor mindig keresek egy hozzá viszonylag hasonló egykori eurovíziós dalt. Keresztes Ildikó-t Aurela Gace-hoz hasonlítanám leginkább. És akkor elgondolkozom, hogy hasonlóan építkezik a dal, hasonló hangi adottságok és mégis csak 11. lett a zsűrinél, a közönségnél meg még annyi se. Azt a számot is többször meg kell hallgatni, hogy “hasson”, de mégis szeretném ha ő menne, annyira alázatos, és a dalát is szeretem..

Hát én úgy érzem, hogy ez a döntő csak nekünk, a közönségnek köszönhetően lett ilyen, amilyen. Mert ha csak a zsűrin múlt volna, akkor biztos sokkal rosszabb lett volna. Nem tudom megérteni, hogy a Rácz Gergő és a KSA féle dalok mit keresnek a legjobb 8 között.
Míg Rácz Gergő dala szerintem egysíkú és eltűnik a mezőnyben, addig KSA nem tud kiénekelni egy normális hangot. Nem is értem hogy pontozhatták fel ennyire? Mindenkinél megjegyezték a legkisebb csuszkákat is, KSA-nál akinél nem tudom kiemelni, hogy melyik a legszörnyűbb, ott erről említést sem tesznek.
Vastag Tomival semmi bajom. Nagyon jó hangja van és jól adja elő, csak a dal unalmas. :S A színpadkép sem rossz. 🙂 +1
Agárdi – Pál: Náluk a biztos ének tényleg kéne. De potenciált jelenthet a dal hangulata és üzenete. Szerintem magyarul is átmegy az érzés. A színpadkép itt is nagyon hatásos! +2
Keresztes Ildi produkciója is bejön. Szeretem. Igaz, hogy a színpadkép nem a legjobb, de szerintem Ildi előadásmódja elviszi a dalt! +2
Radics Gigi: Perfekt éneklés, bár én a csúcspontnál kicsit keveslem az erőt amit beletesz. Sokkal átütőbb is tudna lenni. A ruha sem volt jó teljesen és a színpadkép sem, de ezek javíthatók. De azért drukkolok neki. +3
BeyAlex: Róla max anynit tudok mondani, hogy aranyos dal. Fülbemászó és dúdolható. De hamar elfelejthető. A színpad az jó volt, a LED ötletes volt. Kár hogy kint ez nem fog számítani. +1
Cserpes Laura: Nekem Ő a favoritom, szép hangú, gyönyörű lány egy nagyon szép dallal, aminek még a színpadképe is nagyon jól ki lett találva! Nem volt top10-es ez a dal, de az élő nagyon előre vitte… Nem is értettem a súlyos lepontozásokat az utolsó két adásban! :S Nálam most Ő a favorit. +5

Mivel mindenki tudja, hogy milyen szisztémával megy a döntő ezért azt sem fogom bánni, ha Gigi nyer. 🙂 🙂

A zsűri szinte biztosan a négybe viszi KSA -t, illetve jó eséllyel Rácz Gergőt. Mellettük Radics GiGi, és Vastag Tamás fog szerintem bekerülni. Ha azt nézzük, hogy miből, kiből jutott eddig a legtöbb Malmöbe, látszik, hogy többségben vannak a női előadók.
Ebből kiindulva egy férfi biztosan kitűnne a mezőnyből. Logikus lenne ezek alapján, hogy Vastag Tamás menjen, csak, hát a dal igazán közepes, bármennyire is jó hangja van. Nekem személy szerint Keresztes Ildikó lenne most a leglogikusabb, mert nem kellene aggódni sem a profizmus, sem az ének miatt. Viszont, hogy hogyan hangzik angolul, mennyire ütős abban a három percben, az egy nagy kérdés.

ILDIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII
80 SZAVAZATOT KAP CSAK TŐLÜNK HA BEJUT :d

Comments are closed.