|
||||||
Tudósító: Klész Imre A tegnapi verseny összes versenydala teljes hosszában és rövidítve, Ani Lorak 2008-as versenydala, a szavazás és a finálé a győztessel egy youtube lejátszási listában. A link itt elérhető [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=cDXGAkLzmcM[/youtube]Tudósító: Klész Imre Ani Lorak, a 2008-as belgrádi Eurovízió ukrán versenyzője és 2. helyezettje házigazdája és sztárfellépője volt a tegnapi kijevi Junior Eurovíziónak. Tavaly a színpadi létszámkorlát miatt egy szekrénnyel fokozta a hangulatot, most végre a kibővített tánckarral mutathatta be, milyen lett volna a produkciója, ha nincs a versenyen a „maximum 6 fő lehet a színpadon” szabály. Tudósító: Klész Imre Az Eurovízió lehet izgalmas is, sőt, nyugati ország is nyerhet a sokszor emlegetett keleti országokkal szemben, pláne akkora ellenszélben, hogy a 13 versenyzőből 8-at a volt keleti blokk országai adtak. A szavazás végig kiélezett volt, a pontosztozkodásban végül Hollandia, azaz Ralf a „Click-clack” című dallal vitte el a pálmát. A részletes végeredmény: 121 pont: Hollandia Tudósító: Klész Imre Az idei junior, és a jövő évi felnőtt verseny ismét extra izgalmakat tartogat a magyar nézők számára. Azokban az években, amikor a Magyar Televízió nem közvetíti az eseményeket, sok rajongó kényszerül rá, hogy műholdvevőn vagy interneten keresztül nézze a műsort. [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=uqZtJxIiW94[/youtube]Tudósító: Klész Imre Befejeződött az idei Junior Europrediction, ahol az oikotimes.com olvasói megtippelhették, ki fogja megnyerni a 2009-es Junior Eurovíziót. A nemzetközi szaklap olvasói a kétszeres győztes és egyszer második helyezett Fehéroroszországnak ítélték a legnagyobb bizalmat. Az Oikotimes szavazása újra a legnagyobb szavazói részvétellel lebonyolított online szavazás volt, a biztonsági rendszer segítségével – kiszűrve a hamis szavazatokat – jelentős csökkenésnek számít a 3117 egyedi szavazat összesítése. További videók a próbákról a Junior Eurovision YouTube csatornáján [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=kBIAAJXEazM[/youtube]Tudósító: Klész Imre Tegnap elkezdődtek a próbák a kijevi Sportpalotában, ahol annak idején a Nox megforgatta a világot. Igazából már múlt vasárnap elkezdődtek a Junior Eurovízió előkészületei. Kijevi idő szerint 13:00-kor már a nyitóceremónia próbája kezdődött el, majd a hírességek fellépésének próbája, ezután a táncosok és a műsorvezetők is próbáltak. Hétfőn technika, világítástechnikai és kamerapróbák voltak, a versenyzők közötti képeslapok is ki lettek próbálva, és este volt egy nyitóbuli. Tudósító: Klész Imre Annak ellenére, hogy Bosznia-Hercegovina nem résztvevő, a BHRT televízió mégis közvetíteni fogja élőben a soron következő Junior Eurovízió 2009-et Kijevből. A műsor november 21-én szombaton, Közép-európai idő szerint 20:15-kor fog kezdődni. [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=P8FbpoSLk2E[/youtube]Tudósító: Klész Imre Ani Lorak, a 2008-as Eurovízió ukrán résztvevője most házigazdája lesz a 2009-es kijevi Junior Eurovíziónak. A versenyt szervező NTU ukrán köztelevíziónak nyilatkozott a novemberi versennyel kapcsolatban. Tudósító: Klész Imre Már csak alig 20 nap, és elkezdődik a 2009-es, 10-15 év közötti énekesek dalversenye, vagyis a Junior Eurovízió. A képre kattintva egymás után jelennek meg az idei versenydalok videói, így akár takarítás közben is lehet táncolni vagy éppen elborzadni az előadók nemzeti döntős produkcióira. Lehet egyébként szavazni is rájuk az oikotimes.com Europrediction nevű szavazásán! Tudósító: Klész Imre Partneroldalunk, az oikotimes.com 2003 óta szervezi a Junior Europrediction nevű szavazást, ahol nem tudományos módszereket alkalmazva a rajongók megpróbálják megjósolni az aktuális Junior Eurovízió végeredményét. A szavazatok összesítése 15 kategóriában fog történni idén. 13 kategória a résztvevő országoké lesz, vagyis azon olvasók szavazatait egy csoportba fogják gyűjteni és összegezni, akiknek országa részt vesz az idei versenyen. [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=KCzY2Ezz380[/youtube]Tudósító: Klész Imre Néhány órával ezelőtt fejeződött be a holland és ciprusi nemzeti döntő, ahol a győztesek képviselhetik hazájukat 48 nap múlva a kijevi Junior Eurovízión. A holland válogató érdekessége volt a pontosztás szabálya: először a gyerekzsűri, utána a felnőtt zsűri, majd a televoting szavazatainak összesítésével lett meghatározva a végső győztes személye. Annak ellenére, hogy a zsűri és televoting aránya 66:33 volt, mindhárom összesítésben Ralf „Click-clack” című dala kapta a 12 pontot. [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=t05CymKtzNo[/youtube]Tudósító: Klész Imre Tegnap volt a belga junior válogató első fordulója. A verseny igazi érdekessége az volt, hogy minden dalt két verzióban adtak elő a versenyzők, és ezek közül a legjobb kettő jut tovább a döntőbe. A végeredmény szerint a T&T együttes dalának rock verziója, és Manou dalának popverziója jutott tovább. 2 dalonként a zsűri próbált érvelni a jobb verziójú dal mellett, a közönség csak félig szívlelte meg a tanácsokat. A belga nemzeti döntő szeptember 26-án lesz. Lássuk a dalokat és a hozzájuk tartozó videókat. [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=P8FbpoSLk2E[/youtube]Tudósító: Klész Imre Néhány héttel ezelőtt partneroldalunk, az oikotimes.com eurovíziós szaklap bejelentette, hogy elkezdődtek a tárgyalások az ukrán köztelevízió és Ukrajna 2008-as képviselője, az akkori versenyen második helyezést elért Ani Lorak között. A tárgyalás célja az idei Junior Eurovízión való szereplés, mint műsorvezető. Nos az oikotimes.com szerint itt az idő, hogy a hírt tényként közöljük. Tudósító: Klész Imre Elkészült a 2009-es junior verseny román nemzeti döntőjének programja. 15 résztvevő fog versenyezni a kijevi repülőjegyért. Ha idő közben valaki visszalép a versenytől, vagy bármilyen egyéb ok miatt nem tud indulni, az úgynevezett elutasított dalok közül a selejtező zsűri által legmagasabb pontszámot kapott szerzemény indulhat a szeptember 20-i nemzeti döntőn, amit a TVR1 ás a TVR nemzetközi adása élőben fog sugározni. A versenyből 4 dalt zártak ki eddig, ezekről a tvr.ro/jesc oldalon (az oldal alsó részén) lehet tájékozódni. Szintén ugyanott, de legfelül bele lehet hallgatni a nemzeti döntő dalaiba. Még egy kis junior hír: a grúz köztelevízió honlapján a helyi versenyző videója mellett meg lehet nézni a komplett 2008-as és 2007-es junior döntőt is! |
||||||
Copyright © 2005-2024 ESC Hungary Old - Debrecen * All Rights Reserved Powered by WordPress & Atahualpa |
Legutóbbi hozzászólások