Naptár

2024. április
h K s c p s v
1234567
891011121314
15161718192021
22232425262728
2930  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Junior Eurovízió 2009: a versenyt szervező NTU bemutatta terveit

JESC-2009Tudósító: Klész Imre
Forrás: EBU, NTU

A 2009-es Junior Eurovíziós Dalfesztivált szervező ukrán Egyes Csatorna, azaz az NTU televízió bemutatta az őszi verseny grafikai elemeit. Az eseménnyel egy időben az esetleges műsorvezetők válogatását is elkezdték. Ukrajna idén negyedszer fog részt venni a fiatal énekesek versenyén, és már idén házigazdái lesznek a november 21-i eseménynek Kijevben. Nagy erőkkel folynak már jelenleg is az előkészületek. Ezen a múlt hét keddi sajtótájékoztatón láthatta először a közönség az idei verseny logóját. Ruslan Tkachenko, az idei verseny executive producere vetítette elő a terveket, és válaszolt a kérdésekre.

A cikk itt folytatódik

Junior Eurovízió 2009: a szerb nemzeti döntő résztvevői

serbiaTudósító: Klész Imre
Forrás: RTS

A szerb RTS köztelevízió bejelentette az idei Junior Eurovízió nemzeti döntőjének 10 résztvevős mezőnyét. A zsűritagok egyike elmondta, hogy főleg popdalokat fognak előadni a 12 és 15 év közötti énekesek. Az egyik résztvevő a híres népdalénekes, Mira Škorić lánya. A nemzeti döntőt várhatóan szeptember végén fogja műsorra tűzni az RTS. A győztes a zsűri és a televoting 50-50%-os befolyásolásával lesz meghatározva. A mezőny:

A cikk itt folytatódik

JESC 2009: Örményország Larát küldi

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=NlbowxIzZwY[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: esckaz.com – ARMTV – oikotimes.com

A 11 éves Luara Hayrapetyan, művésznevén Lara a ‘Barcelona’ című dallal fog indulni a 2009-es kijevi Junior Eurovízión. Luara az oroszországi Asztrahán egyik gimnáziumában tanul. 4 éves korában kezdett el foglalkozni az énekléssel és a tánccal. 7 éves korában zeneiskolába került, az Asztrahángazprom Viktorija nevű kulturális központjának Vesznyuski zenestúdiójában töltött gyakorlatot szólistaként.

A cikk itt folytatódik

Pletyka: Lehet, hogy Ani Lorak (ESC 2008) lesz a novemberi Junior Eurovízió háziasszonya

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=P8FbpoSLk2E[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com

Az oikotimes.com tudomására jutott egy olyan, hivatalosan meg nem erősített információ, ami szerint a 2008-as Eurovíziós Dalfesztivál második helyezettje, Ani Lorak vezetné a 2009. november 21-i kijevi Junior Eurovíziós Dalfesztivál műsorát. A szaklap megkereste ezzel a hírrel a döntőt szervező ukrán NTU köztelevíziót.

A cikk itt folytatódik

JESC 2009: Andranik Aleksanyan ukrán színekben

ukraineTudósító: Szücs Zoltán
Forrás: oikotimes.com, 1TV

Oroszország után másodikként a házigazda Ukrajna választott képviselőt magának a novemberi Junior Eurovízióra. A dalt június 14-én választották ki egy nemzeti döntő keretein belül, ahol a végeredménybe 50-50% arányban a zsűri és a közönség is beleszólhatott. Az összesítés után kiderült, a „Try topoli, try surmy” című szám énekese, a 11 éves Andranik Aleksanyan indulhat az idei versenyen, ráadásul épp hazai pályán, Kijevben.

JESC 2009: idén csak 13 résztvevővel

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=esVaJzyz7aM[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv
Videó: Bobi Andonov – Prati mi SMS (Macedónia VJK – 5. hely)

Az EBU tájékoztatója szerint 13 ország fog részt venni a soron következő Junior Eurovíziós Dalfesztiválon, melynek idén november 21-én a Kijevi Sportpalota ad otthont. Ezt az épületet már láthattuk belülről, színpadát a NOX is koptatta 2005-ben a Forogj Világ című daluk éneklése közben. Itt rendezték a 2005-ös felnőtt Eurovíziót is. A 13 résztvevő ország listája a juniorok idei mezőnyében:
A cikk itt folytatódik

Junior Eurovízió 2009: előkészületek

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=mond8UkjM9w[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com

168 nap múlva elkezdődik a 7. Junior Eurovíziós Dalfesztivál, ami az idei őszi szezon egyetlen eurovíziós eseménye lesz a táncverseny elhalasztása miatt. Az EBU-tag közszolgálati televíziók közül azok, akik látnak fantáziát a versenyben, máris nekiláttak az előkészületeknek. Sajnos majdnem minden évben van visszalépő ország, Görögország még áprilisban bejelentette, hogy a junior válogató mellett a Thessaloniki Festival megrendezése is elmarad a gazdasági válság miatt. Idén úgy tűnik egyelőre, hogy 13 fiatal énekes fog versenyezni egymással.
A cikk itt folytatódik