http://www.dailymotion.com/video/x1d2rmh_kallay-saunder-andras-running-live-a-dal-2014-winner-hq_tv
Tudósító: Klész Imre
Forrás: adal2014.hu
Ma este Magyarország kiválasztotta azt a dalát, ami a legmegfelelőbb produkció a 2014-es Eurovízióra. A zsűri által kiválasztott legjobb négy dalra szavazhatott a közönség, így a televoting döntése alapján Kállay-Saunders András „Running” című dalát küldjük Koppenhágába. Gratulálunk és sok sikert!














Azt nyilatkozta András, hogy változtatni kell a színpadképen. Nem lehet kislány és maci, de megtalálták a módját, hogy ugyanazt a hatást kapjuk. Kíváncsi leszek, mi az újítás! 😛
Miért nem lehet maci? Nem csak az élő állatok szereplése tiltott, hanem a plüssmaciké is? WTF?
Lehet, hogy a külföldi kritikák hatására. Több olyan kommentet is olvastam, amelyekben mindennel meg voltak elégedve, kivéve a színpadra állítással, főleg a kislány volt zavaró sokaknak. Szerintem kifejezetten jó, hogy ennyire figyelnek a külföldi és a hazai véleményekre egyaránt. Jó látni, mennyire törekszik megfelelni.
Sosem tanulunk a hibákból! Ha valami jól sikerült egyszer, miért kell elrontani. Példák: Király’s 2012-ben jó produkció az elődöntőben, borzalom a döntőre! Meg is lett az eredménye. Király Viktor idén a gésáival a 2. helyen kellett volna végezniük, de ezekkel a szines ribikkel már az elődöntőben elvéreztek volna. WOLF KATI 2011-ben a próbákon szuper koreográfia, majd a düsseldorfi szinpadon… háááát lehetett volna sokkal jobb is. Most meg jön az András is ezzel a marhasággal! Változtassunk! Persze! Biztos jött valami nagyon okos sztájlíszt vagy menedzsár aki megmondta a tutit! Most lett elegem … sajnálom.Top 5-öt jósoltam, esetleg még jobbat…
Teljesen egyetértek.
Nekem a maci és a kislány (főleg a végén, amikor odaszaladt Andráshoz) voltak a produkció legjellegzetesebb elemei, kidomborították a drámaiságát, amelyet a zsűri is olyan sokszor emlegetett.
Nagyon remélem, hogy a változtatások pozitívak lesznek, és nem adnak a táncosokra LED-es, olcsó külsejű égszínkék ruhákat vagy valami hasonlót, amellyel a csekély esélyünket is legyengítik.
A változtatásokat nem András találta ki!Megmondták Neki hogy a kislányt és a macit nem viheti a színpadra.Hogy miért,az nekem is rejtély….
Mert 16 év alatt nem lehet a színpadon senki. A kislány gondolom még nincs annyi. Bár ha nagyon ragaszkodni akartak volna hozzá, kereshettek volna a helyére egy szemtelenül fiatal 18 évest 😀
Most önző módon kicsit büszke vagyok magamra, mert valamelyik itteni cikknél feltettem a kérdést, hogy a kislány vajon elmúlt-e 16. De Zoleccsel egyet értek a kérdés megoldásában 🙂
A macit én sem értem.
És a maci? A maciknál is 16 év a korhatár? Könyörgöm! A dal a gyerekek elleni erőszakról szól. Mit tegyenek a színpadra? Az erőszakoskodó apukát letolt gatyával, jobb kezében egy sörösüveg, balban a nadrágszíj?
Magam is meglepődök magamon: az emberi stupiditás még mindig meg tud lepni.
Bárhol lehet találni fiatalabbnak kinéző tizenhat éves lányt… (Én azt hittem, hogy a nemzeti döntőben lévő is ilyen volt.)
A maci pedig egy szimbolikus elem, miért ne vihetné a színpadra, mikor már pulykának öltözött ember is volt odakint?
A macit? 😀 Geta Burlacu 2008-ban simán macival a kezében énekelt, vajon mi történt 6 év alatt, ami miatt most nem lehet O.o
Megmondom én, hogy mi történt 6 év alatt: Közben volt egy bizonyos „Ted” nevű mackó, akinek viselkedése nem feltétlenül illik az Eurovíziós Dalverseny fiataloknak szóló üzenetéhez. És ha már egy TED-et (Tipikus Eurovíziós Dal-t) rakunk a színpadra, ne erősítsük ezt a „negatív” hatást egy macival! Ez (lehet) az ok, az okosok szerint!
Köszönöm, így már világos 😀 😀
Tehát igazából kell egy idősebb leányzó, aki fiatalnak néz ki, illetve a maci helyett mondjuk egy zsiráf, és minden meg van oldva 🙂
Nem tom, mi lesz az új változás a színpadon, de remélem nem tingli tangli táncosok hátul, disco villogó lámpák, ne csesszék már el, mint 2011ben Katiék!
Úgy tudom a két táncos marad,és az egyikük fogja játszani a kislány szerepét.Hogy a maciét ki játssza azt nem tudom:)
😀
Ezt ajánlom Nektek is most olvastam.Ez is egy nemzetközi szavazás,de nem láttam egy magyar szavazót sem úgyhogy részrehajlásról szó sem lehet!A hozzászólásokat is érdemes átlapozni! Ja! A szavazás szerint András dala idáig a többség szerint 12 pontot ér.
http://www.escunited.com/t10149-66/
Nézzétek meg!
http://www.escunited.com/t10149-62/
Nem teszi be a hozzászólásomat!Carramba!
Na végre!
Ezt érdemes megnézni elolvasni.Itt nem vádolhat minket senki részrehajlással,ugyanis egyetlen magyar szavazó sem volt jelen.
http://www.escunited.com/t10149-62/
http://www.escunited.com/t10149-70/
A lengyel dalról kevés szó esik. Pedig többszöri meghallgatás után egészen jó. Különleges hangulatú a dal is és a videó is. Hatalmas nézettségűek a youtube-os videók. A 40 millós nézettségű mellett még több, milliós nézettségű videó is található belőle. Valamint paródiák, különböző feldolgozások. A kétnyelvű változat is egy hónap alatt majdnem 2 milliós nézettséget ért el. Szerintem „bábuska ” eredmény várható tőlük.
A 40 millióból 39897546 megtekintést az Egyedülálló Férfiak Bicepsznövelő Ligájának tagjai hoztak össze edzés közben…
Ma megnéztem a fogadásokat, és nagyon jövünk fel, hál istennek Romániát is beelőztük. Ha valami nagy baj nem lesz addig, akkor kijelenthetjük, hogy megint meglesz az a várt top 10! 🙂 Akik még fontosak, és nincs daluk: Azerbajdzsán, Oroszo., Norvégia
Azerbajdzsánnak és Norvégiának még nics dala és mégis előttünk vannak, hogyan lehet ezt magyarázni? Vagy annyira jók a versenyben levő dalok?
Azerbajdzsannal mar ismert az eloado, de a dalt csak szombaton fogjak bemutatni. Gondolom a bukik jo dalra szamitanak, mert eddig az azeriek mindig jo dalokkal rukkoltak elo, ezert is teszik oket annyira elore…
A norvegoknal nekem Knut dala nagyon bejon, de szerintem az ESC-n vegso gyozelemre is eselyes Carl Espen dala lesz a befuto. Meghallgattam a belga versenydalokat is. Ott valoszinu Axel fog gyozni a Motherrel, ami megint nem egy rossz dal, bar nagyon hasonlit az elobb emlitett Carl Espen dalra.
Meglepetest okozhatnak meg a banditak is, bar en nem vagyok benne biztos, hogy a fiuk elmultak 16 evesek, foleg a szoke kissrac.
A nemeteknel a Santiano tetszik a legjobban, nagyob bejon a zenejuk, de nem hiszem, hogy oket fogjak kuldeni… 🙁
A portugaloknal 2 dal tetszik Rui Andrade es Catarina dala.
A moldav dalokat nem ismerem sajnos igy ehhez az orszaghoz nem tudok hozzaszolni.
Andras dalat tenyleg nagyon jol fogadtak kulfoldon ezert is van a fogadoirodaknal annyira elol, de valamiert en nem orulok ennek, mert ilyen magasrol nagyot lehet bukni.
En jobban orulnek, ha inkabb 20 utan raknanak minket es ugy lennenk megint Top10, mint hogy Top 5-be varnak minket es a vegen nem jutunk dontobe… Nem tudom miert, de par napja ott motoszkal a fejemben, hogy az elodontoben maradunk, de remelem nem igy lesz!
Végignézve idáig a mezőnyt Andrásnak minimum az első 5-10-ben benne kellene lennie.Ha nem így lesz,az nem a dal és az előadó hibája lesz az biztos…….
Ezt én is így gondolom (amennyiben az előadással és a színpadképpel is minden rendben lesz.)
Hát nem tudom. Carl Epsen…. 2:10-től igencsak szorítottam a fogamat egy jó darabig…. Pedig a dal jó lenne…
http://www.youtube.com/watch?v=TYAfB1P28ec
Egészen jó helyet érhetünk el. 😉
http://youtu.be/QIv1fK9m-Mc
Ezen is. 🙂
https://www.youtube.com/watch?v=VxPvNxYFX-E
TOP 30, 25 sorrend alapján.
Összesített youtubos top30-as lista alapján 3.hely!Még mindig nem rossz:)
https://www.youtube.com/watch?v=VxPvNxYFX-E
Persze tudom hogy ezek a listák nudlit sem érnek,de azért jó érzés ránézni!
egy másik top-listás videón volt 1. helyezett is 🙂
… de akadt 14. hely is azért – bár még az sem annyira rossz hely ( csak hát egy top 5-ös helyezés csak elismerőbb érzés )
Jaj bocsánat borso!Most vettem észre hogy már feltetted.Na mindegy nem baj ha több példányban is megvan….:)
http://youtu.be/SWge2DMgmFc
Nem tudom mit hoznak ki belőle, de legalább nem lesz egy helyben áldogálás a színpadon!
Mikor láthatjuk mi a kész produkciót?Lehet csak a versenyen?
Ha igen akkor lehet előre izgulni hogy vajon az eredetihez képest hogyan tudták megoldani hogy üssön az a színpadkép…….jaj
A szinpadkép és a sorszám fogja eldönteni, hogy nyerünk-e idén! Ha kapunk/húzunk egy 17-24es sorszámot és a színpadkép is ütős lesz, akkor mindent megtettünk a győzelemért, a többi már nem rajtunk múlik…
Na, ezt mérhetetlenül utálom az ESC-ben, hogy holmi színpadkép, pláne a sorszám (!) befolyásolni tudja egy dal eredményességét, röhej! A dalokról és esetleg az előadókról kellene szólnia a versenynek, nem a csicsamicsáról, hókuszpókuszról meg barbaradekszről és véletlen szám generátorról! Pfejj!!!
Ez igaz,de lássuk be nem csak a fülnek hanem a szemnek is kell a „táplálék” az ilyen fajta fesztiválokon.Mondjuk a túlcsicsázott(hullócsillag,aranyeső stb)produkciók nekem sem tetszenek.
Valószínűleg csak a versenyen, esetleg próbák felvételei is kiszivároghatnak (egy-két héttel a verseny előtt), de az sem az lesz, amit a nagyközönség fog látni.
Én is aggódom kissé, nagyon úgy tűnik, hogy a Kati-féle „sokat akar a szarka” csapdába fogunk esni.
Kati óta nekem minden évben ez a félelmem 😀 Most is aggódom, de úgyis akkor tudunk meg többet, ha már kinn lesznek, és látjuk, mit is alkottak. Különben – annak ellenére, hogy viszonylag up-tempó dal – nem tudok olyan nagy színpadi show-t képzelni köré, a nemzetis koreográfia nekem bőven-bőven megfelelt, főleg a sok közeli kameraképnek köszönhetően. Ha ezt megtartják, elégedett leszek.
Nagyon erős lett a végére szerintem a mezőny, nagyon nehéz lesz top5be is végezni, tavaly fele ennyi erős dal sem volt, most örmény, mi, uk, spanyol, olasz, román, görög, dán, svéd, norvég, izraeli, német, ír, lengyel, szlovén, macedón, és még azeri és orosz nincs meg! Jó év végre, tavalyi borzalom volt!
Már csak abban bízom, hogy a szervezés is jobb lesz, nem sötét zöldes, izgalommentes, unalmas döntő lesz!
Nekem is jobban bejön az idei mezőny a tavalyihoz képest. Én úgy érzem, hogy az idei mezőny egy nagyobb fordulatot vett az elmúlt évekhez képest. Sokkal több mai hangzású, trendi dal van, és nagyon visszaszorultak a balladák. 🙂 Ami még tetszik, hogy néhány ország volt bátor minőségben új magasságokba tenni a lécet. Olyan dalok is kellenek ide, amikben van szenvedély és érzelem, nemcsak tingli-tangli popdalokat kell hallgatni.
Dalok, amik tetszenek eddig: albán, örmény, magyar, montenegrói, holland, máltai, norvég, lengyel, német, spanyol, brit.
Az albán dal kihúzva a listáról. Sajnos rontottak az angol verzióval. Kár értük. 🙁
Nekem meg direk jobban tetszik, hogy modernebb lett, lehet albánul kéne előadni, de hangzásban sokkal jobb! 🙂
Egyetértek, albánul, de ezzel a hangzással jó lenne, így csak közepes.
Figyeltétek a youtube-s (Eurovision Song Contest) hozzászólásokat, az örményeknek nagyon bejön a dalunk!
Az elmult 1-2 napban az ormenyek elarasztottak a youtube-ot a kommentjeikkel.
Mas orszagok dalaihoz is kommentelnek nem csak a mienkhez.
Ugy tunik nagyon feldobta oket az, hogy a bukik iden oket tartjak a legeselyesebbnek a gyozelemre 🙂
Mit lehet tudni az „előrejelzős” fogadásokon hol állunk most?
http://www.oddschecker.com/tv/eurovision/winner
Itt tudod mindig megnézni.
De azért nagyon messzemenő következtetéseket ne vonj le belőle. Ránk sose igazak 🙂 (Emlékeim szerint az utóbbi években talán a Compact Discót lőtték be egyedül jól.)
Miért van a listában Oroszország és Ausztria mikor nem is ismert a daluk? Ukrajna borzalmas dala hogy lehet benne a top 10-ben? Politikai alapon? SZerintem a mi tekintetünkben talán nem következtetnek rosszul az internetes listákon is mindenhol benne vagyunk a top5-ben, egy két helyen vagyunk hátrébb. Anno ez Katinál, CD-nél és Alexnél abszolút nem így volt. Szóval azért reménykedni lehet!!
Az oddscheckerből semmilyen következtetést nem szabad levonni, eddig általában csak a győztest találták el (kivéve 2011), de idén szerintem abban sem lesz igazuk (és nem hiszem, hogy bárkinek lesz olyan feltűnően alacsony oddsa).
Általában azt is figyelembe veszik, hogy egy ország milyen eredményeket szokott általában produkálni, ezért van Ukrajna olyan elöl (plusz a politika is segíthet, támogassuk a megtámadott országokat). Ráadásul a legtöbb fogadóiroda nem nagyon változtatja az oddsait egyelőre, valószínűleg akkor alakul ki az igazi sorrendjük, ha teljes lesz a mezőny.
Szerintem a youtube-os listákból sem kellene következtetnünk, mert tavaly Valentina Monetta is sok helyen az első ötben, tízben szerepelt, és még döntős sem lett.
Ettől függetlenül én bízom a jó eredményben, mivel az elődöntőnkben túl sok a lassú dal, ráadásul András talán az egyedüli tinilánykedvenc szépfiú, ami ugyancsak vonzhat szavazatokat. Csak a színpadképet ne rontsák el…
Igen a bíztató jelek megvannak, a youtub-on nagyon sok a pozitiv komment és a az internetes listákon is többnyire az első ötben vagyunk. Az idei esélyesek: Svédo., Magyaro., UK, Románia, Spanyolo., Örményo.
Amúgy idén vagy megnyeri András a versenyt , vagy 4. lesz , – ide a rozsdás bökőt 🙂 , ha nem így lesz eléneklem a svéd és a spanyol dalt medley formájában 😀
tézisemnek egy oka van : 1994 , Friderika – 4. hely és 20 éves évforduló
András youtube-os klippjeit elözönlötték az örmény 12 pontot igérő rajongók hada, honnan ez a nagy rajongás? Gondolom most, hogy nekik is megvan az indulójuk kicsit szétnéztek az indulók között:)))
Ugy legyen! 🙂
En mar talalkoztam nem egy 12 pontot igero azeri(!) kommenttel is, az mekkora lenne 😀
http://m.youtube.com/?#/watch?v=ty302rJyRBs
Jooo, tudom, hogy nincs jelentosege, de akkor is, jo latni ilyeneket 🙂 btw, atlagosan mindenhol top5 a dal, ami nagyon-nagyon klassz!!! Jo lesz ez 🙂
https://www.youtube.com/watch?v=jqO9HKCzO0Q
Nem ezt akartad berakni?Top 35-ös lista 4.hely. 😀
Amit en tettem be, az top35 – 1. hely 😉
Megtaláltam,de ez nem összesített lista csak egy emberé.Amit én raktam fel az az összes idáig felrakott top35-ös lista összesített eredménye.Ezen vagyunk negyedikek.Azért köszi 😀
Sajnos nem tudtam megnyitni mert amikor rákattintok beugrik egy oldal ami tele van videókkal,de nem találom meg rajta a top 35-ös listát.Azért hittem azt hogy te is ezt az én általam ismert listát akartad belinkelni.Kérlek tedd be újra mert nem tudom melyik listára gondolsz.Köszi 😀
Mostmar vegkepp, nekem sem a videot adja ki a linkre 🙁 De ha beirod a youtubeon, hogy „Eurovision 2014 my top 35”, es legorgetsz par oldalt (2-3 talan), egy „mw” nevu felhasznalo videoja az 🙂
Köszi 😀
5 vagy 6 ország van akik alapból döntősök ?
azt tuti , hogy a házigazda , Dánia , akkor Olaszország , Spanyolország , Németország döntősök , csak hogy ki van még ? (esetleg Franciaország és Oroszország ?)
Itt megtalálsz minden infót!
http://hu.wikipedia.org/wiki/2014-es_Eurov%C3%ADzi%C3%B3s_Dalfesztiv%C3%A1l
Alapbol mindig 5 : Spanyolorszag, Nemetorszag, Franciaorszag, Olaszorszag, Nagy-Britannia
Es hozzajuk csatlakozik az aktualis hazigazda; iden ugye Dania.
köszönöm a válaszokat 🙂
Jelenlegi listam :
1. MAGYARORSZAG
2. Lengyelorszag
3. Gorogorszag
4. Ormenyorszag
5. Franciaorszag
6. Feheroroszorszag
7. Ukrajna
8. Svedorszag
9. Izrael
10. Finnorszag
11. Svajc
12. Hollandia
13. Nemetorszag
14. Szlovenia
15. Irorszag
16. Norvegia
17. Dania
18. Spanyolorszag
19. Belgium
20. Olaszorszag
21. Esztorszag
22. Moldova
23. Montenegro
24. Azerbajdzsan
25. Portugalia
26. Nagy-Britannia
27. Malta
28. San Marino
29. Lettorszag
30. Macedonia
31. Romania
32. Izland
33. Albania
34. Litvania
35. Gruzia
Az oroszokra mar nagyon kivancsi vagyok, a minimum, hogy egy egetrengetoen jo szammal allnak ki, ha mar ennyit kell ra varni. Bar a fene se tudja, a Tolmachevy sistersrol mindig az az idiota Katyusha jut eszembe ;( Na mindegy, majd meglatjuk.
http://www.youtube.com/watch?v=jqO9HKCzO0Q
ez egy összegző top-listás videó , és elég jó helyen áll Magyarország
Leírom, a top listát, ami kb. a végeredmény is lesz:
1-5. Örményország, Svédország, Azerbajdzsán, Uk, Spanyolország
6-10. Magyarország (hiába szeretném, hogy nyerjünk, lehetetlennek érzem, mert nem vagyunk egy azerbajdzsán, vagy dánia, de remény hal meg utoljára), Görögország azért is, Románia, Norvégia, Olaszország azért is
10-15. Ukrajna, Oroszország, Dánia, Lengyelország, Belgium
A többi csak statiszta.
Ezt érzem, de 2011 óta ez a legkiszámíthatalanabb év (hála!!!), a top 5 közúl bárki nyerhet, hajrá!
Amugy – ezt mar valaki kerdezte elottem, csak nem emlekszem, kapott-e valaszt – ha Ormenyorszagban lenne az ESC jovore, akkor Azerbajdzsan nem indulna?
szerintem indulna , pont a 60. ESC-t hagyná ki jövőre? Szerintem akkor kb. minden ország részt fog venni ,vagy legalább 42-43 biztos :)( visszatérők lehetnek : Szlovákia, Bulgária , Bosznia – H. , Szerbia , Horváto. , Ciprus, még esetleg Luxemburg )