Szerző: Klész Imre
Forrás: old.eschungary.hu
Eljött a végső visszaszámlálás ideje! Az old.eschungary.hu két előszavazást szervezett A Dal 2013 versenyzőiről, 1-2 hibával sikerült eltalálni a továbbjutókat. Az előszavazásunk most a végéhez ér: az a kérdés, hogy szerintetek melyik az az előadó, aki egyáltalán be tudna jutni a 2013-as malmői Eurovízió döntőjébe és ott a lehető legjobb eredményt el tudná érni? Ehhez segítségül szolgálnak a döntősök színpadi szereplései, illetve nem árt megnézni az oldalsávon a különböző országok eddig kihirdetett versenydalait is, hiszen az szokott lenni a kedvenc téma a rajongók körében májusban, hogy a mi dalunk mennyire vész el a többi produkció között és hogy mennyire vész el a színpadon.
Alapvető igazság, hogy egy gyenge dalt jól fel lehet hozni egy vonzó színpadi produkcióval, illetve egy jó dalt is le lehet rombolni egyrészt a dalhoz nem illő színpadi látvánnyal, másrészt a korábban már kitárgyalt „eurovíziós túlkapás” esetén. Aki úgy nézte végig a válogatókat, hogy két alkalommal is fel tudott ugrani a fotelből azzal a felkiáltással, hogy „Ez az!”, az máris kattintson, aki még mindig bizonytalan, annak ajánlom a magyar és külföldi produkciók kielemzését.
08
09
10
17
18
20
25
29
[poll id=”34″]
A linkelt eloadasban szerintem van csucspont…
Es jo levezetes is..;
Orom hallgatni…
Bocsi az elkekulesert! Javitanad kedves moderator?
Tenyleg szeretnem tudni melyik resz hallatszik hamisnak… ebben…
ebben egyik sem mivel playback.nem deneseket szeretnem szidni,en szeretem a dalukat is,de hallgadd meg a kozepdontos elo eloadast
Ez playback Archi…ha így énekelnének áldásomat adnám rá (bár a dal gyenge), de mégsem mert ma végre eldöntöttem kinek szurkolok és már nincs sok esély, hogy akár szombaton megváltozik a véleményem. 🙂
Azért remélem látunk olyan nagy változásokat mint tavaly.
A zsűritől ezt várnám: Kállay, Radics (tuti) Keresztes, Alex
Klész Imre plágium :D:D Janicsáktól „lopta” a cikk címét :DD! Csak vicceltem 😛 :D!
Dun, az igaz hogy a kérdéses rész szótagszáma ugyanaz, de ha leszolmizálod, te is rájössz hogy teljesen más. Zongoraórán megbukna :)) (vicceltem én is ;-))
😀 😀
Keresztessel sincs bajom csak ne lenne olyan rusnya szegény!Mit tett magával nem elég csak orrt müteni arcot is kéne!!!!
Engem az is zavar hogy mikor helyszínen vagy minden dal jobban szól. Aztán felteszik a you tube-ra aztán minden szar.Lehetséges hogy még ebben is sumákolnak???Ìgy bárkit le lehet járatni!!!Hol van ma igazság.Azt is rühelem hogy Gigit kampányolja a TV2 hát ez a vég.Azokat a müsorvezetöket, énekeseket is lefizették vagy önszántukból álltak a kamera elé és badarságokat nyomtak.Tudjátok-e hogy ma az úgynevezett kirúgott müsorvezetök most az MTV-ben dolgoznak.
Pédául a sajtósuk Magyar Rita most valami más gagyi vezeték neve van sajtósként dolgozik az MTV-ben.Azért van annyi MEGASZTÀROS a müsorban???????????????????
Velemenyem szerint K.S.Andras,Gigi,Ildiko es V.Tomi jut tovabb a zsuri szavazata szerint.
Ha csak a dalt neznem,akkor Laurae a legjobb,eloadokent az Ildiko,osszesegeben Andrasnak kellene kimenni,eselyunk lenne jo helyezesre.
Hat a kozeli kepek alapjan ez nem playback! Szerintem…
Ugy ertem kozeli kep a szoelharapasokrol es hajlitasok idejen… szerintem ez elonek latszik.
://www.facebook.com/EurovisionSongContest?fref=ts
Többen kértétek, tessék a link. zajlik a szavazás , be lehet szállni. Az meg, hogy még nincs meg a döntő eredménye nálunk, nem igazán érdekes, mert úgy a YouTubon, mint az Eurovision Song Contesten folyamatosan lehet hallgatni a magyar dalokat is. Ha találtak volna olyat, ami átütő, biztos, hogy értékelték volna. Többen is kaptak pozitív hozzászólásokat a videókhoz, de senki sem annyit, hogy amikor szombaton meglesz az eredmény , az érdemileg befolyásolná a listát. Ha az a legfőbb szempont, hogy a magyar dal és előadó ne tűnjön el a tömegben, akkor vagy férfi menjen, vagy valami szokatlan, ha hozzávesszük, hogy üzembiztosan énekeljen és töltse be a színpadot, akkor lehet választani Byalex és Keresztes között. 🙂 De jó eséllyel mehet Vastag Tamás is, mert a dal nem rossz, a megjelenése jó, hát a hang meg olyan, amilyen. A zsűrinek most komoly felelőssége lesz, mert ők is tudják, hogy komoly rajongói csata várható a szavazáson, és olyan elvakult rajongók vannak, akiket semmilyen formában sem lehet eltéríteni. A Tv2 meg majd eldönti, hogy melyik ujjába harapjon, ez legyen az ő gondjuk. A lényeg, hogy legalább annál rosszabb eredmény ne legyen, mint az eddigiek.
Keresztes Ildikó száma szerintem egyáltalán nem átütő, nem mászott a fülembe. Gyurcsík Tibié viszont igen. Hatalmas hiba volt kiejteni. Az Örök Harc-cal talán elértünk volna odakint valamit. Ha az Euphoria tudott nyerni, akkor ez is simán döntőbe lett volna. Rácz Gergő egy vicc. Nem értem mit keres itt és főleg mit keres a döntőben. Kállay tavaly dala sokkal jobb volt. Nekem ez a stílus nem annyira jön be. Gigi.. ohh..a sokat emlegetett Gigi. Ez a dal nem elég jó, hiába jó a hangja. Alexet imádom. A kis erdei manó, a földönkívüli. Csodás szám a kedvesem, túl szép és jó az EV-ra. De azért drukkolok neki, hátha mégis győz az igazság.
Gigi tud énekelni, de ha úgy nézne ki, mint a klippben (hosszú ruha, kiengedett haj,( a mélabú és a könnyek már csak extra)) és nem kalimpálna vagy mi? meg magának vokálozna – ez is elég extra lenne, sokkal jobban ütne! De így is ő a favorit!!!
Kállayt meg lehet szokni, de én nem szeretem hallgatni, pedig a zene nem rossz.
PálAgárdi? unom meg izgi is. Utoljára Szíj Melindáért izgultam így. Csak ő nem vertikálisan, hanem horizontálisan csúszkált.
Laura ugyanaz, pedig a szám nagyon jó!
A kedvencem ByeAlex.Annyira egyszerű, hogy mindenki ezt fogja heteken belül dünnyögni. Nagyon jó. A szöveg meg…Pff…
Ildikó ütős. Kivételes hangja van!
Vastag Tamás a kakukktojás. Ami pár hete még nem volt jó, mitől lett mostanra nambervan?!?! Nem tetszik.
Rácz Gergő vérszegény, szerintem ő is unta.
Én Gigit küldeném.
Aleeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeex!!!!!!
Vastag Tamás? Komolyan? Parasztgyerek fejű lett szegény már teljesen, a dala meg egy teljesen jellegtelen nyáltenger.
Pál Dénes hangja meg csodás, de nem tud énekelni.
Akárhogy is nézem, őket nem küldhetjük, ha nem akarunk égni.
Zka! Osztom ezt a parasztgyerek fej megállapítást.
http://videotar.mtv.hu/Videok/2013/03/01/09/A_Dal__szombaton_donto_.aspx
Új pontozás lesz tényleg:)
Keresztes: Nem jut eszembe a dala. Hogy is van ez? Talán az egyetlen, amire nem emlékszem, pedig nézem a műsort.
Radics: Túl sok a manír.
Vastag: Nagyon hasolít a dala arra, amivel végül a tesója megnyerte anno a párbajt Nicolas ellen. 😉 Hallgassátok csak meg!
Rácz: no comment.
Cserpes: Csengő hang, jó dal, de valahogy mégis túl könnyű.
Agárdi-Pál: Nem játszhatunka szánalomra egy EV-n. A dal önmagában nem annyira nyerő és a hangjuk is hagy élőben kívánnivalót maga után.
ByeAlex: Egy csillagok háborúja idízet illik ide a legjobban: „Azokban az első sötét időkben, szinte bizonyosnak látszott, hogy az ellenállás fennragyogó lángját elfojtják, mielőtt az új igazság fénye bevilágíthatná az elnyomott és meggyötört népek galaktikáját.”
Alex az elnyomott zenei galaktikában az új igazság fénye. Remélem győzedelmeskedik.
Kállay: nekem indiferens.
Elhatároztam, nem voksolok senkire csak folyik a pénz az MTV-nek.Ùgysem megy az akit én szeretnék hát le sz……rom magasról úgyis Gigit küldik rá meg végképp nem voksolnék.
Hajrá a szavazóknak!!!!!!!!!!!!!!!!
Csinibaba!
Az általad nem kedvelt emberekről ilyen hangnemben való nyilatkozás sajnos magadat minősíti! Lehet szeretni, nem kedvelni az előadókat, de ez az oldal…és más sem…
nem erre való. Természetesen a véleményedet írd le, csak könyörgöm normális hangnemben.
Teljesen igazad van! Ez elég gyerekes viselkedés. Én azt hittem, hogy más nevét csúfolni csak oviban szokták (vagy ott sem). Na, mindegy.
Amúgy nekem tetszik több dal is.
De KSA, Rácz Gergő dala egy kicst sem, a Vastag Tamásé most nem jut eszembe, így erről nem tudok mit írni. 😀
Alexé rögtön megtetszett, a Lauráé és Ildikóé is, a Szilviéké is, csak sajnos Szilvin nagyon látszik az idegesség.
Gigi pedig nekem kicsit sok, még a Megasztár idején jobban kedveltem, ott örültem, hgy nyert. Itt nem örülnék neki.
Egyébként szerintem már az is nagy dolog, ha valaki kijut. Ott még egy utolsó hely is több, mint ami néhány embernek sikerül. De persze minél előrébb jut, annál jobb. 😀
Lehet, hogy nem mindegyik dal üti meg a színvonalat, de sztem egy hatásos dallal lehet kint jól szerepelni. Pál DÉnes – Agárdy Szilvi dala pedig pont ilyen. nem is a dal számít hanem ha kettejükre néz vki egyből látja a tisztaságot, a szerénységet és a szeretet, és ha nem is dalra de rájuk biztos fognak küldeni sms-t. A másik, hogy kíváncsi lennék ezekre a dalokra angolul, mert elvileg angol dallal kellene nekik kiállniuk Malböben .
Mitől biztos?
Igen, jó lenne, ha a döntőben végre angolul (vagy angolul is) elhangzanának a dalok. Malmőben ugyanis angolul kellene kiállni mindenkinek. Más lehet egy dal hangzása angolul és ha az előadás ezen a nyelven is meggyőző, akkor ez is lehet egy szavazási szempont a döntőben. Eddig a youtube-on csak Gigi és Kállay-Saunders dalát lehetett megnézni angolul. Mindkettő oké, de jó volna látni a többit is.
Sziasztok!
Én még nem írtam ide, de nagyon szeretem az eurovíziót, és a hazai válogatót is követem, ezért gondoltam, megosztom a meglátásaimat.
A héten egy kísérletet végeztem: felmásoltam a döntő dalait a lejátszómra, és ha tehettem, azt hallgattam, csakis az alapján, hogy éppen melyikhez volt kedvem. Ezzel teszteltem, hogy melyik dal a legjobb – szigorúan számomra.
– Vastag Tamás: Számomra ez a dal rettentő unalmas. Hatásvadász akar lenni, de csal nyálas, és tényleg olyan, mint egy musical. Engem kifejezetten bosszant ez a dal… Az igazsághoz hozzárartozik, hogy egyáltalán nem kedvelem a Vastag-testvérek hangját, ráadásul a Tamásét még kevésbé, de a dal önmagában is nevetséges. Ami különösen zavar, hogy a vége még elnyújtottabb, holott ott kellene még fokozni a hangulatot, nem pedig altatni a népet. Lehet rajta javítani az előadásmóddal, de kétlem, hogy bármi esélyünk lenne ezzel a dallal. Szóval ez egy nagy JAJ NE a részemről.
– Rácz Gergő: Nekem ez egy kellemes dal, nem tekerném el, ha a rádióban hallanám, de nem jut eszembe magamtól, hogy szívesen meghallgatnám. Szerintem abszolút felejthető, szóval én ezt sem küldeném, főleg, hogy Gergőnek nem túl érdekes a hangja.
– ByeAlex: Egyik kedvencem! Nagyon szívesen hallgatom, egyre jobban tetszik. Itt is hiányolom, hogy nincs egy csavar vagy egy csúcspont a végén, pedig szerintem oda még lehetne berakni vmi lélekemelőt, hogy üssön is a dal. A vokál igazán csodálatossá teszi, szóval szerintem működhetne a versenyen. De megértem, hogy sokan berzenkednek tőle, de legalább nem veszne el a masszában. Szerintem nem vallana szégyent.
– Agárdi-Pál duó: Na ezzel ki lehet kergetni a világból… Nem kedvelem a hatásvadász és nyálas dolgokat, és ez a dal pontosan ilyen, egy közepes semmi. Nincs benne más érdekes, csak hogy egy vak lány énekli. Amúgy ha szépen előadják (ami nehéz lesz, ha Szilvi ennyire nem tudja kontrollálni az izgalmát), valamennyire működhet a dolog Malmőben, de szerintem inkább ne erőltessük.
– Keresztes Ildikó: Ha a dalnak nem olyan béna levezető vége lenne, hanem vmi csúcsponttal zárnák le, szerintem nagyon ütős lenne! Szívesen meghallgatom ezt a számot, és már éppen jönne a lúdbőr az utolsó refrénnél, mikor jön a vége azzal a lassú résszel… Bosszantó! És bár a dal önmagában nem olyan átütő, nem is kell önmagában nézni, mert itt Ildikó hangja rengeteget hozzátesz az előadáshoz, ami miatt számomra az egyike azoknak, amiknek szurkolok.
– Cserpes Laura: Ezt a dalt hallgatom a legszívesebben, nem kétséges. Szerintem csodás, és Laura előadásmódja is tetszik, pont olyan visszafogott és nőies, ami hitelessé teszi ezt a dalt. Szerintem ha képes úgy elénekelni, ahogyan azt kell, akkor egyértelműen őt kellene küldeni. Az persze más kérdés, hogy elhisszük-e, hogy el tudja énekelni tisztán, hiszen a refrén ereje pont a tiszta hangokban van… Én nagyon szorítok neki, bár illízióim nincsenek arról, hogy bejut a legjobb 4-be.
– KSA: Szerintem az egyik legjobb dal a mezőnyben. Nem hinném, hogy érdemtelen lenne az a hype, amit a zsűritől kap, hiszen ez egy remekül és profin összerakott produkció. A dal fülbemászó, és a vokál igazán élvezetessé teszi számomra. Végső soron a laza természetességen múlik az, hogy erőltetettnek vagy tényleg vidámnak tűnik-e, szóval ha az meglenne, szerintem nagyon jól megállná a helyét. Külön öröm, hogy nem akar igazán mélyet mondani, csak szórakoztatni, ez is kell, főleg egy ilyen versenyen.
– Radics Gigi: Hát nem tudom… Szerintem a dal nem túl erős, és hiába a jó hang, teljesen felejthető. Gigivel az a baj, hogy mindig tornáztatja a hangját, már most világsikerre törekszik, holott szerintem nincs is kialakult egyénisége vagy stílusa. Ahelyett, hogy a világsztárokat utánozza, inkább meg kellene találnia önmagát, és akkor sokkal hitelesebb előadó lehetne. De persze 16 évesen ezt nem lehet elvárni tőle, csak szerintem egy hang önmagában kevés.
Szóval az én sorrendem:
1. Laura
2. ByeAlex
3. KSA
4. Ildikó
5. Gigi
6. Dénes és Szilvi
7. Rácz Gergő
8. Vastag Tamás
(Nem akartam megbántani senkit, teljesen elfogadom, ha valaki másként látja a dolgokat.)
Szinte teljesen egyet értek, egyedül KSA-t tenném a végére.
Paula Seling fészbuk oldaláról: (google fordító)
Itt már nem csak a Eurovíziós nemzeti kiválasztási problémák. Emlékszik talán éves botrányok, előtt és után a bejelentés az / azok, akik képviselik minket (ami nem volt sem Ovi és én még nem fogadott). Ez alkalommal a szomszédok jöttek a magyarok között.
Néhány nap választ kérdéseire újságírók Magyarországon, aki „felfedezte”, mint az utolsó darab a „‘s gyermekek” idő után.
Természetesen ez nem így van, de azt hiszem, az étvágyat a botrány, és van, mint nekünk.
Meggyőzni, hogy itt két részből áll:
https://www.youtube.com/watch?v=DX9YpqTfMf4
https://www.youtube.com/watch?v=nCehxTv-Ff4
Sok szerencsét mindenkinek!
Aranyos ez a Paula. 🙂
Az alatta lévő (román) kommentek is abszolút nyugodtak és nem botrány éhesek (ahogy azt sok magyar jósolta) „kicsit hasonlít de más” kb ez az általános vélemény, szóval ez így abszolút lezárt ügy és remélem a lehető legkevesebb befolyása lesz a holnapi történésekre. Egyébként meg hajrá Ildikó!!! 😀
Fabiana 😀
inkább nem kellett volna fordítóba tenni
Bocs nosugar külömben igazad van, de nem türöm az átvágásokat és az igazságtalanságot.Próbálom moderálni magam!
Annak örültem, örülök, hogy az MTV (pardon, MTVA:)végre rájött, hogy az Eurovízió nem egy nyűg, hanem lehetőségek széles tárháza. Időt, energiát nem kímélve építettek fel egy műsorfolyamot, ami visszahozta a befektetett energiát: jelentős nézettséget produkáltak az adások.
Aminek nem örülök, az persze nem az MTV-n múlik.
A dalok. A 30 dalból nagyjából hármat tartok eredeti, számomra újszerű hangzásúnak, a többi sajnos a szokásos tingli-tangli, lötyi-mötyi. (Keresztes Ildikó, ByeAlex és a Background dala az a három…sajnos utóbbi már az elődöntőben kiesett, pedig a dal többet érdemelt volna. Nekem ez volt a legütősebb.)
Másrészt az énekesi produkciók. El kéne végre oda jutni, hogy elégtelen színpadi jelenléttel és pontatlan, hamiskás, gyakran tök hamis énekléssel ne lehessen már labdába rúgni egy ilyen megmérettetésen. Tudom, a Grand Prixen is sok előadó gyenge produkciót nyújt, de ez nem vigasztal.
ByeAlex dala nagyon tetszik (nálam ő a favorit), de jó lenne, ha kicsit pontosabban találná el a hangokat. Cserpes Laura bűn hamis volt a középdöntőben is. Radics Gigi, Rácz Gergő, Vastag Tamás énekhangjával nincs gond, de ott a dalok laposak. Talán a legszerencsésebb találkozás Keresztes Ildikónál van, mármint a dal és előadó tekintetében. (Ezt sosem gondoltam volna, hogy ilyet írok, mert sosem kedveltem az említett énekesnőt.)
Sziasztok!
Most akkor én is megosztom veletek a véleményemet! 🙂
Szerintem Keresztes Ildikót kellene küldenünk! Ő a legprofibb és a legjobb előadó. A hangja gyönyörű és egyedi. Van pár év szakmai tapasztalata a háta mögött. Én speciel ha ő menne ki nyugodt szívvel nézném őt, teljesen megbíznék benne. Nagyon remélem, hogy ő képviseli Magyarországot, és ha ez teljesül, akkor véleményem szerint magyarul kéne neki előadni, hiszen áttudja adni a dalt.—> Számomra ő a favorit.
Most pedig leírom a többi 7 produkcióról is a véleményemet:
– Rácz Gergő: semmi bajom sincs a dalával, de Malmőben nem állná meg a helyét. Akárhányszor meghallgatom, egyszerűen nem marad meg. Ami azért valljuk be nem utolsó szempont.
– Agárdi Szilvia és Pál Dénes: a dal sem erős és az előadásmód sem. Látszik rajtuk, hogy nagyon izgulnak, de Szilvin különösen. Ha már ezen a „kisebb” megmérettetésen is ennyire izgul, mi lesz majd ott? Bennük nem bíznék meg, ugyanis nem tudhatom Szilvinek mekkora lámpaláza lesz majd, aminek következtében elég hamiskásan énekel. Szilvi sajnos vak, de ezért még nem fognak továbbjutni.
– Vastag Tamás: nos, bevallom őt és a testvérét sem bírom. Egyszerűen nem szimpatikusak. A dal pedig musical jellegű és szintén nem marad meg bennem.
– ByeAlex: számomra a legelviselhetetlenebb. Nekem nagyon nem tetszik, hangja egyáltalán nincs és unalmas. Ő az, akiben legjobban nem bíznék meg.
– Kállay- Saunders András: ez olyan közép kategóriás dal. Mondanivalója nem igazán van, inkább szórakoztató jellegű. Amiért jó, az az, hogy nem unalmas, hanem leköt a nézése.
– Cserpes Laura: nagyon készül rá és sokat gyakorol, ami elismerés. Viszont nála is fenn áll az, hogy akkora lámpalázat kap majd, hogy nagyon rossz sül ki belőle.
– Radics Gigi: a hang lenyűgöző, azonban a dal harmat gyenge. A mostani incidens miatt tőlem vesztett értékéből. Szerintem nem hiányzik nekünk egy botrány vagy esetleg egy versenyből való kizárás. Sajnálom, hogy ez lett, hiszen Gigi erről nem tehet.
Mindezek alapján az én sorrendem:
1. Keresztes Ildikó
2. Kállay- Saunders András
3. Cserpes Laura
4. Radics Gigi
5. Agárdi Szilvia és Pál Dénes
6. Rácz Gergő
7. Vastag Tamás
8. ByeAlex
Az utolsó 4 helyett szívesen láttam volna a döntőben:
– Janicsák Veca
– United
– Mohamed Fatima
– Polyák Lilla
Tehát részemről Keresztes Ildikó a favorit. 😀
A névsorral egyet értek. ekkor tán néztem volna a műsort
Nagyon elszomorító, hogy ma Magyarországon nincsenek zenei irányzatok. Az összes döntőbe jutott „dal” csöpög de tisztességesen, Sajnos a rockos Keresztes Ildikó is inkább csöpögős semmit nem mondó számmal szerepel. Az elmúlt években azért nagyobb volt a választék. Blues, népzenei motívumokkal átszőtt rock, discó zene képviselte az országot és én mindegyiknek szurkoltam. Most is szurkolni fogok akárki nyeri a versenyt, de holnap biztos /először a történelemben/ nem nézem a dalt.
Radics Gigit!