Az MTV pályázati felhívása a 2012-es magyar nemzeti döntőre

Forrás: MTV Sajtóközlemény / hirado.hu

A közmédiumokat tömörítő MTVA és a Magyar Televízió sajtótájékoztatón jelentette be, hogy jövőre újra részt vesznek a dalfesztiválon, a nemzeti válogatóra nevezett dalokat december 20-áig december 30-áig várják. Többórás élő műsorsorozatban keresik azt a dalt, amelyik 2012 májusában Magyarországot képviseli az Eurovíziós Dalfesztiválon, Európa legnagyobb zenei versenyén.

 

Az m1 jövőre ismét közvetíti az Eurovíziós Dalfesztivált – jelentette be Cserháti Ágnes szóvivő a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és a Magyar Televízió budapesti Művészetek Palotájában tartott sajtótájékoztatóján. Ezzel egyidőben felhívást tettek közzé, mely szerint nyilvános pályázaton keresik azt a dalt, amely hazánkat képviseli majd Európa legnagyobb zenei versenyén. Gazsó L. Ferenc, az MTVA tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: „Magyarországon mindig is a Magyar Televízió volt a dalfesztivál gazdája. Büszkék vagyunk arra, hogy Wolf Kati 2011-es szereplésekor azt is megmutathattuk, hogy a közmédiumok összefogásával minden korábbinál nagyobb közönséghez juttathattuk el a dalfesztivál üzenetét”.

„Minden eddiginél nagyobb szabású televíziós show-műsorban választjuk ki az ország dalát és annak előadóját” – mondta Rákay Philip, az m1 és az m2 intendánsa. Emlékeztetett arra, hogy az m1-et kiemelkedően sokan nézték az idei májusi dalfesztivál sugárzásakor. A kiválasztási eljárás részleteiről az MTVA szórakoztató műsorainak főszerkesztő-helyettese, Szilágyi Adrienne beszélt. „Az MTVA és a Magyar Televízió december 20-ig várja azokat a versenydalokat, amelyeket a hazai és külföldi dalszerzők neveznek. Elbírálható minőségű hangzóanyagokat várunk, amelyeket a beérkezési határidőt követő hetekben szakmai zsűri bírál el. Január első heteiben tesszük közzé a zsűri által legjobbnak ítélt dalok listáját, ezek a dalok első lépésben a két, élőben közvetített elődöntő valamelyikében hangzanak el. Az elődöntőkön bemutatott dalok közül a szakmai zsűri és a közönség 4-4 dalt juttat tovább a döntőbe. Az élő döntő nyertese pedig azt a jogot is elnyeri, hogy Magyarországot képviselje a 2012. május 22-26. között megrendezett bakui Eurovíziós Dalfesztiválon.”

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Eurovíziós Dalfesztivál 2012
Baku

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap mint a Magyar Televízió kizárólagos médiaszolgáltatója (MTVA) és a Magyar Televízió Zrt. (Magyar Televízió) 2012-ben ismét részt vesz a minden évben több mint 100 millió nézőt vonzó Eurovíziós Dalfesztiválon. A jövőre az azerbajdzsáni fővárosban, Bakuban megrendezett verseny májusi elődöntőit és döntőjét az m1 élőben közvetíti.

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (European Broadcasting Union, EBU) 57. Eurovíziós Dalfesztiválján a Magyarországot képviselő versenyzőt az MTVA nyilvános, az m1-en élőben sugárzott nemzeti döntő keretében, szakmai zsűri és a közönség bevonásával választja ki azon jelentkezők közül, akik pályaműveikkel december 20-áig az MTVA alábbi pályázati felhívására neveznek.

Pályázati feltételek:

Az Eurovíziós Dalfesztiválon magyar színekben induló versenyző(k) az ő(ke)t nevező MTVA-t és a Magyar Televíziót képviseli(k) a nemzetközi versenyen. A szervező EBU szabályzata értelmében kizárólag a versenydalt nevező televíziótársaság felelőssége és döntési kompetenciája az őket képviselő dal és előadó kiválasztása. A pályázati határidőig beérkezett, a lenti feltételeknek mindenben megfelelő versenydalok közül előzsűri választja ki azokat a dalokat, amelyek az élőben sugárzott nemzeti elődöntőkön versenyezhetnek. Az elődöntők legjobbjait a szakmai zsűri és a közönség választja ki, ezek kerülhetnek a döntőbe, ahol eldől, melyik dal képviseli Magyarországot 2012-ben Bakuban.

1. A benevezett dal (sem a dalszöveg, sem a zene, sem külön-külön, sem együtt) nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba, illetve nem hangozhatott el nyilvános előadás keretében 2011. szeptember 1. előtt.

2. A dal maximális hosszúsága három perc lehet. Az ennél hosszabb dalokat az EBU kizárja a versenyből.

3. Az Eurovíziós Dalfesztiválon résztvevő művészeknek 2012. május 26-ig be kell tölteniük 16. életévüket.

4. Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dal előadásában a színpadon maximum hat személy vehet részt. Élő állat szerepeltetése a színpadon nem engedélyezett.

5. Minden közreműködő előadóművész csak egy ország színeiben vehet részt ugyanabban az évben az Eurovíziós Dalfesztiválon.

6. A nevezők tudomásul veszik és elfogadják, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi nemzeti döntője a nevezett dalok és nem az előadók versenye, ezért a pályázatot kiíró dönt arról, hogy a dalt kinek az előadásában nevezi az Eurovíziós Dalfesztiválra.

7. A résztvevő műsorszolgáltatók (Magyarországon a Magyar Televízió) maguk dönthetik el, hogy előadóművészük milyen nyelven énekel.

8. A színpadon az előadás kizárólag fél-playbackben történhet, ami azt jelenti, hogy csak az énekhang élő, a zenei kíséret felvételről szól minden esetben. Hangszerek csak díszletként használhatók, nem szólhatnak élőben.

9. Legkésőbb március elsejéig lehet változtatni a dalszövegeken, az előadóművész vagy csoport megnevezésében, a dal címében, valamint a dal előadásának nyelvében (azaz mindabban, ami megjelenik a nyomtatott anyagokban, a brosúrákban, CD-borítókon és füzeteken).

10. A dalok szövege, illetve előadása nem csorbíthatja az Eurovíziós Dalfesztivál jó hírnevét. Politikai vagy hasonló jellegű dalszöveg, beszéd, gesztus nem engedélyezett az Eurovíziós Dalfesztivál alatt. A dalok szövegében vagy előadásában káromkodás vagy illetlen beszédmód nem engedélyezett. E szabály megszegése kizárással járhat.

11. Az előadó/előadók, valamint a szerzők pályázatuk beadásával kijelentik, hogy más érvényes szerződésük nem gátolja őket az MTVA-val és a Magyar Televízióval való folyamatos együttműködésben, illetve szerződéskötésben.

12. A Magyar Televíziót képviselő előadóművész(ek) és stábja vállalja, hogy a nemzeti döntő és az Eurovíziós Dalfesztivál döntője közötti időszakban kiemelt figyelmet fordít a versenyen való szereplésre, továbbá az MTVA-val és a Magyar Televízióval együttműködve mindent megtesz a lehető legjobb elért eredmény érdekében, beleértve a Magyar Televízió és az EBU által megszabott határidők betartását és az összes promóciós célú szereplést. Az MTVA által szervezett promóciós szereplésekért az előadó(k) juttatást nem kérhet(nek) és nem fogadhat(nak) el. Az előadó(k) vállaljá(k), hogy májusban az MTVA által meghatározott időtartamban Bakuban tartózkodik(nak).

13. A versenyre kijutó dallal kapcsolatos átruházható kiadói és előadói jogok vonatkozásában az MTVA külön szerződést köt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségével (EBU).

A benyújtott pályaműnek az alábbiakat kell tartalmaznia:

– a hangzóanyagot audiofájl és mp3 formátumban CD-n;
– az előadóról/előadókról és szerzőről /szerzőkről készült, sajtófelhasználásra alkalmas fotókat valamint az előadó(k) és a szerző(k) magyar és angol nyelvű szakmai életrajzát CD-n;
– a dalszöveget írásban;
– videoklipet (ha már van) CD-n;
– írásos nyilatkozatot arról, hogy a pályázati feltételeket ismeri és elfogadja, annak mindenben megfelel (különös tekintettel annak 1. pontjára);
– a fenti dokumentumokat illetve CD-ket egy darab zárt borítékban, ajánlott levélként kell postára adni.

A pályaművek postára adási határideje 2011. december 20., kedd, éjfél

A pályaműveket a következő címre várjuk:

EUROVÍZIÓS DALFESZTIVÁL
MTVA
1037 Budapest, Kunigunda útja 64.

Budapest, 2011. december 1.

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és Magyar Televízió Zrt., az Eurovíziós Dalversenyt szervező European Broadcasting Union tagja

502 Comments

Mivel a lengyel TVP nem nevez előadót a versenyre, és már Fehéroroszországban nyilvánosságra hozták a legjobb 15-öt, így a lengyel banda, a Door Selection azt látja jónak, ha Magyarországon próbálják sikeressé tenni Dark And Night című albumukról a Dark & Night című dalt. Persze a nemzeti döntőre gondoltak itt elsősorban. Én igazából nem vagyok híve a külföldieknek; maximum háttérmunkában, tehát dalszöveg írás, zeneszerzés, de nem előadás. Azt bízzuk a hazaikra! A videóhoz link: http://www.youtube.com/watch?v=FNecRQnmzoE

Alapvetően én hatalmas dolognak tartom hogy a magyar válogató érdekel külföldi előadokat (ide is eljutottunk :D) . De én se tudom elképzelni hogy külföldi képviseljen minket pláne ha a nagy magyarkodókra gondolok…botrány lenne.

Tetszik!
Ez határozottan az egyik legjobb dal lehetne HA
megfelel a szabályoknak,
és valóban ezzel próbál indulni.
🙂

Várjuk meg az újévet, amikorra beérkezik az összes dal és a zsűri kiválogatja nekünk a legjobbakat. Az eddig felbukkant dalok közül Zséda száma üti meg nálam a mércét, bár nem tudom, megfelel-e a szeptember 1 szabálynak. A többivel nem jutnánk döntőbe. Szerintem.

Mármint a Legyen úgy? Szerintem meg ezzel nem jutnánk sokra.
Túl sok a tüc-tüc, a pang-pang meg az egyéb elektronikus aláfestés… kicsit visszafogottabb változatban lehet mást mondanék a dalra, de így ebben a valójában egy jó közepes termés.

Pont így vagyok ezzel én is. Az itt belinkelt dalok nagy részébe bele se hallgattam, majd meghallgatom a legjobb 16-ot, aztán majd akkor véleményezek.
Ez most gonoszul fog hangzani, de amíg nincs meg a kiválasztott 16 dal, addig annyira nem érdekel hogy ki indul és mivel, így legalább megkímélem magam attól, hogy jól felháborodjak, hogy x dal miért nem jutott tovább ami nekem épp tetszett 😀
Rengeteg a jelentkező dal, hát ember legyen a talpán, akinek van ideje mindenki munkásságát meg dalait végig nézni/hallgatni főleg a karácsonyi időszakban. Pláne olyan dalok nem érdekelnek, amik nem ütik meg a kívánt mércét. Bocsi.

Bízom benne hogy akik eddig itt javasolva voltak, még csak az elődöntőkbe sem kerülnek be.Már bocsánat,de egyik rosszabb mint a másik….
El is kezdtem részletezni hogy ki miért nem jó, de inkább nem teszem mert magamra haragítanám a fél fórumot 😀 XD

Ami még okés lenne az Zséda száma (bár ha tényleg úgy énekel élőben mint azt az x faktorba tette akkor nem kicsit felejtős)

A többinek még az elődöntőben sincs helye.

A szép hang teljesen szubjektív dolog, senkinek nincs joga olyat mondani, h “A Tandi kislány inkább maradjon otthon.” Régebb óta képzi a hangját, mint a kedves Tóth Jonathan, aki nem mellesleg alig talál el egy pár hangot az élő fellépéseken. Vele nem járna jól Magyarország, még akkor se, ha szerintetek jobb a dala, mint Tandi Floráé……
Nézzetek már kicsit utánuk, nem vagytok még annyira képben, h jogos legyen ilyen dolgokat írnotok. Tóth Jonathan háta mögött mi van? Egy állva tapsoló X-faktor zsűri. Ment vele valamire?! T. Flora mögött ott áll Miklósa Erika és Wolf Kati is, NEM VÉLETLEN! Komolyzenei hangképzéssel van amúgy képezve kiskora óta a hangja, szoktassátok a fületeket hozzá, mert ezek szerint ez újdonság nektek!

Szerintem meg hagyni kéne ezt a Flóra vs. Jonathan témát, totál felesleges itt vitatkozni róla, főleg ha mondjuk egyik se fog bekerülni a legjobb 16-ba.
Nem is ismerjük a teljes jelentkezési listát, nem értem miért kell már most úgy tenni, mintha csak kettejük között dőlne el a verseny.

Azt meg illene tudomásul venni, hogy vannak olyanok akik másképp gondolkodnak mint mi, és ez nem jelenti azt, hogy nem nekik van igazuk.

És akkor mi van, ha képzett a hangja? Jó, oké, le a kalappal előtte, de anélkül is énekelhet jól valaki.
Azt meg, hogy ki áll mögötte, szerintem most inkább hagyjuk, mert Eurovízió szempontjából ugyan mindegy.
Egyébként már nagyon kezdem unni ezt a Flóra vs. Jonathan témát. Beszéljétek meg máshol.

1. Szégyellje magát Miklósa Erika és Wolf Kati ,hogy ez a gyalázat hang tetszik nekik!!
2. Jonathan jelenleg a Madách Színház Musical stúdióban tanul,nem könnyű oda bekerülni…(tanárai Kautzky Armand,Hűvösvölgyi Ildikó,Bencze Ilona színművészek)
Rengeteg eredménye van,Szeged legjobb énekese különdíj 2011,ez jelenti azt ,hogy nem tud eltalálni egy hangot sem? 😀
Országos Musical bajnokság FŐDÍJASA,
Lévay Szilveszter Nemzetközi Musical verseny középdöntőse( több mint 300an jelentkeztek a világ minden tájáról)
Jonathan zeneóvódában kezdte,majd zenei általános iskola és zenei középiskola és mellette zeneiskola magánének szak,ugyanis neki nem volt elég amit a középiskolában “tanítottak”…talán több zeni képzésben részesült mint a kedves Flóra.
Illetve Andrejcsik István operaénekes és a budapesti Zeneakadémia tanára tanítja.

Ezeket találtam róla.Számomra ez elég meggyőző!
Íme egy élő koncertfelvétel Jonathanról:
http://www.ustream.tv/recorded/19208533
Nekem úgy tűnik eltalál minden hangot 🙂

Erika, akkor én most mondjam, hogy szégyellje magát Andrejcsik István? 😀

Majd meghalljátok, ha elmentek egy koncertre.

Tipikus… Ne egy felvétel alapján próbáld már eldönteni, hogy ki a jobb. Hallgassátok meg élőben mindkettőjüket!!!!

Erika nagyon tisztában van itt a dolgokkal.de szted a zeneóvoda mennyiben számít?:D meg a zenei általános iskola?és amit a középiskolában “tanítottak”?? te magad fejezted ki ezzel, h nem ért sokat…

értem már,oké. de ezt a “tanítottak”-ot nem értem.most vagy tanult és hatásos volt, vagy nem. de ha nem, akkor meg nem azt a hatást éri el a komment,amit szerettél volna

Tamás, köszönöm a videódat, beletaláltál. Nekem ez a dal pl sokkal jobban tetszik és jobban megérintett Flora előadásában, mint Jonathanéban.

Egyszerűen utánozhatatlan az a csiki-csuki, amit minden évben lezavarnak 😀 Már csak a megszokott ukrán csavarokra leszek kíváncsi 😛

Lassan már külön topikot kell nyitni flórának meg jonatánnak XD
Én már szakadok ezeken a kommenteken. XDXD

Elhiszem hogy jó dolog az hogy tudunk két biztos dalt ami nevez, de könyörgöm lesz legalább 100, ha nem több.De csak róluk folyik a vita már napok óta.Ráadásul olyan harmatgyenge mind a kettő hogy remélem kiszanálják őket már az első körben.
😀

Tééényleg, Odett! Különleges hang! Kedvelem ezt a dalt, bár nem tudom, hogy a versenyen működne-e, de ki tudja?

Comments are closed.