Naptár

2011. december
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Az MTV pályázati felhívása a 2012-es magyar nemzeti döntőre

Forrás: MTV Sajtóközlemény / hirado.hu

A közmédiumokat tömörítő MTVA és a Magyar Televízió sajtótájékoztatón jelentette be, hogy jövőre újra részt vesznek a dalfesztiválon, a nemzeti válogatóra nevezett dalokat december 20-áig december 30-áig várják. Többórás élő műsorsorozatban keresik azt a dalt, amelyik 2012 májusában Magyarországot képviseli az Eurovíziós Dalfesztiválon, Európa legnagyobb zenei versenyén.

 

Az m1 jövőre ismét közvetíti az Eurovíziós Dalfesztivált – jelentette be Cserháti Ágnes szóvivő a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és a Magyar Televízió budapesti Művészetek Palotájában tartott sajtótájékoztatóján. Ezzel egyidőben felhívást tettek közzé, mely szerint nyilvános pályázaton keresik azt a dalt, amely hazánkat képviseli majd Európa legnagyobb zenei versenyén. Gazsó L. Ferenc, az MTVA tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: „Magyarországon mindig is a Magyar Televízió volt a dalfesztivál gazdája. Büszkék vagyunk arra, hogy Wolf Kati 2011-es szereplésekor azt is megmutathattuk, hogy a közmédiumok összefogásával minden korábbinál nagyobb közönséghez juttathattuk el a dalfesztivál üzenetét”.

„Minden eddiginél nagyobb szabású televíziós show-műsorban választjuk ki az ország dalát és annak előadóját” – mondta Rákay Philip, az m1 és az m2 intendánsa. Emlékeztetett arra, hogy az m1-et kiemelkedően sokan nézték az idei májusi dalfesztivál sugárzásakor. A kiválasztási eljárás részleteiről az MTVA szórakoztató műsorainak főszerkesztő-helyettese, Szilágyi Adrienne beszélt. „Az MTVA és a Magyar Televízió december 20-ig várja azokat a versenydalokat, amelyeket a hazai és külföldi dalszerzők neveznek. Elbírálható minőségű hangzóanyagokat várunk, amelyeket a beérkezési határidőt követő hetekben szakmai zsűri bírál el. Január első heteiben tesszük közzé a zsűri által legjobbnak ítélt dalok listáját, ezek a dalok első lépésben a két, élőben közvetített elődöntő valamelyikében hangzanak el. Az elődöntőkön bemutatott dalok közül a szakmai zsűri és a közönség 4-4 dalt juttat tovább a döntőbe. Az élő döntő nyertese pedig azt a jogot is elnyeri, hogy Magyarországot képviselje a 2012. május 22-26. között megrendezett bakui Eurovíziós Dalfesztiválon.”

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Eurovíziós Dalfesztivál 2012
Baku

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap mint a Magyar Televízió kizárólagos médiaszolgáltatója (MTVA) és a Magyar Televízió Zrt. (Magyar Televízió) 2012-ben ismét részt vesz a minden évben több mint 100 millió nézőt vonzó Eurovíziós Dalfesztiválon. A jövőre az azerbajdzsáni fővárosban, Bakuban megrendezett verseny májusi elődöntőit és döntőjét az m1 élőben közvetíti.

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (European Broadcasting Union, EBU) 57. Eurovíziós Dalfesztiválján a Magyarországot képviselő versenyzőt az MTVA nyilvános, az m1-en élőben sugárzott nemzeti döntő keretében, szakmai zsűri és a közönség bevonásával választja ki azon jelentkezők közül, akik pályaműveikkel december 20-áig az MTVA alábbi pályázati felhívására neveznek.

Pályázati feltételek:

Az Eurovíziós Dalfesztiválon magyar színekben induló versenyző(k) az ő(ke)t nevező MTVA-t és a Magyar Televíziót képviseli(k) a nemzetközi versenyen. A szervező EBU szabályzata értelmében kizárólag a versenydalt nevező televíziótársaság felelőssége és döntési kompetenciája az őket képviselő dal és előadó kiválasztása. A pályázati határidőig beérkezett, a lenti feltételeknek mindenben megfelelő versenydalok közül előzsűri választja ki azokat a dalokat, amelyek az élőben sugárzott nemzeti elődöntőkön versenyezhetnek. Az elődöntők legjobbjait a szakmai zsűri és a közönség választja ki, ezek kerülhetnek a döntőbe, ahol eldől, melyik dal képviseli Magyarországot 2012-ben Bakuban.

1. A benevezett dal (sem a dalszöveg, sem a zene, sem külön-külön, sem együtt) nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba, illetve nem hangozhatott el nyilvános előadás keretében 2011. szeptember 1. előtt.

2. A dal maximális hosszúsága három perc lehet. Az ennél hosszabb dalokat az EBU kizárja a versenyből.

3. Az Eurovíziós Dalfesztiválon résztvevő művészeknek 2012. május 26-ig be kell tölteniük 16. életévüket.

4. Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dal előadásában a színpadon maximum hat személy vehet részt. Élő állat szerepeltetése a színpadon nem engedélyezett.

5. Minden közreműködő előadóművész csak egy ország színeiben vehet részt ugyanabban az évben az Eurovíziós Dalfesztiválon.

6. A nevezők tudomásul veszik és elfogadják, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi nemzeti döntője a nevezett dalok és nem az előadók versenye, ezért a pályázatot kiíró dönt arról, hogy a dalt kinek az előadásában nevezi az Eurovíziós Dalfesztiválra.

7. A résztvevő műsorszolgáltatók (Magyarországon a Magyar Televízió) maguk dönthetik el, hogy előadóművészük milyen nyelven énekel.

8. A színpadon az előadás kizárólag fél-playbackben történhet, ami azt jelenti, hogy csak az énekhang élő, a zenei kíséret felvételről szól minden esetben. Hangszerek csak díszletként használhatók, nem szólhatnak élőben.

9. Legkésőbb március elsejéig lehet változtatni a dalszövegeken, az előadóművész vagy csoport megnevezésében, a dal címében, valamint a dal előadásának nyelvében (azaz mindabban, ami megjelenik a nyomtatott anyagokban, a brosúrákban, CD-borítókon és füzeteken).

10. A dalok szövege, illetve előadása nem csorbíthatja az Eurovíziós Dalfesztivál jó hírnevét. Politikai vagy hasonló jellegű dalszöveg, beszéd, gesztus nem engedélyezett az Eurovíziós Dalfesztivál alatt. A dalok szövegében vagy előadásában káromkodás vagy illetlen beszédmód nem engedélyezett. E szabály megszegése kizárással járhat.

11. Az előadó/előadók, valamint a szerzők pályázatuk beadásával kijelentik, hogy más érvényes szerződésük nem gátolja őket az MTVA-val és a Magyar Televízióval való folyamatos együttműködésben, illetve szerződéskötésben.

12. A Magyar Televíziót képviselő előadóművész(ek) és stábja vállalja, hogy a nemzeti döntő és az Eurovíziós Dalfesztivál döntője közötti időszakban kiemelt figyelmet fordít a versenyen való szereplésre, továbbá az MTVA-val és a Magyar Televízióval együttműködve mindent megtesz a lehető legjobb elért eredmény érdekében, beleértve a Magyar Televízió és az EBU által megszabott határidők betartását és az összes promóciós célú szereplést. Az MTVA által szervezett promóciós szereplésekért az előadó(k) juttatást nem kérhet(nek) és nem fogadhat(nak) el. Az előadó(k) vállaljá(k), hogy májusban az MTVA által meghatározott időtartamban Bakuban tartózkodik(nak).

13. A versenyre kijutó dallal kapcsolatos átruházható kiadói és előadói jogok vonatkozásában az MTVA külön szerződést köt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségével (EBU).

A benyújtott pályaműnek az alábbiakat kell tartalmaznia:

– a hangzóanyagot audiofájl és mp3 formátumban CD-n;
– az előadóról/előadókról és szerzőről /szerzőkről készült, sajtófelhasználásra alkalmas fotókat valamint az előadó(k) és a szerző(k) magyar és angol nyelvű szakmai életrajzát CD-n;
– a dalszöveget írásban;
– videoklipet (ha már van) CD-n;
– írásos nyilatkozatot arról, hogy a pályázati feltételeket ismeri és elfogadja, annak mindenben megfelel (különös tekintettel annak 1. pontjára);
– a fenti dokumentumokat illetve CD-ket egy darab zárt borítékban, ajánlott levélként kell postára adni.

A pályaművek postára adási határideje 2011. december 20., kedd, éjfél

A pályaműveket a következő címre várjuk:

EUROVÍZIÓS DALFESZTIVÁL
MTVA
1037 Budapest, Kunigunda útja 64.

Budapest, 2011. december 1.

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és Magyar Televízió Zrt., az Eurovíziós Dalversenyt szervező European Broadcasting Union tagja

502 hozzászólás Az MTV pályázati felhívása a 2012-es magyar nemzeti döntőre

  • Matt

    Most ne haragudjatok, de az eddig látott dalok 80%-a egy kalap ‘szar’.És szerintem a Tandi Flóra és Tóth Jonatán rajongók is álljanak le. Eltudnátok képzelni, hogy Jonatán kiáll a színpadra és egész Európa figyeli? XD Sok a zene csak kevés a jó. Inkább legyen 3-4 jó dal, mint 100 rossz.

  • Patrik

    Egyetértek Matt-tal.
    Én akit most nagyon szeretnék az Király Linda, ezzel a számmal: http://www.youtube.com/watch?v=lk5KnUCnCJs

    Képzelőerő kérdése az egész. Köztudott, hogy nemzetközileg elismert, jól is néz ki, hangja tökéletes, van megjelenése. Mi kell ennél több? Színpadképet úgy képzelném el, hogy egy szál állványos mikrofonnal ott áll kint a színpad közepén, szép ruhában felöltözve, és testbeszéddel együtt énekeljen, mint egy díva. A „rappel-ős” résznél, meg nézze a szemeivel a másik énekest, úgy igazán szexin és ott is táncoljon, de csak egy helyben!
    Szerintem fenomenális lenne! 🙂

    • Gabiii

      Jó ez a szám (és ha nevez akkor az mtv szabályai alapján akár más is lehetne a férfi énekes:D) de az a színpadkép amit leírtál megint ez a dívás vonal. Szerintem ezt el kell felejteni! Tudom hogy erröl még korai vitatkozni de ezt ugy általánosan gondolom hogy NE DÍVÁS LEGYEN. Sokkal jobb ha természetes az előadás

      • Patrik

        Ezt a dívás vonalt úgy képzeltem, hogy szexin dívás 😀 Olyan merészen „táncoljon” a karjaival a mikrofon állvány mellett, meg csavargassa magát a zene ütemére. Nem ilyen Csézy stílusúra gondoltam én se, olyat tényleg nem kéne már!

        Remélem érthető voltam 🙂

    • Matt

      Navégre egy normális zene!
      De ezzel indul?, vagy nem mert már csak 2 és lejár a nevezési idő!

    • Zsolti

      Nekem ez kicsit egysíkú. Linda hangja lenne az egyetlen, ami kiemelné a „közepes” kategóriából, és nem tudom, hogy ez elég-e.

    • Lina

      Én értem mire gondolsz!!:) És adom az ötletet! Jelenleg nálam is ez vezet. Sztem ezt az európai fül is befogadná könnyen:) Picit alakitani kellene,kevesebb rap, több ének,de úgyis röviditeni kell.

      • Patrik

        Igen a rappből én is visszavennék kicsit. Ígyis 4 perces, 3 percesnek kell lennie 🙂 Még egy kis alakítás rajta, Egy kitörő rész bele még plusszba, az ötlet adott és kész siker 😀

      • Bazsa

        Igen, egy kitörő rész kell bele, amit kivágnak majd a szavazáshoz a 10 mp-es verzióba. Az is nagyon sokat számít hogy akkor milyen részt vágnak ki, mert szavazás alatt leginkább az alapján ítélnek Európában! Különben támogatom az ötletet, nekem is bejön ez az irány, reméljük Európának is 😉 Ja és nem ártana, ha már az MTV is áldoza egy kis píízt valami féle pirotechnikára a kitörő részhez! 😀

      • Lina

        Igen! Ezekkel a kis finomításokkal, szerintem is nagyon jó lehetne! Lindának amúgyis van egy nagyon jó kisugárzása, és szerintem a zene is abszolút „trendi” és nemzetközi..

  • Zolitt

    OMG Lilci (Lil C) is menni akar! :S beütöttem gugliba hogy eurovízió, beállítottam 24 órára, és kidobta a facebook oldalát, ahol írt róla…

    • Zolecs

      Kezdem unni hogy állandóan ilyen senkikről lehet hallani hogy jelentkeznek.Megnyugtató lenne ha egy-két „nagyhalról” is kiderülne már.Én tényleg nagyon nem szeretném ha ismeretlent küldenénk.

      • Zolitt

        hát igen… ami facebookon van lista az ha jól számoltam 24, plusz akiket kihagytak, (Robek írta, hogy Szandi és Dolly Roll is válaszolt neki, hogy már küldtek be dalt, (Szandinak örülök!)plusz az elmúlt pár napban Herczeg Flóra, most Lilci :S (kinembiromállni), a facebook oldalon jött két teljesen ismeretlen név: Elias Tibor, és Tikász Zsolt. )

        ez így durván 30 amit ismerünk…. de én úgy gondolom, hogy 100-on felül lesz a nevezők száma.
        én biztosra veszem, hogy azok a „nagyhalak” nem kiabálják világgá még azt, hogy próbálkoznak… Majd akkor ha már a 16-ban lesznek!
        most csak azok jelentették be szerintem, akiknek már valami pluszt adhat az, hogy ebben az időszakban is beszélnek róluk.

      • Gabiii

        Jól látod a nagyobb neveknek nem igazán érdekük hogy bejelentsék az indulást hogy aztán egy esetleges pofára esés legyen a vége…várjuk ki a végét (remélem az mtv közölni fogja január elején a jelentkezők számát)

      • K. Balázs

        Lilci dalát már hallotta valaki, gratulálok neki mivel nem sok ember tud géphangon énekelni! az egész át van alakítva, és egyszerűen katasztrófa 😀

    • Dani

      NEEEEE!!! Csak Lil C-t neeee!!! Menjen Janicsák Veca, Muri Enikő, Kováts Vera vagy Bagosi Alexa, de ne őőő!!!

  • Na, mondhatom szép kis cikk íródott egy Apollo 23 rajongói oldalon az Eurovízióról. ( http://apollo23fans.gportal.hu/gindex.php?pg=34688353&postid=794456 ) Mivel itt az eschungary.hu-n illetve a facebookos oldalakon semmi hivatalos, vagy annak tűnő megerősítést nem kaptunk a pályázásukról, és ezért nem kerültek bele abba a bizonyos NEM HIVATALOS listába, melyben olyan nevek is szerepelnek, akik lehet, hogy nem is neveznek; ezért mondjuk, hogy NEM HIVATALOS. Így az Apollo 23-as (helyesen leírva!) felhajtás miatt, és az újabb információk után kibővítettem a listám, melyet ismét megosztok veletek 😉

    Lehetséges pályázók:

    Analog Cuvée
    Apollo 23
    Bencsik Tamara
    BeTwins – BPM
    Caramel – Vízió
    Compact Disco – Sound Of Our Hearts
    Dolly Roll
    Door Selection (lengyel együttes) – Dark & Night
    Elias Tibor
    Herczeg Flóra – Kutyavilág
    Kállay-Saunders András – I Love You
    Kállay-Saunders András
    Király Linda feat. RH3 & Pras – Untried
    Kökény Attila – Állítsd meg az ídőt
    Kökény Attila
    Lil C.
    Örökség
    Patty – Infinity
    Rocktenors
    Soerii & Poolek – Valahol messze
    Szabó Mariann
    Szandi
    Szikszai Péter
    Tales Of Evening – Rebellious Man
    Tandi Flóra – Hangok tengerén
    Tikász Zsolt
    Tolvai Reni
    Tóth Gabi
    Tóth Jonatán – Szárnyal egy dallam
    Zséda – Legyen úgy!

    Akik biztosan nem pályáznak:

    Janicsák Veca
    Sugarloaf

    @Zolitt: szerintem igazad van a nagyhalakat tekintve; meg valószínűnek is látom 😉

    • Gabiii

      Istenem xDD De amúgy ezt a nem hivatalosat sokan úgy értik szerintem hogy egy kiszivárogtatott lista ha az eschungary facebook oldalán ezen cikk alatti kommenteket nézem sokból ez szűrődik le. Mit lehet tenni…elvakult rajongók….

    • Zolecs

      Az ilyenek úgy fel tudnak idegesíteni.Amikor valaki elkezd okoskodni holott fogalma sincs a dolgokról!

      De nem is ez idegesít az egészbe a legjobban, hanem amit Máté belinkelt apollÓ23 rajongói oldalon, a lista alatti megjegyzés!
      Mintha olyan híres lenne ez a banda a többi név között! OMG!

      • Magukba kéne nézniük ezeknek az oszlopos idol-sztár-rajongóknak egy csöppet. Minden évben kislányok ezrei nyomkodják az SMS-eket a legjóképűbb alakoknak az ilyen műsorokban, aztán már egy évre rá nem is emlékszik majd, hogy kire szavazott, mert az újak letaszítják az előző szériák utolsóbb helyezettjeit… Ha a Tisztelt kommentelő pedig egy kicsit tényleg körülnéz magán; rájön, hogy a Caramel, Compact Disco, Király Linda, Tóth Gabi, Tolvai Reni esetleg Zséda és még sokan mások (a teljesség igénye nélkül csak pár név) ezerszer híresebbek, elismertebbek, befutottabbak, és tehetségesebbek.

      • Zolecs

        Kicsit ezért is tartok én pont ettől hogy ha netalán átjut a rostán valamelyik hasonló énekes/banda , a tinilányok majd gondoskodnak a sorsáról, és őket az egyáltalán nem fogja érdekelni hogy milyen a dal.

    • Dani

      Remélem Zséda megy ezek közül a Legyen úgy című dallal. Ezek közül ő a legjobb. Csak ne Lil C és ne Kállay Saunders András menjen, de nem örülnék Kökény Attilának sem, de azért Vecát sajnálom.

  • b_anni

    jól látom az eurovision.tv-n, hogy a déli szomszédaink már választottak előadót?

  • Robek

    BREKING!
    A Dolly Roll és Szandi visszavonta az indulását! 🙁
    Helyettük viszont a Vágtázó Halottkémek és a Q.S.S. együttesek fognak indulni! 🙂

  • Robek

    Bocsánat mindenkitől, de egyszerűen nem bírtam már ezt a sok felesleges találgatást. Muszáj volt elsütnöm ezt a Dolly Roll & Szandi poént, csak arra nem gondoltam, hogy komolyan is veszik egyesek. Nem szokásom a sztárokat ostromolni.Felesleges dolognak tartom.Felnőtt emberek, és el tudják dönteni, hogy mit szeretnének. türelmesen meg tudom várni az eredményt, és a végeredményt pedig el kell fogadnia mindannyiunknak, és mögé kell állnunk még akkor is ha nehéz lenne. 2008-ban is meg volt a favoritom , de sajnos nem ő győzött, még is el fogadtam , és megbarátkoztam a dallal és az előadóval is (a szó legszorosabb értelmében is).

  • Attitude

    srácok a neveket honnan szeditek?üdv

  • zsocakukac

    Az eddig ismert dalok közül egyértelmű,hogy Király Linda száma az amiben van egy kevés potenciál! Dolly Roll,Szandi,Lil.C,Apollo23, stb…… úristen:D Remélem csak viccnek szánták.:D Ennyire ne könnyítsük már meg a többi ország dolgát könyörgöm….
    Egyébként az eddig ismert előadók közül ezt a 8-at tudnám elképzelni a döntőben.:
    Tóth Gabi
    Tolvai Renáta
    Kállay Saunders András
    Compact Disco
    Király Linda
    Többet ezek közül nem nagyon…talán még Caramel és Zséda ha nagyon választani kéne, de egy 8.-at még így se birok innen választani…reméljük még lesznek meglepetések-pozitív értelemben- :D:D

    • K. Balázs

      Szandi, Dolly Roll csak poén volt, Lil C-vel egyet értek, egy katasztrófa! De szerintem az Apollo 23-at nem kéne leszólni mivel nem hallottunk tőlük dalt, és az x-faktorban sem voltak olyan gagyik!

      • Patrik

        Látom előre a ESC news híreket hogy majmoljuk UK-t az Apollo 23-mal, amúgy szerintem is semlegesek lennének a versenyen. Nem odavalóak :S
        Lil C tényleg katasztrófa.. nagy lebőgés lenne.. Dolly Roll, Szandi meg még sorolhatnám… remélem csak kacsa… 😀 Mert ha kijön a 16 elődöntős és benne lesz valamelyik is, akkor falnak megyek. 😀

      • Mónika

        Már ne is haragudj, de az Apollo 23 és az ikrek voltak messze a legrosszabbak az x faktorban, legalábbis szerintem. Remélem nem gondolják komolyan, hogy indulnak. Az egy dolog, hogy cukik a fiúk, de ilyen hanggal még egy nagyon jól összeállított számmal sem mennének semmire. Bocs!

  • Attitude

    Sztem egyre koncentráljatok:P ne az alapján mondjatok véleményt, ki adja elő, mennyire szimpatikus, hanem, hogy maga a dal milyen!Megkockáztatom, hogy az énekes szuperszonikus kvalitása sem lényeg. Erre egy gyönyörű példa a norvég ,,fairy tale” c. dal. Azt nem állítom, h a srác rosszul énekel, de azt igen, hogy rengeteg jobb énekes van tőle, de nem ez számít. Kapott egy olyan átütő dalt, amit már mindenki előre dúdolt a döntőben, aki csak látta a középdöntőt.(ha jól tudom rekordot is döntött a szavazatokkal…) Sztem ez a siker titka!Inkább a jó dal és nem az, hogy az egész ország ismerje az előadót vagy, hogy túl legyen már 200koncerten stb. Tudom nehéz kettéválasztani az előadó szimpatikusságát a daltól, de azért az mégis csak gáz úgy hozzáállni a dologhoz, hogy mondunk neveket, akitől még dalt se hallottunk, de biztos jó lesz, mert bírom őket. Hallgassuk meg és aktuális számról beszéljünk!

    • Zsolti

      Ha választanom kéne a „rossz dal – jó hang” és a „jó dal – rossz hang” kombinációkból, előbbit választanám. A jó hang már félsiker, „eladja” a gyengébb dalt is. A „szuperszonikus kvalitást” többnyire döntővel értékeli Európa, ha nem is top 3 helyezéssel. A hazai ismertség szerintem sem fontos.

  • Attitude

    Oké! akkor tisztázzuk, hogy értettem:) nem azt mondtam, hogy rossz hanggal lehet v.mire is menni..akármilyen is a dal…de azt mondom, hogy nem kell Freddie Mercury szintű énekest küldeni, mert egy közepesen jó hang mint Alexander Rybak simán megteszi, ha a dal jó. Viszont ha az énekes szuper, de a dal közép szerű akkor nincs rá esély, hogy az élen végezzen. Így értettem Zsolti

  • C.

    Halihó mindenkinek!
    Nekem ez tetszett, szerintem nagyon jó!:)))
    http://www.youtube.com/watch?v=LORdGWHJ4es
    Szép napokat! 🙂

    • @Attitude: Nem nagyok egy zeneprofesszor, de szerintem a hangokkal van még baj benne. A női előadó szerintem elég gyengécskén énekel, ami bizony hátrány, de a férfi hanggal számomra nincs baj. Kellemes popzene. Majd meglátjuk, hogy bejut e esetleg a TOP 16-ba!

    • Gabiii

      Hu ez tényleg jó. Nem azt mondom hogy ők menjenek de NF -re tökéletes minőségi alkotás. A végéről nekem hiányzik a „beteljesülés” ezen még dolgozhatnának.

    • Serinon

      Hát ez első hallásra nekem nagyon bejön. Csak két gondom van vele: túl hosszú az instrumentális rész a közepén és a végét valahogy erősebbé kéne tenni.

  • István33

    Nem hivatalos forrásból származik a hír, hogy a Dolly Roll jelentkezése után, s az azeri duett sikerén felbuzdulva, Harangozó Teri és Aradszky László is összeálltak egy eurovíziós dal erejéig. A „Nem csak a húszéveseké a világ” kevert változatát adják elő, ami idáig még sehol nem jelenhetett meg. A vokál szekciót Karda Beáta és Koós János alkotja, a rap-szólót Korda Gyuri bácsi tolmácsolja, a magyar produkciókból elmaradhatatlan triplaszaltót pedig ezúttal Nagy Feró ugorja majd.
    Biztosan sokan szavaznak majd rájuk, azok közül, akik sem a dámákat, sem a mai tehetségkutatós tinisztárokat nem kedvelik.

    • Robek

      Szuper! Én erre a dalra szavazok! Mindenféle NF-et törölhetünk!
      Köszi István33, jót nevettem!!! Azt hiszem sokak közül (akik itt írogatnak) te vetted a poént és érzed azt amit én ! Köszönöm még egyszer! 🙂

  • Hsanyi

    Ez a dal sem lenne szerintem rossz.
    És élőben is jól meg tud szólalni.

    http://www.youtube.com/watch?v=i0hqVCD9e6Q

    Még egy ötlet:

    http://www.youtube.com/watch?v=xy3BteXQEQw

    És még1:

    http://www.youtube.com/watch?v=tJcs_8AQa04

    Vélemény?

    • Lina

      Ezen a Dér Henis zenén én is gondolkodtam. Baromi jó színpadképet lehetne ehhez is kitalálni, és ráadásul nagy divat most ez a típusú zene. Szerintem lenne benne lehetőség. Valami más lenne mint az eddigiek..

  • Hsanyi

    Még1 jó dal!

    http://www.youtube.com/watch?v=N2UYjgNGrQI

    Hirtelen ennyit találtam, szerintem egyik sem lenne rossz döntés!

  • Zoli

    Tegnap facebookon írtam két mondatot Oltyán Attilának, a Black Tweed frontemberének, hogy a „The Idol” című dalt érdemes lenne beküldeni az MTV-nek. Kaptam válaszul egy lájkot, szóval ezt halványan, de ezt a dalt is fel lehet írni a listára:
    http://www.youtube.com/watch?v=oSQZWsxu2aY
    Szerintem nagyon jó! Világszínvonal:)
    Apropó, lista! Zséda komolyan jelezte szándékát? Vagy ott is „csak” az a lájk az alapja a dolognak?

  • Máté94

    Heló!Na gyerekek,még 1 zenekar jelezte,hogy indulnak és küldenek be dalt az MTV-hez,ez az együttes a Moulin Rose,ezt pedig a Facebook oldalukra írták ki.

    Úgy döntöttünk, hogy benevezünk egy nótát az Eurovíziós Dalfesztiválra!
    Ha szeretnétek meghallgatni az új dalocskát, lájkoljátok ezt a postot, 50 lájk után elérhetővé tesszük, 100 lájk esetén még egy ajándék dalt megosztunk!

  • mrfan

    Na, neveznek a srácok ezzel az új dallal:
    http://www.youtube.com/watch?v=BVkytVZihFE

    Itt is megtaláljátok őket:
    http://www.moulinrosemusic.com

  • Mí lejárt a dalbeküldési határidő! Sok név felröppent már a hazai válogatóval kapcsolatban; sokan nagy kérdőjelekkel. Előszöris. Remélem Zséda indul… a facebookon azt a bizonyos lájkot mi másra vélhetném. Másodszor pedig ott van még Király Linda, akinek a dala szintén népszerű, és jó. Nála forrásnak viszont csak annyit lehet felhozni, hogy december elején a Király testvérek édesapja nyilatkozott az Eurovíziós témában. Reméljük nevezett az „Untried” c. dallal.

  • zsocakukac

    A jelentkezők listáját nyilvánosságra hozzák majd? Már mint úgy értem,hogy nem csak azokét akik bekerültek az elődöntőkbe,hanem egytől-egyig azokat akik beküldték a nevezésüket? 😀

  • Gabiii

    Ja holnap (vagyis ma) a Compact Disco is bemutatja a dalát! Érdekes stílusa van a zenekarnak kíváncsi vagyok mit szántak az eurovízióra

  • dano89

    Nagyon jó a Compact Disco dala!!! 😀 Remélem, Magyarországnak is van füle, nem csak nekünk, és bizalmat szavaznak a srácoknak! 🙂 Hajrá Compact Disco!

  • Én biztos, hogy fogok a Compact Disco-ra szavazna, ha ennél nem lesz jobb dal. Azzal pedig egyet értek, hogy a zene nagyon jó, de elveszne, KIVÉVE ha tényleg a látványra rámennek. Természetesen nem egy tingli-tangli tánckarra gondolok. Ha már van LED akkor használjuk és ne féljünk például a rendezésnél meglépni azt, hogy több látszik a háttérmontázsból, mint a zenekarból. Ez tényleg hat az emberekre. Ez katarzist adna. Ha csak állnak a színpadon és előadják az nem. Már a videó is nagyon ötletes, szóval nagyon jól tudják, mi kell a teljes összhatáshoz. @Máté94! @zsocakukac a véleményét mondta el, amihez joga van. Ha más nem szól be neked amiért kommentelsz, akkor hagyd már meg másnak is a lehetőséget. Joga van a véleményéhez, mint ahogy neked is. Mitől vagy te különb??! Nem kell egyetértened, de ez meg az én véleményem és jogom van hozzá….

  • Attitude

    Compact disco nagyon jó! A klipp is és a szám is!

  • nicco

    Találtam két videót, ezek valószínűleg az Ukrán nemzeti döntőkben fognak szerepelni. Úgy gondlom, hogy Ukrajna idén is ki fog tenni magáért.
    http://www.youtube.com/watch?v=hwgFkXdcFdM
    http://www.youtube.com/watch?v=q_ssAoZ84RM

  • bubi

    http://www.youtube.com/watch?v=_9KKch5ZBrI&feature=rel
    Ez kell az eurovízióra 🙂 Kállay Saunders András

  • Fabiana

    Black Tweed facebook: „Beküldtük Eurovízióra is, abból még nagy baj nem lehet…” 🙂

    http://www.youtube.com/watch?v=oSQZWsxu2aY

  • Attitude

    Na hát megvallom őszintén nekem Compact Disco, Black tweed és Kállay Saunders is tetszik pedig 3 full különböző stílus, de a maga nemében egyedi sztem:)