Naptár

2011. december
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Az MTV pályázati felhívása a 2012-es magyar nemzeti döntőre

Forrás: MTV Sajtóközlemény / hirado.hu

A közmédiumokat tömörítő MTVA és a Magyar Televízió sajtótájékoztatón jelentette be, hogy jövőre újra részt vesznek a dalfesztiválon, a nemzeti válogatóra nevezett dalokat december 20-áig december 30-áig várják. Többórás élő műsorsorozatban keresik azt a dalt, amelyik 2012 májusában Magyarországot képviseli az Eurovíziós Dalfesztiválon, Európa legnagyobb zenei versenyén.

 

Az m1 jövőre ismét közvetíti az Eurovíziós Dalfesztivált – jelentette be Cserháti Ágnes szóvivő a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és a Magyar Televízió budapesti Művészetek Palotájában tartott sajtótájékoztatóján. Ezzel egyidőben felhívást tettek közzé, mely szerint nyilvános pályázaton keresik azt a dalt, amely hazánkat képviseli majd Európa legnagyobb zenei versenyén. Gazsó L. Ferenc, az MTVA tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: „Magyarországon mindig is a Magyar Televízió volt a dalfesztivál gazdája. Büszkék vagyunk arra, hogy Wolf Kati 2011-es szereplésekor azt is megmutathattuk, hogy a közmédiumok összefogásával minden korábbinál nagyobb közönséghez juttathattuk el a dalfesztivál üzenetét”.

„Minden eddiginél nagyobb szabású televíziós show-műsorban választjuk ki az ország dalát és annak előadóját” – mondta Rákay Philip, az m1 és az m2 intendánsa. Emlékeztetett arra, hogy az m1-et kiemelkedően sokan nézték az idei májusi dalfesztivál sugárzásakor. A kiválasztási eljárás részleteiről az MTVA szórakoztató műsorainak főszerkesztő-helyettese, Szilágyi Adrienne beszélt. „Az MTVA és a Magyar Televízió december 20-ig várja azokat a versenydalokat, amelyeket a hazai és külföldi dalszerzők neveznek. Elbírálható minőségű hangzóanyagokat várunk, amelyeket a beérkezési határidőt követő hetekben szakmai zsűri bírál el. Január első heteiben tesszük közzé a zsűri által legjobbnak ítélt dalok listáját, ezek a dalok első lépésben a két, élőben közvetített elődöntő valamelyikében hangzanak el. Az elődöntőkön bemutatott dalok közül a szakmai zsűri és a közönség 4-4 dalt juttat tovább a döntőbe. Az élő döntő nyertese pedig azt a jogot is elnyeri, hogy Magyarországot képviselje a 2012. május 22-26. között megrendezett bakui Eurovíziós Dalfesztiválon.”

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Eurovíziós Dalfesztivál 2012
Baku

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap mint a Magyar Televízió kizárólagos médiaszolgáltatója (MTVA) és a Magyar Televízió Zrt. (Magyar Televízió) 2012-ben ismét részt vesz a minden évben több mint 100 millió nézőt vonzó Eurovíziós Dalfesztiválon. A jövőre az azerbajdzsáni fővárosban, Bakuban megrendezett verseny májusi elődöntőit és döntőjét az m1 élőben közvetíti.

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (European Broadcasting Union, EBU) 57. Eurovíziós Dalfesztiválján a Magyarországot képviselő versenyzőt az MTVA nyilvános, az m1-en élőben sugárzott nemzeti döntő keretében, szakmai zsűri és a közönség bevonásával választja ki azon jelentkezők közül, akik pályaműveikkel december 20-áig az MTVA alábbi pályázati felhívására neveznek.

Pályázati feltételek:

Az Eurovíziós Dalfesztiválon magyar színekben induló versenyző(k) az ő(ke)t nevező MTVA-t és a Magyar Televíziót képviseli(k) a nemzetközi versenyen. A szervező EBU szabályzata értelmében kizárólag a versenydalt nevező televíziótársaság felelőssége és döntési kompetenciája az őket képviselő dal és előadó kiválasztása. A pályázati határidőig beérkezett, a lenti feltételeknek mindenben megfelelő versenydalok közül előzsűri választja ki azokat a dalokat, amelyek az élőben sugárzott nemzeti elődöntőkön versenyezhetnek. Az elődöntők legjobbjait a szakmai zsűri és a közönség választja ki, ezek kerülhetnek a döntőbe, ahol eldől, melyik dal képviseli Magyarországot 2012-ben Bakuban.

1. A benevezett dal (sem a dalszöveg, sem a zene, sem külön-külön, sem együtt) nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba, illetve nem hangozhatott el nyilvános előadás keretében 2011. szeptember 1. előtt.

2. A dal maximális hosszúsága három perc lehet. Az ennél hosszabb dalokat az EBU kizárja a versenyből.

3. Az Eurovíziós Dalfesztiválon résztvevő művészeknek 2012. május 26-ig be kell tölteniük 16. életévüket.

4. Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dal előadásában a színpadon maximum hat személy vehet részt. Élő állat szerepeltetése a színpadon nem engedélyezett.

5. Minden közreműködő előadóművész csak egy ország színeiben vehet részt ugyanabban az évben az Eurovíziós Dalfesztiválon.

6. A nevezők tudomásul veszik és elfogadják, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi nemzeti döntője a nevezett dalok és nem az előadók versenye, ezért a pályázatot kiíró dönt arról, hogy a dalt kinek az előadásában nevezi az Eurovíziós Dalfesztiválra.

7. A résztvevő műsorszolgáltatók (Magyarországon a Magyar Televízió) maguk dönthetik el, hogy előadóművészük milyen nyelven énekel.

8. A színpadon az előadás kizárólag fél-playbackben történhet, ami azt jelenti, hogy csak az énekhang élő, a zenei kíséret felvételről szól minden esetben. Hangszerek csak díszletként használhatók, nem szólhatnak élőben.

9. Legkésőbb március elsejéig lehet változtatni a dalszövegeken, az előadóművész vagy csoport megnevezésében, a dal címében, valamint a dal előadásának nyelvében (azaz mindabban, ami megjelenik a nyomtatott anyagokban, a brosúrákban, CD-borítókon és füzeteken).

10. A dalok szövege, illetve előadása nem csorbíthatja az Eurovíziós Dalfesztivál jó hírnevét. Politikai vagy hasonló jellegű dalszöveg, beszéd, gesztus nem engedélyezett az Eurovíziós Dalfesztivál alatt. A dalok szövegében vagy előadásában káromkodás vagy illetlen beszédmód nem engedélyezett. E szabály megszegése kizárással járhat.

11. Az előadó/előadók, valamint a szerzők pályázatuk beadásával kijelentik, hogy más érvényes szerződésük nem gátolja őket az MTVA-val és a Magyar Televízióval való folyamatos együttműködésben, illetve szerződéskötésben.

12. A Magyar Televíziót képviselő előadóművész(ek) és stábja vállalja, hogy a nemzeti döntő és az Eurovíziós Dalfesztivál döntője közötti időszakban kiemelt figyelmet fordít a versenyen való szereplésre, továbbá az MTVA-val és a Magyar Televízióval együttműködve mindent megtesz a lehető legjobb elért eredmény érdekében, beleértve a Magyar Televízió és az EBU által megszabott határidők betartását és az összes promóciós célú szereplést. Az MTVA által szervezett promóciós szereplésekért az előadó(k) juttatást nem kérhet(nek) és nem fogadhat(nak) el. Az előadó(k) vállaljá(k), hogy májusban az MTVA által meghatározott időtartamban Bakuban tartózkodik(nak).

13. A versenyre kijutó dallal kapcsolatos átruházható kiadói és előadói jogok vonatkozásában az MTVA külön szerződést köt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségével (EBU).

A benyújtott pályaműnek az alábbiakat kell tartalmaznia:

– a hangzóanyagot audiofájl és mp3 formátumban CD-n;
– az előadóról/előadókról és szerzőről /szerzőkről készült, sajtófelhasználásra alkalmas fotókat valamint az előadó(k) és a szerző(k) magyar és angol nyelvű szakmai életrajzát CD-n;
– a dalszöveget írásban;
– videoklipet (ha már van) CD-n;
– írásos nyilatkozatot arról, hogy a pályázati feltételeket ismeri és elfogadja, annak mindenben megfelel (különös tekintettel annak 1. pontjára);
– a fenti dokumentumokat illetve CD-ket egy darab zárt borítékban, ajánlott levélként kell postára adni.

A pályaművek postára adási határideje 2011. december 20., kedd, éjfél

A pályaműveket a következő címre várjuk:

EUROVÍZIÓS DALFESZTIVÁL
MTVA
1037 Budapest, Kunigunda útja 64.

Budapest, 2011. december 1.

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és Magyar Televízió Zrt., az Eurovíziós Dalversenyt szervező European Broadcasting Union tagja

502 hozzászólás Az MTV pályázati felhívása a 2012-es magyar nemzeti döntőre

  • CucaVirág

    Szerintem nem is kérdéses hogy ki az aki európa szinten megállná a helyét!
    Nem is értem hogy nektek ez még hogy nem jutott eszetekbe:
    http://www.youtube.com/watch?feature=iv&src_vid=koU3kZSUbmk&annotation_id=annotation_131968&v=fXgROTjVw6c

    • xy töltötte fel ezen a napon: 2011.07.21. szóval nem jó a dal.

      • CucaVirág

        🙂 A zenekarra gondoltam 🙂 Eddig csak minőségi munkát adtak ki a kezükből! Mondhatnám az Im in Love-ot, a Without You-t! Fonogram és MTV EMA dijasok és sokan még a mai napig nem tudják hogy magyarok, mert olyan szinvonalon dolgoznak ami nem magyar mérce! Szerintetek?

    • K. Balázs

      Hát erre csak egy gagyi facebookos dumával tudok válaszolni, DE NEM MA!!! lehet hogy jók de nem szívesen látnám őket Bakuban, egyébként én se gondoltam hogy magyarok, de egyébként tudtam. Ja, és nem sokat érnek a „Fonogram” és „MTV EMA” díjaikkal ha élőben mondjuk nincs meg ugyanaz a hatás!

  • CucaVirág

    Közben rá kerestem a google-ba és ahogy nézem a Compact is ott lesz! 🙂

  • Az előbb nézegettem régebbi magyar nemzeti döntős dalokat a youtube-on. Ha például Gál Csaba Boogie „Úgy figyeltelek” című dalát küldtük volna, biztos kapott volna sok pontot azzal, hogy az egyik gitáros a produkció közben felveszi a telefonját és kimegy a színpadról. Vágó Zsuzsi és MÁZS „Két szív” című dalát sokan nem szeretik, mert nem hallgatnák meg minden nap, nem pörgős dal. A színpadon viszont nagyon hatásos volt, és az a három perc a tévé előtt ülőknek is kellemes emlék lett volna. Próbálkoztunk már nagyon jó popdallal, nagy koreográfiás etnós dallal, régi stílusú balladával, sőt gospellel is. A nagy versenyen győztes dalok közül nem mindegyik való rádióba, nem is hallgatja meg némelyiket szívesen az ember, viszont a versenyen látott produkcióval együtt mégis működik. Akik mennek a nemzeti döntőre, vigyenek szép dalt, és csináljanak valami ötleteset a színpadon, ami még emlékezetesebbé teszi a produkciót. Néha elég egy apró dolog is arra, hogy nagy dolgokat lehessen elérni.
    Visszatérve a Compact Disco-hoz: különleges hangzású dalaik vannak, viszont nem tudom, élőben hogyan működnek a színpadon. Sok külföldi NOX-szerű dolgot vár a következő versenyre tőlünk, így ha tudna EBU szabályoknak megfelelő dalt küldeni a Balkan Fanatik vagy a Holdviola, én nagyon boldog lennék 🙂

  • Zsolti

    http://www.origo.hu/teve/20111214-wolf-katie-az-elso-hir-az-eurovizios-dalfesztival-honlapjan.html

    Szerintem az mtv-től ilyen cikkeken keresztül próbálják fenntartani az érdeklődést.

  • ha valaki azon tűnődik milyen nagy színpadon élőben a Compact Disco:
    http://youtu.be/l31EiRiPlTI

  • Bocs a dupla post miatt… A Compact Disconál speciel én teljesen el tudnék képzelni egy olyan színpad képet, ahol nem a zenekar van eltérben (tudom szokatlan), a LED-en 0:02-től látható, vagy ahhoz hasonló, az ütemre változó háttér. Ami viszont az előtérben lenne: egy modern táncos (inkább nő, mert az valahogy a lágyságot jobban ki tudja fejezni, sőt akár balettáncost is el tudnék képzelni)… a lényeg a táncoson és a mozgáson. Ha csak a zenekart nézem nagyon statikusak, az általam elképzelt dolog meg egy olyan dolog,hogy egy más világba visz el.Itt látszik 1:17-től (Take That turné)

  • dano89

    Sziasztok! Én is jó régen jártam már az oldalon, de nagyon örültem, hogy ilyen sok hírt olvashattam! A nemzeti döntőnek nagyon örülök, végre fellendült a lelkesedés! Remélem, hogy jó produkciókat láthatunk majd! Azért én Caramel Vízióját nem erőltetném…de persze nem tetszhet mindenkinek! 😀 Ezért vagyok itt én! XD A Compact Disco-t viszont nagyon is támogatom, én már két koncertjükön voltam, és élőben is nagyon jól szól a Csabi hangja, jó a színpadkép, a látvány is izgalmas! Akit még el tudnék képzelni, az Tóth Gabi, Zséda, és a The Carbonfools! Hajrá magyarok! Jah, és csak Geszti papa ne erőlködjön többet, könyörgöm! 😀

  • Zolitt

    Tandi Flóra Eurovízióra szánt dala:
    http://www.youtube.com/watch?v=3UOufGSUZSo&list=HL1323976372

    Nekem tetszik! Őt is simán el tudnám képzelni a válogatók egyikében!

    • Ez nekem nem tetszik… Inkább a Dáridóban vagy a Fásy-mulatóban tudnám elképzelni, nem tudom miért, de egyből ez jutott eszembe. 🙂
      Amúgy honnan kéne ismernem Tandi Flórát? Úgy látom, hogy itt mindenki vágja, de én sose hallottam róla…

      • Ne aggódj. Én is csak itt hallottam még róla, és szerintem nem egy nagy durranás a dal. Ami nekem először lejött róla, az dettó ugyanez. Mulatós-jellegű refrén. Valahogy nem… :S Bocsánat!

    • Fabiana

      Na ne. Ave Maria feat. Adagio az alap… pfff

    • Zolitt

      Megmondom őszintén, eléggé meglepett, hogy ennyire nem tetszik nektek! És itt igazából nem értem a mulatós jelzőt sem.
      szöveg nem vészes, az alapja szerethető, külön tetszik hogy sok „élő” hangszer van benne!
      Szerintem jól fel van építve a dal! De ez úgy látszik csak az én véleményem!

    • K. Balázs

      „és a Házibuli Attilával szinpadán Tandi Flóra”, egyáltalán nem tetszik 🙂 és én se ismerem 😀

    • Robek

      ez a dal egy 0! Sajnos Flóra még tanulhat énekelni.Ez a hang még nincs készen, erőtlen…

    • tacom

      A dal építkezése jó, sok ESC-daléra hasonlít. Ha valaki, akkor én biztosan nem vagyok a mulatós rajongója, de pl. a 2009-es finn Waldo’s People – Lose control-t is sokan lemulatósoztátok, és nekem az a dal kifejezetten tetszik. Finneknél tartva, a 2010-es Kuunkuiskaajat dal meg nekem hatott kifejezetten mulatósnak, és mégis sokaknak tetszett. Visszatérve Tandi Flórához, az egyértelmű komolyzenei „utalások” nem szimpatikusak, és az énekhangot én is gyengének érzem: élőben az ESC-színpadon elég remegős lehetne.
      Robek, te meg miért nem alszol 0:22-kor?

    • milán

      EZ a Tandi Flóra KATASZTRÓFA!Hallottátok youtube-on a többi dalát?nem tud énekelni szegény 🙁
      és az a baj,hogy nem csak a hangjával van baj,hanem a dallal is.az eleje iszonyat lassú és hirtelen begyorsul ilyen mulatósra…na ne!azért idáig ne süllyedjen a magyar zenei piac! 🙂

  • Máté94

    Tandi Flóra inkább hanyagolja az Eurovízió projektet!

  • „Tóth Jonathan Official” facebookjáról:

    „Szikszai Petinél vagyok,aki szintén nevez az Eurovízióra,most épp vokál funkciót töltök be.Szóval,így vagy úgy,de kint leszek Bakuban!!!:))”

  • Zolecs

    Most olvasom FB-on hogy a jelentkezési határidőt, a sok jelentkező miatt eltolják dec.30-ig 😀
    Bele sem merek gondolni, hány pályázat érkezhetett eddig. 😀

    • Gabiii

      De jó akkor 100 fölött biztos van/lesz a dalok száma. Remélem a nagy számok törvénye alapján így 16 igazán minőségi dalt hakllhatunk majd. Jajj csak ne legyen megint megsértődve az aki nem jut be.

      • Szerintem már most felette van! 🙂

      • Zsolti

        Hátha a 16-ot felhúzzák 20-ra. Vagy csinálnak még egy elődöntőt. Esetleg egy netes szavazás se lenne rossz, hogy minél több dalt hallhassunk.

      • Jól van ez így is, ahogy van! 😉

      • Zsolti

        Gondolj csak bele, ha tényleg beérkezik mondjuk 120 dal. Akkor 104 marad ki! 104! Az rengeteg. Persze nagy része feltehetően a gyengébb eresztés, de akkor is lehet köztük 20-30, ami elbírna minimum egy netes szavazást. 2008-ban Tóth Gabi is kint rekedt az Érte megérte című dalával, ami szerintem nagy kár.

      • Vivi

        A netes szavazásnak megvan az a hátránya hogy többnyire szimpátia szavazás. Valaki szereti x előadót és akkor is fog rá szavazni ha a dal mellesleg nem üti meg a mércét.

        Szerintem van amit nyugodtan meghagyhatunk a „profiknak” 🙂

        Esetleg az még okés lenne, ha mondjuk egy dalt a netes közönség juttatna be a legjobb 16 közé, bár valszeg itt is az győzne, aki a legjobban tudott kampányolni érte a facebook-on, vagy akárhol.

      • Zsolti

        Ebben is van valami.

  • fruzsi

    Na és kik alkotják azt a szakmai stábot, akik megmondják hogy mi a franko? Ezt pl lehet tudni?

  • Zolitt

    itt van még egy válogatóra szánt dal. öhhhmmm…
    a videó alatt van egy komment, amit „05selenagomezfan” írt. Az én véleményem kb ugyan az!

    http://www.youtube.com/watch?v=_x-7t90F2_I

    • Fabiana

      Milyen depis zene… Éneklésügyileg nekem Tandi Flóra rosszabb. 😛

    • Zolecs

      Az a legnagyobb bajom vele hogy kapásból 10, majdnem ugyanilyen ESC-t dalt fel tudnék sorolni, akik sehol sem voltak a versenyen. Ezzel, hogy nem tűnnénk ki a mezőnyből, azisbiztos.Szép de nem idevaló.

    • Gabiii

      Én azért hozzátenném hogy az ilyen ismeretlen előadóknak már az is nagy dolog lenne ha a válogatóba bekerülnének. Ők inkább ezért küzdenek. Amugy ahoz képest nem olyan rosz de egy kicsit tényleg uncsi.

  • Feri

    Pár lehetséges jelölt számát meghallgattam, de igazán egyik sem fogott meg.
    Tóth Jonathan: dala nem rossz, a hangja is jó, de semmi extra.
    Tandi Flóra: száma elmegy egynek, de hangilag nem az igazi. Patty – Infinity: a dalt mintha 2 ismert számból rakták volna össze, egy kicsit depis is, összességében nem tetszik.
    Remélem Caramell nem a Vízió cimű számával nevez, mert nekem nem nagyon tetszik.
    Sajnos Tolvai Reni és Kállay-S. András énekhangja nem nagyon jön be nekem, ezért tőlük nem sokat várok. Viszont kiváncsian várom Tóth Gabi és Kökény Attila számát. Tóth Gabival kapcsolatban annyi félelmem van, hogy hiába jó a száma, de sokan nem szeretik, mert extravagáns stílusa van, így nem lesz befutó.
    Remélem mihamarabb meghallgathatjuk a magyar ESC-jelöltek dalait.

    • Ákos

      Szia Feri!
      Tényleg nem kötözködni szeretnék,de mégis…mit értesz azon,hogy jó a dal,jó a hangja de semmi extra? 😀 ennyi nem elég? vagy neked számít az is,hogy befutott sztár legyen?Szerintem Tóth Jonathan is van olyan tehetséges mint az eddig befutott celebeink!nem gondolod?
      HAJRÁ TÓTH JONATHAN!!!
      http://www.youtube.com/watch?v=roUtRxGMwFA

    • Ákos

      az előbb elfelejtettem megírni,hogy az a Tandi kislány meg maradjon otthon.Bárki tud így énekelni,sőt még jobban is! 🙂

    • KKriszta

      Kedves Feri!
      2011.XI.18 14óra 41perc-es bejegyzésedre reagálva „Patty – Infinity: a dalt mintha 2 ismert számból rakták volna össze”, csak megkérdezném melyik 2 ismert számra gondoltál?
      Kérlek válaszolj Nekünk! Szeretnénk mi is tudni!Elég menő dolog ráfogni manapság a dalokra ezt úgy általánosságban. Kérünk, hogy konkrétan nevezd meg azt a „két számot” !Nagyon várjuk válaszod! Köszike!

  • Sziasztok.Nekem van egy nagy megerzesem, hogy ki megy.Lehet fujjolni, lehet eljenezni, de mindenkepp erdekes elgondolkodni.Az elobb hallottam az X faktor adasban az OMEGA egyuttest.Boduletesek voltak, mint mindig, isteniek!
    Van 3 kerdes.
    1.Miert most jelentkeztek, az eurovizios resztvevok versenye elott?
    2.Miert felig magyarul, felig angolul enekeltek?
    3.Miert eurovizios beutesu a dal?
    Valamelyik oldalon azt olvastam, hogy van egy titkos favorit.Nem ok azok vajon.Ha igy van, akkor enszerintem meglesz a top5, mivel magyon jo szam.
    Mit szoltok?

    • Gabiii

      Szerintem a dallama jó de valamiért számomra mégis borzasztó volt az egész…nem tudom. Nem hiszem hogy jelentkeztek.

    • Balint005

      Szerintem egy nagyon középszerű dal volt, hányingert keltő előadással.
      Ja és a frontember (elnézést,de nem tom mi a neve) ott arcoskodott h ők még mindig gőzerővel és h milyen durva évük lesz, nagy turné meg stb. miközben egy 3 perces szám előadása után úgy lihegett, hogy beszélni nem tudott xD

    • Máté94

      Ekkora hülyeséget sem hallottam még ezen a fórumon! 😀

  • Balint, Balint:(((Nem ismered KObort?

    • Balint005

      Halottam már ezt a nevet, de nem igazán sajnálom h nem ismerem.. egyébként nem nagyon hallgatok magyar zenét, ráadásul nem is hallgatok ilyen stílusú dalokat, mint amit pl. most előadtak, szóval…

  • Ha nem ismered, akkor ne becsmereld a magyar Deep Purplet.Egy legendat nem illik lealzni.

  • Eszter

    Fent valaki belinkelt egy kiváló dalt egy kiváló előadóval.Igaz,eddig nem ismertem,de nézzétek meg a többi dalát is.Tóth Jonathan,BRAVO!
    Ez a dal kell!
    http://www.youtube.com/watch?v=roUtRxGMwFA
    Nem kellene mindig xfaktorosnak indulnia… :S

  • Peter

    én nem értem az itt kommentelőket.úgy húznak le dalokat,hogy nem is ismerik az előadót és durván ítélkeznek mindenki felett.nem az lenne a lényeg,hogy összetartsunk?én speciel minden indulónak sok sikert kívánok,az sztároknak éppúgy,mint azoknak,akikről eddig nem hallottunk.a dalokat is meghallgattam és tetszenek.ha TI lennétek a zsűri,bajban lenne az ország…több tiszteletet az előadók felé!

    • mary

      Egyetértek Péter a hozzászólásoddal,de valamilyen szinten mi így együtt egy kis zsürit alkotunk,nem ? 🙂
      Aki kevésbé jó,tudnia kell,ebből is épül.A Tandi Flórát se akarjuk bántani,de szegénynek nagyon képzetlen a hangja….az ilyen miért jelentkezik?

    • Máté94

      Ez megint egy akkora hülyeség,már ne is haragudj!

      „én nem értem az itt kommentelőket.úgy húznak le dalokat,hogy nem is ismerik az előadót és durván ítélkeznek mindenki felett.”

      Figyelj,ha a dal egyenlő egy kalap szarral,akkor engem hidegen hagy az előadó.

    • K. Balázs

      Peter, ezt írtad: ” húznak le dalokat,hogy nem is ismerik az előadót”, erre reagálnék. Szerinted fontos hogy ki az előadó? Aki megnézi mondjuk az Eurovíziót nem fog kutatást tartani az előadóról, csak hallásra szavaz arra aki a legjobb szerinte!

  • Peter

    szerintem képzett,rákerestem a neten és nekem nagyon tetszik.énektanár vagy egyébként? …

  • Peter

    ennyi erővel a ti ítélőképességetekkel a Tóth Jonathant meg miért nem külditek logopédushoz?tényleg egy kis zsűri van itt,de tisztelettel legyetek.ha nem tetszik,annyival el lehet intézni,hogy nem tetszik és helyette ajánljatok más opciót.de ez így elég visszataszító.

  • Valentin

    A negatív reklám is reklám :-D! Én Flora párti vagyok, kövezzetek meg :-D!

  • mary

    nem vagyok énektanár,de hülye sem…nem fog meg a hangja,ez egy szubjektív vélemény.nem vagyok Jonathan párti,de nem tudom miért kellene logopédushoz küldeni…nekem ez a visszataszító klasszisokkal jobb mint a Tandi lány:)

  • Zsolti

    Szerintem most már kicsivel több szó esik itt Tandi Flóráról és Jonathanról, mint amennyire azt a hangjuk vagy a daluk indokolná. Oké, hogy kevésbé ismert énekesek is indulnak, és ezt jónak tartom, de én esetükben is ragaszkodom a színvonalhoz. Nekünk most (hazai mércével) egy klasszis hangra és egy első osztályú dalra van szükségünk. Az átlagos nem elég, abból az ismertek is termelnek eleget.

  • melindapécs

    Igazatok van!elég sokan szurkolnak ennek a két újoncnak…kik ők?bár azért Jonathan nem annyira rossz…

  • gézahorvath

    Én lehet,hogy elfogult vagyok Jonathannal kapcsolatban,de szinte az összes videóját megnéztem youtube-on,utánaolvasgattam és nagyon műveli a zenét!Jelenleg a Madách Musical Stúdióban tanul…tudom,hogy ez nem számít.
    A Szárnyal egy dallam nem rossz egyáltalán,fülbemászó,pörgős és nem a szerelem a téma,hanem a zene!:)
    Flórának meg a Hungária dala nagyon jó!!!kár,hogy nem azzal indul 🙁
    http://www.facebook.com/pages/T%C3%B3th-Jonathan-Official/214114588648239

  • Matt

    Ez mind szép és jó, csak eddig amit írtato egy igazán jó zenét nem hallottam, mint amilyek kati-é volt.