Naptár

2011. december
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Az MTV pályázati felhívása a 2012-es magyar nemzeti döntőre

Forrás: MTV Sajtóközlemény / hirado.hu

A közmédiumokat tömörítő MTVA és a Magyar Televízió sajtótájékoztatón jelentette be, hogy jövőre újra részt vesznek a dalfesztiválon, a nemzeti válogatóra nevezett dalokat december 20-áig december 30-áig várják. Többórás élő műsorsorozatban keresik azt a dalt, amelyik 2012 májusában Magyarországot képviseli az Eurovíziós Dalfesztiválon, Európa legnagyobb zenei versenyén.

 

Az m1 jövőre ismét közvetíti az Eurovíziós Dalfesztivált – jelentette be Cserháti Ágnes szóvivő a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap és a Magyar Televízió budapesti Művészetek Palotájában tartott sajtótájékoztatóján. Ezzel egyidőben felhívást tettek közzé, mely szerint nyilvános pályázaton keresik azt a dalt, amely hazánkat képviseli majd Európa legnagyobb zenei versenyén. Gazsó L. Ferenc, az MTVA tartalom-előállítási vezérigazgató-helyettese hangsúlyozta: „Magyarországon mindig is a Magyar Televízió volt a dalfesztivál gazdája. Büszkék vagyunk arra, hogy Wolf Kati 2011-es szereplésekor azt is megmutathattuk, hogy a közmédiumok összefogásával minden korábbinál nagyobb közönséghez juttathattuk el a dalfesztivál üzenetét”.

„Minden eddiginél nagyobb szabású televíziós show-műsorban választjuk ki az ország dalát és annak előadóját” – mondta Rákay Philip, az m1 és az m2 intendánsa. Emlékeztetett arra, hogy az m1-et kiemelkedően sokan nézték az idei májusi dalfesztivál sugárzásakor. A kiválasztási eljárás részleteiről az MTVA szórakoztató műsorainak főszerkesztő-helyettese, Szilágyi Adrienne beszélt. „Az MTVA és a Magyar Televízió december 20-ig várja azokat a versenydalokat, amelyeket a hazai és külföldi dalszerzők neveznek. Elbírálható minőségű hangzóanyagokat várunk, amelyeket a beérkezési határidőt követő hetekben szakmai zsűri bírál el. Január első heteiben tesszük közzé a zsűri által legjobbnak ítélt dalok listáját, ezek a dalok első lépésben a két, élőben közvetített elődöntő valamelyikében hangzanak el. Az elődöntőkön bemutatott dalok közül a szakmai zsűri és a közönség 4-4 dalt juttat tovább a döntőbe. Az élő döntő nyertese pedig azt a jogot is elnyeri, hogy Magyarországot képviselje a 2012. május 22-26. között megrendezett bakui Eurovíziós Dalfesztiválon.”

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

Eurovíziós Dalfesztivál 2012
Baku

A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap mint a Magyar Televízió kizárólagos médiaszolgáltatója (MTVA) és a Magyar Televízió Zrt. (Magyar Televízió) 2012-ben ismét részt vesz a minden évben több mint 100 millió nézőt vonzó Eurovíziós Dalfesztiválon. A jövőre az azerbajdzsáni fővárosban, Bakuban megrendezett verseny májusi elődöntőit és döntőjét az m1 élőben közvetíti.

Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (European Broadcasting Union, EBU) 57. Eurovíziós Dalfesztiválján a Magyarországot képviselő versenyzőt az MTVA nyilvános, az m1-en élőben sugárzott nemzeti döntő keretében, szakmai zsűri és a közönség bevonásával választja ki azon jelentkezők közül, akik pályaműveikkel december 20-áig az MTVA alábbi pályázati felhívására neveznek.

Pályázati feltételek:

Az Eurovíziós Dalfesztiválon magyar színekben induló versenyző(k) az ő(ke)t nevező MTVA-t és a Magyar Televíziót képviseli(k) a nemzetközi versenyen. A szervező EBU szabályzata értelmében kizárólag a versenydalt nevező televíziótársaság felelőssége és döntési kompetenciája az őket képviselő dal és előadó kiválasztása. A pályázati határidőig beérkezett, a lenti feltételeknek mindenben megfelelő versenydalok közül előzsűri választja ki azokat a dalokat, amelyek az élőben sugárzott nemzeti elődöntőkön versenyezhetnek. Az elődöntők legjobbjait a szakmai zsűri és a közönség választja ki, ezek kerülhetnek a döntőbe, ahol eldől, melyik dal képviseli Magyarországot 2012-ben Bakuban.

1. A benevezett dal (sem a dalszöveg, sem a zene, sem külön-külön, sem együtt) nem kerülhetett kereskedelmi forgalomba, illetve nem hangozhatott el nyilvános előadás keretében 2011. szeptember 1. előtt.

2. A dal maximális hosszúsága három perc lehet. Az ennél hosszabb dalokat az EBU kizárja a versenyből.

3. Az Eurovíziós Dalfesztiválon résztvevő művészeknek 2012. május 26-ig be kell tölteniük 16. életévüket.

4. Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dal előadásában a színpadon maximum hat személy vehet részt. Élő állat szerepeltetése a színpadon nem engedélyezett.

5. Minden közreműködő előadóművész csak egy ország színeiben vehet részt ugyanabban az évben az Eurovíziós Dalfesztiválon.

6. A nevezők tudomásul veszik és elfogadják, hogy az Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi nemzeti döntője a nevezett dalok és nem az előadók versenye, ezért a pályázatot kiíró dönt arról, hogy a dalt kinek az előadásában nevezi az Eurovíziós Dalfesztiválra.

7. A résztvevő műsorszolgáltatók (Magyarországon a Magyar Televízió) maguk dönthetik el, hogy előadóművészük milyen nyelven énekel.

8. A színpadon az előadás kizárólag fél-playbackben történhet, ami azt jelenti, hogy csak az énekhang élő, a zenei kíséret felvételről szól minden esetben. Hangszerek csak díszletként használhatók, nem szólhatnak élőben.

9. Legkésőbb március elsejéig lehet változtatni a dalszövegeken, az előadóművész vagy csoport megnevezésében, a dal címében, valamint a dal előadásának nyelvében (azaz mindabban, ami megjelenik a nyomtatott anyagokban, a brosúrákban, CD-borítókon és füzeteken).

10. A dalok szövege, illetve előadása nem csorbíthatja az Eurovíziós Dalfesztivál jó hírnevét. Politikai vagy hasonló jellegű dalszöveg, beszéd, gesztus nem engedélyezett az Eurovíziós Dalfesztivál alatt. A dalok szövegében vagy előadásában káromkodás vagy illetlen beszédmód nem engedélyezett. E szabály megszegése kizárással járhat.

11. Az előadó/előadók, valamint a szerzők pályázatuk beadásával kijelentik, hogy más érvényes szerződésük nem gátolja őket az MTVA-val és a Magyar Televízióval való folyamatos együttműködésben, illetve szerződéskötésben.

12. A Magyar Televíziót képviselő előadóművész(ek) és stábja vállalja, hogy a nemzeti döntő és az Eurovíziós Dalfesztivál döntője közötti időszakban kiemelt figyelmet fordít a versenyen való szereplésre, továbbá az MTVA-val és a Magyar Televízióval együttműködve mindent megtesz a lehető legjobb elért eredmény érdekében, beleértve a Magyar Televízió és az EBU által megszabott határidők betartását és az összes promóciós célú szereplést. Az MTVA által szervezett promóciós szereplésekért az előadó(k) juttatást nem kérhet(nek) és nem fogadhat(nak) el. Az előadó(k) vállaljá(k), hogy májusban az MTVA által meghatározott időtartamban Bakuban tartózkodik(nak).

13. A versenyre kijutó dallal kapcsolatos átruházható kiadói és előadói jogok vonatkozásában az MTVA külön szerződést köt az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségével (EBU).

A benyújtott pályaműnek az alábbiakat kell tartalmaznia:

– a hangzóanyagot audiofájl és mp3 formátumban CD-n;
– az előadóról/előadókról és szerzőről /szerzőkről készült, sajtófelhasználásra alkalmas fotókat valamint az előadó(k) és a szerző(k) magyar és angol nyelvű szakmai életrajzát CD-n;
– a dalszöveget írásban;
– videoklipet (ha már van) CD-n;
– írásos nyilatkozatot arról, hogy a pályázati feltételeket ismeri és elfogadja, annak mindenben megfelel (különös tekintettel annak 1. pontjára);
– a fenti dokumentumokat illetve CD-ket egy darab zárt borítékban, ajánlott levélként kell postára adni.

A pályaművek postára adási határideje 2011. december 20., kedd, éjfél

A pályaműveket a következő címre várjuk:

EUROVÍZIÓS DALFESZTIVÁL
MTVA
1037 Budapest, Kunigunda útja 64.

Budapest, 2011. december 1.

Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és Magyar Televízió Zrt., az Eurovíziós Dalversenyt szervező European Broadcasting Union tagja

502 hozzászólás Az MTV pályázati felhívása a 2012-es magyar nemzeti döntőre

  • Mónika

    Sziasztok! Én ezzel az egész Eurovíziós dalversennyel igen szkeptikus vagyok és szerintem nem vagyok egyedül. Nagyon szeretném, ha magyar versenyző egyszer előkelő helyezést érne el, de nem hiszek benne. Szerintem ebben a versenyben igenis számít, hogy viszonyulnak a különböző országok hozzánk nem elég egy jó dal. Sok országban utálnak minket és az a baj, hogy ez csak fokozódik. A férjem kint dolgozik Finnországban és ő mondta, hogy már nem úgy viszonyulnak hozzánk ők sem ,mondták neki. Egyébként a legjobb választás szerintem Tóth Gabi lenne. Mutatós, gyönyörű hangú, extravagáns és nem utolsó sorban nem csuklana el a hangja ekkora nézőközönség előtt sem. Bárki legyen szorítok neki!

  • zozoli10

    Nekem tetszik Gyurcsik Tibor első dala, de félek, hogy ez playback volt…meg hát elsőként esett ki az X-faktorból!
    De a dal tényleg jó! 😀
    http://www.youtube.com/watch?v=Rvwq9EyCeRg&feature=player_embedded

  • Subribuggy

    Üdv az uraknak kézcsók a hölgyeknek! Ha valaki közvélemény kutatás alapján döntene én Hienre szavaznék. (Not Livin’ In Yesterday) Tudom hogy van kitűnő rengeteg magyar énekes, szerintem ő is az. (nem csak azért mert itt született!) De nemzetközi szintre eddig csak Kati tudott úgy ahogy felzárkózni. Veca…? Hm…talán! nem rossz. A dalait is szoktam halgatni, de a kiállása sajnos sokat rontana. Lásd Kati túl „dívás” volt a dalhoz képest. Szóval csak ez az én véleményem. Örülök hogy itt lehettem 🙂

  • Csengettyű

    Menjen a Czemende 😀 Oké, vicc volt.

  • Levi21

    BRÉKING!
    forrás:hirszerzo.hu/velemeny/2011/12/18/Xfaktor_vege_a_dalnak_BRY2YQ

    A Baricz Gergő-Kováts Vera párosban szintén benne van ez a nagy lehetőség. Az igazi X-faktor. Fejezetet írhatnának a hazai showbiz történetébe. Ismertek, kedveltek, tehetségesek, és most már otthonosan mozognak ebben a világában. Nyugodtan írhatnának kettősükre, románcukra filmet, musicalt, tv-sorozatot, készíthetnének közös lemezt, de szóló felvételeket is. Még azt is megkockáztatom, hogy ez a páros – egy jól kitalált, dramatizálható dallal – az Eurovíziós Dalfesztiválon is labdába rúghatna, hiszen ebben a kategóriában aligha lesz konkurenciájuk. Ráadásul a tizen- és huszonéves közönség még nem elsősorban nacionalista hevületből szavaz valaki ellen vagy mellett, hanem generációs alapon a mi versenyzőinket is szerethetné.

    • K. Balázs

      Ja, a legjobb ötlet a tavalyi Ell-Nikki után egy „szerelmes” párocskát küldeni??? Nem hinném 😀

    • Gabiii

      Tudom hogy sokaknak nem fog tetszeni de az idei x faktorbol Baricz az egyetlen aki többre viheti. Egyedül ő volt valamilyen , a többieket mintha már 100szor láttam volna. A hangja nyilvánvalóan nincs kész de az javítható, ez a jobbik eset 😀 mert kisugárzást, egyéniséget szerezni….

      • K. Balázs

        Gabiii, az akit a legjobban utáltam az X-Faktorban, nem más volt mint Baricz Gergő. Mivel szörnyű hangja van, nagyon eröltetteten krákog vagy nemtudom mit csinál éneklés közben! Úgy gondolom ő bebizonyítottam hogy a semmivel belehet menni a legjobb háromba, persze az összes lány/nő az ikrekre azt mondta „ez nem egy szépségverseny”, de Baricz Gergő kiesésénél már mindenki „jaj, olyan cuki volt, miért esett ki?” Nagyon örültem hogy LEGALÁBB nem jutott be a fináléba, de akkor is szégyen hogy sokkal jobb énekeseket (Tarány Tamás stb…) löktek ki, de nem csak Gergő volt ilyen….. Például Lil C! Tud táncolni és már majdnem bejut a legjobbak közé ….

      • Gabiii

        Hát én egyáltalán nem a cukiságáról beszélek…Annyi jó hang van ebben az országban de az semmit se ér ha ne tudja átadni a dalt. Nem elég a jó hang sőt kevesebbet ér mint az előadói készség amit mint már az elöbb írtam nem igazán lehet elsajátítani. Ezért gondolom hogy pár év múlva Gergőt bátran küldeném az Eurovízióra. A többi faktoros meg ugyanugy csak a jó (vagy közepes) hangját tudja majd felmutatni. Persze kinek mi a fontos….

      • K. Balázs

        De egy jó előadás (bocsánat a kifejezésért) szar hanggal semmit sem ér! és Gergőnek csak 2 arca van, ezeket viszi bele minden dalba, van hogy inkább elkapcsolom a bohóckodásáról!

      • Zoli

        De az Eurovízió „egyszeri” műsor, ott nem is az a lényeg, hogy mindig más, új és új arcot mutasson valaki. Lena sem túl sokoldalú, de van egy vonal, amit annyira kiemelkedően képvisel, hogy az győzelmet ért neki. Baricz Gergőr ügyében viszont nem mondok semmit, mert volt, amikor nagyon tetszett, de olyan is, amikor nagyon nem.

  • BREAKING!

    facebook:

    Zséda Official Fan Club | „Holnap forgatjuk a videoklipet! Tessék drukkolni!!!!” – erre én kommentben hozzászóltam, hogy „Eurovízió? ;)”; és eddig ezt nyolcan lájkolták, köztük, maga a „Zséda Official Fan Club” is 😀 😀 Szerintetek ez mit jelent? 🙂 A „Legyen úgy!” című dal, részt fog venni a nemzeti döntőn? Olyan jó lenne. (Meg most legalább ez egy újabb, jobb, és érdekesebb téma lesz, mint a Flóra–Jonathan felesleges vitája)

    • Jó ez a szám, én csak azért nem küldeném Eurovízióra, mert ugyanazt a dívás vonalat képviselné, mint Wolf Kati, ami ugye nem igazán jött be. Meg ha tényleg úgy énekel élőben, mint az X-Faktorban…. De remélem, hogy csak meg volt fázva 🙂

      • zozoli10

        Legyen úgy! szerintem is 🙂
        egyébként meg Katinál az volt a baj, hogy a színpadi produkciója egy nagy 0 volt! Zsédával sem nyerhetünk, habár szerintem itthon ugyan úgy fogják szeretni, mint Katit vagy még jobban mivel szerintem senki sem utálja 😀
        De szerintem jelenleg még mindig ez a legjobb szám az idei felhozatalból! 😀

  • tilla77

    Szegény Zséda amit az Xfaktorban művelt az sok volt neki és nézőnek egyaránt, leénekelte Tibort és mindezt hamísan, vagyis olyan hangterjedelemben, ami megkérdőjelezte éneklő tudását vagyis azt, hogy több ezer ember előtt mit tudna és mit nem…

  • Ezüstróka

    Hát ezért Zséda már elég régen a pályán van, és ha nagyon borzasztó lenne, nem hiszem, hogy eddig bírta volna (lévén, hogy ő nem a bulvárból él meg), szóval lehet, hogy egyszerűen csak valami gond volt, vagy ki tudja.

  • Ezüstróka

    Idén elég gyanús volt, hogy az X-faktorban a sztárprodukciók playbackről mentek, de ez így volt tavaly is? http://www.youtube.com/watch?v=6gd5vwSDaDs&feature=related Tavaly is fellépett Zséda, de nekem gyanús, hogy ez sem élő.

  • Ezüstróka

    Fú, most, hogy így elkezdtem nézelődni, rittyenthetne valaki valami hasonló darabot, mint ez, akár hasonló felállással, mert ilyesmi eddig nem nagyon került szóba 😀 http://www.youtube.com/watch?v=_IPcjwGGOPI&feature=related

  • Zolitt

    1-2 hete már itt is írtam, hogy írtam a Sugarloaf zenekarnak egy e-mail-t, hogy lehet nevezi az eurovízió nemzeti döntőjére, ők akkor nagyon gyorsan válaszoltak is! Akkor még úgy nézett ki, hogy leülnek, és próbálnak a határidő lejárta előtt egy dalt írni. Tegnap megkérdeztem, hogy hogy állnak, sikerült-e stb… és a válasz sajnos ez volt:
    „Úgy döntöttünk, hogy nem indulunk 🙁 Sajnos nincs és nem volt időnk rá. Túl későn tudtuk meg.

    …”
    Tehát Sugarloaf kihúzva a listáról.

    Még az elején írtam a 2008-ban résztvevő előadók közül is párnak.
    Hoffman Mónikától kaptam választ:
    „Köszönöm a leveled! Igyekszem jelentkezni!
    …”

    Beszéltem a Tales Of Evening egyik tagjával, nagyon elszántnak hallatszott, és mondta, hogy nekik már az is nagyon nagy öröm lenne, ha sikerülne bekerülni az egyik elődöntőbe. A Lázadás című dalukat már postázták is.

    Keresgéltem a neten az eurovízióval kapcsolatban, és ezt találtam:
    Vásáry André elsőként a szarvasi médiának árulta el, hogy indulni fog a 2012-es eurovíziós dalfesztiválon.
    http://www.newjsag.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3785%3Ahang-a-fellegekbl&catid=49%3Akoncert&Itemid=148&lang=hu

    valamelyik fórumozó (azt hiszem Zoli) írta, hogy korábban írt Szabó Mariann facebokos üzenőfalára, és a válasz az volt, hogy már rajta vannak az ügyön!
    Most akadtam rá a youtube-on:
    Az Unisex legújabb száma, legújabb énekesnőjével, Szabó Mariannal! Lehet, hogy erre gondolt???
    Táncold át
    http://www.youtube.com/watch?v=xRRxOTg5pjw

    A Compact Disco pedig ezt írta a facebook oldalán:
    December 31-én az év utolsó napján lesz az új dalunk premierje itt a facebook oldalon! Ezzel a dallal fogunk nevezni az Euróvizóra. Már csak 8 napot kell várnotok!

    • schanc

      Én ebbe a listába a Hajdu ikreket is belevenném, gyanúsan 2.40 hosszú a számuk. Egyébként talán ez az a szám, ami a határt jelentheti a 16-ba bejutás kapcsán. Nem őket szeretném küldeni egyáltalán, meg tavaly a szlovákoknak sem jött be a Twiins, de akár az egyik elődöntőbe be is csusszanhatnak.

  • Összeszedtem azoknak az előadóknak illetve együtteseknek a nevét (valahol dalcímmel), akik valamilyen formában már kapcsolatba jöttek az Eurovízió hazai nemzeti döntőjével, mint lehetséges pályázók. Egy rövidke lista itt 8akikről én tudok); a teljesség igénye nélkül; ábécé sorrendben:

    Analog Cuvée
    Bencsik Tamara
    BeTwins – Boom Boom Boom (BPM)
    Caramel – Vízió
    Compact Disco – Sound Of Our Hearts
    Door Selection – Dark & Night
    Hoffman Mónika
    Kállay-Saunders András – I Love You
    Király Linda feat. RH3 & Pras – Untried
    Kökény Attila
    Örökség
    Patty – Infinity
    Rocktenors
    Soerii & Poolek
    Szabó Mariann
    Szikszai Péter
    Tales Of Evening – Rebellious Man
    Tandi Flóra – Hangok tengerén
    Tolvai Reni
    Tóth Gabi
    Tóth Jonatán – Szárnyal egy dallam
    Vásáry André
    Zséda – Legyen úgy!

    Én e-mailben a Holdviolát, és Zsédát kerestem meg, de egyikőjük sem válaszolt az egy hete elküldött levélre 🙁

    • Zolecs

      Asszem ezzel újabb lavina lett elindítva 😀 Így összesítve elég rossz ránézni a listára.

      Szerintem nagyon fontos hogy ismert legyen az énekes.A felét nem is ismerem.Elhiszem én hogy ugródeszka így meg úgy, de pl. ki az az Analog Cuvée?

      Aztán akiket ismerek, azok közül a felét utálom.Pl.Kökény Attila egész egyszerűen irritál.El nem tudom mondani mennyire…

      Így marad 2-3 énekes ezen listáról.És ez csak az előadó!

      Na mindegy, ez az én saját véleményem nyilván, de örülnék ha olyan menne akit szeretek.

    • Ezt a listát kirakom a fészbukk oldalunkra is!

  • Robek

    Írtam a Dolly rollnak és a Szandinak is! Mindketten annyit válaszoltak, hogy már beküldték a dalt az MTV-hez!!! 🙂

  • Gabiii

    Azt hiszem egyeseknél kicsit magasan van a léc:) Nyilván az indulok egy része a hazai ismerettség megszerzéséért indul az Eurovízió náluk álomkategória. Remélem azért lesz pár meglepi a 16-ban (ismeretlen és ismert is akire nem számítunk). Nekem nagyon tetszik a Tales of Evening az Analog Cuvee és a Compact Disco. Vásáry André? Hu érdekes lenne de még az is lehet hogy nagy sikere lenne egy jó dallal. Habár lehet hogy fölösleges ez az egész latolgatás:) Én 80 %-ra mondom hogy Tóth Gabi fog menni. Ne gondoljon senki semmi roszra ez csak egy megérzés. Szerintem minden szempontból jó választás amennyiben a dal jó lesz.

    • Mónika

      Én is valahogy úgy érzem Gabi fog indulni. Egyébként nagyon szeretem a hangját, megfelelő lenne, ahhoz, hogy képviselje Magyarországot és szép eredménnyel jöjjön haza. Az apolló23-ról meg annyit, hogy ne küldjünk már egy hangilag nulla kisfiúkat, még ha aranyosak is.

  • Zolitt

    Itt látva az összesített listát, kaptunk egy kis szeletet a pályázók névsorából.
    nagyon jó dolognak tartom, hogy viszonylag ismeretlen, a pályájuk elején járó előadók is meg tudják magukat mutatni. Ez így helyes!
    De Zoleccsel egyetértek! Ha azt szeretnénk, hogy az Eurovízió itthon is népszerü legyen, akkor abban a 16-ban mindenképp kell lennie ismert és elismert neveknek is. És Bakuba is egy olyan embert kell kiküldeni, akit itthon szeretnek, „mernek” róla beszélni… Annak idején emlékszem, hogy tetszett ugyan Csézy dala, de volt aki sokkal jobban tetszett (Szatmári Orsi dala egyszeüen szuper volt, és színpadon is nagyon jól mutatott) de azért mert Csézy mezőkövesdi volt, földim, elfogultan csakis neki drukkoltam. Itt a környező falukban nagy kampány volt érte. Ami nagyon hatásos is volt! A Zsóry fürdöben az egyik étteremben nagy kivetítön ment az azdás, és nagyon sokan összegyűltek. Az egy dolog hogy Mi itt ismertük már korábbról Őt, de országosan nem tudtak egyből azonosulni vele. Ha Szekeres Adriennt választották volna, lehet, már most nagyobb népszerűsége lenne itthon ennek az egész versenynek. (bár én nagyon nem bírtam azt a dal)
    Wolf Kati támogatottságának is nagyon fonos volt az, hogy Ő korábban az X faktorban feltűnt. Talán a folyamat ha jó távolról nézzük olyan lehetett, mint pl a németek kiválasztása 2010-ben. Adásokon keresztül szokhattak/ kedvelhettek meg emberek egy előadót. Aki a végén kapott egy dalt. Nagyjából nálunk is így volt.

    Kíváncsi vagyok, hogy milyen hatása lesz a 3 élő adásnak… 3 hetük lesz az embereknek, hogy szokják a bekerült elöadókat és a dalaikat. Már várom! 🙂

  • Jacky

    Sziasztok! Szerintem erről a listáról 1-2 előadó van, aki ér valamit. Elég siralmas! Egyébként a listához még hozzáadnám az Apollo 23-at is. Szerintem ők is esélyes, hogy indulnak. Bár nem tudok semmi konkrétat, csak annyit, hogy kb. 1 hónapja már írták a dalukat. De még mindig inkább ők, mint a nyivákolós Ikrek!

  • János

    Jajj de jó visszatérni közétek! 🙂 Tavaly óta már nem jártam az oldalon,de most újra elkezdem böngészni. Már mennek a találgatások is vajon ki képviseli az országot. Szerintem többszörös túljelentkezés lesz,az előző évekhez képest. Tehetségkutatók sokasága zajlott le az elmúlt 2-3 évben. Én olyan 30 énekest jósolok.
    Az MTV pedig köszönetet érdemel,hogy lehetővé teszi a magyar zene kijutását más külföldi országokba. Eurovízió,kösd fel a gatyát,mert Magyarország begyújtotta a rakétákat! 😉

  • zozoli10

    http://www.youtube.com/watch?v=NLsA2wZE4So&feature=player_embedded#!

    IMÁDOM ezt a számot! 😀 elsőre beleszerettem 😀
    szóval a kedvenceim közé felveszem a Unique-ot is 😀
    remélem jelentkeznek a pályázatra 😀

  • Csengettyű

    Ez annyira szééép, egyszerűen imádom!
    http://www.youtube.com/watch?v=zSOshXNeOsE

  • zozoli10

    http://www.youtube.com/watch?v=VSZSf4839y4&feature=player_embedded#!
    Ebbe is egyből beleszerettem és eléggé fülbemászó a dallama! 😀
    tudom, hogy erre azt mondanátok, hogy duettet ne küldjük, de ez tényleg nagyon jó szerintem bejutnánk vele a döntőbe is! 🙂
    remélem indulnak ők is a pályázaton és nagyon remélem, hogy ez a dal nem jelent meg szeptember 1 előtt 🙂
    F.D. & CS.L. 😉

  • Zolitt

    Nete4n keresgélve találtam még egy előadót, aki beküldte a dalát az MTV-hez:

    http://www.herczegflora.hu/index.php?page=kezdolap&lang=hu

    és talán ez lenne az a dal??? nem tudom… a videóleírásban azt írja, hogy:
    Herczeg Flóra – Ipacs Géza: Kutyavilág c. népdalfeldolgozása a Szövetség karácsonyi műsorában. Cimbalmon játszik Unger Balázs

    de a „tag”-ek között ott van az Eurovíziós Dalfesztivál 2012

    szóval a dal: http://www.youtube.com/watch?v=7aJ2V7-alL4

    Mindenesetre érdekes…

    • Zolitt

      vacsi után megnéztem facebookon az oldalát, és hát….
      ez lesz az a dal…
      Ezt írta ki:
      „Hát akkor… Eurovízióra fel! 🙂 Ott majd mosolygósabb lesz, de hát itt a rendező így képzelte el. :-D”

      Hozzászólásokban sokan támogatják, de sokan írták neki, hogy Ő mehet, de keressen más dalt!…

    • Zoli

      Ez jó hír! Szegény kislányra nehezteltem eddig, mert elvette azt a szerepet a „földimtől”, Torma Emesétől, de ezzel valamennyit szépíthet, bár a dal elsőre nem egy nagy durranás…

  • dano89

    És mikor tudjuk már meg a pályázók listáját, és a legjobb 16-ot???

  • Csengettyű

    Furcsa. Senkinek nem jutott eszébe lehetséges indulóként a Magna Cum Laude?

  • Mérimari

    Charles Gounod – Ave Maria

    http://www.youtube.com/watch?v=RNxz_sUEHLc

    Tandi Flóra – Hangok tengerén

    http://www.youtube.com/watch?v=3UOufGSUZSo

    Ezt a számot felesleges benevezni! Hogyhogy nem tűnt fel senkinek?

    • Zolecs

      Tényleg van egy kis hasonlóság 😀 Ennek örülök, legalább TF kilőve 😀 🙂

    • Zolitt

      http://mosaictv.hu/video/4909/tandi_flora_dalpremier
      Át lesz valahogy dolgozva… asszem
      ….
      „Az Eurovízión a dal jelen formájában nem nevezhető, de dolgozunk rajta, hogy még időben leadhassuk érvényes pályázatunkat ezzel a dallal, némely változtatással. Tehát igen, elindulunk a dalversenyen, és nagyon örülök, hogy egy ilyen neves fórumon is bemutatkozhat a Hangok tengerén.”….

      • Gabiii

        Ez nekem így nem tiszta….beismerik hogy átdolgozás de még jobban átdolgozzák hogy nevezhessen?:)

      • Zolitt

        Ezt mondjuk én se nagyon értettem… :S

      • Zsolti

        Valószínűleg a zongoraáttétet akarják átírni. Én azért javasolnék egy teljes dallamátírást és egy komplett újrahangszerelést is… 🙂 A szöveget csak azért nem említem, mert itt most nincs különösebb jelentősége.

    • secretbeing

      Hogyhogy nem tűnt fel senkinek?:D Tudatos volt. Kicsit utánanézhettél volna a kommented előtt…Egyébként ha végighallgattad, rájöhettél, h pár összevágott komolyzene-részlet alkotja a zenei alapot. Ez tudatos, így akarják megszerettetni a komolyzenét a könnyűzene kedvelőivel.

      Nincs mit belátni, senki nem tagadta egy percig sem. Az új verziót nem sokára (talán ezen a héten) publikálják, aztán lehet mjd róla beszélni.:)

  • Dorka

    Király Linda és Kállay S. András abszolút eladhatóak szerintem. Hajrá!

    • Lina

      Ezzel abszolút egyetértek! Nagyon fontos a jó dal,viszont rengeteg más tényezőt is figyelembe kell venni! Pl. mennyire eladható „nemzetközileg” az előadó, illetve milyen színpadi produkciót tud nyújtani. Nagyon oda kellene figyelni a látványra. Tavaly borítékolni merném azt,hogy 99%ban, azért nem értünk el jobb helyezést,mert borzalmas volt a színpadkép. A táncosok olyanok voltak kb mintha előtte 5perccel kérték volna meg őket hogy ugorjanak be. Hiába volt (szerintem)sokkal gyengébb a nyertes dal Katiénál, a mai napig előttem van,hogy ők egy látványos produkciót csináltak,és emlékszem a színpad képre is.Még a mi előadásunkból csak idétlenül ugrándozó amatőr produkció jut eszembe:( Sajnos egy jó dal, nagyon nagyon kevés. Az az alapja mindennek. De kell még egy rendkívül jó előadó, és egy baromi jó színpadkép. És nem feltétlen arra célzok ezzel, hogy cirkuszi akrobatákra,meg lángoló színpadra van szükség. Túlzásba sem kell esni. De ott van pl Rúzsa Magdi produkciója. Ha már kreatívak nem tudunk lenni, egy szimpla zenekaros felállás is többet ér.

      • Csengettyű

        Teljes mértékig egyetértek! A dalok versenye, de ez egy show, úgyhogy a látvány is ugyanolyan fontos (sőt!), csak sajnos ezt nagyon sokan nem akarják beismerni.

  • Zsolti

    Szeretjük, de ebben a dalban nekem nincs meg az „Eurovízió-faktor” 🙂
    Másrészt ha jól veszem ki az alábbi cikkből, Kállay-Saunders 2 dalt adott be. (http://www.blikk.hu/blikk_sztarvilag/kallay-saunders-szerelmne-ellen-lep-fel-2075716)