|
||||||
|
Románia megváltoztatja eddigi nemzeti döntős szokásait. Az elődöntők el lesznek hagyva, csak a nagy döntő fog megmaradni, ennek időpontja március 6. lesz. Akik szeretnének bejutni a döntőbe, azok január 14-ig küldhetik el pályaműveiket. Január 25 és 27 között a zsűri 12-15 dalt fog kiválasztani, sőt jogot kapnak arra is, hogy ha a dal nagyon jó, akkor kicseréljék annak énekesét másra. Február 6-án lesz nyilvánosságra hozva a döntőn indulók listája. Mindegyik dalhoz videoklip is fog készülni, melyet a TVR be fog mutatni. A döntőben a végső győztest a zsűri és a közönség 50%-os beleszólási arányban fogja kiválasztani.
A szlovák nemzeti köztelevízió elégedett a „több száz beérkezett pályázat” miatt és bejelentették, hogy december 15-én fogják nyilvánosságra hozni az élő televíziós műsorba bekerülők listáját. A hírek szerint egy máltai produkció is lesz a résztvevők között. A nemzeti döntő részletes tervét szintén jövő héten kedden fogják bejelenteni, de annyi már most biztos, hogy 3 előválogatót fognak rendezni január közepén, majd ezután fog következni a középdöntő és a döntő. [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=VcmvQq5Yifg[/youtube]Tudósító: Klész Imre Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) végül súlyos döntéseket hozott azokkal a közszolgálati televíziókkal szemben, akik nem tisztelték az Eurovízió szabályait és akik engedték, hogy a politika belekeveredjen egy zenei versenybe. Szalóki Ági közreműködött Sárközi Anita „Szerelmes dal” című produkciójában, a Magyar Televízió 1996-os eurovíziós válogatóján, ahol második helyezést értek el.
Decemberben elfoglaltabb már nem is lehetne Zoli. Egyik próba a másik után, egyik fellépés a másik után! Saját koncertje lesz 2009 december 12-13-án délután 16 órakor Budapesten a Corvin sétány megnyitója alkalmából. Ismét látható lesz a Csillag Születik utolsó adásában december 19-én. Ebben a hónapban újra játszik a Spamalot című darabban, a Madách Színházban. Zoliról néhány új fotó a Fotóalbumban
Elindult a jövő évi Eurovízióhoz kapcsolódó ajándékok árusítása a verseny hivatalos webshopjában. Amellett, hogy rengeteg norvég (zászló) mintás ruházat közül lehet választani, a marketingesek gondoltak a fanatikusok gyerekeire is, hiszen alig 10 euróért lehet rendelni „Share the moment” szakállkát is. További termékek a webshopban. [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=YEMnGEuPxiE[/youtube]Tudósító: Klész Imre András (Csányi Sándor) és Lilla (Tompos Kátya) fiatal pár, öt éve járnak együtt. A férfi forgatókönyvíró, aki megrendelésre tévésorozatokat ír, a nő pedig tanársegéd az egyetemen. Végre beköltöznek közös lakásukba. Úgy tűnik, minden rendben van köztük. De valami mégis hibádzik. Mintha a lényeg veszett volna ki az együttélésükből. Lilla esküvőt és gyereket akar, András viszont… nos, a helyzet az, hogy igazából maga sem tudja, mit akar. Lilla egyszercsak bejelenti, hogy terhes. Andrást felemás érzések kerítik hatalmukba.
Az 1996-os magyar nemzeti döntő összes indulója egy lejátszási listába lett összegyűjtve, így szinte teljes egészében megnézhető a műsor, megszakítás nélkül. Vágó István a dalok között a versenyről és annak szabályairól is mesél. Noha a műsor élő volt, a versenydalokat már előre felvették Budapest akkori legdivatosabb szórakozóhelyén. A szavazás sajnos nincs meg…
A jövő évi Eurovíziót szervezők bemutatták a norvég Gosu, Handverk és a Snøhetta nevű tervezőiroda közös munkáját és egyben a verseny jelmondatát, ami a „Share the moment” lett. Jövőre az MTV nem fogja velünk megosztani a verseny pillanatait, az old.eschungary.hu igyekszik minden érdeklődőt kárpótolni jövő májusban. [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=JLIAjOS0_DY[/youtube]Tudósító: Klész Imre Az Eurovízió nélküli szürke téli napokon egyre több szavazást szerveznek a legutóbbi év történéseinek újraértékelésére. Az oikotimes.com Eurostar 2009 nevű díjátadójának szavazása ma reggel indult el. Az elmúlt 2 hónap során az Oikotimes olvasóinak lehetősége nyílt jelölni énekeseket azok közül, akik az idei évben valamilyen jelentős dolgot hoztak létre, és köthetőek az Eurovízióhoz. 1009-en éltek a lehetőséggel. A legtöbb szavazatot begyűjtő versenyzőkre december 29-ig lehet szavazni, ekkor fog kiderülni, hogy ki a 2009-es év abszolút sztárja. A döntősök (alfabetikus sorrendben) [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=2zC12qXmPoI[/youtube]Tudósító: Klész Imre Szomorú aktualitása van a régi eurovíziós nemzeti döntőket bemutató honlapunk frissítésének: az 1996-os nemzeti döntő győztesét Oslóba szerettük volna küldeni, de Delhusa Gjon „Fortuna” című dalát a nemzetközi zsűri kiejtette másik 6 ország dalával együtt. Úgy tűnik, Oslóval jövőre sem lesz szerencsénk. Ennek ellenére szép emlékként maradt meg bennünk például Sárközi Anita „Szerelmes dal” című produkciója, ami 8 ponttal lemaradva lett második az MTV regionális stúdióiban dolgozó zsűrik szavazatai alapján. Természetesen az összes dal meghallgatható a volt.old.eschungary.hu oldalon, jó szórakozást!
Nagyon sok szavazás volt mostanság az Eurovízió egyik legrégebbi és legnépszerűbb szaklapján, az esctoday.com-on. Most a 2009-es versenyt több szempontból vizsgáló díjátadóhoz rendeznek szavazást, több kategóriában. Magyarország is jelölve van, mint az egyik legrosszabbul öltözött színpadi produkciók egyike. Úgy tűnik, hogy az idei magyar versenyző ruhaválasztása egyértelmű melléfogás volt, karácsonykor fog kiderülni, hogy tényleg Ádok Zoli-e a legrosszabbul öltözött versenyző (a Barbara Dex díjat már elnyerte), vagy a Gipsy.cz lesz a nyerő. A további kategóriák és szavazás itt!
A 2010-es Eurovíziót megrendező norvég NRK köztelevízió 300 önkéntest fog keresni a jövő év folyamán a verseny lebonyolításának segítésében. Az önkéntesek közül 75-en a delegációkat fogják segíteni. Az NRK a 2007-es finn versenyhez hasonlóan 5 feladat szerint fogja keresni az önkénteseket. [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=6csLfXK-gmY[/youtube]Tudósító: Klész Imre Az SVT nyilvánosságra hozta az Eurovízió legnépszerűbb nemzeti döntőjén résztvevők listáját. Legalábbis az egyik felét. A hiányző részt jövő hétfőn fogjuk megkapni. Addig is ízlelgessük a neveket!
A finn köztelevízió közzétette honlapján közzétett 15 dalt, melyek részt fognak venni a 2010-es finn nemzeti döntőn. Január folyamán 3 elődöntőt és egy nagy döntőt fognak rendezni, az elődöntők péntekenként 21:00-tól kezdődnek, a nagy döntő pedig 30-án szombaton 20:00-tól fog kezdődni. [youtube]http://www.youtube.com/watch?v=7ro_HEqQ8xo[/youtube]Tudósító: Klész Imre Ha feltesszük azt a kérdést, hogy ki az ideális versenyző az Eurovízióra, nagyrészt két választ szoktunk kapni. Az egyik az, hogy induljon egy olyan, aki ismeretlen. Ugródeszkaként és tapasztalatszerzésre jó ez a verseny, és egyébként is, ha végül nem fog jól szerepelni, nem fogja hátrányosan érinteni a karrierjében, hiszen nincs féltenivalója egy „no name” előadónak. A másik válasz szerint küldjük az ország büszkeségeit, a legjobb előadók közül valakit, hiszen az igazán nagy művészek meg tudják állni a helyüket bármilyen terepen. Sokan viszont félnek a hírességek közül, hogy esetleg megbuknak a nemzetközi közegben, ezért előzékenyen azt mondják, hogy induljanak csak a fiatalok. |
||||||
| Copyright © 2005-2026 ESC Hungary Old - Debrecen * All Rights Reserved | ||||||
Legutóbbi hozzászólások