|
Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurosong.hr – oikotimes.com
A horvát HRT nemzeti közszolgálati televízió elkezdi a horvát 2010-es eurovíziós dal felkutatását. Ezzel kezdetét veszi a 18. nemzeti döntő, mely a Dora nevet viseli, ahol az eurosong.hr tudósítása szerint 24 dal fog versenyezni egymással. Ezek közül 8-at a szakértői zsűri meghívásos alapon, a maradék 16-ot pedig a nyilvános pályázat során beérkező dalokból fogja kiválasztani.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovisaion.tv
15 perc helyett a 2010-es versenyen a dalok közben is lehet szavazni. Az első daltól kezdve az utolsó dal vége utáni 15. percig lehet részt venni a televotingon az oslói Eurovízión – erről döntött ma a versenyt időről időre megregulázó Referencia Csoport.
– Sokkal ésszerűbb felkapni a telefont és szavazni akkor, amikor a kedvencedet látod és hallod, mint amikor már vége van a produkcióknak. Ez a rendszer már sok nemzeti döntőn is ki lett próbálva, a tapasztalatok szerint a szavazási idő kiterjesztése sikerrel volt használva – mondta Svante Stockselius, az Eurovízió főellenőre, az EBU képviseletében.
A cikk itt folytatódik
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=si7Z1M3F7uk[/youtube]Tudósító: Szalma Róbert
Forrás: savacentar.net
A nagy sikerű augusztusi szarajevói koncert után az egyik legnépszerűbb bosnyák énekes Hari Varešanović 4 koncertből álló koncertsorozatot tart a belgrádi Sava Centarban a Blue Sound szervezésében. Hari és csapata már néhány hónapja készíti elő a repertoárt, amelyen hallhatóak lesznek a felejthetetlen slágerei, szinpadi efektekkel és magas szintű hangosítással.
A cikk itt folytatódik
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=Gujplqa47Qs[/youtube]Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: oikotimes.com, BHRT, YLE
Videón: a 2009-es litván versenydal
Magyarország nélkül is van élet az Eurovízió háza táján – a bosnyák BHRT televízió ugyanis bejelentette, hogy versenydaluk nagy valószínűséggel belső eljárás során lesz kiválasztva, és március 7-én mutatják be a nagyközönségnek. A nevezéssel kapcsolatos információkról a napokban számolnak be. Eközben a finn YLE lezárta az internetes voksolást, melynek eredménye láttán nem kevés rajongónak maradt tátva a szája: a legesélyesebbnek tartott Villielain és Geir Rönning kiesett a versenyből, miközben a három továbbjutó helyét Bääbs, Linn Nygård és a Sister Twister szerezte meg, akikre senki nem számított.
A cikk itt folytatódik
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=PBykhFyy-ZE[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: index.hu
Prosztatarákot diagnosztizáltak Andrew Lloyd Webbernél, a Macskák, az Evita és az Operaház fantomja musicalek, valamint a 2009-es Eurovízió brit versenydalának (Jade Ewen – My Time) szerzőjénél, jelentette be a művész szóvivője vasárnap. Webbernél „rendkívül korai szakaszban” mutatták ki a betegséget, a szóvivő szerint a zeneszerzőt már kezelik, és a tervek szerint „még az év vége előtt visszatér a munkájához.”
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: hirkereso.hu
Az elmúlt hónapokban sok vészjósló hír érkezett a Magyar Televízió anyagi helyzetével kapcsolatban. A pénzügyi problémák kialakulásához a cikkcímek szerint a politika játéka, a kuratórium döntésképtelensége, és az MTV vezetőinek magas premizálása is közrejátszott. A jelenlegi helyzet pikantériája, hogy a napokban hoztak ítéletet a három évvel ezelőtti MTV ostrom elkövetőivel szemben. Három év után ismét ostrom alatt van a köztelevízió, másfél éve nincs elnök, nincs meg a működési keretösszeg, a médiatörvény nem védi a televízió érdekeit és nem lehet költeni nagyobb összeget felemésztő műsorokra, sem focira, sem Eurovízióra. Néhány cikkcím a mai naptól szeptember 9-ig.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: MTV – old.eschungary.hu
Ma kaptuk meg a hivatalos értesítést az MTV sajtóirodájától, ami az elmúlt hetek Magyar Televízióról megjelent cikkei után nem volt meglepetés. Hónapok óta megy a huzavona a köztelevízió finanszírozásával kapcsolatban. Mivel a már elvont pénzek és a további források megszüntetésére utaló hírek miatt veszélybe került az intézmény működése, költségcsökkentő intézkedéseket foganatosított a másfél éve elnök nélkül működő televízió ügyvezetője.
A cikk itt folytatódik
Corresponder: KLÉSZ Imre
Source: MTV – old.eschungary.hu
According to the news about Hungarian Television MTV appeared in last months, we were not surprised about the official announcement we got from the press office of MTV today. Arguments have been in progress for months about funding requirements of national broadcaster. Cutting the budget and more distractions suggested by the government and the advisory board of MTV foundation (it controls the running of MTV, members are suggested by political parties) exposes to danger the running of MTV.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision-bg.com
A bolgár BNT köztelevízió vasárnap reggeli műsorában jelentették be, hogy Miroslav Kostadinov, a korábbi KariZma duó egyik tagja fogja képviselni az országot a 2010-es oslói Eurovízión. Az énekesnek 5 különböző stílusú dalt fognak írni, ezek közül Miroslav és a BNT közösen fogja kiválasztani a legmegfelelőbbet, figyelembe véve a szerzői jogokat is.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Rózsa Zsolt
Forrás: oikotimes.com
Kezdetét vette a szlovén dal kiválasztásának folyamata a 2010-es olsói versenyre. Az RTVSLO szlovén köztelevízió ismertette az első részleteket az EMA nevű nemzeti döntővel kapcsolatban, amelyen a 2010-es versenydalt fogják kiválasztani.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: belgovision.com – wikipedia – old.eschungary.hu
A belgovision.com híradása szerint a svéd kereskedelmi tv4 televízió pályázik a 2011-es Junior Eurovízió megrendezésére. Ha megpróbáljuk kitalálni hogy milyen szempontok szerint választhatja ki az EBU a jövő évi verseny helyszínét, 2008-ban Ciprus, 2009-ben Ukrajna, 2010-ben Fehéroroszország lesz a rendező, kérdéses, hogy ismét északi ország kapja-e a rendezési jogot. Bár az oikotimes.com szerint pont ezért nagy az esélyük a nyerésre.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: NRK – oikotimes.com – old.eschungary.hu
2010-ben minden norvég lakos körülbelül 3300 Ft-nak megfelelő összeget kell hogy fizessen azért, hogy a 2010-es Eurovízió rendezésének előkészítésekor felmerülő extra költségeket fedezni tudják. Amikor a norvég NRK köztelevízió elkezdte tervezni a 2010-es versenyt, meghatározták a költségvetést, de csak később derült ki, hogy a kikalkulált összeg nem, lesz elegendő.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: SVT – oikotimes.com
Idén 580-nal kevesebb dalt küldtek be a svéd SVT köztelevízióhoz, a soron következő Melodifestivalenre. Ez a fesztivál küldi győztesét minden évben az Eurovízióra, de már bekerülni a versenybe is nagy elismerés: hónapokig játsszák a rádiók ezeket a dalokat Svédországban és a slágerlisták is ezekkel a dalokkal szoktak megtelni.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv
Íme a 2009-es Junior Eurovíziós Dalfesztivál színpada, melyet november 21-én élőben is láthatunk Kijevből. A színpadot Mikael Varhelyi és Viktor Brattström tervezte. 13 ország 10-15 éves énekesei fogják használni ezt a környezetet.
Tudósító: Klész Imre
Forrás: esctoday.com
Vége a szavazásnak, az esctoday.com nyilvánosságra hozza az eredményeket. Érdekesség, hogy a teljes listát csak fokozatosan hozták nyilvánosságra, 10 percenként 5 dalt adnak a lista aljára, így 50 perc alatt lesz/lett meg a teljes végeredmény (körülbelül 20:00-ra lesz meg a teljes lista).
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv
Fotón: az Eurovíziós Dalverseny főellenőre
Az Eurovízión résztvevő EBU tagok a versenyt jobbító történésként értékelték a zsűri meghívását a döntőbe. Ezzel egy időben a nézők, újságírók és rajongók is megelégedéssel vették a több mint 200 fős zsűri munkáját, és számtalan levelet és emailt is küldtek az EBU részére azért, hogy az elődöntőkbe is beleszólhassanak a zeneipar képviselői.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: old.eschungary.hu – zene.hu
Az esélylatolgatás fontos részeként gyakran lennénk kíváncsiak, hogy kinek jelenik meg a legújabb korongja október 1-je után. Ettől a naptól lehet ugyanis publikálni azokat a dalokat, amelyek képviselhetnék hazánkat az Eurovízión. Most nem kell tovább kutakodni, az old.eschungary.hu egy oldalon összegyűjtötte azokat a magyar előadókat, akik alkalmas időpontban dobják piacra legújabb munkáikat. Sajnos, nem minden kiadványhoz sikerült pontos dátumot és címet találni, így kevésbé konkrét adatok is bekerültek a cikkbe.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: oikotimes.com – CyBC
A szigetország valóban komolyan veszi az Eurovíziós Dalfesztivált. Amint megtalálták a megfelelő számot a junior versenyre, máris meghirdették, hogy a 16. életévüket betöltött előadók is beadhatják pályaműveiket, melyek közül a győztes a norvég fővárosban fog versenyezni a már lassacskán sorozatosan meghiúsuló döntőbe jutásért.
A cikk itt folytatódik
|
|
Legutóbbi hozzászólások