[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=Gujplqa47Qs[/youtube]Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: oikotimes.com, BHRT, YLE
Videón: a 2009-es litván versenydal
Magyarország nélkül is van élet az Eurovízió háza táján – a bosnyák BHRT televízió ugyanis bejelentette, hogy versenydaluk nagy valószínűséggel belső eljárás során lesz kiválasztva, és március 7-én mutatják be a nagyközönségnek. A nevezéssel kapcsolatos információkról a napokban számolnak be. Eközben a finn YLE lezárta az internetes voksolást, melynek eredménye láttán nem kevés rajongónak maradt tátva a szája: a legesélyesebbnek tartott Villielain és Geir Rönning kiesett a versenyből, miközben a három továbbjutó helyét Bääbs, Linn Nygård és a Sister Twister szerezte meg, akikre senki nem számított.
Csehország és hazánk már hivatalos visszalépő, Andorra szinte biztos, hogy erre a sorsa jut, és a korábban megjelent hírek szerint
bizonytalan Macedónia, Írország és Észtország helyzete. A listára úgy tűnik, felírhatunk még egy balti államot, Litvániát is, az ország már tavaly is ráijesztett az Eurovízió rajongóira, de végül Sasha Son mégis énekelhetett a sárga-zöld-piros zászló alatt. Idén ismét felmerült a távolmaradás gondolata, de reméljük, találnak megoldást a jövő évi részvétel finanszírozására.
A végén nem kell elődöntőket tartani :). Annyira kevés induló lesz, hogy a szombati döntőbe belefér mindenki. Vicces. Az írek nem leptek meg, a többi ország pedig most süllyed ama bizonyos válságba. Amíg a nyugat már felfelé, a kelet-balti államok lefelé.
Irország szerintem biztos indul! Főleg, hogy több keleti ország visszelép! Észtország szerintem vissza fog lépni! Macedónia nem fog, csak már hozzászoktak a jóhoz és az hogy két évig nem voltak döntőben most fáj nekik! Igy hogy 50% lesz az elődöntőkben is ők biztos mennek! Andorra szerintem tesz még egy utolsó próbát az 50%os elődöntőben, és ha nem jön be ez sem, akkor azt hiszem jó ideig távolmaradnak! Litvániában is hasonló a helyzet mint Magyarországon, de ők tavaly megoldották, idén is megfogják! Ugy hallottam, hogy Horvátország is gondolkodik a visszalépésen, hát igen, furcsa lenne az ESC Horvátország nélkül! Moldova szegény ország, és szerintem őket is sujtja a válság rendesen, én megkockáztatom, hogy kihagynak egy évet! Ausztria szerintem végül mégis visszatér, Luxemburg és San Marino is, Liechtenstein pedig debütál majd! Gruzia már bejelentette a visszatérést! szóval nem is lesz itt sokkal kevesebb versenyző! Lesz akik visszalépnek, és lesznek akik visszatérnek!
Zsolesz! Honnan az infód, hogy HR gondolkodik? A Feminnemes csajok immár 3x-or fognak részt venni a DORA-n 🙂
Olvastam valahol! De nem mondom meg melyik oldalom, mert nem emlekszek! Egyik Horvát hozzászóló irta, hogy a olyan cikkek jelentek meg a Horvát sajtóban, hogy a HRT ugyanarra a lépésre készül mint az MTV! De ez csak egy hozzászólás, szóval semmi hivatalos!