Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurosong.hr – oikotimes.com
A horvát HRT nemzeti közszolgálati televízió elkezdi a horvát 2010-es eurovíziós dal felkutatását. Ezzel kezdetét veszi a 18. nemzeti döntő, mely a Dora nevet viseli, ahol az eurosong.hr tudósítása szerint 24 dal fog versenyezni egymással. Ezek közül 8-at a szakértői zsűri meghívásos alapon, a maradék 16-ot pedig a nyilvános pályázat során beérkező dalokból fogja kiválasztani.
November 2 és december 15 között várja a HRT a dalok beküldését. Néhány rajongó úgy ítéli meg, hogy a korábbi évekhez hasonlóan egy nappal a bosnyák dalbemutató előtt, azaz március 6-án lesz a horvát nemzeti döntő Opatijában, a Hotel Kvarner kristálytermében.
Most akkor ezek szerint Horvátország is biztos részt vesz a 2010-es ESC-n????
Ezek szerint igen! Az en infom ugylatszik csak pletyka volt!
na ezek is mennek csak mi nem… 🙁