|
Tudósító: Klész Imre
Forrás: SVT – esctoday.com
A színpadi terv fotója itt
A jövő hét második felében elkezdődnek a svéd nemzeti döntő, vagyis a Melodifestivalen 2009 próbái. A színpad terve tele van fantáziával, korlátok nélkül, ami adja a díszlet lendületét. Viktor Brattström már zsinórban harmadjára van megbízva a színpad tervezésével, ehhez a munkához még a nyáron látott hozzá.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com
Az oikotimes.com hírei szerint a március 7-re tervezett orosz nemzeti döntőre több mint 1000 pályázat érkezett. Eddig ismeretlen művészek százai, és persze híres énekesek is jelentkeztek a showra. A 2008-as győzelem igazán meghozta az oroszok kedvét az Eurovízióhoz.
Tudósító: Klész Imre
Forrás: EBU
Az idei Eurovíziót rendező Egyes Csatorna Oroszország bemutatta az EBU Referencia Csoportjának a 2009-es verseny grafikai témáját. Most nem lesz szlogen vagy bármilyen jelmondat, mint az ezt megelőző években. Hamarosan elkészülnek a 35 másodperces „képeslapok” is, amik a versenyzők fellépése közti időt töltik ki.
Február második felében elkezdik árusítani a jegyeket a ruhapróbákra és a három élő showra. A rendező televíziócsatorna bejelentette azt is, hogy nem fogják csomagban árusítani a jegyeket.
10 különböző kategória lesz meghatározva, az árak az elődöntők ruhapróbájára szóló körülbelül 20 eurótól kezdve a döntő legdrágábbnak számító, 650 eurós VIP jegyéig fog tartani a tervek szerint. A normál, döntőre szóló jegyek természetesen jóval olcsóbbak lesznek. Interneten is lehet majd jegyeket vásárolni, és természetesen a nemzeti OGAE tagoknak lehetőségük lesz vásárolni jegyeket az első sorba.
Tudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com
Még meg sem születtek a versenydalok, máris az esélylatolgatással, az elődöntős sorsolások kielemzésével foglalkoznak az Eurovízió rajongói. Az oikotimes.com statisztikai adatok segítségül vételével kiszámolta, hogy kinek mennyi esélye van bejutni a döntőbe.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: evropesma.org
A Beauty Queens (Szerbia – NF 2008) neve ismerősen csenghet az Eurovízió-rajongóknak, hisz 2007-ben ők vokáloztak a győztes, Marija Šerifović mögött, és tavaly is megpróbáltak kijutni a fesztiválra „Zavet” című dalukkal. Akkor nem sikerült, de idén bíznak benne, hogy a népszerű Flamingosi együttes (Szerbia és Montenegró – NF 2006) énekesnőjével kiteljesedve kijuthatnak Moszkvába.
A cikk itt folytatódik
Szerző: Klész Imre
Forrás: EBU
Ma délután a moszkvai Mariott Royal Aurora hotelben tartoták meg az 54. Eurovíziós Dalfesztivál elődöntős országainak két csoportra osztását. A sorsoláson kiderült, hogy Magyarország – hasonlóan a tavalyi versenyhez – a csütörtöki, vagyis második elődöntőbe jutott be.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Internetes közvetítés: http://www.eurovision.tv/esctv
12:46
Jó napot, Európa! Moszkva először fogja köszönteni Európát élőben, az 54. Eurovíziós Dalfesztivál alkalmából. A következő percekben el fog dőlni, hogy a 38 ország melyik elődöntőn fog részt venni a kettő közül, illetve a maradék 5 ország, vagyis a NagyNégy országok és a házigazda Oroszország melyik elődöntő szavazásán fog részt venni.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: EBU – oikotimes.com
Internetes közvetítés: http://www.eurovision.tv/esctv
Ma, magyar idő szerint 13 órakor a moszkvai Mariott Royal Aurora Hotel lesz a helyszíne annak a procedúrának, ahol a 38, elődöntőn résztvevő országot két csoportba fogják osztani. Ezen országok neveit 6 urnából fogják kihúzni, ahová előzetesen szavazási minták (szokások) figyelembe vételével kerültek be. 4 urnában 6 ország neve, a maradék kettőben pedig 7 országé került bele. Az országok fele a május 12-i első elődöntőbe kerül, a másik fele pedig a második elődöntőbe, ami két nappal az első elődöntő után lesz.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com
Ez a hétvége meglehetősen zsúfolt lesz az Eurovízió tekintetében. 6 ország fogja eldönteni, hogy kit, és melyik dalt fogja küldeni a moszkvai versenyre, 4 előselejtezőt is láthatunk, Portugália lezárja internetes szavazását, valamit ma kora délután fog kiderülni, melyik ország küldhet szavazatot Magyarországnak, és hogy melyik elődöntőbe (keddi vagy csütörtöki) fogunk bejutni.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: TVR – esctoday.com
Internetes közvetítés: http://www.tvr.ro/live_exclusiv.php
Eredeti kiadás: 2009.01.29. 08:43
Ma este, magyar idő szerint 19:15-kor újra román elődöntő lesz, újabb 12 dallal és Molnár Adriánnal, aki nem ellenőrzött értesüléseink szerint Szászrégenből jön a bukaresti versenybe. A rajtsorrend és a dalszerzők listája:
A cikk itt folytatódik
|
|
Legutóbbi hozzászólások