Naptár

2009. január
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Eurovízió 2009: 38 ország „szétültetése” 13 órakor

eurovisionrussTudósító: Klész Imre
Forrás: EBU – oikotimes.com
Internetes közvetítés: http://www.eurovision.tv/esctv

Ma, magyar idő szerint 13 órakor a moszkvai Mariott Royal Aurora Hotel lesz a helyszíne annak a procedúrának, ahol a 38, elődöntőn résztvevő országot két csoportba fogják osztani.  Ezen országok neveit 6 urnából fogják kihúzni, ahová előzetesen szavazási minták (szokások) figyelembe vételével kerültek be. 4 urnában 6 ország neve, a maradék kettőben pedig 7 országé került bele. Az országok fele a május 12-i első elődöntőbe kerül, a másik fele pedig a második elődöntőbe, ami két nappal az első elődöntő után lesz.

Az oikotimes.com forrásai szerint a következő elrendezésben (blokkok szerint) történik meg az országok kihúzása:

1. urna: Dánia, Észtország, Finnország, Izland, Norvégia, Svédország
2. urna: Belgium, Bulgária, Ciprus, Görögország, Hollandia, Törökország
3. urna: Andorra, Lettország, Írország, Litvánia, Portugália, Románia
4. urna: Albánia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Macedónia VJK, Montenegró, Szerbia, Szlovénia
5. urna: Örményország, Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Grúzia, Izrael, Moldova, Ukrajna
6. urna: Csehország, Magyarország, Málta, Lengyelország, Szlovákia, Svájc

A NégyNagy országok, vagyis Spanyolország, az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és a rendező Oroszország – mint a verseny költségeit legnagyobb mértékben finanszírozó országok – közvetlenül a döntőbe kerül, de ők is részt fognak venni valamelyik elődöntő szavazási procedúrájában. Ma őket is két részre fogják osztani, sorsolással döntik el, hogy melyik „nagy” ország melyik elődöntő szavazásán fog részt venni. A döntőn kívül csak azt az elődöntőt kötelező az országoknak közvetíteni, amelyik szavazásán részt vesznek. A másik elődöntő közvetítését az EBU a köztelevíziókra bízza. Idén a Magyar Televízió nagy meglepetésre (és nagy örömünkre)  mind a három eseményt élőben fogja közvetíteni.

Ez az esemény egyben a startpisztoly eldördülését is jelenti, hiszen sok ország közszolgálati televíziójának eurovíziós delegációja, illetve a versenyzők menedzsere a mai sorsolás alapján fogja eldönteni, melyik országot fogják meglátogatni daluk népszerűsítése céljából. Magyarországon nem várható egyik versenyző megjelenése sem a közszolgálati televízióban.

A mai sorsolás megnézése az  „octoshape plugin” telepítése nélkül nem lehetséges. A tudnivalók és a szükséges letöltető fájlok a http://www.eurovision.tv/esctv elérhetőek. Célszerű kipróbálni a feltelepítés és a böngésző újraindítása után a fenti oldalon, hogy a 2008-as junior verseny videója elindul-e. Az „octoshape plugin” biztosítja azt, hogy folyamatos, túlterhelés nélküli videóközvetítést láthassunk. Mivel a technológia P2P rendszerű, internetes fájlcserélő rendszerek működési elvével dolgozik, elképzelhető, hogy olyan számítógépes hálózatokon nem fog működni az adás, ahol ez a rendszer le van tiltva.

Hozzászólások lezárva.