Naptár

2013. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Magyarország: ByeAlex – Kedvesem


Tudósító: Klész Imre
Forrás: MTVA

Ma este Magyarország befejezte válogató műsorát a 2013-as malmői Eurovízióra. A verseny során a zsűri megfelezte a döntő 8-as mezőnyét, Kállay Saunders András 48, Radics Gigi 44, Vastag Tamás 22, ByeAlex pedig 16 pontot kapott a zsűritől, így ezek az előadók vettek részt a közönségszavazáson. A zsűri egyébként adott pontot Keresztes Ildikónak (8) és Cserpes Laurának (4) is. A szavazáson több mint 244000 SMS érkezett be, a közönség végül ByeAlex-et küldi a malmői Eurovízió második elődöntőjének második felébe. Gratulálunk és sok szerencsét!

580 hozzászólás Magyarország: ByeAlex – Kedvesem

  • Dani

    Egy kis esélylatolgatás a 2. elődöntőről:

    Biztos döntőbe fognak jutni a következők:
    -Izland
    -Macedónia
    -Görögország
    -Grúzia
    -Norvégia

    Így már csak 5 hely kiadó. Ezek közül az egyiket biztos megkapja Azerbajdzsán.

    Még van hátra 4 hely. Ebből az egyik Romániáé, abban az esetben, ha kiküldik a következők egyikét:
    -Elena Cârstea Muttart
    -Luminița Anghel
    -Ovidiu Anton
    -Cristian Prăjescu
    -Al Mike feat. Renee Santana
    -Andrei Leonte
    esetleg:
    -Electric Fence
    -FreeStay

    Így maradt 3 hely. Ezek közül Bulgária esélyes lehet az egyik birtoklására, ha Elitsa és Stoyan 2007-ben 5.-ek lettek, és ha a Samo shampioni-t küldik.

    Van még 2 üres hely. Ezek egyikére talán Finnország kerül, így már csak 1 hely maradt, de még ők maradtak hátra:
    -Lettország
    -Málta
    -San Marino
    -Albánia
    -Izrael
    -Magyarország
    -Örményország
    -Svájc

    Közülük ők biztos kiesnek:
    -Lettország
    -San Marino
    -Albánia
    -Örményország

    Tehát itt maradtak:
    -Málta
    -Izrael
    -Magyarország
    -Svájc

    Most nézzük, kinek hány lehetséges „barátja” van, aki szavazni is fog!

    -Málta: Azerbajdzsán, Macedónia, San Marino, Albánia, Görögország, Örményország, Svájc

    -Izrael: San Marino, Románia, Örményország, Grúzia, Franciaország

    -Magyarország: Azerbajdzsán, Finnország, Izland, Lettország, Macedónia, Málta, San Marino, Albánia, Görögország, Grúzia, Norvégia, Románia, Izrael, Svájc, Franciaország, Németország, Spanyolország

    -Svájc: San Marino, Magyarország, Örményország, Románia, Franciaország, Németország

    És most azt nézzük, hogy kb. hány pontot fogunk kapni, és kiktől!
    -Azerbajdzsán, 6p
    -Finnország, 8p
    -Izland, 6p
    -Lettország, 2p
    -Macedónia, 1p
    -Málta, 2p
    -San Marino, 3p
    -Albánia, 4p
    -Görögország, 6p
    -Grúzia, 3p
    -Norvégia, 6p
    -Románia, 7p
    -Izrael: 4p
    -Svájc, 4p
    -Franciaország, 2p
    -Németország, 5p
    -Spanyolország, 6p

    Ha jól számoltam, ez összesen: 75p

    A 8-9-10. hely valamelyikén még akár becsúszhatunk a döntőbe, de nem látok rá olyan nagy esélyt…inkább Svájc fog bejutni szerintem, vagy Izrael, ha nagyon jó dalt küld.

    Lehet, hogy nagy h*lyeség, amit itt leírtam, de én valahogy így gondolom az egészet.

    • krobert

      szerintem Macedónia nem biztos hogy továbbjut, és Örményországot igencsak döntősnek érzem.Málta viszont tuti nem. Meg a pontok kiosztását nem értem, de a többivel egyetértek

    • Jók az elképzeléseid Dani, de szerintem a macedón dal lehozhatja nekünk a csillagokat is az égről, akkor sem lesz döntős, mégpedig azért, mivel egyetlen „Former Yugoslav Republic” sem szerepel vele egy elődöntőben, illetve ott van az is, hogy a görögök teljesen ellene vannak… Attól függetlenül nekem tetszik, akárcsak a magyar dal is. Biztos nagyon megosztó lesz, meg már most is az, de remélem jól fog elsülni, főleg ha beleteszik azt a emlegetett svéd részt 🙂 Ha valaki azt mondta volna nekem 2011. december 27-én(?), hogy az albán Rona Nishliu ötödik lesz Bakuban, akkor háromszor körbenevetem. Lehet ByeAlex lesz az idei verseny meglepetése.

    • Értékelendő levezetés, de szerintem Finnország idén sem lesz döntős, Izland és Macedónia pedig igencsak bajban van.

  • msz

    Hú, de jó látni ezt a nemzeti összetartást… Lehet szidni, lehet összeesküvés elméleteket gyártani, de valaki biztos szavazott erre a dalra. A döntő előtt, pedig nyoma sem volt ekkora utálatnak Alex irányában, bár tény, hogy nem ő volt a közönségkedvenc. Én Gigit küldtem volna, nem ő nyert, ez van. Hajrá Alex!

    Egyébként továbbra is az a véleményem, hogy vagy Top 10, elődöntős kiesés. És ha utolsó előttiek leszünk? Mi van akkor? Nem kell magyarázni, hogy Magyarország mennyivel sikeresebb a legtöbb országnál az eurovízión, nem kell kétségbeesni, ha egyszer nem jön össze a döntő. Majd jövőre.

  • Agosto

    A négy ember közül a nézők döntöttek, ugyhogy ne tessék zúgolódni, főleg azok ne akik nem szavaztak. Akik meg másra szavaztak tanuljanak meg veszteni.

  • EzIgen

    Előrebocsátom hogy nekem teljesen mind1 ki megy ki a „dalfesztiválra”, viszont sajnos azt nem hagyhatom szó nélkül. hogy milyen szánalmas módon b@szták át „ismét?”
    azokat az embereket akik azt hitték, hogy itt majd aztán tisztán fog eldőlni a „verseny”. Gondolom sokan tudják már azt a tényt, hogy Rúzsa Magdi, Valkó úr, és ByeAlex
    kiadója is a CLS Music Kft….
    A következő történt.., a szakmai zsűri bizonyos tagjainak első feladata az volt, hogy ByeAlex dala bekerüljön a 30-ba. Bekerült, feladat teljesítve! Hurrá.
    Második felvonás: az elő, illetve középdöntőben a zsűri nem jutatta tovább ByeAlex dalát (Magdinak, Valkó úrnak nem volt feladata…), de nem is kellett, mivel előre
    lezsírozták, hogy a „közönség” továbbjuttatja majd a „dalt”.
    Harmadik, egyben végső felvonás: A nyolc versenyzőből, hetet a zsűri (legalább egyszer már) vagy az elő, vagy a középdöntőből már továbjuttatot (kivéve ByeAlex dalát…??). Jön a döntő… és teljesen véletlenül Magdi, és Csabika ad 6-6 pontot(a 8-10 gyanús lett volna), biztosan megvilágosodtak (feladatuk teljesítve…), Jenő 4 pontja csak hab a tortán…
    A többit elintézték a „nézők”.
    Az egész színjátékot viszonylag kevés „erőforrásból” sikerült kivitelezni. Gratulálok!! Magdika,(akit egyébként elismerek), és Csabika is, igen nagyott esett a szememben (remélem mindkét említett zsűritag majd elmagyarázza, hogyan is volt ez a történet), Jenő már nem tudott(mármint esni).
    Összefoglalva, egy kitervelt, és viszonylag kis pénzből kivitelezett átb@szás részesei lehettek a kedves nézők. Magyarország 2013….
    Azért sajnálom a nézőket, és azokat a versenyzőket akik próbálták komolyan venni ezt az egészet.
    Ja, és ez nem egy ócska összeesküvés elmélet :-), az ócska ebben a történetben egészen más (remélem akinek az inge az föl is veszi ám)
    Egyébként, sok sikert Alexnek!(nem ő tehet róla)

  • Zolitt

    Mi van veletek? Bevág a tanga? Szorít a zokni?
    Vigyázzatok, nehogy kórházba kerüljetek vérnyomás problémával… Meghasonult böszme buta hozzászólások áradatát olvastam itt végig…
    o.O Jó, persze, számítottam a negatív kommentekre, meg arra, hogy jönnek a szokásos „én többet nem nézem” „felesleges indulni” típusú kommentek, de amiket itt olvasok… KIAKASZTÓ!
    Pont ellentéte azoknak a kommenteknek, amik tavaly jöttek. Akkor azon sírtak ríttak, hogy jajj magyarok vagyunk, miért kell angolul énekelni? Most meg hogy úgy néz ki, hogy magyarul állítják színpadra, azon sír a szájuk, hogy miért nem angolul? így senki nem ért minket! Oszt’ akkor mi a f.sz van? Tavaly értette valaki az Észt versenyző Kuula c dalát? NEM! Döntős lett? IGEN! Szép helyen végzett? IGEN! Na? akkor? Mi is kivisszük magyarul, és majd meglátjuk. Elkészítették a Kuula angol és orosz verzióját. Ezt mi is megléphetjük, és simán lehet promózni minden felé.
    Meg mi az, hogy borzasztó, szánalmas, vérlázító ez a produkció? Szerintem abszolút vállalható! Én májusban már Németországban leszek, és a Hotelünk bárjában (ahol dolgozok) kivetítőn fogom nézni az Eurovíziót, és marha büszke leszek rá, hogy ismét egy újabb, kellemes, kedves és igenis szerethető dallal lép Magyarország színpadra. Nekem is más kedvencem volt, nem is egy volt Alex előtt, de nem történt katasztrófa, hogy Ő nyert! Lehetne példát venni a Svédektől! Nekik egy hatalmas parti az egész válogató! Lehet itt az MTV is hibás, hogy egy kb 100-150-200 fős stúdióba nyomják be a versenyt, mert ha nagyobb helyszínen lenne, többen át tudnák érezni a feelingjét az egésznek. A kommunikáción kellene csiszolni egy kicsit. A médiának nagy ereje van. Sokszor (túl sokszor) látszik, hogy az emberek azt mondják, amit a szájukba adnak. Lehetne formálni pozitív irányba a népet… Az meg, hogy jövőre legyen zárt körű, ismét csak egy bődületes baromság! A kezdő lépéseken lehet változtatni, ezen az okosoknak el kell gondolkodni, hogy a közönség interneten leredukálja mondjuk 80-ra vagy 50-re a beküldött dalokat, és a zsűri abból válasszon ki 30-at! A FORMÁTUM MINDENKÉPPEN MARADJON!
    Nah, befejezem, mert már elég sok lesz, de úgy éreztem ezeket ki kell írnom magamból. Bocsi a hosszú kommentért! 🙂
    Béke emberek! =)

  • Szemizoid

    P O C S É K, SŐT SZÉGYENLETESEN VACAK !!!!!

    Ezzel aztán, már most biztosított az első helyezet – UTOLSÓKÉNT!!! Gratulálok Hazánk sikeres lejáratásához!

  • krobert

    na ide írom ki utolsóként 😀
    Az lenne a kérésem, hogy páran leírnák az eddigi top10-et (statisztikához kéne 🙂 )

    • Rita

      krobert, íme az én top 10-em:
      1.) Norvégia
      2.) Svájc
      3.) Magyarország
      4.) Ukrajna
      5.) Ausztria
      6.) Dánia
      7.) Németország
      8.) Izland
      9.) Spanyolország
      10.) Grúzia

      Magyarország azért szerepel a listámon, mert külföldön élek, és így lesz lehetőségem hazaszavazni 🙂 Általában az első 3 helyezettem szokott szavazatot kapni tőlem a döntőben, jelenleg ez a 3 ország érdemelné ki.

    • Vektor

      Mikor jöttök rá, hogy Top10 mindig becsapós?

      Az emberek az Eurovízión nem sorrendet küldenek be, hanem csak a kedvencükre, szélsőségesebb esetben két-három dalra szavaznak. Lehet, hogy valaki mindenki listáján 3-5. helyet ér el, aztán nulla szavazatot kap a versenyen, mert senki sem kedveli eléggé ahhoz, hogy szavazzon rá.

      Ezért az ilyen listákon max. az első három helyezettet érdemes nézni, ha a többit is figyelembe vesszük, eltorzul az eredmény.

    • Rita

      Vektor, éppen ezért emeltem ki, hogy kikre adnám le a voksom is, mert hasonlóan gondolom, mint Te. 🙂

    • krobert

      írom külön azt is, hogy hányan rakták az első helyre az adott országot

    • Máté94

      Rita,te nem azt mondtad,hogy Skóciában élsz?Az Egyesült Királyság az 1. elődöntőben szavaz. :/

    • Rita

      Máté, elsősorban döntőben szoktam szavazni, így már eleve abból indulok ki, hogy lesz Alexre lehetőségem szavazni 🙂 Az elődöntőben ez most valóban szerencsétlenül jött ki, és sajnálom is, de nem jöhet össze minden 🙂

    • Máté94

      Jaaa…:D Értelek!Ez a pozitív hozzáállás.:D Végül is,én is így vagyok vele,hogy muszáj Alexnek döntősnek lennie.De,aztán a döntőben ne fogd vissza magad!:D

    • Rita

      Máté, semmiképp sem 😉

    • olsson

      1. Norvegia
      2.Svajc
      3.Feheroroszorszag
      4.Ausztria
      5.Dania
      6.Magyarorszag
      7.Gorogorszag
      8.Malta
      9.Izland
      10.Németorszag
      es en sem magyarorszagon elek, (hanem svedorszagban) de en imadom ezt a dalt es itt a kornyezetembe mindenki szereti es fog is kapni majd par smst

    • msz

      1. Izland
      2. Németország
      3. Svájc
      4. Dánia
      5. Görögország
      6. Grúzia
      7. Ukrajna
      8. Norvégia
      9. Albánia
      10. Észtország

    • Pitbull

      Szerintem nem sok értelme van addig Top10-es listákból statisztikát készíteni, amíg nem ismerjük az összes dalt. Én ugyan Magyarországon élek, és valószínűleg itthon fogom nézni a versenyt, de attól még nem hagynám ki a listámról ByeAlexet. Pontosabban NEM EZÉRT hagynám ki, hanem azért, mert nekem NAGYON nem tetszik, kb. a legrosszabbak között van. Ettől függetlenül, természetesen szurkolok neki a döntőbe jutásért (ezt el is várom a mindenkori magyar versenyzőtől) és az ott elért minél jobb helyezésért. Tegyen mindenki más is így!

  • Gablyska

    1. Nem értem, mi a felháborodás tárgya. Alex kapta a szavazatok legnagyobb részét, és kész. Most kellene azt a magatartást tanúsítania MINDENKINEK, hogy attól függetlenül, hogy nem szereti valaki, kiáll a srác mellett. Mert akkor is Ő fogja képviselni az országot, ha Kiss Pista Létavértes Alsóról veri magát még egy hónapig, hogy miért nem X.Y. nyert. Ilyenkor kellene udvariasan és csöndesen elfogadni az eredményt, és hang nélkül kiállni a produkció mellett. Volt már nem is egy, nem is kettő olyan fellépő, aki a ’gáz’ kategóriát bőven kimerítette (lásd: 2012. Montenegro- Euro Neuro, 2011. Norvégia- Haba Haba és még lehetne sorolni). De ettől függetlenül ezek az országok kiállították ezt az indulót, részt vettek, és kész. Nem dőlt össze a világ. Csak a magyar euróvíziós kultúrából ez még sajnos hiányzik. Nagyon hiányzik.
    2. Sokan írták, hogy miért nem KSA vagy Gigi. A Gigi.féle, nagyestélyiben kiállok és próbálom a csillagokat leénekelni típusú nagyáriákat minden egyes évben megpróbálja elsütni legalább 2-3 ország, eddig sikertelenül. Nem lettünk volna előrébb ezzel sem. Igen, szépen énekel, nem vitás. De valamiért nem Ő volt az, aki képes volt a legtöbb szavazatot összeszedni. Andrással ugyanez van.
    3. Sokan nyávogtatok, hogy miért nem angolul énekel majd. Tavaly a szerb induló az anyanyelvén énekelt, és 3. lett. A moldáv induló 11., ugyancsak anyanyelven elhangzott dallal. Észtország 6. lett, amikor is észtül énekelt a srác. Nem értem, miért kellene KÖTELEŐEN angolul énekelni. Akkor ez a ’pletyka’, hogy nem beszél angolul. Wolf Kati sem beszélt jól, csak meg kell nézni 1-2 interjút. Mindegyikben legalább 2-3 alkalommal kellett megkérdeznie vagy a kísérőjét, vagy az interjút készítőt, hogy akkor miről is volt szó a kérdésben. Ruzsa Magdi ugyanez volt. Semmit nem beszélt angolul 2007-ben.
    4. Nem feltétlenül arról kellene szólnia az egésznek, hogy nyerni kell. Ott van Portugália, 46 éves versenyzés alatt sohasem nyertek, és erre az évre adták fel teljesen. Minden egyes évben szerepeltek. Nem kell megváltani a világot pár év alatt Nekünk sem.
    5. Alex nyerésén kiakadó, magyar ’celebek’ (lásd Sarka Kata, Hajdu Péter és a többi cikiség) inkább magukkal foglalkozzanak már, ne ezzel. Van ott is mi körül seperni, nem kell mást oktatni.
    6. Innentől kezdve elsősorban támogatni kellene a srácot, hogy legalább azzal menjen ki, hogy mögötte van az ország támogatása. És nem egy kígyófészket hagy maga után.

    • Gabiii

      Tudom gonoszság a részemről de külön öröm ezeknek a celeb valamiknek a felháborodását olvasgatni, ha ők fel vannak háborodva akkor talán mégis jó úton vagyunk.
      Remélem az előadók tehetségesebb fele megérti végre hogy valami egyedit kell hozni ide nem elég Szabó Zé futószalag dalai mellett jól énekelni.

    • Gabiii :DD Sokan szokták figyelni a svéd futószalagról lepottyanó ötleteket is 🙂

    • Gabiii

      Na ja csak a svéd futószalag valahogy olajozottabb és ami lepottyan az olyan lesz mint ami lepottyant. 😀

  • Rivgos

    Az a helyzet, hogy a közönség jól pofánverte a kereskedelmi televíziók „tehetségkutató” címszó alatt futó pénzlenyúló, agyonstylistolt, sémára igazított „sztárcsináló” trágyadombját. Akár a benne résztvevőket, akár a készítőket illetően.

    • JakeJagger

      Aha, és ezt mégis hogy?!
      Ugyanaz a közönség arculcsapta saját magát? Mert nehogy már azt próbáld meg bebeszélni, hogy a Dal-ban nem ugyanaz a réteg szavazott, mint a másik tehetségkutatókban!

      Vagy itt szerinted valami válogatott, nívó díjas szavazóbázis volt??

    • Cici

      Ha ugyanaz a közönség szavazott volna, akkor most Radics lenne a győztes. Vagy Kállay. Vagy a Vastag-gyerek.

    • Vektor

      Az MTV és a kereskedelmi csatornák közönsége nagyban eltér, ezért könnyedén feltételezhetjük, hogy a szavazóbázis nem egyezett meg a szokásos tehetségkutatókéval. Persze volt átfedés, de közel sem ugyanarról a csoportról beszélünk.

  • Dani

    remélem, az európai szavazók is úgy gondolkodnak majd, mint a magyar tinilányok, akiknek köszönhető az eredmény

    • Gabiii

      Na kenjük megint a tinilányokra -_-
      Abszolút nem ők szavazták meg Alext ebben biztos vagyok.

    • Vektor

      Gratulálok az általánosításhoz, ezzel az egy mondattal bemutattad, milyen értelmi szintet képviselsz.

    • Dani

      miért, mégis szerintetek ki szavazott rá? fiúk? vagy pedig az idősebb korosztály, amely annyira nagyra becsüli ezt a stílust?
      mondd, Vektor, ha 100 golyó közül kb 80-90 fehér, a többi pedig színes, akkor miért ne állíthatná valaki, hogy a golyók zöme fehér?
      ha pedig már értelemről beszélünk, mégis hogy gondoltad, hogy egy mondattal le lehet mérni valakinek az értelmi szintjét?
      egyébként félre ne értsen valaki, nem vagyok byealex ellen, hiába szerintem a száma kifejezetten nem az eurovíziós dalfesztiválra való, de ha már ő nyert, sok sikert kívánok neki

  • LILLA

    Nézzétek a jó oldalát.Nem kell izgulnunk hogy kitudja-e énekelni a magas C-t.Én gratulálok neki,örülök hogy Alex megy.Egy igazi színfolt lesz Malmöben.Vagy bejön európának a mi kis antihősünk,mint nekünk magyaroknak,vagy nem.Nem mindegy?Őt legalább megjegyzik.Drukkolok nagyon.

  • Panda

    A zsűri nem akarta,Laurát,Ildikót,betette Alexet,ezért várható volt,hogy ez lesz! Ha nem szavazhattak a kedvencükre,azt mondták hogy akkor Alex!A zsűri ezt nagyon elszúrta!Hajrá Alex!

    • b_anni

      valami ilyesmire gondoltam én is….
      ja és műsor utáni online adásban látni véltem a zsűri értetlenségét (nyilván akkor amikor épp nem őket kérdezték, csak úgy belelógtak a képbe)

    • joba

      A zsűrinek előbb kellett volna a józan eszét használni. Most utólag már hiába „vakaróznak”, mint R.Viktor!

  • Norbi

    A rá szavazók eldöntötték a sorsát. Legyenek azok tini lányok, emósok vagy mindegy, mert ki fog esni az első körben.

  • Norbi

    A dal az nem rossz! De szerintem másnak kéne énekelnie ezt a számot.. Amúgy olyan ember kellene (kellett), mint amilyen a Rúzsa Magdi volt, akivel elég jó helyezést értünk el..;))

  • Fabiana

    Kicsit körülnéztem külföldi esc oldalakon, hogy mégis mi a visszhangja a mi kis dalunknak. Meglepő, de több embernek tetszik, mint amire számítottam, sőt, többen írták, hogy ez a dal egy kis friss levegő a sok lerágott pop dal között… Ha kikupálják Alexet éneklés terén van esély. LED-fal híján nem tudom, hogy, de nagyon jó lenne a háttér ötletes figuráit átmenteni a Malmöi színpadra is… Egyetértek Rakonczai Viktorral is, fontos lenne megőrizni ill. kihangsúlyozni ezt a „Földre pottyant” atmoszférát. Hajrá Alex! 🙂

    • Gabiii

      Hát nagy kérdés mit akarnak Malmöben mert gondolom nem színházfüggöny lesz a háttér meg nem is olyan mint Osloban, jó lenne erről is tudni valamit. Egyébként tényleg nem olyan rossz a külföldi reakció.

    • Rita

      Nem tudom mennyire megvalósítható, és milyen költségekkel járna, de a plafonról lelógatható (papír)figurákként megjelenhetnének, esetleg irányíthatná is őket valaki…de mint mondtam, nem tudom, ennek lenne-e esélye a malmői technikai feltételek között.

    • Zoli

      Én még abban a verzióban gondolkoztam, hogy eszkábálhatnánk egy óriási szerkezetet, ami alul-fölül egy-egy rúd, kifeszítenénk közéjük egy vásznat, arra lennének ráfestve ezek az izék, és egy megfelelő kinézetű ember ott ülne mellette, és tekerné. Így a fölső rúdról áttekerődne az alsóra a vászon (mint egy magnókazetta), és mindig más figurákat látnánk. Lehetne szimmetrikusan a másik oldalon is egy ilyen, ott az angol szöveg futna. Ez hülyeség?

  • joba

    Tisztelt „A Dal” Zsűri!
    Gratulálok! Sikerült – az Önök hibájából – kiküldeni azt a dalt, ami Malmőben nevezetessé tesz majd bennünket!Az biztos, hogy ez nem lesz egy a sok közül!
    Nagyon sok színvonalas dalt kritizáltak meg és pontoztak le, hogy nem elég katartikus, nincs elég mondanivalója a szövegnek, nem mozog eleget az énekes, nem tölti be majd a hatalmas színpadot. Bár bravúros hang, nem biztos, hogy majd ott, ha izgul, akkor is tudja majd hozni a formáját. Ilyen és ehhez hasonló okosságok tömkelegét hallottuk Önöktől. Hát az igaz, hogy ennél a dalnál ezeket a kifogásokat nem lehet elmondani, mert nincs mit. Ahogy Önök is viccelődtek vele, az óvodások ByeAlex-ek akarnak lenni a jelmezbálon és a szülőknek legalább sem a fantáziájukat sem a pénztárcájukat nem kell megerőltetni. Egy kis „manó” egy monoton, katarzis mentes – külföld számára érthetetlen szövegű dalt – motyog egy fantáziátlan színpadon. Igaz nem kell attól félnünk, hogy nem tudja kiénekelni a magas C-t.
    Kedves Zsűri! Ezt a dalt nem lett volna szabad a 4 szavazható dal közé sorolni, mert ugyanis itt az óvodások is már okos telefonok boldog tulajdonosai és nekik nem gond 20 SMS-t küldeni a kedvenceikre, hisz a számlát úgyis a szülő fizeti! A sok fennkölt kritika helyett az eszüket kellett volna használni, hogy amikor a dal mellett a Hungary felirat megjelenik, ne kelljen egy egész országnak szégyenkezni, hogy ez volt a legjobb dalunk!
    Ezek után már csak egy reményünk lehet, hogy az európai szavazók között is lesznek óvodások, akik rendelkeznek okos telefonokkal és az ő számláikat is a szülők fizetik!
    És még egy megjegyzés! Remélem jövőre kevésbé szakmai, de értelmesebb zsűri ül majd az Önök helyén.

    • Ariza

      Egész eddig azt gondoltam, hogy az „Alexet az óvodások szavazták meg nyertesnek” dolgot ironikusan kell érteni. De legalább ebből most megtudtam, hogy itt, Magyarországon olyan nagy az általános jólét, hogy alap, hogy minden egyes óvodásnak saját telefonja van, sőt, este háromnegyed 10-kor még aludni sem kell nekik…

  • Chris Noel

    Én minden adásban Bye Alex-nak küldtem barátnőmmel 3 SMS-t nem többet nem kevesebbet,mert 3 a magyar igazság! Ti akik sírtok,(‘magyar mentalitás,) mert szerintetek nem ő neki kellet volna megnyerni,akkor hol voltatok,mikor szavazni kellet??? Hahaha! Legalább nem hiába küldtük Alexra az SMS-eket! Nyert az a dal,ami a maga egyszerűségével mégis nagyszerűségével tarolta a már befutott kereskedelmi csatornák által támogatott nyertes énekeseket! Ahol az SMS-ek csak a pénzről szóltak! Ennél a dalnál nem kellet a többiekkel ellentétben nyivákolni,táncolni és még csak nagy tudással is elénekelni ezt a dalt! Itt nem tehetségkutató versenyről van szó,hanem 1 dalról,ami képviseli az országot!!! Ez egy egyedi stilus és dal,ami nem olvad bele a többibe,amiről az emberek többsége ép azt sem tudja ki énekli,de itt ellentétben a Kedvesem dallal mindenki tudni fogja ki a szerző és egyben az előadó a kicsiktől a nagyokig! Egyszer csak semmiből jött ezzel a dallal és megnyerte az egyszerű magyar emberek támogatottságával! Hajrá Alex nagyot taroltál !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :))

  • Archi

    Publikusak mar az sms eredmenyek sz osszes fordulobol?

  • Chris Noel

    Én minden adásban Bye Alex-nak küldtem barátnőmmel 3 SMS-t nem többet nem kevesebbet,mert 3 a magyar igazság! Ti akik sírtok,(‘magyar mentalitás,) mert szerintetek nem ő neki kellet volna megnyerni,akkor hol voltatok,mikor szavazni kellet??? Hahaha! Legalább nem hiába küldtük Alexra az SMS-eket! Nyert az a dal,ami a maga egyszerűségével mégis nagyszerűségével tarolta a már befutott kereskedelmi csatornák által támogatott nyertes énekeseket! Ahol az SMS-ek csak a pénzről szóltak! Ennél a dalnál nem kellet a többiekkel ellentétben nyivákolni,táncolni és még csak nagy tudással is elénekelni ezt a dalt! Itt nem tehetségkutató versenyről van szó,hanem 1 dalról,ami képviseli az országot!!! Ez egy egyedi stilus és dal,ami nem olvad bele a többibe,amiről az emberek többsége ép azt sem tudja ki énekli,de itt ellentétben a Kedvesem dallal mindenki tudni fogja ki a szerző és egyben az előadó a kicsiktől a nagyokig! Egyszer csak semmiből jött ezzel a dallal és megnyerte az egyszerű magyar emberek támogatottságával! Hajrá Alex nagyot taroltál !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! :))

  • JakeJagger

    Amúgy, ha őszinték akarunk lenni, akkor itt nem a dallal és Alexxel van a dal, hanem azzal, hogy jelenleg abszolút nincs hangja!
    Szerintetek 2 hónap alatt be tudja gyakorolni úgy a dalt, hogy jól is tudja énekelni? Van erre esély?

  • Betty

    Egyáltalán nem igaz, hogy tini lányok szavazták be. Legalábbis ha magamból indulok ki. 18 éves vagyok, de ez nem jelenti azt, hogy hajlamos vagyok ilyen…érdekes számokért rajongani… Amúgy szerintem nem kell rögtön háborogni. Végül is a magyarok szavazták meg. Wolf Kati tavaly valami hihetetlen volt, mégsem ért el nagy eredményt. Lehet, hogy ezzel többre jutunk, mert egyéniség. Viszont a fordítással nagyon el fogják rontani. :/

    • Vektor

      Nem lesz fordítás, magyarul fogják énekelni kint is. Az egyik nyilatkozat alapján belerakhatnak egy-két sort svédül egy szép kis gesztusként a házigazdák felé.

  • Reka

    Nekem eszembejutott a Blue kivetítőfalai. Szerintem olyat kéne felállítani Alex mögé is. Oda ki lehetne vetíteni mindenfélét…

  • A “szakmai zsürinek” mert nevezettektől kikerülő 4 dalból ByeAlex dala volt a legjobb választás.

    Keresztes Ildit sajnálom, jól megetette a zsüri a nagy értékelő szövegével, de mindez pontokban nem jelent meg.

    Elgondolkodtató, hogy az Agárdi-Pál párosnak pontot sem adtak. Ahogy Rakonczai barátja sem kapott pontot: Rácz Gergő pedig most volt a legjobb.

    Radics Gigi erős hanggal rendelkezik, de nem tudja kezelni. Sokan azt hiszik, az a jó és kiváló, aki végig ordítja a dalt. Hát ezen a téren van mit tanulnia Giginek. Osztom azok véleményét, akik az érzelmet hiányolják a hangjából, ezáltal “egy a sokból” produkció. Jó, hogy nem ő megy ki Malmőbe, a múlt heti hírek után meg pláne.

    Cserpes Laura legalább annyira jól énekelt, mint Gigi, sőt voltak nagyon szépen kidolgozott részei is az előadásának.

    KSA: kár érte, de az előadásmódja (arc-játéka) bocsánat, de groteszknek tűnő.

    Vastag Tamásnak túl nazális hangja van, és a magasabb hangok nincsenek kiképezve, ezzel agyonütötte az amúgy szép dalt.

    ByeAlex: eszébe ne jusson átadni a helyét másnak. Ezt ő nyerte, neki kell mennie. Miért lenne égés az ő dala? Mint a mesében, 3-szor szavazta be a nép. Tartom annyira kreatívnak, hogy majd kitalálja a legmegfelelőbb nyelvi előadásmódot. Amilyen különc, annyira elragadó.

  • Emdogh

    Emberek, én teljes mértékben elkeseredtem. Mindenki rimánkodik, hogy nem jó. Pedig ez a MI döntésünk, és nem hiszem, hogy bárkinek is érdeke lenne belenyúlni a versenybe, hisz tudjuk, hogy a kutya se szavaz ránk. És nem jó politika, hogy a nyertes kihirdetése után 20 órával már a fél ország lázong. EMBEREK, saját magunkba harapunk! Mindenki teszi a vészjósló halálmadarat, pedig MI döntöttünk, és ezen SEMMI NEM VÁLTOZTAT! Alex fog kint énekelni, magyarul, és mág 2 HÓNAPja van felkészülni. Itt meg már egyesek nemcsak keseregnek, hanem mindenféle összeesküvés-elméleteket gyártanak.
    Nem csak az induló tükrözi az országot, hanem az is, hogy mennyire támogatják. Ha itt egyesek botrányt, vagy népszavazást, vagy akármit akarnak, azzal úgyse érnek el semmit, csak azt, hogy Alex nem fog tudni úgy teljesíteni, ahogyan azt szeretnénk. Ezért, az ő tiszteletére kérek mindenkit, hogy hagyja abba a sirámokat! (Vagy építsen egy időgépet, és használja…)

  • Zsolti

    Nem térek magamhoz 😀 Azt hiszem, nem érheti a műsort olyan vád, hogy előre el volt döntve a győztes személye. (Bár látom, itt fentebb akadt 1-2 mókás próbálkozás.) Alapvetően nem tartom jó választásnak a dalt, egész egyszerűen mi rajongók nem ilyesfajta produkciót álmodunk meg a nagy versenyre.

    Ennek ellenére amint felocsúdtam a wtf?!-ból, és az enyhe letörtségből, felsorakozom ByeAlex mögé, és támogatom, mert most már ez a mi dalunk, és majd titkon reménykedek egy kicsit, hogy talán még egy nagy meglepetés vár ránk, és bekerülünk a döntőbe. 🙂

  • nosugar

    Betoven….”Cserpes Laura legalább annyira jól énekelt, mint Gigi” 😀 😀 😀 Bocs, de ezt nem hagyhattam ki!

    • Ha lenne zenei hallásod, akkor ezt a szombati előadásuk alapján te is így hallottad volna. Nem tudom miért sztároljátok annyira Gigit. Ha annyira kiemelkedő lett volna, akkor a nép őt szavazza meg. De nem így történt!

      Sokat mondó az a viselkedés is (Vastag T. Radics G., Kállay-S.A), amit az eredményhírdetés után mutattak. Na, az őszinte volt mind3 részéről, azt nem tudták meghazudtolni szép szavakkal. Van még mit tanulniuk nemcsak ének-tecnikából, hanem kulturált viselkedésből is.

  • Vektor

    Na, most már tényleg csak a választási év zavarhat be a következő évi szereplésünkbe, mert A Dal döntőjének nézettsége magasabb lett, mint a Voice-é!

    http://www.origo.hu/teve/20130303-mtvs-rekordnezettseggel-ment-a-dal-dontoje.html

  • krobert

    Akkora butaság, hogy „a Lordi és a Buranovói nagyik is sikeresek voltak, pedig különlegesség volt”. Ez valami teljesen más, tényleg kitűnik a többi közül, de nem úgy mint a fent említett kettő.

  • Bkoska

    Azt hiszem nem Alexet és nem a rá szavazó szimpatizánsokat kellene szidni. Mert a kialakult helyzetről, ami ennyire felháborítja a nagy többséget arról leginkább maga A Dal verseny lebonyolítói tehetnek. Ugyanis, ha már pontozott a zsűri, és hasonló felfogásban, mint az Eurovizion, akkor nem értem, hogy a négyes döntőben miért vesztek el ezek a pontok. Hisz az Eurovizion is 50 % a közönség szavazat és 50 % a szakmai zsűri szavazata. Max holtversenyben lehetett volna úgy dönteni, hogy ebben az esetben, aki a közönségnél szimpatikusabb. Tehát, úgy kellett volna indulnia a szavazásnak, hogy BYAlexnek a zsüritől van 1 pontja és a közönségtől 4 pontja, ami összesen öt. És csak egy esetben tudott volna győzni Alex, ha Vastag T. a közönségnél 2. GiGI a 3. és Kállay S. az utolsó a közönségnél.
    Nos erre elég kevés esély lett volna szerintem. Ezzel tulajdonképp semmibe vették a szakmai döntéseket. A másik nagy hiba az volt, ha ennyi mindenkinek tetszett GIGI és Kállay, akkor miért nem szavaztak. Meg kell érteni, hogy szavazni kell!!!! Mi a párommal 40 szavazatot leadtunk a Kállay S. Amúgy meg sajnos a nyertes szám tényleg egy gyermeteg semmi, 3 perc unalom, ha valaki azt mondja ezt 5-ször egymás után képes meghallgatni, akkor gratulálok. És még az énehhangról nem is beszéltem. Miért nem küldtük oda akkor SP-t? Könyörgöm a Dal két nagyon fontos dologról szól milyen a Dal és hogy Tud énekelni az Előadó. Bizony nagyon szimpatikus a srác, akivel semmi bajom, de ezeket nem tudom figyelmen kívül hagyni. Azzal még nem lesz valaki jó előadó, hogy van egy bugyuta image-a. Amúgy meg nem igazán emlékszem, hogy egy komoly, értelmes mondatot egyáltalán megfogalmazott a müsorban. No ilyenkor felvetődik bennem, hogy a verseny eredményét törölni kellene és pót megoldásként kiküldeni Caramelt a Jelenéssel. Azt hiszem azzal csak Magyarország nyerhetne sokat.
    Ha ez így marad nem fogok Alex ellen szurkolni, de az sem biztos, hogy bekapcsolom a TV-t mert nem igazán hiszem, hogy lesz éretelme. Azért mert magyar még nem kell szeretnem, ha szerintem nem üti meg azt a színvonalat, amit Magyarországnak képviselnie kellene.