Naptár

2013. március
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Magyarország: ByeAlex – Kedvesem


Tudósító: Klész Imre
Forrás: MTVA

Ma este Magyarország befejezte válogató műsorát a 2013-as malmői Eurovízióra. A verseny során a zsűri megfelezte a döntő 8-as mezőnyét, Kállay Saunders András 48, Radics Gigi 44, Vastag Tamás 22, ByeAlex pedig 16 pontot kapott a zsűritől, így ezek az előadók vettek részt a közönségszavazáson. A zsűri egyébként adott pontot Keresztes Ildikónak (8) és Cserpes Laurának (4) is. A szavazáson több mint 244000 SMS érkezett be, a közönség végül ByeAlex-et küldi a malmői Eurovízió második elődöntőjének második felébe. Gratulálunk és sok szerencsét!

580 hozzászólás Magyarország: ByeAlex – Kedvesem

  • Nem követtem a műsort, de már korábban meghallgattam az induló dalokat. Többségük ritka gyenge, szinte hallgathatatlan. Ha ez a magyar színvonal, nagy bajban vagyunk.
    A győztes dalról is negatív a véleményem. Konkrétan csupa szóismétlés, nincs egy megjegyezhető, szép, íves dallama, ami szerethetővé tenné, és bár nem ismerem az énekes adottságait, de ennyiből azt a következtetést tudom levonni, hogy énekelni sem tud. Komolytalan e produkció, ennyi.
    Egyébként kis szimpatikus fiatalembernek néz ki, gondolom ha a felröppenő összeesküvés elméleteket nem nézzük, vagy hozzájuk toldjuk ezt a tényezőt, lényegében az is elképzelhető, hogy aszavazók egy része csak egy „csinos” pofit juttatott tovább egy aranyos srácot, és nem a hangot.

  • Zso

    Én tényleg nem Alexet bántom, sőt gratulálok, hogy eljutott idáig. Szurkolok neki a tévé előtt májusban!

    De, azért kíváncsi lettem volna a nagyokos zsűri képére az eredményhirdetés után. Mert ugye nem erre számítottak. Hehe… XD

    Ha engedték volna a szavazást mind a 8 indulóra, más lett volna az eredmény. De hát addig-addig alakítgatták a szabályokat, addig-addig szavaztak jobbra-balra, dícsértek valakit és kapott 6 pontot, leminősítettek mást, de szavazásnál adtak neki 10 pontot, hogy várható volt valami meglepő. Az est igazi nyertese a zsűri!

  • Én is Gigit szerettem volna, de így belegondolva jobb lesz neki így. Ennyi támadás után még több támadás érte volna, jobb hogy nem kell átélnie. És tényleg tud ő jobbat ennél a dalnál, remélem még visszatér, bár tartok tőle, hogy elment a kedve egy időre…
    ByeAlex: soha nem gondoltam volna, hogy ki tud jutni… Én se választottam volna, annak ellenére, hogy tetszik. Viszont még jól is elsülhet a dolog, ilyet még nem láttak Eurovízión az biztos. 😀 Magyarul KELL maradnia, az a feliratozós ötlete jónak tűnt, bár ledfal nélkül nem tudom, hogy mennyire megoldható…
    Annak örülök, hogy mindig valami teljesen mást küldünk, nem mint egyes országok, akik szinte mindig ugyanazt küldik. Az is kérdés, hogy ha egy Wolf Katival se jutottunk a top20-ba, akkor mivel? ByeAlex-szel? Ki tudja 😉

  • Marcsi

    Szerintem is elment a magyarok esze! Mondja meg valaki, hogy lehet egy ilyen dallal képviselni hazánkat egy ilyen rangos versenyen? Undorító!!!!!

  • Csengettyű

    (Ezt most úgy írom, hogy a döntőt nem néztem, majd pótolom.)
    Bár én végig Keresztes Ildikónak szurkoltam, de azért örülök. Hogy miért? Mert ez teljesen egyedi. Arról nem is beszélve, hogy (nem tudom, észrevettétek e), Magyarország mindig teljesen mással indul az Eurovízión, nincs még meg a „bevált recept”, viszont így kellemesen változatosak is a szereplések. Szóval ilyen szempontból tök jól illeszkedik a magyar eurovíziós dalok közé, hogy jé, megint valami más, új oldalunkat mutatjuk be.
    Egyébként értem én azokat, akik a dal ellen vannak, de szerintem Mamőben még jól is elsülhet az egész 🙂

  • Borzasztó ezt a sok negatív kommentet olvasni, de elfogadom hogy nem mindenkinek tetszik ez a dal. Én Gigire és Alexra szavaztam, mert úgy voltam vele hogy vagy legyen egy nagyon jó énekesünk Malmőben vagy egy olyan dalunk ami kilőg a sorból, még akkor is ha nem feltétlen a slágerességével tűnik ki. Lehet hogy nem jutunk vele döntőbe (bár azért ezzel várnék az angol verzióig) viszont nem fogom szégyellni azt h ez a dal képvisel minket. A magyarok szavaztak rá, valakinek biztos tetszett. Én több embert ismerek aki szereti ezt a dalt, mert jó, és ennyi. Persze egyébként se magyarország lenne ha legalább az emberek relatív többsége elégedett lenne azzal a dallal amit relatív többségben kiválasztottak…

    Ugyanakkor én nagyon örülök mert a tavalyi magyar dalt kifejezetten nem szerettem, sőt… de nem írtam utálkozó kommenteket, mert végülis minket képviselt, csak egész egyszerűen magamtól egyszer sem hallgattam meg. Majd jövőre lehet okosabban szavazni és akkor biztos egy minden igényt kielégítő dallal fogunk indulni és európa térdre fog borulni előttünk…mert ugye így lesz?

    Addig is hajrá Alex szurkolok egy döntőért! 🙂

  • Zsolesz

    Nem is tudom hogy mit mondjak. EGyszerűen nem hiszem el. Én eddig soha nem hittem el azokat a vádakat, hogy az M1 és az MTVA már előre tudta ki fog kiutazni, előre lezsirozott lenne a vereseny. de most egyszerűen nem tudok másra gondolni. A dal maga nem rossz, elhallgatom délután a rádióban, de legyünk reálisak, az eurovizión, főleg ha magyarul énekli majd, nagyon nehezen fog döntőbe jutni. volt 6 másik dal, ami alkalmas lett volna a döntőre, sőt akár top 10-re is, de ez nem az a dal. Én gratulálok Alexnek, de ugyanakkor ugy érzem nem ez A DAL, nem ezt kerestük… Gigi, Saunders, Ildikó és Laura, sokkal alkalmasabb lett volna erre. Ez az a dal, amit nem tudok ugy támogatni mint az előző két év dalát. Ez a dal reménykedésre ad okot csak, mert talán kitűnik az egyszerűségével. de ennyi, zsürit nem fog megérinteni, közönséget még annyira sem… de talán majd jövőre. Egyébként hajrá Alex, én támogatni foglak igy is. De tényleg azt érzem, nem ezt kerestük.

  • lilla13

    Sok pozitív kritikát is írtak ByeAlex dalával kapcsolatban. A döntőt nézve úgy véltem, Kállay S. András vagy ByeAlex dalát halljuk majd Malmöben. Alexre szavaztak a nézők, aki szép csendben jött és győzött, és nincs ebben semmi égő vagy megdöbbentő: a dalra, az egyszerűségre, a tartalomra szavaztak, nem az előadó(k)ra, a körítésre, a látványra, a legjobb hangra. Egyesek szerint vicc, hogy ez lett az eredmény, pedig megeshet, hogy ezzel az egyszerű dallal – magyar szöveggel – jó helyezést érhetnek el. Sok sikert a Kedvesemmel!

  • macsoka

    gyönyörü egy hányadék egy szám ilyet küldeni ki??? megbuktak kint nagyon 27 helyen végzik nem mondjátok wolf kati hol végezte akkor ezek?? gigi, pál dénes közt kellett volna dönteni még egyszer szégyen dal grt nekik a szégyen dalhoz hányunk sokan

  • Panda

    A zsűri ezt a négyet választotta ebből,kellett nekünk nézőknek szavazni.Én a négybe nem ezt a négy előadót szerettem volna! A közönség így döntött.Tessék egy kicsit örülni,és szorítani,hogy jó eredményt érjen el!Hajrá Alex!:)

  • nosugar

    Valaki írta, hogy a kedvence nem jutott be a döntőbe…ezért szavazott Alexre, bár nem kedvelte!…ezért nyerhetett!
    Én kedvelem a dalt…aranyos, viszont ha nincs a jópofa ledfal, akkor már semmit sem ér.

  • Hát mármegbocsássatok, de nem volt jobb? Ilyen daloknál nekem mindig az jön be, hogy ez az ország nem akar nyerni. Magyarország is nagyon így áll. Egyetértek néhány fenn említett kommenttel, hogy ezt évről évre megismétli Magyarország, hogy van nagyon jó énekes meg van rossz énekes meg dal és hát valamilyen oknál fogva mindíg a rosszat küldi, nekem is jobban tetszettt tavaly a Tóth Gabi, a Király testvérek. Nagyobb esélyeik lettek volna, főleg az utóbbiaknak.

  • valc

    Komolyan emberek, nincs fületek?? Nem érzékelitek, hogy ennek az Alexnek a száma teljesen az ESC színvonalán aluli?? Hogy lehet az alapján kiküldeni valakit mert egy “fura, érdekes” figura vagy mert “aranyos pofikája” van, holott közben max. dalszövegíráshoz van tehetsége de énekléshez semmi?! Figyelni kéne elsősorban az énekhangot!! Szerintetek minek van a szakmai zsűri?? Nem véletlenül emelték ki az ő sorrendjüket is!! Nem véletlenül Kállay dalát szavazták első helyre!! Ezzel a dallal akkora égés lesz képviselnie magát az országnak, hogy szerinten nézni se fogom az ESC-et, csak kín lenne! Előre tudom nektek borítékolni, hogy még a döntőbe se fog bejutni, nem, hogy még nyerne is…Röhej. Gratulálok, emberek!! Kállaynak kellet volna kimennie Malmöbe, efelől semmi kétség!

    • hanna

      úgy kedves ahogy a tavaly at orosz nagyik 2ikok lettek,
      tavalyelőtt Jedward meg top10………
      s ezeknél alex azért sokkal szerethetőbb és intelektuelebb.

  • zsuzsi25

    Tisztelt Zsűri! Ilyen hatalmas égést, megint lejáratják országunkat. Még csak esélyt sem adtak Pál Déneséknek. Ilyen módon megalázni ezeket a fiatalokat. Önöket is megalázzák majd, ez egyáltalán nem jutott eszükbe. És Keresztes Ildikó? és Laura? Akkor miért kellett az elődöntők alatt is dicsérgetni Őket? Remény adni?

    Milyen munka ez? Olyan embert küldeni, akikre az óvodások szavaztak? Ennél már a Dénesék száma is többet ért, de ott még egyetlen egy pontot sem adtak. Most akkor nyugodtak? Tiszta lelkiismerettel aludtak?
    Olyan embert küldeni, akinek még hangja és kiállása sincs.Hol élünk. Mi van itt Magyarországon? Mégis igaz lett, hogy előre el volt döntve kit küldenek a négy közé. Azt már le se merem irni, miért éppen ők, mert ezen lehet vitatkozni, véleményezni. Dalt kerestek? De nem azt küldték, mert a nép akarata más lett mint az Önöké.
    Mégegyszer: hogy Sziviéknek esélyt sem adtak. Ez már kritikán aluli. Ennyi eséllyel, mint az Alex Ők is rendelkeztek.

  • EuroMach

    Többször meghallgatva lesz esélye a döntőre most az Eurovizíon mivel ott a középmezőny eléggé gyenge.
    Hajrá ByeAlex!

  • zsuzsi25

    Tisztelt Zsűri! Remélem jól esik majd a májusi lejáratás és a nagy nagy pofonok. Ilyen hatalmas égést, megint lejáratják országunkat. Még csak esélyt sem adtak Pál Déneséknek. Ilyen módon megalázni ezeket a fiatalokat. Önöket is megalázzák majd, ez egyáltalán nem jutott eszükbe. És Keresztes Ildikó? és Laura? Akkor miért kellett az elődöntők alatt is dicsérgetni Őket? Remény adni?

    Milyen munka ez? Olyan embert küldeni, akikre az óvodások szavaztak? Ennél már a Dénesék száma is többet ért, de ott még egyetlen egy pontot sem adtak. Most akkor nyugodtak? Tiszta lelkiismerettel aludtak?
    Olyan embert küldeni, akinek még hangja és kiállása sincs.Hol élünk. Mi van itt Magyarországon? Mégis igaz lett, hogy előre el volt döntve kit küldenek a négy közé. Azt már le se merem irni, miért éppen ők, mert ezen lehet vitatkozni, véleményezni. Dalt kerestek? De nem azt küldték, mert a nép akarata más lett mint az Önöké.
    Mégegyszer: hogy Sziviéknek esélyt sem adtak. Ez már kritikán aluli. Ennyi eséllyel, mint az Alex Ők is rendelkeztek.

    • rivgos

      Nem a zsűri járatja le az országot, a magyarokat, hanem az olyanok mint te. Milyen alapon vádaskodsz, és teszed le a zsűrit. Ki vagy te? Szakember? Zeneszerző? Énekes? Énektanár? Szövegíró? A nép nem te vagy, idén a nép Alexot akarta. Nyugodj meg szépen.

  • Morgo

    Egy biztos, az előre eldöntöttség, és a bunda vád most jól megbukott. A nézők megszavazták, és azt nem tudjuk, mennyi szavazatot kapott külföldről. El sem fog tűnni a tömegben , az biztos. Valahol azt olvastam, hogy ez a dal lesz a magyar Gangnam Style. Hát, ha akkora sikere lesz, legyen ! E meghökkentés erejével is lehet hatni.
    Egy dolog gondolkoztatott csak el: Ruzsa Magdi elszólása, amikor a produkció után azt mondta, hogy a döntés a nézők kezében lesz. Csak megbeszélték előre, hogy ki legyen a négy döntős?

  • valc

    hanna!

    Engem nem érdekelnek sem az orosz nagyik, sem a Jedward, nem róluk írtam a kommentemet, de szerintem még azok is jobban megérdemelték, hogy kimentek, mint ez a „Bájaleksz”…Jézusom, szánalom!!

  • blizzzzman

    Azt leszögezem, hogy én biztosan nem fogok ByeAlexnek drukkolni májusban. Sőt, inkább ellene, csak hogy jól leégjenek azok, akik ezt a helyzetet előteremtették. Lehet megszólni, de akkoris így gondolom, számomra a magyarságtudatot nem a giccsparádén nyújtott helyezésben mérik. Tavaly is örültem, hogy a színtelen szagtalan CD beégett, bár jobb lett volna, ha már a döntőbe se jutnak be.

  • kylieminogue

    Ezt By Alex gyereket nem tudni melyik utcasaroktól hívták be a stúdióba.Ezen az alapon a boci- boci tarkát is énekelhette volna valaki,mert az óvodások szeretik…
    Ez a zsűri sok tekintetben szakmailag jobb volt,mint mondjuk az X-faktor botrányos zsűrije,vagy a Megasztár, vagy a The Voice döntnökei,bár nem volt ez sem manipulációtól mentes!
    1. Nem voltak szinkronban dicshimnuszaik adott pontszámaikkal
    2. Spekuláltak,mérlegeltek,szívük szerint Kállay-Saunders Andrást küldték volna Malmőbe,de a birka 244 ezres tömeg „alexes” része keresztül húzta számításaikat,ami a szervezés súlyos kudarca.Hogyan lehet énekeseink nemzetközi szereplését egy zömmel dilettáns,birka népségre bízni? Ezt meg lehet tenni egy X-faktornál,de egy Eurovíziós Dalfesztiválon Magyarország megítélése forog kockán! Aztán lehet siránkozni,jajveszékelni,hogy „nem szeretik a magyarokat”,”összefognak ellenünk” a zuluk,a hottentották,stb.,
    3.Az eddigi eurovíziós győztesek európai „szerelésben” jelentek meg,annak idején az ukrán Anilorak kifejezetten repis volt,mégis kitűnő hangja, produkciója és koreográfiája ellenére az orosz fiú mögött csak második lett… Mit keres ez a srác Malmőben,kéregetni???

    • Morgo

      Elárulnád , konkrétan, hogy hogyan jön ide a Voice és az X_faktor zsűrije ? Azok nem csak énekversenyek, főleg az X-Faktor nem, hanem egy reality-be ágyazott tehetségkutató ! A zsűri itt mást nézett, de a közönség döntött. ha nem is egészen úgy, ahogy azt a zsűri valószínűleg várta. a meglepetés erejével is lehet hatni !

  • Panda

    Jaj hagyjuk már az összeesküvés elméleteket! A verseny előtt azt mondták,hogy biztos a Gigi megy hogy már eldöntötték!Ha ő nyert volna,azt mondják bunda,most hogy nem ő nyert,szintén bunda! Ez a döntés született,ha a zsűri,a közönség ízlését veszi alapul,és mást juttat a négybe,más az eredmény!Szurkoljunk tiszta szívből:Hajrá Alex

  • Yegenye

    Nesze neked Magyarország… még egy fejszecsapás arra az ágra, amin ülünk.

  • salalalala

    Érdekesnek érdekes ez az egy biztos. A többi pedig egy 0. Szakmai zsűriről pedig annyit, hogy ha éppen ők lennének Keresztes Ildi helyébe, akár mondjuk Magdi, nem tudom mit szólna hogy egy ilyen kis megzenésített gyerekverset többre értékel a szakma mint az ő produkcióját. Ezzel az erővel bárki bármikor mehet erre a versenyre és nem kell semmilyen szakmai előképzettség, rutin stb…..csak egy jó versmondás DALLAMOSAN.Mert a az alex ennyi. nem Keresztes párti vagyok, sőt akinek én szurkoltam volna a legjobb 4-be sem került, de akkor inkább Ildi mint ez a bájgúnár beszélni nem tudó gyerek 0 azaz 0 MUZIKALITÁSSAL! Ezt jól elcseszte a zsűri.

  • heni1999

    Agárdi-Pál duónak 0 pont????? MI???? Ennyire a zsűri nem lehet szánalmas….upsz, de mégis 😀 Ők nyertek volna, ha hagyják bejutni őket, de inkább adtak nekik egy pofont!! SZÉGYEN! De hajrá Alex

  • Szancho

    Sziasztok,én onnan irok ahonnan majd lehet szavazni a magyar dalra amit meg is fogok tenni,azt hiszem a szavazatok sokszor a ,,testvérnépek,,között osztódik el.az sem számit ha évekkel korábban háboruztak is egymással lásd az orosz vagy szerb példát.Nem mindig a dal számit hanem a nemzetiség ,sajnos….

    • Máté94

      Honnan fogsz szavazni?

    • Mikrokozmosz

      Én is olyan országból írok ahonnan lehet szavazni a magyar indulóra, de esélytelen, hogy ByeAlex-re akár egy petákot is költsek…
      Az itteni (nem magyar) barátok, ismerősök is csak pislognak, dicsérik és jókat mosolyognak a dalon, természetesen ezt rengeteg iróniával és szarkazmussal 🙂

  • Moriczka

    A dalnak biztosan megvan a hallgatóközönsége ahol osztatlan siker.. (mégha ezt a számot – vagy nem is tudom minek nevezzem – bárki, akár egy kisiskolás is elénekelné így..) De nem hiszem, hogy ez az Eorovízió . Ha jól tudom minden országban van egy szakmai zsűri aki pontoz és vannak a közönség pontjai..Ebből a kettőből áll össze az eredmény… Szerintetek a szakma külföldön erre hány pontot fog adni??? A közönség persze mindig lutri…:)
    Viccet félre téve, hogy is mondta a Jenő? Jó, hogy van ez a válogató műsor és minden évben meg kell rendezni… Miért is???? Hát igen… Ha jól emlékszem csak egyedül Rakonczay nem adott pontot Alexnek.. Ő maradhat jövőre is de a többiek ne pazarolják tovább az adófizetők pénzét…Teljesen felesleges volt az elmúlt pár hét…
    Na mindegy! Persze, ahogy tegnap este mondta a Kedvesem: még bármi megtörténhet….:)

  • Fricz

    A „szakmai” zsűri túl taktikázta magát, most főhet a fejük.Laura és Keresztes mellett tuti Gigi vagy András jut tovább, ebben a négyesben így az a gyanúm, hogy a második helyen is Tomika szerepelt…

    • rivgos

      Miért főne? A közönség Alexet szavazta meg, ennyi. Én kérek elnézést, amiért a zsűri előtte nem hívott fel téged, hogy ki kerüljön be az első négybe.

  • Michael de nem Knight

    iTUNES Music Top:
    1. ByeAlex – Kedvesem single
    2. ByeAlex – Kedvesem (Zoohacker remix) – single
    3. My Babe – Kállay Saunders – Mye Babe – single
    .
    .
    6. Csókolom – ByeAlex
    .
    .
    14. Láttamoztam – ByeAlex

    Ez a DAL2013 felhozatala az iTUNES-on… 😉

  • home_made

    Üdv!Akkor ByeAlex mellett szólva tekintsük meg a 2007-es dalfesztivál 2. helyezetjét,és az ő csodálatos multi-kulti „remekművüket”!

  • judy

    Michael, ezt a listát nem a Jenő készített?

    • Michael de nem Knight

      Kedves Judy!

      Kérdésed gondolom költői volt: ez a rangsor eladási adatok alapján készül. Amiért pedig fizetnek az emberek (letöltésenként jelenleg 0,99 eurót), az már csak jelent valamit. (Tudom azt jelenti, hogy mindenki, aki letölti botfülű, semmit nem konyít a zenéhez és különben is…stb:))).
      A művészet és így a zene is szubjektív műfaj…győzködni egymást, hogy mi jó és mi nem jó tök felesleges. Az ízlésünket, véleményünket objektívnek beállítani pedig csacskaság. Jelenleg azon embereknek, akik szavaztak, ill. dalokat vásárolnak az interneten ByeAlex dala tetszett a legjobban. Ennyi a tény…a többi max. vélemény…így az enyém is.