Bulgária: Elitsa Todorova & Stoyan Yankoulov – Samo Shampioni

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=xRdG6jo2sSQ[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: escxtra.com – eurovision.tv
Eredeti kiadás: 2013. március 3. vasárnap – 21:17
Frissítve: másik dal megy Malmőbe
Frissítve: a BNT magyarázata

Több bejegyzés keringett a Facebook-on arról, hogy Elitsa és Stoyan kiborult azon, hogy nem az ő favoritjuk, a “Samo Shampioni“ nyerte a szavazást. A „Kismet” és a fent nevezett dal is ugyanannyi pontot kapott, így a pontegyenlőség esetére hozott szabály szerint a „Kismet” nyerte a versenyt. Most a BNT bolgár köztelevízió bejelentette, hogy valójában a  “Samo Shampioni” című dalt fogja előadni a duó Malmőben.

Friss: Az eurovision.tv információi szerint a BNT nem tudott megegyezni a „Kismet” című dal egyik Argentínában dolgozó szerzőjével a szerzői jogokról egy ilyen nemzetközi verseny követelményeinek megfelelően. A „Kismet” bolgár producere félreinformálta a BNT-t, ugyanis az argentin zenész-producerrel nem lett leegyeztetve a végleges verzió. Viszont a határidő sürget, március 18 után már semmilyen változtatást nem lehet eszközölni a dalon. A BNT döntése alapján elküldik a zsűrinél első, a közönségnél második helyezést elért Само Шампиони című dalt küldik, mert ebben az időpontban történő visszalépés a teljes versenytől súlyos büntetést vonna maga után.Elitsa Todorova és Stoyan Yankulov támogatják a döntést és mindent megtesznek azért, hogy méltó képpen képviseljék Bulgáriát.

 

Eredeti kiadás:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=8nMuuhR_Xis[/youtube]Bulgária: Elitsa Todorova & Stoyan Yankoulov – Kismet
Tudósító: Klész Imre
Forrás: escxtra.com

Ma este Bulgária dalt választott a már előre kijelölt előadóknak. A zsűri és a közönség szavazásának összevetése után holtverseny alakult ki, így a közönségszavazást megnyerő dal indul Malmőbe, azaz a “Kismet”, Elitsa Todorova és Stoyan Yankoulov előadásában. Gratulálunk!

Comments

62 hozzászólás a(z) “Bulgária: Elitsa Todorova & Stoyan Yankoulov – Samo Shampioni” bejegyzéshez

  1. Czigel avatar
    Czigel

    Misztikus, eredeti, szerintem ez az egyik legjobb dal az idei mezőnyben! 😀 Nálam tuti döntőben a helye!

    1. Stevan Jørger avatar
      Stevan Jørger

      Az eddigi top 28
      1) Dánia
      2) Norvégia
      3) Ausztria
      4) Németország
      5) Bulgária
      6) Ciprus
      7) Szlovénia
      8) Észtország
      9)Spanyolország
      10) Finnország
      11) Örményország
      12) Görögország
      13) Macedónia
      14) Szerbia
      15) Oroszország
      16) Málta
      17) Magyarország
      18) Grúzia
      19) Ukrajna
      20) Svájc
      21) Írország
      22) Litvánia
      23) Fehéroroszország
      24) Izland
      25) Horvátország
      26) Lettország
      27) Belgium
      28) Albánia

  2. krobert avatar
    krobert

    akkor már én is leírom a top28-at.
    1. NÉMETORSZÁG
    2. Norvégia
    3. Ukrajna
    4. Fehéroroszország
    5. Dánia
    6. Szlovénia
    7. Macedónia
    8. Oroszország
    9. Svájc
    10.Örményország
    11.Ausztria
    12.Írország
    13.Spanyolország
    14.Bulgária
    15.Ciprus
    16.Grúzia
    17.Magyarország
    ———————
    18.Észtország
    19.Finnország
    20.Lettország
    21.Albánia
    22.Izland
    ———————
    23.Litvánia
    24.Málta
    25.Görögország
    26.Horvátország
    27.Szerbia
    28.Belgium

  3. msz avatar
    msz

    Nekem már a 207-es daluk sem tetszett, de ez azt is bőven alulmúlja. Ezt tényleg vagy imádja az ember, vagy utálja. Én utálom. Remélem nem lesz döntős.

  4. Zoli avatar
    Zoli

    Élőben +1 lapát!!!
    http://www.youtube.com/watch?v=BDqdyOr6YqU
    12 points from Hungary go to… BULGARIA!!! (Hejjde elégedett lennék.)

  5. krobert avatar
    krobert

    nem ez a végleges dal.

  6. Czigel avatar
    Czigel

    Állítólag mégiscsak a Samo Shampioni megy Malmöbe.

  7. Zolecs avatar

    Terjed a fehérorosz vírus 🙁
    Kiváncsi vagyok még hányan állnak neki variálgatni.

    1. force avatar
      force

      Ameddig jobb dalokra cserélik a meglévőt, engem ugyan nem érdekel. 😀 Fehéroroszország és Bulgária is sokkal jobbat választott másodszorra szerintem.

    2. force avatar
      force

      Ameddig jobb dalokra cserélik a meglévőt, engem ugyan nem érdekel. 😀 Fehéroroszország és Bulgária is sokkal jobbat választott másodszorra szerintem.

    3. Zolecs avatar

      Akkor sem tartom ezt fair dolognak, remélem az elődöntőben maradnak a macedónokkal és a fehéroroszokkal együtt.

  8. Fabiana avatar
    Fabiana

    Haha, Elitsa csak kieszközölte, hogy a sampon dal legyen ott Malmöben… -.-
    Még Macedónia is beújít egy új dalt, ha minden igaz szerdán hallhatjuk az új szerzeményt.

  9. Zoli avatar
    Zoli

    Neee!!!!! Ez is pazar, de a Kismet sokkal jobb volt…

  10. Sanya avatar
    Sanya

    Ez a „dal” is egy lapát sz.mét!

  11. Seatter avatar
    Seatter

    ugyan olyan..furi

  12. Ferencz avatar
    Ferencz

    A Shamo Shampioni igazi remekmű,a Kismet sehol nincs még ha stílusjegyeiben hasonlít is.
    De kár a gőzért úgy is a Dán csajszi nyer.

  13. Pitbull avatar
    Pitbull

    Az újonnan kiválasztott dal ugyan sokkal populárisabb hangzású, de egyben kevésbé karakteres mint a Kismet. Nem tudnám megmondani, hogy a végső eredmény szempontjából jó döntés volt-e? Majd meglátjuk.

    1. the_wishmaster avatar
      the_wishmaster

      +1 pontosan így érzek én is, erősen populáris ez a samponreklám, a Kismet sokkal eredetibb, mondjuk sokaknak idegesítő volt az eleje. Viszont a kiküldött számok repertoárjából a kedvencem a Dzupai libe boso még mindig ki van hagyva 😀 Egyébként meg mind a 3 számot nagyon bírom, szavazni majdnem biztos hogy fogok rájuk, örülnék annak is ha bejutnának a döntőbe a zenéjük még mindig nagyon kellemes, egyéni, élvezhető és jó.

  14. m_sandor avatar
    m_sandor

    Örülök neki, mostantól top 10 nálam Bulgária!

  15. msz avatar
    msz

    Nekem sokkal jobban tetszik ez, mint a Kismet névre elkeresztelt borzalom, tehát örülök a váltásnak. Viszont most már igazán követhetné Románia is keleti szomszédai példáját: Váltsanak dalt!
    17/32

  16. Lali avatar
    Lali

    Na, ez sokkal jobb, mint az előző kőszáli kecske-mekegés. 😀 A végén még megnyerik. 🙂 Mondjuk az EBU kitalálhatna valamit az utólagos dalcserélgető patkánykodás megelőzésére. Ha nem sért szabályokat a dal, pl. ne lehessen lecserélni. A szavazáson kell jól dönteni, nem utólag taktikázni, mert elég patkány dolog.

  17. Zoli avatar
    Zoli

    http://www.youtube.com/watch?v=vsfmtkqR1Ik
    Valamiért nem nagyon lehet látni az élő videót, szóval itt van, szerintem ezt nézzétek… Annyira imádom őket, de ez a szám nagyon nem az igazi…
    Kismet:(((

  18. Asvi avatar
    Asvi

    Mi ez a macskanyávogás? Ez a dal engem irritál.

  19. János avatar
    János

    Hollandiát és Svédországot még nem tudtam meghallgatni,de kb. 26 produkció után kicsit elegem lett az idei év dalaiból. Az igénytelenség,keszekuszaság jellemzi a 2013-as versenyt. Kevés az olyan dal,amelyet kedvelek(kb. 5 vagy 6 darab),míg tavaly az egész döntőt hihetetlenül színvonalasnak tartottam. Most nagyot csalódtam… 🙁

    1. krobert avatar
      krobert

      Akkor meg kell hallgatnod Hollandiát mindenképpen, de a svédeké is jó a mezőnyhöz képest

    1. Zoli avatar
      Zoli

      Bocsi, nem ide akartam…

    2. Hdm avatar
      Hdm

      Semmi gond…a francia és holland dal a 70-es vagy 80-as években megállta volna a helyét,de most nem ez a trend.

    3. Zoli avatar
      Zoli

      Azért, mert nem „trendi”, még lehet jó egy dal… 😀

  20. krobert avatar
    krobert

    rohamosan jön előre a listámon. 8/32
    az elődöntőben 3. csak izrael és norvégia előzi meg

  21. porcukor90 avatar
    porcukor90

    Furcsa a véleményem, ugyanis maga a zene tetszik, de az énekkel együtt már kevésbé – a vicc az, hogy jól bemászott a fejembe és ott maradt.