[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=xRdG6jo2sSQ[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: escxtra.com – eurovision.tv
Eredeti kiadás: 2013. március 3. vasárnap – 21:17
Frissítve: másik dal megy Malmőbe
Frissítve: a BNT magyarázata
Több bejegyzés keringett a Facebook-on arról, hogy Elitsa és Stoyan kiborult azon, hogy nem az ő favoritjuk, a “Samo Shampioni“ nyerte a szavazást. A „Kismet” és a fent nevezett dal is ugyanannyi pontot kapott, így a pontegyenlőség esetére hozott szabály szerint a „Kismet” nyerte a versenyt. Most a BNT bolgár köztelevízió bejelentette, hogy valójában a “Samo Shampioni” című dalt fogja előadni a duó Malmőben.
Friss: Az eurovision.tv információi szerint a BNT nem tudott megegyezni a „Kismet” című dal egyik Argentínában dolgozó szerzőjével a szerzői jogokról egy ilyen nemzetközi verseny követelményeinek megfelelően. A „Kismet” bolgár producere félreinformálta a BNT-t, ugyanis az argentin zenész-producerrel nem lett leegyeztetve a végleges verzió. Viszont a határidő sürget, március 18 után már semmilyen változtatást nem lehet eszközölni a dalon. A BNT döntése alapján elküldik a zsűrinél első, a közönségnél második helyezést elért Само Шампиони című dalt küldik, mert ebben az időpontban történő visszalépés a teljes versenytől súlyos büntetést vonna maga után.Elitsa Todorova és Stoyan Yankulov támogatják a döntést és mindent megtesznek azért, hogy méltó képpen képviseljék Bulgáriát.
Eredeti kiadás:
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=8nMuuhR_Xis[/youtube]Bulgária: Elitsa Todorova & Stoyan Yankoulov – Kismet
Tudósító: Klész Imre
Forrás: escxtra.com
Ma este Bulgária dalt választott a már előre kijelölt előadóknak. A zsűri és a közönség szavazásának összevetése után holtverseny alakult ki, így a közönségszavazást megnyerő dal indul Malmőbe, azaz a “Kismet”, Elitsa Todorova és Stoyan Yankoulov előadásában. Gratulálunk!
Szerintem odavág!!! Hideg futkos rajtam, hatalmába kerített!
Úgy érzem egy lépéssel közelebb kerültünk a döntőhöz…:)
Szerintem is jó! Tetszik!
Nekem a füves zene jobban tetszett, de még mindig jobb mint a Samo sampioni.
Kíváncsi leszek rá bejön e még egyszer. 🙂 Nekem nem tetszik pedig Waterre még szavaztam is.
na ez szornyu.
Végülis jó, van benn egyediség. 1-2 rész kicsit idegesítő számomra, de különösebb bajom nincs vele. A továbbjutása szerintem sorszámfüggő.
A listám viszont már annyira zavaros,a sok újonnan bejött dal miatt hogy egyenlőre nem állítgatok rangsort.
Beteg…:D
Nálam is mint Zolecsnél van benne pár olyan rész, ami nagyon idegesít. Ilyen sem valószínű, hogy lesz mégegy az elődöntőnkben, tehát ki fog tűnni, és ha összehasonlítom a miénkkel nálam:
Kedvesem > Kismet
Neeeee…. :’D Ezt meghallgatva Alex nem is olyan szörnyű.
Rögtön ez jutott eszembe róla, tisztára ugyan olyan
http://www.youtube.com/watch?v=F9ytzgtLW1A
Lehetett volna rosszabb és jobb is, de nekik ez kellett, akkor ez kellett. Nem vagyok benne biztos, hogy döntős lesz, bár a második elődöntő gyengébb, mint az első, szóval még akármi is lehet 😀 Nálam a második középdöntőben 5.helyre kerültek, összesítve pedig 12/26.
Nem rossz, de a Water azért jobb volt.
Borzalmas választás. Mindkét másik jobb lett volna tőle. Nem hiszem, hogy döntősök lesznek.
Ez már a VÈG ha több ilyen szám lessz akkor mi nyerünk!!! Azért zeneileg megeröltethették volna magukat különben ezt én is eltudtam volna énekelni.Tuc tuc karaóke
Ez Elisaéktól csalódás számomra….. :S
Nem tudtam meghallgatni, csak a vége tetszett valamennyire. Az biztos, hogy nem átlagos, de hogy ez elég lesz-e a döntőre!!
Nem rossz. Egyedi és legalább bolgárul van
Érdekes.Talán ez a legjobb szó rá.
Hasonlít Macedónia dalára,bár az ezerszer jobb..
Hátha gyengítik egymást ,és egymás után fognak jönni,ezzel növelve a döntős esélyeinket.
Nem szeretem Alex dalát,én Magyarországnak fogok szurkolni,és nem a dalának.
iszonyat rossz
Ezek után fikázzátok Alexet… :’D
Hát basszus…
Én nem tudom, hogy mi van az országokkal.Az országok nem a legjobb, hanem a legszarabb dalért versengenek, vagy mi???Hát Alex se kutya, na de ezek.Ha rajtatok múlik megint odaadunk nekik egy tíz pontot és hátha megint döntősök lesznek.Kész szánalom…
Szerintem ez a legjobb dal az Izlandi mellett! A többi 2013-as dal csak, tucatzene nagy körítéssel!
Nekem se tetszik, vagy talán azért mert nem kedvelem az efféle zenét, de nem jön be. A tavalyi az igen, az jó volt, csak egy kis szín kellett volna és döntős lett volna.
Eddig még sosem szavaztam az elődöntőben, de ez óriási kedvenc… Azt hiszem, idén törik a jég. 🙂
Tény, hogy ez sem átlagos, de nem nagyon szokták szeretni, ami nagyon elüt a többitől. Egyszer-másszor persze akár dobogós helyet is elérhet egy egyedibb szám, erre már többször volt példa.
Van az ilyen stílusban valami szépség, de nem ennél a számnál, ez már biztos. Tényleg full karaokénak tűnik az egész, de ha nem is az, annyi a problémám vele, hogy a versszakok végén „csuklanak” egyet a hölgyek, hogy tuc-tuc szól alatta, dubbal és dudával, és a dal stílusához ez a párosítás nem illik.
Elitsa esetében az a bizonyos „csuklás” olyan természetes, mint a „Víz”. 🙂
Furi, tényleg furi 🙂 Szokni kell ezt még 😀
így sokadjára meghallgatva egész jó, de nem hinném, hogy döntőbe kerülnek vele
Első meghallgatásra szörnyű. Többször viszont a világ minden kincséért sem hallgatnám meg!
Szerintem ez nagyon jó dal! Szavazni is fogokrá legalább 10- et!! 🙂