|
Tudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com
Lassan-lassan, de érkeznek a pályázatok Európa nemzeti döntőire. Dánia és Svédország már összegyűjtötte a nevezéseket nemzeti döntőikre. Dániában a szokásos mennyiség érkezett be, a svédek pedig túlszárnyalták a 2008-as rekordot, akkor 3489 dalt küldtek be, ami azt jelentette, hogy Svédország minden 2600 lakosára jutott egy nevezés.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com
Több internetes szakportál is hírt adott arról a Facebook-os szavazásról, ami arról szól, hogy ki legyen a következő török versenyző. Nos, a TRT török közmédium honlapján megjelent az intézmény vezetőjének reagálása, ami szerint a TRT-nek nincs semmi köze ehhez a szavazáshoz. Mivel sok embert megtévesztettek, és jogosulatlanul használták a TRT nevét, jogi lépéseket fognak tenni a szavazás létrehozója ellen.
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=zG_EDq5uqhU[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: escdaily.com
Tegnap este Litvánia is választott versenyzőt a novemberi Junior Eurovíziós Dalfesztiválra. A 8 résztvevős verseny után a legjobb háromnak szuperdöntőt rendeztek. A televotingon Bartas „Oki doki” című dala szerepelt a legjobban. A szuperdöntőben végül a zsűri is valódi nevén Nojus Bartaška dalának adta a legtöbb pontot, így ezt a dalt láthatjuk viszont a minszki verseny színpadán. Gratulálunk!
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=fHvWE9veHU4[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: escdaily.com
A zsűri és a televoting egyaránt maximális pontszámot adott Sonja Škorić “Čarobna noć” című dalának, így ezt láthatjuk a minszki Junior Eurovízió színpadán is, november 20-án este. Gratlálunk!
Tudósító: Szalma Róbert
Forrás: eurosong.hr
Három év kihagyás után Ausztria eldöntötte, hogy visszatér a Dalversenyhez. Az ország képvselőjét nemzeti döntő keretében kívánják kiválasztani, melyet 2011 februárjában fognak megtartani.
Nyolc hely van a döntőben, azaz a «Die neuen Österreicher» című zenei show műsorban, amely az Ö3 adón lesz látható.
A cikk itt folytatódik
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=S4JuwTU6br0[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: escdaily.com
(ideiglenes videó)
12 dal közül Moldova Stefan Roscovan „Allibaba” című dalát küldi a 2010-es Junior Eurovízióra Minszkbe. Gratulálunk!
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=a2EAdWFpj44[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: escdaily.com
Macedónia Volt Jugoszláv Tagköztársaság dalt választott a novemberi Junior Eurovízióra: Anja Veterova „Magicna pesna” című dala a maximális pontszámot kapta a zsűritől és a közönségtől is. Gratulálunk!
Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: oikotimes.com
Egy német győzelem, és egy belga hatodik hely – ez kellett ahhoz, hogy több nyugati ország is egyre komolyabban vegye az Eurovíziót. Hollandia nemrég lerántotta a leplet a 3Js együttesről – ők utaznak Németországba. Belgium is az elsők között jelentette be részvételi szándékát, pár hete pedig köztévéje benyújtott egy szabályváltoztatási javaslatot, melyből mára már valóság lett – az „október elseje” szabály módosult, így szeptembertől már publikálhatóak a versenyre szánt számok. Maga a kérelmező RTBF tévétársaság volt az, aki elsőként élt is a változás nyújtotta előnyökkel: megnyitotta azt a már látogatható weblapot, melyen a pályázatokat várják és teszik közzé.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Németh Bálint
Forrás: old.eschungary.hu
Friss! Holnap éjfélkor zárul a szavazás!
Ezúttal azon dalok közül keressük a legjobbat, amelyek nem tudtak továbbjutni az Eurovíziós Dalverseny elődöntőiből.
Az első fordulóban felállítjuk a 2004 és 2010 közötti elődöntőkön kiesett dalok sorrendjét. 2004-ből, 2005-ből és 2006-ból 3-3 dal fog továbbjutni, a többi évből pedig négy, mivel ezekben az években több dal szerepelt. Így fog kialakulni a döntő 25 fős mezőnye.
Most is tíz dalra kell szavazni minden évből a szokásos pontrendszerrel: az első helyezettnek 12 pont jár, a másodiknak 10 és így tovább. A szavazólapot (szavazólap2_elsőforduló letöltés itt!) névvel ellátva a balint@old.eschungary.hu email címre kérjük elküldeni, a határidő szeptember 24. éjfél.
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=D_j35TZfp80[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: old.eschungary.hu
Videón: az 1997-es nemzeti döntő szavazási procedúrája
Ismét eltelt egy év, 2005. szeptember 23-án hosszú gondolkodás és kétségek közepette elindult egy ingyenes tárhelyen, kezdetleges html oldalakon az ESC Hungary. A névválasztás kézenfekvő volt: ha be akarunk kerülni az Eurovízió nemzetközi vérkeringésébe, akkor talán hasznos, hogy hasonló sémára épüljön a név, mint ahogy sok más külföldi rajongói oldal esetében.
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com
Megvan a török TRT közmédium eurovíziós online szavazásának eredménye, legalábbis az első fordulóra vonatkozólag. Az első szavazást Emre Aydın nyerte, az ő neve fog szerepelni a november végén vagy december elején kezdődő végső szavazáson. A második fordulóban a következő előadókra lehet szavazni:
A cikk itt folytatódik
Tudósító: Klész Imre
Forrás: escdaily.com
Ma délután jelentette be a svéd SVT köztelevízió a 2011-es svéd nemzeti döntő fordulóinak helyszíneit és időpontjait. Emellett bemutatták az idei verseny logóját is, ami ugyan a régi, de ecsetvonásokkal van megfestve. Az időpontok:
A cikk itt folytatódik
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=Ntt-cUKG3Eo[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: sportgeza.hu
A katalán befutóember megzavarta az újpesti rangadót, négy órát töltött egy cellában egy részeg fradistával, összebarátkoztak, mezt cseréltek.
A cikk itt folytatódik
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=F2YaE_Oe310[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: esckaz.com
Mariam már szerepelt a 2008-as Junior eurovízió grúz nemzeti döntőjében, de akkor 5. helyezést ért el. Ma délután sikeresen megnyerte a nemzeti döntőt a „Mari-Dari” című dallal, így őt láthatjuk a minszki nemzetközi verseny színpadán grúz színekben. Gratulálunk!
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=5WsYovW4940[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: sportgeza.hu
A katalán befutóember és az újpestiek füstbombái zavarták meg a meccset, tíz perccel később kezdődött a második félidő, majd 5-0-nál a fradisták kezdtek beugrálni a pályára. Hétvégén Fradi – Újpest labdarúgó mérkőzés volt, ami legendásan nehéz szokott lenni a két csapat szurkolótáborának ütközetei miatt. Ezúttal a Ferencváros 50 percet 10 emberrel játszott, a vége 6-0. 2-0-ás első félidő után nem tudták elkezdeni a másodikat: a kezdéshez felállt csapatokat a híres befutóember, Jimmy Jump zavarta meg, aki a Fradi kapujába rúgta a labdát, majd a hazai szurkolók füstbombákat dobáltak a pályára.
Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: oikotimes.com
Idén Ciprus a korábbi évekhez képest másképp választotta ki képviselőjét: tehetségkutatót tartottak, melynek végső fordulóját tegnap este láthatták a nézők. Noha versenyre szánt dalokat még nem hallhattunk, erős előadásokban és meglepetésekben nem volt hiány: a kilenc előadó közül akadt, aki Safura „Drip drop” című slágerével szállt ringbe, de felcsendült három gyönyörű Celine Dion ballada is.
A cikk itt folytatódik
[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=YyeOZ3p-i_s[/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: esckaz.com
Daniil Kozlov „Muzyki svet” című komolyzenei ihletésű dala nyerte meg tegnap a fehérorosz nemzeti döntőt, így a hazai pályán rendezett nemzetközi versenyen is ezt a dalt hallhatjuk majd novemberben. Gratulálunk!
Tudósító: Klész Imre
Forrás: oikotimes.com
277 dal érkezett be a finn YLE köztelevízióhoz, ezek pályáznak a 2011-es nemzeti válogató megnyerésére. A YLE szeptember 30-án adja közre a benevezett dalok listáját, melyet október 1 és 15 között online szavazás fog követni. A köztévé még 12 dalt fog hozzátenni a listához, amit a lemezkiadók által javasolt művészek számára tartanak fenn. Azt még nem lehet tudni, hogy hányan versenyezhetnek a televízióban a győzelemért, csak annyi bizonyos, hogy 2011. február 12-én fogják kihirdetni a győztest.
Tudósító: Klész Imre
Forrás: Mediaset – esctoday.com
Ma tartottak sajtótájékoztatót az olasz X-Factor negyedik szériájáról, ahol érdekes módon előjött az Eurovízió is, mint téma. Az olasz miniszterelnök Silvio Berlusconi tulajdonában lévő Mediaset médiavállalat internetes oldalán a következő nyilatkozat jelent meg:
„Az idei újdonságok közé sorolható az is, hogy az X-Factor győztese nem jut be automatikusan a SanRemo fesztiválra (…) De Gianmarco Mazzi, a fesztivál művészeti vezetője megígérte, hogy figyelemmel fogja kísérni a tehetségkutató műsor alakulását. Nagyon valószínű, hogy a győztes részt fog venni az Eurovíziós Dalversenyen.”
A cikk itt folytatódik
|
|
Legutóbbi hozzászólások