Naptár

2010. szeptember
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Eurovízió 2011: Érkeznek az első esélyes dalok Belgiumból

Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: oikotimes.com

Egy német győzelem, és egy belga hatodik hely – ez kellett ahhoz, hogy több nyugati ország is egyre komolyabban vegye az Eurovíziót. Hollandia nemrég lerántotta a leplet a 3Js együttesről – ők utaznak Németországba. Belgium is az elsők között jelentette be részvételi szándékát, pár hete pedig köztévéje benyújtott egy szabályváltoztatási javaslatot, melyből mára már valóság lett – az „október elseje” szabály módosult, így szeptembertől már publikálhatóak a versenyre szánt számok. Maga a kérelmező RTBF tévétársaság volt az, aki elsőként élt is a változás nyújtotta előnyökkel: megnyitotta azt a már látogatható weblapot, melyen a pályázatokat várják és teszik közzé.

Az énekesek, formációk a http://eurovision.rtbf.be című honlapon tölthetik fel a rövid bemutatkozás mellett a versenydalokat, melyeken később már nem változtathatnak. Az eddig beérkezett pályázatok már meghallgathatóak, sőt, már szavazni is lehet – ez abból áll, hogy aki szeretné látni az adott dalt a nemzeti döntőben, és ezért némi anyagi áldozatra is képes, öt eurós és afeletti felajánlást tehet. Azok, akiknek sikerül átlépni a 20000 eurós küszöböt, továbbjutnak. Úgy tűnik, a közönség már kiválasztatta a kedvenceit, hiszen ahhoz képest, hogy a weblap csupán két napja működik, máris több előadó viszonylag közel jár a limithez. A cikk írásának időpontjában Steve Linden vezet, ő már megkapta a szükséges felajánlások 17%-át, 3410 eurót. Gautier Reyz rockdala eddig 14, Léa Clément balladája pedig 6 százalékot gyűjtött össze.

29 hozzászólás Eurovízió 2011: Érkeznek az első esélyes dalok Belgiumból

  • Zolitt

    20000 eurós küszöb? pffff… azt azért egy cseppet nagyon soknak találom! ha Magyarországon is hasonló lenne, 5.600.000 Ft-ot kéne összeszedniük, hogy bekerüljenek 😀 xD nem hiszem, hogy olyan nagyon sokan tolonganának a döntőben…

    másrészt, nekem a pillanatnyi első, és harmadik be is jön!
    kíváncsi vagyok mi fog kisülni belőle 😛

  • Zoli

    Nekem is pont az a kettő… A második nagyon rossz, de a másik kettőt el tudnám képzelni akár a végső listám élén is… Nagyon jó számok!

  • virike

    na valami hír!!!!!
    éljen!!!!

  • Zoli

    Ajánlom még figyelmetekbe a mezőnyből a „Marja & the Ice Cold Wave” nevű formációt, az is nagyon jó! Kár, hogy 0%-on áll…

  • Dóri

    Of:

    Tényleg az Eurovíziót venné át Simon Cowell?

    http://comment.blog.hu/2010/09/23/dalszerzoket_keres_az_rtl_klub

    Dalverseny az X-Faktorban lehet hogy itt választják ki a nemzetközi döntő magyar dalát. Eurovízió 2.0

  • BaLáZs

    Dóri, lehet h igazad van! :O Megnézzük a zsűrit elég elképzelhető + nem áll olyan messze a két (X Faktor és ESC) műsor egymástól. 🙂

  • virike

    na ja!!!!!!
    de lehet hogy nem is lenne olyan rossz!!!!!

  • Nem is rossz ötlet. Csak mindenki az X-faktorról fog énekelni 🙁

  • virike

    hogy érted hogy az x-faktottó fog énekelni????

  • Amúgy nekem nagyon tetszik Steve Linden dala. Egyedül a harmadik „nyűgözött” még le; a többi annyira nem tetszett. Viszont az első az nagyon 😀 Remélem megnyeri, és az esc-en is jó helyet ér el.

  • ANGOL WIKIPÉDIA:

    „On September 24, 2010 it was announced that the Fortuna Düsseldorf football club has applied to the Deutsche Fußball Liga for moving it’s home matches to the Flinger Broich stadium (which is to be extended up to 15,000 seats) if the Esprit Arena Düsseldorf is awarded the 2011 Song Contest. This message could indicate that talks with Düsseldorf to host the song contest in the Esprit Arena are at advanced stage.” – ezekszerint megvan a helyszín: DÜSSELDORF 😀

  • Hát én ebből én inkább csak azt szűröm le h jelenleg Düsseldorfot tartják a legesélyesebbnek, de ez még mindig csak spekuláció

  • Dorka

    Egy-két kivétellel mindegyik dal tetszett ebből az adagból :). Főleg Steve Linden, Lea Clément és Double Vie dala.

  • virike

    Düsseldorf!!!! hát jó!!!!!!!
    jó kis város!!!!

  • Zoli

    Jajj, gyerekek, megnéztem a 2009-es francia dalt, és olyan Eurovíziós „láz” kapott el megint… Amúgy tanulok franciául. 🙂
    Nagyon tetszik, csak nehéz…

  • Zoli

    Ez de rossz:S
    Most nézem, a belgák versenyében Léa Clémentet leelőzte valami szörnyű másik dal… Pedig Léa annyira alkalmas lenne!!! Imádom azt a dalt… Steve Linden, a másik nagy kedvenc vezet ugyan, de 25%-on áll… Nem vagyok benne biztos, hogy végül lesz egyátalán olyan dal, ami eléri a 100%-ot… Szerintetek?

  • Zoli

    Ami pedig még rosszabb, hogy Marja & the Ice Cold Wave 0%-on áll… Kár…

  • BaLáZs

    Juhú, én a The Blazingnek vagy Michel-nek szurkolok a többi nem tetszik, kivéve Steve Linden dala még.
    Am. SOS, valaki tudja, h mi annak az Eurovíziós Himnusznak a fledolgozása, ami a „Kedvenc dalaink” c. videó elején is szól?? Ha valaki megtudja mondani, nagyon hálás leszek érte és köszönöm!!!

  • BaLáZs: http://www.youtube.com/watch?v=RLci8v0Sf4k

    De ha gondolod msn-en átküldöm neked ha gondolod. Am milyen érdekes pont ma használtam, micel egy földrajz-versenyen voltam, ahol be kellett mutatni az Unió jövőjét, és a végén Örömóda helyett a Te Deum mix szólalt fel. A következő fordulóban (mivel továbbjutottunk) egyországot kell kidolgoznunk; nekünk Bulgáriát, és tuti beleteszem az előadásba Elitsa Todorova és Stoyan Yankulov dalát. Elvégre az EU sem csak a politikáról szól 😀

  • virike

    tök jó a remix!!!!!! 🙂

  • BaLáZs

    Köszi, am. a Recap videó miatt kellett 😀 Holnap délután már felteszem YouTube-ra, Bálintnak elküldöm és onnantól kezdve már csak a cikket kell megírnia és meg lehet látni igényesen a videót! 😀 ^^

  • És kb. hányra lesz fenn? Mert én költözök vissza, és még szeretném látni… 🙂

  • Én csak este leszek netközelben, aztán még zaff is kell az új cikk feltöltéséhez… BaLáZs akkor inkább mégiscsak kirakhatod a linkjét, de a szavazásos cikkhez 😉 Aztán majd az új cikk előbb-utóbb felkerül.

  • BaLáZs

    Azt szeretném kérdezni (lehet nagyon hülye kérdés…), hogy a YouTube hogyan ismeri fel a hangokat??? Fogalamam sincs, legalábbis én a zenékről minden adatot letöröltem csak egy számmal képviselik magukat x), lehet, hogy magáról a zenéről is felismeri???

  • BaLáZs: nekem eddig csak Lena dalával akadt komolyabb copyright problémám, de az ugye most nem játszik 🙂 Már két évtized összes eurovíziós dalából töltöttem fel részleteket és csak Németországban tiltott le néhányat, de ugye az minket annyira nem érint 🙂 Úgyhogy elvileg nem lehet gondod ezzel

  • virike

    ja biztos!!!!!
    megin nem értek semmit de nem baj!!!!

  • Már négyen elérték a 20.000 eurót! Bár némelyik eléggé elszomorító… Nekem Gautier Reyz száma tetszik a legjobban azok közül, amiket hallottam, de ő még csak 7825 eurónál tart. Pedig érdekes lenne egy ilyen dal Belgiumtól 🙂

  • Én is figyelemmel követem a Belgiumban történteket, és az eddigi 4 továbbjutóból, a kedvencem Léa Clément dala, az „Oú s’ent vont nos réves?”, ami azt jelentii, hogy „Hol vannak az emlékek?”, a listámon második Steve Linden – „C’est la musique” (Ez a zene). Jó kis ritmusos szám, nagy esélyt látok rá, hogy Ő lesz ott Düsseldorfban. Harmadik a Syla K. „Simple Love” c. dala, amit csak elmegy kategóriába sorolok. A Héléné száma egyáltalán nem jön be, úgyhogy eddig Ők a nagy kedvenceim. Remélem Léa Clément lesz január végén a végső győztes.