[videofile]http://80.249.172.27/video/2010_17/10510022649470.wmv[/videofile]Tudósító: Klész Imre
Forrás: dunatv.hu
Videó: rövid interjú A. Szabó Magdával
Friss: Eurovision:Countdown a Duna Televízióban (2010.04.23)
Híradások a Duna TV idei közvetítésével kapcsolatban
A Duna Televízió az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének(EBU) felkérésére élőben közvetíti Oslóból az 55. Eurovíziós Dalversenyt: május 25-én és 27-én 21 órától az elődöntőket, május 29-én 21 órától pedig a döntőt követhetik figyelemmel a Nemzet Televíziójának nézői. A. Szabó Magda kulturális alelnök szerint a legfontosabb most az, hogy a verseny eljusson a nézőkhöz, jövőre pedig már ismét indulhasson magyar versenyző is a megmérettetésen.
A. Szabó Magda, a Duna Televízió kulturális alelnöke elmondta, örömmel mondtak igent az Eurovíziós Dalverseny igazgatójának februári megkeresésére a közvetítéseket illetően. „Egyrészt azért, mert amikor kiderült, hogy a Magyar Televízió nem fogja sugározni a versenyt, sok nézői megkeresést kaptunk és nem szerettük volna megfosztani a magyarországi eurovízió hívőket – akik komoly rajongói klubokkal is rendelkeznek – attól, hogy élőben is követhessék a fejleményeket. Másrészt pedig új rajongókat is szeretnénk szerezni, mert reményeink szerint a jövőben a Duna Televíziónak lehetősége nyílik arra, hogy – mivel ez feltétel – megszervezhesse, majd közvetíthesse is az elődöntőket” – indokolt az alelnök.
Mint ismeretes, eddig a Magyar Televízióban láthatták a nézők az Eurovíziós Dalversenyt, de ők 2009 őszén – anyagi okokra hivatkozva – nem neveztek versenyzőt és a visszalépés mellett döntöttek (így most a magyarországiak nem szavazhatnak a többi indulóra sem). Az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége azért kérte fel a Duna Televíziót a verseny közvetítésére, hogy Magyarország ne maradjon ki a rendezvényből – februárban azonban a szabályok értelmében már nem volt lehetőség versenyző indítására, bár a Nemzet Televíziója mindent megtett ennek érdekében.
„Fontos kihangsúlyozni, hogy az Eurovíziós Dalversenyben olyan televíziós társaságok vehetnek csak részt, melyek tagjai az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségének (EBU). Ennek Magyarországon a Magyar Televízió rendes, míg a Duna Televízió 2004 óta megfigyelő tagja”- tisztázta A. Szabó Magda a szabályokat. „Egy országban több tagja is lehet a szövetségnek: Oroszországban például a két közszolgálati csatorna meg tudott egyezni abban, hogy egyik évben egyikük, másik évben másikuk közvetíti a versenyt – tehát mi nem szeretnénk örökre elvenni az MTV elől ennek lehetőségét. Természetesen, ha végleg lemond róla, akkor örömmel átvállaljuk, de a legfontosabb az, hogy jusson el ez a verseny a magyar nézőkhöz, és jövőre már szavazhassanak, illetve szurkolhassanak is egy magyar indulóért” – fejezte be az alelnök.
Az Eurovíziós Dalversenyt 1956 óta rendezi meg az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége. Sok, azóta már híressé vált énekes karrierje indult innen: elég, ha Céline Dion, az Abba, Cliff Richard, Olivia Newton-John, Ofra Haza vagy Dana International neve jut eszünkbe, de a rockzenében „utazó” Lordi szörnymaszkjaira is emlékezhetünk. Magyarországot pedig többek között Rúzsa Magdi, Horváth Charlie, a NOX, Csézy és Bayer Friderika képviselte az elmúlt években.



engem különösebben nem érdekel XD
majd megtudjuk addigra,nem kell ezen aggodalmaskodni 🙂
csak azt sajnálom hogy ezekszerint kiszel tünde már nem lehet 🙂
Ja?!és a lehetséges indulók listájábból kimaradt a Dolly Roll!!! Észre vette valaki???
Jeszenszky Zsolt?
Jeszenszky Zsolt, a MAHASZ slágerlistákért felelős munkatársa? :DD
De várj, rockosnak néz ki, de dj-s, nem?
– Jeszenszky Zsoltnál talán senki sem ismeri hazánkban jobban a dallamos amerikai rockzene világát
(http://www.zene.net/index.php?type=23&id=1337)
– az azóta megszűnt Rádió Bridge sikeres műsorvezetőjeként dolgozott,
– Magyar Televízió képernyőjén zenei témájú műsorok vezetőjeként.
– A Magyar Lemezlovasok Szövetségének tagja, jelenleg elnöke. – A MAHASZ és a ProArt zenei érdek-képviseleti szervek munkatársa.
-rendszeresen jelennek meg írásai, ajánlói a zeneforum.hu zenei weboldalon, illetve a MAHASZ honlapján
(http://www.fn.hu/belfold/20050825/politikusgyerek_nem_esik_messze/)
– Jeszenszky Zsoltnál talán senki sem ismeri hazánkban jobban a dallamos amerikai rockzene világát
(zene pont net-ről)
– az azóta megszűnt Rádió Bridge sikeres műsorvezetőjeként dolgozott,
– Magyar Televízió képernyőjén zenei témájú műsorok vezetőjeként.
– A Magyar Lemezlovasok Szövetségének tagja, jelenleg elnöke. – A MAHASZ és a ProArt zenei érdek-képviseleti szervek munkatársa.
-rendszeresen jelennek meg írásai, ajánlói a zeneforum.hu zenei weboldalon, illetve a MAHASZ honlapján
(fn pont hu-ról)
Valahogy nem hiszem, hogy közel állna hozzá az Eurovízió zenei világa, jól meggondolták ezt a Dunánál? (ha ő az, persze) Egy ismertebb név kellene ide, nem?
Éva 93!
Nyertél!!!!
Gratulálok!
Illetve Zsolt (bocs), most olvasom, ő volt az első 🙂
Végül is lesz pár rockos dal is: macedón, török (szlovén:)))
Gundel Takács Gáborról sem gondoltuk, hogy sportriporterként az ő asztala lenne ez, aztán mégis remekül megoldotta a feladatot. J.Zs. csak elég jártas lehet a könnyűzenében. Ha jól emlékszem, nemzeti válogatón is zsűrizett már. Miért ne kaphatná meg az esélyt egy kommentátori posztra? Csak vegye komolyan aztán, mert itt több tíz lektor fogja (fogjuk) figyelni minden szavát;)
Jé!
Lécci közvetísd hálánkat és köszönetünket a TV társaságnak.
Jómagam az Ország közepén lakom, nem igazán szoktam nézni a Duna TV adásait. De, innentől kezdve rákattanok. Máris nyertetek legalább egy nézőt. De biztos vagyok benne sokkal többen fogják nézni, sokkal többen fogják szeretni a Duna TV-t, mert innentől kezdve én is mondom minden ismerősömnek.
Számomra nem ismert a J. Zs. Nem tudok róla véleményt alkotni. Lényeg az, hogy valami pörgős, ütős, fiatalos műsor kerekedjen ki. Mutassátok meg, hogy különbek vagytok mint a királyi TV.
Ja, és mégvalami.
A műsorvezető készüljön fel, mert annál rosszabb nincs, ha csak okoskodik, de nem tud semmit.
Igen tacom, Jeszenszky Zsolt a 2005-ös magyar nemzeti döntő egyik zsűritagja volt. http://www.youtube.com/watch?v=EdII12y__6E a videó második felében a zsűri a NOX-ot értékeli
Jé!
És még egy javaslat. Nagyon jó lenne, ha hangulat fokozónak és beajánlónak, főműsoridőben leadnák a versenydalok klippjeit. Tuti ráhangolódnának a nézők 😉
Jé!
Még egy ötlet!
Esetleg egy forgatócsoport bemutathatná az Osloban élő magyarokat, illetve riportokat készíthetne az „utca emberével” hogy ők mit tudnak Magyarországról, a magyarokról, a kultúránkról.
Tanonc! – Továbbítom a javaslataidat az illetékeseknek. Üdv. Judit
Reméljük, az illetékesek az összes előző 107 hozzászólást elolvassák! 🙂
Kitaláltaaaam!!! 😀
Mit nyerek, mit nyerek? 😀
Mondjuk repülőjegy Osloba az ESC-re? 😛 Ez ugye jó ajándék lenne? xD
Svájc,Bulgária,Szerbia,Lengyelország,Szlovénia tipikus eurovíziós számok.
Szerintem biztos, hogy ez a színpadi terv fog megvalósulni mivel ha a jegyrendelésnél már láthattuk, hogy miként osztották fel a zónákat és ott is ilyen kialakítású színpad szerepel!
színpad
http://www.oikotimes.com/v2/index.php?file=articles&id=7733
itt meg a kép a zóna felosztásnál
http://www.billettservice.no/images/maps/billettservice/TARE.NO.ESC2010.png
Sőt ha megnézitek az április 26. napi beszámolót akkor láthatjátok, hogy kör alakú lesz a színpad!!!
http://www.m-m-pr.com/index.php/eurovision-diary/178-april-26
SRB és SLO dala tipikus ESC dal? Jujjjj! És a Dolly Roll is tipikusan ESCre való? Még a többivel csak-csak egyetértek de ez a kettő álmomban se menen ESCre!
Szerintem jó lesz az idei ESC… mostmár, hogy közvetítve is lesz! 😀 Jé, még annyit, hogy (nem tudom) van-e olyan kötelezettség, aminek meg kell, hogy valósuljon a stúdióban vagy nincs? csak azért, mert, ha esetleg meg lehetne valósítani azt, hogy a stúdió az eurovízió színeit mutassa? 😀
JA! még vmi., észrevettem az Irigy Hónalj Mirigy sokszor kiparodizálja az ESC-et, mint a 2005, 2009-eset és az ABBA dalát. 😀 (nem lehetne őket is meghívni?? 😀 na jó, ez már tényleg sok lenne :D)
Minden escen vannak szar dalok mint idén SLO és SRB 🙂 szoval sztem tipikusnak is modnhatoak 🙂
Láttam DUNA TV-s plakátokat az utcákon! Nem ESC, de DUNA. Lehetne szerintem reklámozni az ESC-t plakátokon, neten, tévében, rádióban… Megérné
Kinek érné meg?
Kiki!
Erre céloztam én is a 105-ös hozzászólásomba.
http://eschungary.hu/eurovizio-2010/eurovizios-dalverseny-eloben-a-duna-televizioban/#comment-13027
Lehet, hogy a színpadnak, a kiírásoknak meg mindennek köze lesz a virágokhoz, mint a 2003-as versenyen? Az már másolás kicsit! Én örülök, hogy a színpadi tervről már van kép, csak elég kicsi! :S A kép is, meg a színpad is! 😀