Bulvár: Pflum Orsi tervezget – melegellenes dal a Sanremói Dalfesztiválon

europeTudósító: Klész Imre
Forrás: kiskegyed.hu – hirado.hu

Pflum Orsitól megvált az RTL Klub reggeli műsora. Az énekesnő úgy tudta, hogy meg voltak vele elégedve, ezért váratlanul érte a rossz hír. Miután összeszedte magát a történtek után, most új terveket kovácsol. Szeretné bemutatni Dubai-ban az új lemezét, és azt tervezi, hogy jelentkezik az Eurovíziós Dalfesztiválra.

A teljes cikk itt

A legnagyobb olasz homoszexuális szervezet, az Arcigay arra szólítja fel a melegeket, hogy a Sanremói Dalfesztivál utolsó napján árasszák el a fesztiválváros utcáit, tiltakozásul a Luca meleg volt című dal miatt, amely arról szól, hogy a homoszexualitásból „ki lehet gyógyulni”.

A szervezet szándéka szerint a fesztivál döntőjének napján melegek özönlenék el a Ligur-tenger partján fekvő Sanremo utcáit, hogy kifejezésre juttassák, igenis vannak boldog homoszexuálisok, ellentétben a februárban immár 59. alkalommal megrendezendő verseny egyik favoritjának tartott Povia énekes-dalszerző dalának üzenetével.

„Ez a válaszunk azokra az ostoba elméletekre, melyek szerint valakiből az apa hiánya vagy túlzott gyámkodása miatt lesz homoszexuális” – jelentette ki Aurelio Mancuso, az Arcigay elnöke egy közleményben. „Melegek, leszbikusok és transzszexuálisok nap nap után kénytelenek elszenvedni, hogy méltóságukat sárba tapossák különféle homofóbok, legyenek akár politikusok, énekesek, hírességek vagy valóságshow-versenyzők” – tette hozzá.
A teljes cikk itt

Comments

9 hozzászólás a(z) “Bulvár: Pflum Orsi tervezget – melegellenes dal a Sanremói Dalfesztiválon” bejegyzéshez

  1. Zsolti avatar
    Zsolti

    Keressek nektek egy képet Pflum Orsiról? 😀

  2. Sanya avatar
    Sanya

    A moszkvai polgármester megfenyegette az euróvíziós dalfesztivál meleg rajongóit….itt a cikk!!
    http://www.kulturpart.hu/zene/7322/a_moszkvai_polgarmester_megfenyegette_az_eurovizios_dalfesztival_meleg_rajongoit

  3. Bálint the 2nd avatar
    Bálint the 2nd

    Miért, ő kicsoda?

  4. Kristoffer avatar
    Kristoffer

    Nem tudod kicsoda Pflum Orsi? Tavalyi NF: Távol? Amr Mostafa duettpárja?

  5. Bálint the 2nd avatar
    Bálint the 2nd

    Jaj ne bomolj, miért kell ennyire komolyan venni? 🙂

  6. Gabesz avatar
    Gabesz

    Hát ez elég vicces cikk mivel a tavji győztes aki megnyerte nekik ezt a versenyt is eléggé melegforma:D

  7. Zsolti avatar
    Zsolti

    Sanya, Oroszország lehet, hogy vesztett pár száz vagy pár ezer szavazatot, ami az elkövetkezendő éveket illeti.

  8. Serinon avatar
    Serinon

    Dima Bilan meleg…neten vannak vhol fényképes bizonyítékok, szal nem értem miért pattognak a melegek ellen 😀

  9. Sanya avatar
    Sanya

    Zsolti,lehet hogy veszítettek szavazókat de majd kiderül mert az utóbbi 3évbe mindig az élen voltak az oroszok,reméljük egy pár évre elfelejtenek rájuk szavazni:)