Naptár

2015. május
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

OGAE 2015: Sosem volt még ennyi nullás ország a végeredménykor

OgaeTudósító: Vámos Tamás
Forrás: OGAE International

Az OGAE szavazás eredményeinek kihirdetése befejeződött. Végig nagyon szoros volt az élmezőny, végül csak az utolsó előtti ország szavazatával dőlt el, hogy ki nyert.

Ilyen szoros eredmény csak kétszer volt: 2007-ben (sokkal kevesebb szavazó klubbal) 25 ponttal nyert a Molitva és 2011-ben 7 (azaz hét!) ponttal Wolf Kati dala.

A szavazásból messze menő következtetéseket levonni nem lehet, hiszen ez csak a rajongók véleménynyilvánítása volt, ehhez az élő showk során még hozzáadódnak a zsűri pontszámai is.

Az idei szavazáson a magyar dal – 13 másik indulóval együtt – nem kapott pontot. Ennyi nullapontos OGAE szavazáson még nem volt. Ez azért lehet, mert a ponttábla élén állók egyértelmű favoritok, míg az alul kullogók ki is olthatták egymást a hasonlóságukkal. Na jó, a finnek ez alól valószínűleg kivételek…

Reméljük, hogy kevesebb, mint két hét múlva az derül ki, hogy a magyar dallal kapcsolatban erős tévedés történt.

Link a részletes eredményböngészéshez itt!

18 hozzászólás OGAE 2015: Sosem volt még ennyi nullás ország a végeredménykor

  • Gergő

    Ettől függetlenül,- ha úgy vesszük- még lehet döntős 26.-27 helyen 🙂
    Tessék pozitívan gondolkodni 🙂 Én ezt teszem, még a rosszban is megtalálom a jót 😀

  • Dani

    Ha be is jutunk, akkor csakis a zsűrinek köszönhetően. Mert Európa 1000%, hogy bizonyítani fogja süketségét.

  • Szerintem meg a fogadóirodák úgyis felforgatják majd a sorrendjüket miután látták mindenki főpróbás szereplését, és akkor egyre jobban be fog igazolódni, hogy nehezen megfejthető lesz az idei verseny. A rajongói szavazások nem szoktak reprezentatívak lenni, de a főpróbákat, pláne az elődöntőket látva mi is jobban meg tudnánk tippelni a végső győztest. Gondoljunk csak arra, hogy az Ősz utca volt nálunk a favorit januárban 🙂 Annyi biztos, hogy az erőviszonyok felmérésére jók ezek a szavazatok, de jósolni mindig nehéz. Mi pedig nem dőlhetünk hátra, de okozhat nagyon pozitív meglepetést is a mi dalunk.

    • force

      Ezzel azért vitatkoznék, tavaly Izrael a próbák ideje alatt indult meg felfelé, meg se állt a TOP 10-ig a fogadóirodáknál, aztán tudjuk mi lett a vége a dolognak.

  • Isti

    Én bízok benne, hogy az élő show után csoda történik és akkora hatással lesz a dal az emberekre, hogy tobább jut. Mi csak szurkolni és imádkozni tudunk, hogy így történjen.
    Amúgy az eredmény…no comment. Nálam: Olaszország (36), Svédország (16), Észtország (15), Norvégia (4-8 között váltakozik), Szlovénia (27). A Top3-ból 2, a TOP10-emből 4 ország nem kapott egyetlen pontot se. Az OGAE TOP10-ből 2 van az enyémben is: Norvégia és Azerbajdzsán.

  • Mona Lisa 29

    En sem vonnek le messzemeno kovetkeztetest ebbol a szavazasbol, de azert megis ugy gondolom, hogy a vegso gyoztes Olaszorszag/Svedorszag/Esztorszag egyike lesz. Nagyon meg leszek lepodve, ha valaki mas nyer majd Becsben.

  • Bakancs

    Kissé meglepődtem az első helyen (tudtam, hogy az olaszok túlhájpolt dala elöl fog végezni, de győztesként a másik túlhájpolt svédekre tippeltem volna), összességében a sorrend viszont eléggé kiszámítható volt idén is.
    Szerintem a nullás országok közül jó néhány (legalább kettő) döntős lesz, és a tavalyi Izraelhez hasonlóan el tudom képzelni, hogy az elöl végzők közül egy-kettő az elődöntőben marad.
    Az OGAE-szavazás (és általában az előzetes szavazások) mindig a legrádióbarátabb dalokat favoritiálja, de a kinti versenyen rádióbarátnak lenni nem elég, sőt néha még hátrány is.
    Egyelőre még nem aggódom Boggie-ért (sem a többi hátul végző kedvencemért), majd kedden egy kiábrándító próba már megalapozhatja az aggodalmamat.

  • force

    Hogy mennyire nem reális az OGAE voting eredménye azt már az elmúlt években megtapasztalhattuk. Egyébként ez az eredmény annak köszönhető, hogy van idén 10-15 dal ami rajongó-kedvenc, az OGAE-ben pedig hardcore fanok szavaznak, nem az „utca emberei”. A fogadóirodáknál meg megtanulhatták volna már, hogy nem célszerű az OGAE eredményre támaszkodni, amikor az oddsokat lövik be. Mindenesetre én már most megnyugtatok mindenkit az alábbiakról:
    – Magyarország döntős lesz, még ha 10.helyen és a döntőben a 27.helyen végzünk, akkor is ott leszünk, Boggieval szemben nincsenek akkora elvárások, mint Katival vagy KSA-val szemben voltak, így szerintem örülünk majd annak, is, ha bejut a döntőbe
    – Szlovénia nem lesz TOP 10-es a döntőben, az idei év tipikus „fanwank” dala, csak nehogy akkorát bukjon, mint tavaly Izrael…
    – Olaszország nem fog nyerni, kétlem, hogy Európa ennyire nyálas középszerű dalra voksolna, ami viszont biztos, hogy ffi előadó fog győzni (vagy Mans, vagy Guy)

  • Tamás

    Nyilván a sok nullapontos szerezni fog pontokat Bécsben, hiszen az adott estéken nem 30, hanem 6/7 ill. 17 dalt kell megelőzniük.

    Nagyon erősnek tartom a szlovén dalt, a svédet viszont egyáltalán nem. Mondjuk, nekem már a könyököm jön ki az összes dal és sok szavazó első benyomás alapján fog SMS-t küldeni.

    A magyar dal továbbjutásával bizonytalan vagyok, szerencsére két gyors dal között lép színpadra Boggie, így kitűnhet a többiek közül. Az eredménye kb. olyan lehet, mint a Compact Discoé volt 2012-ben.

  • Isti

    Szerintem ha bejutunk a döntőbe és ott 17-27. fellépők lennénk, akkor akár egy TOP15 is meg lehet. Nagyon fontos, hogy majd a műsor 2. felében lépjünk fel, de az még messze van. 🙂

  • zigbor

    Én nem vagyok abban annyira biztos, hogy férfi előadó fog nyerni. Nálam 2 erős favorit van, akiket a dobogóra tippelek és várok. Ezek pedig Szlovénia és Albánia küldöttjei.

  • Tanti

    Statisztikailag a háromból legalább az egyik nem lesz ott a Top 10-ben.Valaki kitett egy cikket ami ezt tanulmányozza.Remélem az idei év sem lesz kivétel.Szerintem a svédek buknak nagyot.

    Kicsit OFF: Most számolgattam hogy a személyes Top 10-emből 7 van az első elődöntőben többnyire alacsony sorszámmal.Kettő automatice döntős. Tehát a második elődöntőben csak egy országnak fogok tudni igazán szorítani.Az pedig Csehország ráadásul ők vannak nálam az első helyen is.Talán még San Marinónak örülnék,de a nullát súrolja az esély hogy most is bejutnak.De ne legyen igazam.

  • Emdogh

    Alapvetően nem értem, miért kell ennyire odafigyelni erre a szavazásra, hisz csak egy rajongói rétegben reprezentatív, ahogy pl. az itteni voksolások is.
    A magyar dalnak nem is ott rejlik az ereje, hogy stúdióban hűde szuper, de élőben, színpadon igenis tud hatni az emberek tömegeire. És ezért nyerte meg Boggie A Dal-t, és ezért kerülünk be idén is a döntőbe.
    És ezért lehet az, hogy az egyik meglepetés-győztes is lehetünk.
    Márpedig ez az évad eddig is elég kifordított.

  • Hát nemértek eggyet evvel a szavazással egyáltalán…Legalább a magyar dalnak a szövegét átnézték?Maga a magyar dalnak a szövege nagyon fontos….!A közölnivalója a dallal ottvan a szövegben…Remélem az élő showon érteni fogják a szövegét meg az üzenetét a dalnak.