Naptár

2015. május
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Azt mondják, csodák csak a mesékben vannak: nálam nap, mint nap történnek kisebb-nagyobb csodák

(C) Haris Farsarakis

(C) Haris Farsarakis

Tudósító: Mádi Sándor

1974-es debütálásuk óta a görögök már 30 alkalommal vettek részt az Eurovízión, az idei lesz a 31. Legjobb eredményük a 2005-ös győzelmük, melyet Helena Paparizounak köszönhetnek. Görögország egyike azon kevés országnak, mely a két elődöntős rendszer óta minden alkalommal sikerrel vette az akadályt, a döntőben elért eredményeik is szépek, mindössze két alkalommal kerültek a legjobb tízen kívülre. Idén Maria-Elena Kyriakou képviseli az országot, dalának a címe One last breath, azaz Egy utolsó lélegzet. Fogadjátok sok szeretettel az énekesnővel készült interjút!

Mikor indult el a zenei karriered?
A karrierem kezdete a görög zenei életben a tavalyi görög The Voice, amit meg is nyertem. Ezt követően megjelenthettem az első albumom és az Eurovíziós dalt is, jelenleg pedig a második albumomon dolgozok.

Idén te képviseled Görögországot. Mit jelent ez neked?
Rengeteg jelent nekem. Hálás vagyok a görög embereknek, hogy egy éven belül kétszer is engem szavaztak meg egy műsor nyertesének. Az Eurovíziós Dalversenyen való részvétel mindig is álmom volt, az izgalom hatalmas volt bennem. Emlékszem, hogy minden évben követtem az Eurovíziót, annak ellenére is, hogy mindig ekkor voltak a vizsgáim. Mindig is érdekelt, hogy milyen lehet egy olyan hatalmas színpadon állni. Nos, úgy alakult, hogy hamarosan megtudom. Amellett, hogy Görögországot képviselem Bécsben, rengeteg emberrel is találkozom.

Melyik az a szó, ami a legjobban illik rád?
Egy tündérmese. Ami eddig velem történt, az ezzel írható le leginkább. Azt mondják, hogy csodák csak a mesékben vannak, de az életem során kisebb-nagyobb csodák történnek velem, nap, mint nap. A legnagyobb, hogy 3 csodálatos kisfiú anyukája lehetek ilyen fiatalon. Most pedig azon az úton haladok, amin mindig is szerettem volna, kergethetem az álmaimat a zenében.

Kik a kedvenc énekeseid?
Ez nagyon könnyű kérdés! Celine Dion és Whitney Houston számomra az abszolút ideál. Ha már itt tartunk, az egyik álmom, ami még nem valósult meg, hogy Celine Dionnal személyesen találkozhassak egy nap.

Idén 40 ország képviselteti magát a versenyen. Vannak kedvenceid?
Nagyon sok kedvencem van. Olaszország, Spanyolország, Svédország és Albánia, csak hogy néhányat említsek.

Mit szeretnél elérni a versenyen?
A legnagyobb célom, hogy egy kiváló produkciót nyújtsak a színpadon, egy olyat, melyre minden görög ember büszke lehet. Remélhetőleg ez egy jó helyezést is eredményez. Már várom, hogy új emberekkel találkozhassak Bécsben.

Mi inspirál téged?
A gyermekeim inspirálnak: ők az életem, minden inspirációt és energiát tőlük nyerek.

Szeretnél üzenni valamit a magyar ESCHungary olvasóinak?
Szeretném megköszönni, hogy elolvastátok ezt az interjút, és remélem hogy mindannyian élvezitek majd az idei Eurovíziót, de tudjátok, ez nem csak egy verseny, hanem egy kiváló lehetőség arra, hogy új előadókat ismerjetek meg egész Európában.

Köszönjük az interjút Maria-Elenának, és külön köszönet Gina Fountoulakinak, aki segített az interjú lebonyolításában.
Az ESCHungary csapata Sok Sikert kíván Bécsben!

2 hozzászólás Azt mondják, csodák csak a mesékben vannak: nálam nap, mint nap történnek kisebb-nagyobb csodák