Tudósító: Sebők Judit
Forrás: eurovision.tv
Németország idén is nemzeti döntőben kereste a legjobb produkciót az Eurovízió színpadára. Bár a legtöbb nézői voksot Andreas Kümmert kapta, személyes okokra hivatkozva átadta a lehetőséget a második helyezett Ann Sophienak, aki Black Smoke című dalával képviseli a németeket Bécsben.
Bár a fiatal énekesnő még csak 24 éves, mégis rendkívül otthonosan mozog a színpadon. Londonban született, Hamburgban nevelkedett, majd tanulmányai végeztével New Yorkba költözött, ahol nappal tanult éjszaka pedig különböző helyeken énekelt. 2013-ban visszaköltözött Németországba, ahol nem sokkal később elkészítette első saját albumát. Miközben készül a bécsi megmérettetésre, máris a következő korongon dolgozik, melyet minél hamarabb szeretne megjelentetni.
És hogy miről szól a Black Smoke? Egy olyan komoly kapcsolatról, melyben idővel realizáljuk, hogy az ígéretek nem teljesültek, és egyszerűen nincs értelme tovább együtt maradni. Nehéz kimondani, hogy ’Szeretlek’, nehéz már működtetni az együttlétet és idővel rá kell jönni, hogy ami nem megy, azt nem kell erőltetni. Szomorú és fájdalmas lépés ez, de jobb egymást elengedni.
Imádom ezt a dalt! Ebben a gyenge évben, amikor csak néhány dal tetszik, ez teljesen kiemelkedik a mezőnyből számomra. Ann Sophie engem Lenára emlékeztet, nagyon tetszik a színpadi jelenléte, illetve az is, ahogy énekel. A szöveg egyszerű, frappáns és kifejező.
Nagyon hangulatos dal, remélem hogy jó helyet fog elérni, az én szavazataimat biztosan megkapja.
1/40. Hajrá Németország! 😀
Nagyon szeretem, idei év legjobbja számomra is. Egyszeru de nagyszerű es konnyen magaval tud ragadni. Nagyon remelem hogy top 10-ez lesz bar az ODDS-n nem adnak neki nagy eselyt….
Ahogy Bálint írta engem is Lenára emlékeztet. Mindig feldob ha hallom. Idén több alapban döntős dal tetszik. Köztük ez is. Hajrá!!!!
Németország:Hangszínre és arcra is Lenára emlékeztet engem.Jó kis produkció,szerintem Top 10 környékén lehet.Nálam 12. most.
már mint Ann Sophie emlékeztet.
Igen hasonlít rá de szerintem sokkal jobb Lenanal….
Eleinte jobban szerettem.
Most 20/40
Sokan nem szeretik a külföldi fanok közül, szerintem meglepetést fog okozni. Ahogyan írtátok Ti is, engem is Lenára emlékeztet, arc, kinézet, hangszín, gesztusok stb.
Nálam: 9/27
Tippem: 12/27
Én kedvelem ezt a dalt. Egy laza stílusban előadott produkció, könnyen megjegyezhető szöveggel.
Nálam 10. helyen van, tippem is hasonló.
Nagyon szeretem ezt a számot.Pörgős,ès Ann nagyszerűen ènekel.A listámon a 7/40.
Nekem nem tetszik a hangszíne, se a dal, ahol néha inkább hangosabb, de dallamos kiáltozásnak tűnik a refrén. Lenát sem szerettem, konkrétan azt gondoltam nincs füle Európának, amikor első lett. Na akkor kifejezetten háborogtam, mert nem értettem egyet a győztest illetően.
Szerintem jó kis dal ez. Van lüktetése, energiája, az énekesnőnek meg karaktere. Kíváncsi vagyok, mi lesz vele.
Finoman szólva, nem a szívem csücske ez a dal. Nagyon nagy csalódás volt számomra, hogy bár Andreas óriási fölénnyel megnyerte a dalválasztó versenyt egy, a Black Smoke-nál fényévmilliókkal jobb dallal, utána visszalépett a kiscsaj javára. Ha már mindenképpen Ann Sophie-nak kell képviselnie Németországot, akkor legalább a Jump The Gun-nal tenné, ami szintén sokkal jobb dal a Fekete Füst-nél.
Ami a Lena-val való összehasonlítást illeti, Ann Sophie helyében vérig sértődve kérném ki magamnak ezt a megaláztatást. A két csaj között ég és föld a különbség Ann Sophie javára, az egyetlen dolog amiben a 2010-es győztes (brrr..) felveheti vele a versenyt az a kinézet, mert azt el kell ismernem, hogy Lena megjelenésében nehéz kivetnivalót találnom.
A Black Smoke nálam a 30. hely eléréséhez volt elég, mindössze három pontot kapott a tízes listán.
Hát most nézem, hogy a múltkor összeállított listámon a 32. volt, de most először végig hallgattam és megtetszett. Ha versenyn előtt átrendezem az egyéni listámat, akkor lehet, hogy éppen még a Top20-ba is belekerül.
Most először végig hallgattad…
LOL!
Milyen lista lehet az, ami úgy készül, hogy a rajta szereplő dalokat végig sem hallgatod?
Persze, lehet, hogy ez csak számomra nagyon furcsa…
😀 😀 😀 Hát vannak dalok, amiknek ha az eleje nem tetszi, akkor csak félig hallgatom meg. Az albán dallal is így jártam, aztán most a TOP10-ben van nálam. Hát lehet, hogy fúra. 😀
Nekem ez a dal nem jön be egyáltalán.
Nálam: 30/40 27/27
Tippem: 27/27
Ann Sophie és a Black Smoke… Ígéretes párosítás. Az előadásmód, ami nagyon sokat ront a produkción. Borzalmasak a mimikái,mondhatnám flegma a lány. Egy kis alázat jót tenne.
Egyszeruen imadom 🙂 Igaz, hogy csak 9. a listamon, de nagyon szivesen hallgatom ezt a dalt. Ann Sophie nagyon otthonosan mozog a szinpadon, mondhatnam azt is, hogy szinpadra szuletett a holgy 🙂
10 pont
Nem, nem, nagyon nem.
A dalban semmi fantáziát nem látok, az énekesnő meg kiabál. Ennyi. Nem hinném, hogy túl jó eredményt érne el, csak mint a tavalyi. 31/40, 5/7
Nem rossz dal, bár voltak sokkal jobbak a nemzetin (ALEXAAA!!! Akármelyik dala idén nálam dobogós lenne.)
Döntőben 17. helyre értékeltem, mindenesetre 20. hely környékén mozog nálam.