Naptár

2014. január
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Ma este élőben: A Dal 2014 – első elődöntő

dal2014Tudósító: Klész Imre
Forrás: MTVA
Internetes közvetítés: http://adal2014.hu
Televíziós közvetítés 20:20-tól: m1, Duna World (A Duna World másnap 13:00-től megismétli a műsort!)

Ma este kezdetét veszi A Dal 2014 műsprfolyama, hol 5 héten keresztül 6 fordulóban addig fogjuk a zsűrivel együtt selejtezni a dalokat, amíg meg nem kapjuk a végső győztest, akit Koppenhágába küldünk májusban, Magyarország képviseletére az Eurovíziós Dalfesztiválon. Az elődöntők során – így ma este is – 10 dal fog versenyezni, ahol 3 dalt tovább juttat a zsűri, a fennmaradó 7 dalra pedig a közönség szavazhat. A közönségszavazás során a 3 legmagasabb szavazatot elérő dal jut a következő fordulóba, azaz a középdöntők egyikébe, ami a Dal-hétvégén, vagyis február 15-16-án lesz. Lássuk az első elődöntő fellépőit!

Első elődöntő, január 25.
Cserpes Laura – Úgy szállj!
Depresszió – Csak a zene
Extensive – Help me!
Group’n Swing – Retikül
Hien – The way I do
Király Viktor – Running out of time
Lil C – Break up
Marge – Morning Light
Oláh Ibolya – Egy percig sztár
Szabó Leslie – Hogy segíthetnék?

103 hozzászólás Ma este élőben: A Dal 2014 – első elődöntő

  • Csabaa

    Nekem ebből az elődöntőből Cserpes Laura dala tetszik a legjobban

  • Zolecs

    Véleményem szerint ez az elődöntő a legborzalmasabb, nagyjából 2 dalra tudom azt mondani hogy oké, ám ha elvéreznének sem hatna meg különösebben.

    10.Szabó Leslie: Nagyon nem is tudok mit hozzáfűzni, egyszerűen csak olyan unalmas, hogy mikor elkezdődik, alig várom hogy vége legyen. 30/29

    09.Group N’Swing: Egyáltalán nem vagyok vevő erre a műfajra, ehhez pedig még hozzájön az idétlen dalszöveg, aminek eredményeképp a listám végére tudom őket tenni. 30/28

    08.Extensive: A semmilyen kategória fogalmát merítik ki, nagyon nem is tudok mást mondani. 30/24

    07.Lil C
    06.Hien
    05.Király Viktor

    Róluk igazából ugyanaz a véleményem: Amerikai tucatműanyag, sablonos rádióbarát zenék. Lesz sok ilyen Koppenhágában
    (már most van kapásból 2). 30/20-19-18

    04.Depresszió: Én inkább a lightosabb rockot preferálom.Ezzel úgy különösképp nincs bajom. Futottak még kategória. 30/16

    03.Oláh Ibolya: Őt már szívesebben hallgatom mint a fentebb említett „remekműveket”. Vagyis pontosabban fogalmazva nem nyomom tovább ha megszólal a lejátszási listában. 😀 De! Ez a nagyon laza, nemtörődöm stílusa nemigazán tetszik. 30/15

    02.Cserpes Laura: Akarva akaratlan a tavalyi dalához viszonyítom, és ahhoz képest gyengébb. A dal eleje pedig hasonlít egy másik dalra, de nem fogok kukacoskodni 😀
    Mindenesetre a színpadkép lehet előrébbrepíti majd a listámon. Egyelőre csak 30/11

    01.Marge: Kicsit lightos ugyan, de jópofa aranyos szerethető kis dal.Ebből a mezőnyből ő a kedvencem, de az összesített listámon a TOP10 végén kullog „csak” 30/8

    Részemről ennyi, ígérem legközelebb már pozitív hangulatban leszek, de most tényleg idétlenül osztották szét a mezőnyt. 🙂

    • tacom

      Zolecs, majdnem szóról szóra egyetértek a leírtakkal. Talán csak Cserpes Laurát és Marge-ot cserélném fel, de tényleg csak talán. Utána a többi sokkal-sokkal elmarad.
      Egyébként a rapülős Retikül végén, amikor bejön az a swinges outro, mindig várom, hogy Roger Cicero megszólal, hogy „Schon in der Schule die Jungs haben gelacht…”

  • Nick17

    Ez a csoport elég gyengére sikeredett! A Depresszión és a GNS-en kívül egyiket sem bírom még egyszer meghallgatni! A 3. fordulóban pedig pár jó dal ki fog esni!

  • Tanti

    1.Extensive
    2.Group’n Swing
    —————
    3.Király Viktor
    4.Cserpes Laura
    5.Depresszió
    6.Lil C
    —————
    7.Marge
    8.Oláh Ibolya
    9.Hien
    10.Szabó Leslie

    Persze az élő műsor során megváltozhat ezen véleményem.

  • Dani

    Innen akiket tovább vinnék:
    Cserpes Laura
    Group ‘n’ Swing
    Hien
    Marge

    a többi igazából nem jön be, de mivel 6 továbbjutó kell, így még talán őket tudnám elviselni:
    Király Viktor
    Szabó Leslie

    Szerintem ez a leggyengébb elődöntő.

  • gyokub

    Azért nem egyforma erősek az elődöntők, mert arra törekedtek, hogy 5-5 angol és magyar nyelvű dal legyen 1-1 elődöntőben. Szerintem is a mai lesz a leggyengébb, de kíváncsian várom a műsort. 🙂

    Akik szerintem biztos továbbjutnak: Cserpes Laura, Király Viktor, Marge, Oláh Ibolya.

    Akik még esélyesek: Depresszió, Group’n’Swing, Szabó Leslie.

  • Levi21

    Nem értem, honnan jön ez a Marge-imádat, szerintem borzalmasan unalmas. Toplistám (ami ki fogja csapni a vizet néhány embernél):
    1. Király Viktor
    2. Cserpes Laura
    3. Hien
    4. Lil C
    5. Oláh Ibolya
    6. Depresszió
    ——————
    7. Extensive
    8. Marge
    9. Group ‘n Swing
    10. Szabó Leslie

  • Sanyah

    Cserpes Laurát,Oláh Ibolyát és Marget juttatnám a középdöntőbe.A többi igazán nem győzött meg.

  • rocknish

    Remélem a Depresszió szétszedi a házat, nem akarok csalódni 😀

  • msz

    Lehet, hogy az agyamra ment az elmúlt hónapokban sokat hallgatott progresszív rock, de az után nem nagyon tudom értékelni az idei Dal színvonalát. A mai elődöntőből Marge egész jó, a Depresszió elmegy, a többi viszont egyáltalán nem tetszik. A teljes mezőnyből pedig eléggé kiemelkedik szerintem a New Level Empire dala. Elnézést, hogy rontom a hangulatot a pesszimizmusommal, de ha az ESC mezőnye idén viszonylag erős lesz, akkor nem nagyon néz ki nekünk a döntő. Persze ne legen igazam 🙂

  • Vivi

    Már legalább egy hete nem hallottam a dalokat, de akikre még így is emlékszem és tudom, hogy tetszett, ő Laura és a Group ‘n Swing.

    Aki szerintem tuti továbbjutnak zsűri által, ő Király Viktor és Hien. A Depresszió is tovább fog jutni, sőt, szerintem még a zsűri is fog nekik kedvezni, már csak a rock rajongók miatt, hogy legalább még egy adás erejéig odaültessék őket a képernyőre.

    És azon se lepődnék meg, ha idén Szabó Leslie lenne a tavalyi Palcsó Tomi…

  • Emdogh

    Ha sorrendet kéne felállítanom, az valami ilyesmi lenne:
    Nem mehet tovább a show nélkülük: Király Viktor, Cserpes Laura, Oláh Ibolya, Marge
    Sajnálnám, ha kiesne, azonban a végső győzelemre tényleg nem esélyes: ilyen most nincs
    Nem érdekel, hogyan szerepelnek, csak ne golyózzanak ki egy favoritot: Hien, Extensive, Lil C, Group’n Swing, Depresszió, Szabó Leslie.
    Szóval most csak 4 dalnak szorítok… Talán tényleg ez lesz a leggyengébb elődöntő… 🙁
    De legalább végre elkezdődik a show! 😀

  • Nyee

    Akkor leírom én is a sorrendemet:
    1.Cserpes Laura
    2.Marge
    3.Group’n Swing
    4.Oláh Ibolya
    5.Király Viktor
    6.Extensive
    Igazából tudom,hogy nem ez lesz a vége,szerintem 2 is kiesik ezek közül,de azrét nagyon fogok nekik drukkolni:D

  • Bakancs

    Az én személyes sorrendem:

    1. Group’n Swing
    2. Marge
    3. Cserpes Laura

    4. Hien
    5. Depresszió
    6. Király Viktor

    7. Oláh Ibolya
    8. Szabó Leslie
    9. Extensive
    10. Lil C

    Ettől függetlenül csaknem biztos vagyok benne, hogy a Swing-Laura-Hien-Depresszió-Viktor-Ibolya hatosfogat fog bejutni.
    Ibolya lehet a zsűri favoritja (a la Keresztes Ildikó tavaly + a Wikipédia szerint övé a tízes sorszám, ami ugyancsak árulkodó jel), mellette Király Viktort és talán még a Depressziót képzelem el, hogy futtassák (utóbbiban szintén biztos vagyok, Csiszár valószínűleg említeni fogja a Lordit is, meg majd mindnyájan próbálják kihangsúlyozni, szerintük mennyire fontos a zenei sokszínűség, így ezért tolják előre a rockbandát).
    Annak viszont örülnék, ha Marge bejutna, mert aranyos kis száma van – és kismama! (Igen, én valahogy belső késztetést érzek a kismamák támogatására, így voltam a tavalyi észt versenyző esetében is.)

    • Dalida

      Én is pontosan ugyanezekre tippeltem, mint ma esti továbbjutók! A személyes első három helyezettem is azonos.
      Megjegyzem, hogy végképp nem értem sokak Oláh Ibolya-rajongását! Szerintem ebben a dalban semmi jó nincs, ráadásul rosszul énekel az előadó. Alig érteni a szöveget. Remélem, élőben jobban megy neki!

      • Bakancs

        Ibolya dalának szövege és mondanivalója a fontos, amit én is nagyon kedvelek és támogatok (kérdés, hogy ez Eurovízión mennyire számít), de a dal és a hang számomra is nagyban alulmúlják a szöveget (vagy csak a stúdió verzió volt rossz).

      • Zoli

        Szerintem nagyon jó a hang és a zene is!

  • Estell

    1.Depresszió – Csak a zene
    2.Cserpes Laura – Úgy szállj!
    3.Király Viktor – Running out of time
    4.Szabó Leslie – Hogy segíthetnék?
    5.Group’n Swing – Retikül
    6.Oláh Ibolya – Egy percig sztár
    7.Hien – The way I do
    8.Marge – Morning Light
    9.Extensive – Help me!
    10.Lil C – Break up

  • Bende

    Sorrendem:
    1.Oláh Ibolya
    2.Király Viktor
    3.Cserpes Laura
    4.Depresszió
    5.G’N’S
    6.Hien
    —————-
    7.Marge
    8.Extensive
    9.Szabó Leslie
    10.Lil C.

  • ejudit

    Sziasztok!

    Végre elkezdődött a visszaszámlálás, bár végigolvasva az első adás mezőnyét, kissé elvesztettem azt a nagy-nagy lelkesedésemet 🙁
    Nagyon gyenge produkciókat láthatunk ma, hiba volt így szerkeszteni a műsort, mert sok „civil” néző bizony továbbkapcsol egy másik csatornára… s megint mi lesz a közhangulat!? Hogy nincs az országban egy remek előadó és szerzőpáros, aki méltón képviselhetné kis országunkat.
    És akkor még az élő éneklésről nem is beszéltem…
    Nem tudom hogy ki lenne az a kevésbé rossz 6 előadó akit továbbjutattnék, szinte mindegy is. Most nem tudok kinek szurkolni, ez van.

  • Ariza

    1. Depresszió
    2. Cserpes Laura
    3. Marge
    4. Hien
    5. Group n Swing
    6. Extensive

    7. Király Viktor
    8. Oláh Ibolya
    9. Szabó Leslie
    10. Lil C

  • force

    Az én rangsorom ma estére:
    10. Depresszió
    9. Extensive
    8. Lil C
    7. Szabó Leslie
    6. Oláh Ibolya
    5. Hien
    4. Marge
    3. Cserpes Laura
    2. Group’n Swing
    1. Király Viktor

  • Feri

    Az 1. elődöntő dalainak sorrendje nálam:

    1. Cserpes Laura
    2. Király Viktor
    3. Hien
    4. Szabó Leslie
    5. Marge
    6. Oláh Ibolya
    ___________________

    7. Lil C.
    8. Depresszió
    9. G’N.S.
    10. Extensive

  • KBSCfan

    Őket akarom látni a későbbiekben:
    Laura
    Depresszió
    Marge
    Viktor
    Ibolya
    Hien

  • schanc

    A Group’n’Swing fogja kezdeni a ma estét.

  • Risu

    Ebből a csoportból nálam Cserepes Laura az abszolút nyerő 😀 Jó még az Extensive és Marge 🙂

  • Momo

    Mi ez a Cserpes rajongás? Ez a dala nagyon gyengus, ha ő jutna ki, eltűnne a sok tipikus eurovíziós dal között, legfeljebb a szépségével arathatna, mint Wolf Kati a lábával.(aki nem emlékezne, megválasztották a legszebb lábú versenyzőnek):P
    Azzal egyetértek, hogy ez a leggyengébb elődöntő. Én olyan szemmel nézem a versenyt, hogy melyik dal és előadó tűnne ki az Euróvízión, úgy mint Alex tavaly….csak akkor van esélyünk. Ebben az első elődöntőben csak egy ilyen dalt, előadót látok, Oláh Ibolyát.Ha nem tévedek, az ő előadása lesz a legjobb, laza, egyedi, különleges hanggal, mondanivalóval. Még talán a Depressziót is ebbe a „különleges” kategóriába sorolom, de majd meglátom, hogy mit tudnak élőben. A többiben semmi egyedit, semmi érdekeset nem látok, amivel egy nemzetközi mezőnyben kitűnnének. Király Viktor dala szakmai szempontból a legjobb ebben a mezőnyben, de nem az én stílusom…nem tudom, ha ő menne ki, mennyire tűnne ki a többi hasonló dal közül. Sajnos ebből a mezőnyből több gyenge is tovább fog jutni, míg a 2. és különösen a 3. elődöntőből kiesik egészen jó vagy különleges dal. Ezt jól elbaltázták a műsorkészítők….

    • Zoli

      Wolf Kati a legjobb lábú versenyző volt? :O Érdekes…

    • Dalida

      Én is csak egy olyat látok, amelyik kitűnne az Eurovízión, de nálam ez a Group N’Swing. Majd este meglátjuk, ütős-e a színpadi produkciójuk.

    • Emdogh

      A gondolatmeneted teljesen logikus, azonban szerintem az elődöntőkben még nem a „kitűnés-faktort” kellene figyelni, mert most még túl széles spektrumú a mezőny ahhoz. Egyébként a kitűnés-dolog is elég relatív. Körülbelül úgy változik, minthogy kinek melyik dal a kedvence. Nekem pl. itt a kedvencem Viktor, de Marge-ot látnám kitűnőnek, ha sikerül elég „bájosra” faragni a produkciót… 😀

  • ati0111

    Az én listám: 🙂
    1.Király Viktor
    2.Extensive
    3.Cserpes Laura
    4.Marge
    5.Hien
    6.Lil C

    7.Depresszió
    8.Oláh Ibolya
    9.Group’n’Swing
    10.Szabó Leslie

  • Gabiii

    Szerintem: Group’N’Swig, Oláh Ibolya, Király Viktor, Hien, Cserpes Laura, Depresszió fog továbbjutni. Marge esetleg még továbbjuthat többieknek szerintem nincs esélye.

  • Sztbeni

    Szerintem a Depresszión és a Waterfallon kívül nagyon gyenge a felhozatal. De tudom úgyis, hogy mi lesz: Radics Gigi megy, az egész ország a győzelemben fog reménykedni, aztán amikor lebőg, akkor mindenki sírhat, hogy minket mindenki utál, meg hogy csalás az egész. Ilyen számokkal nem tudom mit várnak sokan.

  • Edd

    az én listám:
    1. Király Viktor
    2. Oláh Ibolya
    3. Hien
    4. Marge
    5. Group ‘n Swing
    6. Extensive
    7. Cserpes Laura
    8. Depresszió
    9. Szabó Leslie
    10. Lil C

    a tippem:
    -zsűri:
    Viktor
    Ibolya
    Laura
    -nézők:
    Hien
    Depresszió
    Group ‘n Swing

  • schanc

    Mával kapcsolatban kicsit off, de kérdezném, hogy Ti mit gondoltok erről:
    http://velvet.hu/blogok/gumicukor/2014/01/25/kallay-saunders_andrast_gyanusitottkent_hallgattak_ki_verekedes_miatt/

    Különösen a kiírás 12. pontjának tükrében:
    12. Azon előadók, akik ellen érvényes büntetőeljárás folyik, vagy közbotrányt okozó viselkedésük bizonyított, automatikusan kizárhatóak a pályázók közül.

  • Dalida

    A Retikül jó produkció volt a színpadon is. Viszont Laura énekesi képességeit sajnos meghaladta ez a dal.