Szerző: Klész Imre
Nos nincs mese, A Dal igaz hogy kicsi, de hatékonynak mutatkozik és tetszetős is. Hatékony mert kétszer már döntőbe jutottunk és tetszetős, mert nem egy sufniban titokban megrendezett showműsor látszatát kelti. Jaj a hatékonyságról majd elfelejtettem, hogy idén a zenei és informatikai szakértők is jól teljesítettek: minden képernyőre kerülő dalt szépen átvilágítottak, a Soundcloud és a YouTube ezúttal nem tudott lebuktatni senkit sem.
Nyafoghatnék a nagyszínpadért, azaz hogy régen megérdemelné a verseny azt, hogy legalább egy színházteremben, nagyobb közönség előtt legyen megrendezve. Mennyivel izgalmasabb ismert és kevésbé ismert előadókat látni egymás után egy nagy színpadon olyan dalokkal, amik kvázi most debütálnak és megpróbálják ezeket eladni a nézőknek? De örüljünk hogy ismét egy hónapig lesz miről beszélnünk, lesz miért izgulnunk, utána lesz min gyűlölködnünk! Mert valamiért mégis fontosnak érezzük hogy a lehető legjobb dalt vigyük Koppenhágába.
És most szemezgessünk újra a legnépszerűbb vitatémákból, ha már sokan úgy hiszik, hogy dalt viszünk a nemzetközi versenyre. A dalt visszük ki, a produkciót vagy a delegációt? Miért gondoljuk az Eurovízióról azt hogy a dalok versenye, amikor nem adottak ehhez a feltételek? Ja igen, mert az angol neve dalverseny. Egy jó dalversenyt szerintem úgy lehetne megrendezni, hogy egy előadó énekelné el az összes dalt ugyanazzal a zenekarral a háttérben, és mindezt egy rádióműsorban. És abból lenne a botrány a verseny végén, hogy az énekes szándékosan énekelte hamisan a 20. dalt, a szomszéd meg szándékosan kezdte el melegíteni a lefagyasztott töltött káposztát a 13-as dalnál, ami egyben a rádióadás vételét is zavarja. Még a sorszáma sem volt szerencsés.
Elegendő-e a jó dal, vagy tele kell tömni a színpadot minden széppel és jóval? Tudnak-e uralkodni a produkciót kitaláló emberkék az „eurovíziós túlkapáson”? Túl tudnak-e lendülni a versenyzők a falu-, és plázanapokon szerzett tapasztalatokon? Meg akarnak-e dolgozni a fellépők azért, hogy az ő színpadra lépésük legyen a legemlékezetesebb? Szerintem ezen kérdések feltevésekor jön rá az ember, hogy nem is olyan egyszerű az Eurovízió. A magyar válogató is olyan, klasszikus értelemben vett fesztivál, ahol tétje van a szereplésnek, versenyhelyzet van, és nem feltétlenül van az előadó körbe véve a saját „híveivel”, hiszen itt nem egy előadói koncertről van szó hanem arról, hogy valaki a lehető legjobb módon győzze meg a heterogén közönséget arról, hogy élvezetes az amit lát és hall, így biztos a külföldieket is megfogja majd. Az eurovíziós túlkapásnak azt lehet nevezni, amikor a fellépőt és csapatát elkapja a görcsös vágyódás a győzelemre, emiatt egy csomó értelmetlen dologgal töltik meg a színpadot, ami később visszatetszést okoz. Gondoljunk csak bele Wolf Kati első itthoni, sajtónyilvános próbájára, ami a videóklipből ismert ásványvizes-flakonos-mikrofonos-éneklős rész volt nagyjából. Jött a túlkapás és nehezen értelmezhető jelentéstöltetű produkciót kaptunk szentjánosbogár színű fellépőruhákkal. Mákunkra a dal iszonyat jó volt!
A siker záloga-e az angol nyelv használata? Fontos-e, hogy megértse a közönség a dal mondanivalóját? Pró és kontra számos példát fel lehetne sorolni. Ne legyünk naivak, a dalszöveg akármennyire is jó, nem biztos hogy pontosan meg fogja érteni az európai nézők többsége (Oké, Tunézia is EBU tag, maradjunk az egyszerűség kedvéért az európai megnevezésnél). Első hallásra nem biztos hogy egy átlagnéző le tudja fordítani az angol szöveget anyanyelvére, esetleg néhány panelt be tud azonosítani belőle és ez jó érzést kelthet. Szerintem az Eurovízió varázsa a különböző nyelvek dallamosságában rejlik. Az angol egy ilyen környezetben unalmas. De a győztes dalok nyelvéről szóló statisztika az angolt hozza ki leggyakoribb nyelvnek. Oké, legyen angol, mert ekkor van csak esély a győzelemre? A második vagy tizedik helyezés nem ér semmit?
Nos, ennyi gondolatébresztés után lássuk a korábbi Dal műsorokban megtalált gyenge pontokat. Tényleg színészek ripacskodásával és az Eurovízióhoz áttételesen köthető dalokkal, full playback-kel kell tarkítani a műsort? A zsűrinek az elődöntők során ismét komolytalanul, a középdöntőkben már komolyabban kell pontozni az előadókat? Kell-e engedni, hogy a versenyzők belenyúljanak a produkciókba és magába a dalba is a verseny során? Talán nem mindenki gondolja úgy, hogy nem a válasz ezekre a kérdésekre. Szerintem ezek is nagyjából eurovíziós túlkapások. Van egy olyan műsor, ahol élőben énekelnek az előadók, olyan új dalokat énekelnek, melyeket a zeneszerzők a legjobb tudásuk szerint komponálták meg, és még szavazni is lehet. Erre jönnek a színészek, akik feléneklik az egészet a stúdióban, és letátogják a színpadon ugrabugrálva, mosolyogva. Szerintem két jó koncepció létezhet ezekben a szavazási szünetekben. Vagy régi, eurovízióhoz köthető dalokat énekeltessünk el ismert előadókkal – akár külföldiekkel is. Ha egyvelegszerűen sok eurovíziós dalt énekelnek el ismert előadók, az is igazi fesztiválhangulatot tudna kelteni és nagyobb érdeklődéssel ülne mindenki a tévé előtt. Sőt, akkor a hazai közönség előtt kevésbé ismert, de külföldön nagy slágerré váló dalokkal is meg lehetne ismertetni a nézőket. A másik módszerem az lenne, hogy ha új dalokról van szó a műsorban, akkor szóljon az egész az új dalokról. Adjunk lehetőséget olyan ismert előadóknak, akik úgy gondolkodnak jelenleg, hogy nem akarnak Eurovízión indulni, mert egy lebőgés ketté törné a karrierjüket. Most tét nélkül, szavazás nélkül, de élőben énekelve, esetleg bővített tánckarral kiegészülve bemutathatnák valamelyik új dalukat. Szerintem ez is nagyon izgalmas lenne. Nemhiába maradt idén is tévéstúdióban A Dal, a rezsit kordában kell tartani (hahaha, Soltész Rezsi az 1981-es táncdalfesztiválon szerepelt, Korda György nélkül pedig nem is volt Táncdalfesztivál 40-50 éve) de ha ez az ára annak, hogy egy színvonalas műsort láthassunk a tévében, ám legyen, amíg egy nagy cég nem áll az egész mögé.
Remélem senki nem sértődött meg a fenti sorok olvasása során, hiszen én is és mindenki a legjobbat szeretné a versenyzőknek, és mindenki büszke akar lenni a kiválasztottunkra. Azt is remélem, hogy ez a sok kérdés másokban is felmerült, és találtak rá olyan választ, melyek mentén szépen fel tudnak építeni egy produkciót. Üzenem a versenyzőknek, hogy legyenek kellően teátrálisak a színpadon, persze ami a dalhoz illik. Használják ki a színpad minden előnyét (a 21. században vagyunk elvégre), és legyen a produkciónak egy jó alapötlete, legyen valami váratlan húzás, egy apró de szokatlan dolog a színpadon. Ne éljék meg kudarcként a fellépés utáni negatív kritikákat, hiszen annyi előnye mégis van a szereplésüknek, hogy a nézők érdeklődnek. És azért sokan kedvelték azt amit láttak, de a negatív kritikák mindig fájóbbak és hangosabbbak. És ne akarjanak nyerni mindenáron, ezt majd a zsűri és a közönség fogja úgyis elintézni!
Olvasatlannak jelölve
Elegendő-e a jó dal, vagy tele kell tömni a színpadot minden széppel és jóval? Nem, nem elég a jó dal, jól is kell előadni. Akkor viszont nem kell teletömni a színpadot. A legjobb példa erre talán Chiara két dobogós dala. Ő aztán nem tömte tele a színpadot semmivel – úgyis elég sokat elfoglalt belőle – csak jó dalokat énekelt jól, sikeres lett.
A siker záloga-e az angol nyelv használata? Fontos-e, hogy megértse a közönség a dal mondanivalóját? Nem, egyáltalán nem fontos az angol nyelv és a mondanivaló megértése. Példa: Urban Symphony. Észtül énekelték, az észteken kívül szerintem a kutya sem értette, hogy miről szól, mégis az egyik legkedveltebb Eurovíziós dal a mai napig, nem nagyon tudok olyan rajongót említeni innen a fórumról sem, aki kifejezetten ellenezte volna, és szép eredményt ér el a versenyen is.
Kell-e engedni, hogy a versenyzők belenyúljanak a produkciókba és magába a dalba is a verseny során? Igen, kell, hogy legyen lehetőség a menet közbeni finomításokra, a tapasztalatok fényében a lehető legtökéletesebbre csiszolni a dalt és a produkciót, tökéletes úgysem lesz sohasem.
Igen, fontos az előadó is, nemcsak a dal. Szerintem tavaly ötösre vizsgázott a néző azzal, hogy ByeAlexet küldte az Eurovízióra, mert ő volt az egyedüli, akinek nemcsak szerethető, fülbemászó dala volt, hanem az előadó és gitárosa, sőt háttérénekese is különleges volt, érdekes, mástól nagyon különböző. Csak ezzel végezhettünk tavaly 10. helyen, meggyőződésem. Ezért nézem az idei felhozatalt is ilyen szemmel. Olyat kell küldenünk, ami első hallásra megfog, különleges, érdekes, lehetőleg pozitív érzéseket kelt az emberekben. A sablonos, klisékkel dolgozó dalokat el lehet felejteni. Zenekart sem érdemes küldeni, a C.Disco jó példa volt arra, hogy jó számmal sem lehet zenekarnak labdába rúgni. Szóval én várom az élő produkciókat, s figyelem, hogy ki képes a dalát őszintén, különlegesen, természetesen, lazán előadni. Ha nagyon akar valaki, akkor izzadságszaga lesz…s azt senki nem fogja szeretni.