Tudósító: Klész Imre
Forrás: old.eschungary.hu – MTVA
Start: 2012.02.04. 20:15
Internet: m1 élő Duna World élő
Ma este Magyarország újabb 10 dalt fog bemutatni a közönségnek, ahol ismét 4 dal fog bejutni az egy héttel későbbi döntőbe. Ma este egy versenyző ismét a nézők támogatására fog számítani.
A mai forduló résztvevői:
Anti Fitness Club – Lesz, ami lesz
Gyurcsik Tibi – Mozi szélesvásznon
Fábián Juli & Zoohacker – Like A Child
Kiss Gina – Chasing Dreams
Monsoon – Dance
Puskás Péter – Csillagok
Sophistic – Yeah OK!
Tolvai Renáta – Élek a szemeidben
The Kiraly’s – Untried
Veres Mónika – This Love
A műsorban ma este is lesznek vendégprodukciók. Az egyik meghívott vendég Rúzsa Magdolna lesz, aki a 2007-es Eurovízió magyar verenydalát fogja elénekelni. A másik a Belmondo zenekar lesz, aki az 1979-es Eurovízió német (NSZK) versenydalának feldolgozását fogja előadni. A Dschingis Khan című dal Magyarországon is népszerű volt annak idején, ráadásul a fellépő együttes tagja volt Mándoki László és Késmárky Marika is, így ők voltak az első magyar emberek, akik felléphettek az Eurovízió színpadán.
A múlt héten előforduló hanghibák nem fognak előfordulni a szervezők szerint. Az alapdíjas sms-ekkel előforduló problémákkal kapcsolatban nem küld visszajelzést a szolgáltató. Ha mégis valakinek kétsége merülne fel a szavazat megérkezésével kapcsolatban, az hívja a (1)371-4820-as telefonszámot. A múlt heti fordulóban több mint 30000 szavazat érkezett fél óra alatt, nemcsak Norvégiából, Észtországból vagy Görögországból, de Jordániából, Szíriából, Líbiából, sőt, Kuvaitból és Ausztráliából is.
Aki lemaradna az m1 és a Duna World élő adásáról, az megnézheti az ismétlést vasárnap az m2-n 16:00-kor! Fontos, hogy csak a szombat esti élő adások alatt, a zsűri szavazásának végeredménye után lehet szavazni, a vasárnapi ismétlésben nem. A jövő heti nagy döntőt az eurovision.tv is közvetíti.
Nem bírtam ki hogy ne nézzek bele Királyék próbájába 🙂 Elég fura kicsit olyan instrumental verziót csináltak a dalbol nekem igazábol tetszik a díszlet meg tényleg nem olyan fontos hiszen az Bakuban ugyis más lesz itt arra én megpróbálok a legkevésbé figyelni. Bakuban meg pont tőlük azért elvárnék egy hatalmas show-t 🙂
Szerintem:Kiralys
Fábián Juli
Egy lassú (Puskás P. vagy Gina)
Közönség Tolvai Reni (talán) vagy Gyurcsik
Akusztikus verziót akartam írni:) Remélem jó lesz a hangosítás drukkolok MTV!!!!
Hát ajánlom, hogy továbbvigye a zsűri Királyékat! Az egy igazi jó kis pörgős, mai zene! Arra Bakuban az emberek biztos táncra kelnének! 😉 Ilyen kell oda, nem altató!
Én Gyurcsik Tibi és Tolvai Reni továbbjutásában mindenképpen bízok ma este, a másik két bejutó helyre Kiss Ginát és talán a Monsoont várom, bár utóbbi kettő nem annyira nagy kedvenc, így az első kettőn túl az, hogy kinek szurkolok még a tovébbjutásban, majd az alapján dől el, mit alakítanak élőben.
Remélem, Tibi és Reni mindenképpen jük lesznek, és tisztán énekelnek, mert ez számomra egy ilyen műsorban a legfontosabb, bármennyire is megkedveltem előzőleg a dalt.
A Királyék díszletét szerintem nagyon elrontották. Tőlük valami stílust vártam volna őszintén szólva 🙁
Kajakra már nem tudtok mibe belekötni, hogy már átmentünk a „díszlet” elemzésébe? A Ledfalon mik mennek? Szíves Kártyák! Gondolom ezt tették át a háttérénekes(ek)re. Lüktet az egész, egyben van minden! A színek tökéletesek… Mindhárom hangja megnyugtatott, nem lesz velük probléma élőben! 🙂
15 perc és kezdődik, Mindenkinek jó szórakozást hozzá! 🙂
Díszlet a legkevesebb! Majd Bakuban más lesz! Am sztem nem annyira rossz! Most a dal meg az énekhang számít, nem a díszlet! Tőlem kismalacok is rohangálhatnak a háttérben hha qrva jól énekelnek!
Királyék tutira bejutnak a döntőbe, a többi mai produkcióhoz képest egyértelműen ők a legjobbak, vagy inkább fogalmazzunk úgy a legjobban illők az Eurovízióba. Fábián Juliékat nem értem, miért nyomják ennyien, szerintem a dal unalmas és a legkevésbé sem Eurovízió-kompatibilis. Tavaly ha jól emlékszem a belgák próbálkoztak hasonló stílusú dallal(bár hozzátenném, szerintem sokkal jobbal, mint a Like A Child) és az elődöntőn még a fasorban sem voltak. Sajnos az ilyen produkció nem üt.
Én még esetleg a Monsoont várom, hogy továbbjusson.
Tolvai Reni száma engem sem győzött meg, de a legrosszabb benne az énekes, nem tudom miért de rettentő unszimpatikus az a csaj, a hangja sem valami kiemelkedő.
A Monsoon már csak a közönségben bízhat 🙁
Nekem a Monsoon dala tetszett.
Jajj, nem gondoltam volna, hogy ennyire fog tetszeni Puskás Peti, de nagyon nagyon 🙂
Nekem is nagyon tetszik Peti dala és úgy néz ki, hogy a zsűrinek is 🙂
Azonban ha összevetjük a múlt heti pontokkal, akkor nem lesz elég az automatikus továbbjutáshoz, és szerintem a közönség nem rá fog szavazni 🙂
Jajj, nem :), hanem 🙁
Én is épp most néztem ezt, hogy múlt héten 37-38-39 pontokkal jutottak tovább a zsűri által és még Tóth Gabinak is több pontot adtak.
Max. abban bízhatunk, hogy most nem fogják annyira szórni a magas pontokat és akkor hátha 😀
Hát…Puskás Peti dala tetszik, csak a hang nem.
A Sophistic-es barna lány mikrofonja becsődölt.
nem hittem, hogy az mult heti benazas utan meg egyszer ilyet betilzhetnek, de tevedtem…ez egy vicc…(lehet nem kellet volna kirugdosni a hozzaerto embereket)
De legalább a harmadik produkcióig elmaradtak a hibák…múlt héthez képest ez is méretes haladás 🙂
hogy klasszikust idézzek, apa, kezdődik….. 😀
hát igen
nekem a sophistic még mindig nem tetszik
nekem tetszett, de várható volt, hogy nagyon le lesznek pontozva, pedig nem volt ez annyira rossz.
Fábián Juliék borzalmasak.
Ezek a zsűrinek nyaliztak, hogy ilyen magas pontot adnak erre a semmire?
Dani, attól, hogy Neked nem feltétlenül jön be, ez egy fantasztikus dal a maga műfajában 🙂
Hát nekem nem is tetszik. Juli hangja véleményem szerint borzalmas. Amúgy hajrá Kiss Gina!!!
A tetszés és ízlés az egyén dolga, nekem például Kiss Gina egyáltalán nem tetszett.
eddig nalam a Fabian Juliek a favoritok.
remelem a kiraly apuka nem vasarolta be a fattyait a dontobe.(bar erosen ketlem)
Remélem, nem jutnak be.
Milyen kedvesen fogalmazol….
sry, de hihetetlenul antipatikus az egesz pereputy…
Ginát jól lehúzzák, pedig szerintem az egyik legjobb volt a 20-ból 🙁
pontosan…csak bejusson a döntőbe
Szerintem már csak a közönség által tudna 🙁
Vagy nagyon rosszul kellene szerepelnie a többieknek…
Mint ahogy fentebb is írtam, nekem személy szerint nem tetszik, de szerintem is alacsony pontokat kapott, simán mehettek volna 30 fölé :S
Lehet ő az eheti Dancs Annamari, őt is jobban lehúzták mint ahogy kellett volna. Függetlenül attól hogy egyébként nekem se jött be az ő dala egyáltalán.
csak ne érvényesüljön a „tinilányok szavaznak”-elv
úgy néz ki arra nem nagyon lesz szükség, a zsűri valamiért nagyon szerette ezt a dalt.
(azt azért nem hittem volna, hogy Petinél jobbra értékelik, de ez már az én bajom 🙂 )
neeeeeeee…
Hát nekem ez nem tetszett, túl sablonosnak tűnt.
Nagyon AFC-ellenes voltam, és nagyon nem is szeretem őket, de ez az előadás most nagyon ütős volt, és egyet kell értsek a zsűrivel (amit még délelőtt sem gondoltam volna magamról).
Veres Mónika dala elég jó.
Nika hogy meghízott és eltorzult… Szegény…
Vagy terhes???
Úgy néz ki ezen a héten nagyon ellenem van a zsűri, ha Lindáékat nem juttatják a döntőbe, nem tudom mit csinálok 😀
Annyira nem volt jó ez a dal, ahogy a zsűri pontozza. Az előző években sok ilyen dalt lehetett hallani, de nem nagyon értek el jó helyezéseket.
ezaz…Puskás Peti lekerült a 3-ból. Már csak az AFC-t kell ledobni onnan.
Sajnos Peti már csak a közönségben bízhat, és szerintem akkor neki ez volt a végállomás 🙁
Nika szépen énekelt, de nekem ez a dal érthetetlenül kapott ilyen magas pontot :S
Majd Tibi és a zsűri elintézi, hogy az AFC lekerüljön onnan.