[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=uG9qG1UtBCY [/youtube]Tudósító: Klész Imre
Forrás: különböző források
A magyar csapat ma kora délután megismerkedett a színpaddal és elpróbálták néhányszor a magyar versenydalt. Az első szembetűnő reakció, hogy az oddschecker.com-on most az 5. helyen szerepel Magyarország. Lássuk a szaklapokat!
escdaily.com
Kati a színpad közepén kezd, két háttérvokálosa mikrofonállvány mögött áll. Kék ruhája szépen mutat a fényekben, de nem kedvez a lábainak. Hangilag jó, néhol bizonytalan, de biztosan tartalékolja a hangját a későbbiekre. Néhány táncos is kapcsolódik a színpadképhez és a dal vége felé az egész formáció egy vonalba áll.
esckaz.com
Magyarország… mi az ítélet?
Nos, Magyarország túl van első próbáján, és a reakciók valahogy.. vegyesek… ennyit lehet mondani. Kati első próbájából hiányzik a varázs, de harmadik nekifutásra megtalálta a hangját. Vizuális szempontból más a helyzet. Katit 5 háttértáncos veszi körül (három férfi és két nő), némelyikük szaltózik, és világító ruhákat viselnek. Ezzel ellentétben Katinak minimális a koreográfiája (kivéve azt a néhány karmozdulatot).
esctoday.com
Wolf Kati a magyar énekes idén. Fényes és rövid ruhában látjuk ma, oldalán néhány lógó tartozékkal. A két háttérvokálos jobb oldalon áll. Valamilyen oknál fogva sokan kételkednek Kati élőben éneklésével kapcsolatban, de ma legalább nem hallottunk semmi komolyabb problémát a kijelzőket figyelve. Talán az izgalom okozta a bizonytalanságot, ez előfordult már sok fellépővel a színpadon. A dal közepe felé három férfi táncos csatlakozik a produkcióhoz, fehér szerelésben és kalapban. Neonfények vannak a táncosokon és a színpadot is neon keresztek világítják meg. A koreográfiában a változó mennyiségű statikus és dinamikus elemek váltakozása adja meg a dal hangulatát.
oikotimes.com
5 háttértáncossal és énekessel készülődik kati az első elődöntőre. Nincs megcsinálva a haja és a sminkje, ami furcsának hat, ettől már csak a ruháik rosszabbak. Őszintén remélem hogy lecseréli a ruháját valami másra. A színpadi produkció első benyomásra egyáltalán nem tetszik. Túl statikus, főleg a kórus érkezésekor. Az eurofanok imádják ezt a dalt, de biztos vagyok benne, hogy most sokan csalódottak. Attól tartok, hogy ezzel könnyen a döntőn kívülre fognak esni. A táncosok kalapokat viselnek, amikbe világító fények vannak beépítve. Teljesen rossz bemutató, és Kati bebizonyította azt, amit mi a legelejétől mondunk: nem tud élőben énekelni!
3minutes.me
Sok rajongó kedvence ez a versenydal. A magas szőke Kati Magyarországról. Egy igazi Eurodisco himnusz. De vannak olyanok is, akik az előzetes elvárások ellenére nem lettek döntősök (emlékszünk még Kate Ryan-re?). Kati ezek ellenére szépen énekel, továbbra is szeretjük, bár rossz volt ma a haja. Legalább megérdemelne egy döntőbe jutást. Kati kék minidresszt visel, ami kiemeli a lábait. A háttérfények, a háttérvokálosok és kati maga a dal közepére töltik ki a színpadot. Azután még három táncos kapcsolódik a produkcióhoz. Egy klasszikus bemutatót láttunk, de hatásosat is egyben.
Összefoglaló
Nos úgy tűnik, vegyesek az érzések. Általában véve Katiről jó véleményeket hallhatunk, de valahogy hadilábon állunk a fellépőruhákkal mostanában. Túlzásnak tűnnek a világító részek a ruhákba építve és ismét szaltóval operálunk a koreográfiában. Változtatni kell. Bár az is igaz, hogy a kamerák annyira röpködnek, hogy a háttértáncosok szinte sosem tudnak érvényesülni. Katinak van kisugárzása, a sok közeli kép sokat lendíthet a dolgon.
Amúgy kezdem megkedvelni az ESCDaily-s közvetítőket 🙂
Egy kicsit nagyképűek (a csaj -a „tehén”- amerikai, szóval „érthető”), de igen jól látják a dolgokat 🙂
http://www.youtube.com/watch?v=AYi5SzmU7IY&feature=youtu.be&a Na ezen a vidin eléggé jól szól a vokálunk 😀 Megvannak azok a hangok, csak a hangosítás hiányzik hozzá szerintem 🙂
Jó a hang és mégsem használják ki!
A led lámpa nagyom bovli, legalább nem himbálózna a nyakukba, mint egy telefontartó. nem lehetett volna a ruhához varrni, vagy egyszerűen nem viselni?
Moldova: Oh, de csípem őket! Csúcs ez a tölcsér a fejükön, meg a háttérben! xD
http://www.youtube.com/watch?v=FFDU-7BI5d0&feature=channel_video_title
Svédország: uhhh…
http://www.youtube.com/watch?v=Qcp9aqe6uKA&feature=channel_video_title
Úristn!!!! Asszem nem kell félnünk tőlük.
Ez miez?????????? Most nagyot csalódtam bennük 🙁
Eric beteg, van kilenc napja, hogy felépüljön 🙂
Nem is Eric volt a baj inkább, hanem a vokalistái… Ez borzasztó volt! Nagyon!
Mi is „azok voltunk”, szóval ugyanezt mondhatjuk, mint korábban a magyarokra: első próba.
Amúgy az ötödik próba már igen jól sikerült, szóval majd azt érdemes meghallgatni 🙂
Ha jó is lesz, akkor se felejtsük el, hogy nagyon megosztó ez a dal, arányaiban 55-60%-nak nem tetszik, mert a legtöbb videón ezt mutatják az értékelések.
Hát már bocs, de azért ennyire pocsékok nem voltunk…
A zene felét nem is énekelte el.
És a „popular” szót miért nem ő énekli? Ez kb olyan mint a filmeknél amikor jönne az izgi rész reklám jön,és egy 3 perces dalban ennyi reklámot…
Szerintem ő fogja énekelni.
Csak ez lehet, hogy a hangpróba volt.
Vagy tényleg a betegsége az oka.
Kíváncsi leszek ezt hogyan értékelik majd, ha ezt dicsérni fogják, akkor egyértelműen részrehajlóak…
Az ESCDaily live-on egyenesen utálták (bár nekik elég furcsa az ízlésük 🙂 ), de a fogadóirodáknál is rosszabbodott a svédek helyzete…
Vagyis helyesbítve KIVÁGJÁK a legjobb részt!!!
Ha dettó ugyanúgy adja elő, mint legelőször, akkor kicsit unalmas lesz, bár az is igaz, hogy nem mindenki nézte meg az interneten…csak 2,5 millió ember…nekem hiányérzetem lenne ha még a ruhák is full ugyanazok lennének…
Aki esetleg epilepsziás és a villódzó fényektől rosszul lesz, akkor a svédekét ne nézze meg, mert a dal elején annyira villódzik a háttér, hogy még én is beleszédültem…:)
Nah gyerekek a svédek még nagyobb csalódás lesz :-), a vokalisták vmi borzasztó rosszak és Eric sem az igazi.Az ukrán produkcióról meg annyit,hogy a háttérre fognak teljesen figyelni a nézők és nem a produkcióra.Hajrá Kati!!!
Az Oikotimes a svédeket is lehordja. Olyan furcsa amúgy, hogy mindenhol ugyanazokat kritizálják és emelik ki „véletlenül”…
http://www.oddschecker.com/specials/tv/eurovision/winner
A svédek rossz próbája után kezdenek visszatérni a belénk vetett „bizalmak” 😀
Bocs, de nem értem ezeket a számokat. Akkor most Hány ponttal vezet előttünk Azerbajdzsán?
Az oddsok átlaga Azerbajdzsánnak 9,7; Magyarországnak 9,9. Tehát nem sokkal van előttünk.
Ez azt jelenti, hogy holnapra-holnaputánra visszatérünk a régi kerékvágásba. Aztán jön a második próba, hogy ismét lecsússzunk… -.-„
Na, még a Blue ének-teljesítményére vagyok igazán kíváncsi… Vajon Lee ki tudja-e magából erőszakolni azokat a macskavonyításokat? Szerintem ők is csúszni fognak majd a próba után.
Nem akarok gonosz lenni, de remélem 😀
A francia fiú viszont élőben is tudja hozni a formáját, szóval lehet, hogy ő megmarad a vezető poszton.
Mármint azt remélem, hogy csúsznak 🙂
A franciát én is stabilnak érzem, de abban nincsenek is ilyen magas hangok… xD Észtország is szerintem marad helyben.
Az észtekben én nem vagyok biztos. Getter nem valami jó élőben, és a nemzeti döntőjén a háttérénekesek is elég gyengék voltak.
De őt biztosan felülértékelik.
Bárcsak a francia gyerek elbénázná….. 🙂
Nem biztos, hogy el kell bénáznia… A 11-es rajtszám nem valami előnyös, szerintem. De a britek 14-ese sem.
A magyaroknak nem szabad 20 alá kerülniük! 😀
Esélyes, hogy nem megy neki majd, nem egy videót láttam, ahol küszködött vele…
Amúgy kötelező volt mindenkinek szinte ledet használni? Baromi sok előadónál láttam, a svédnél is mintha a kabátján lenne belül…nem tudom hogyan jutott eszébe ennyi embernek ez a led dolog…
Én eleve nem értem, miért erőltetik még magukra is, amikor akkora ba*ott nagy LED fal van így is mögöttük! Ez giccsparádé már tényleg!
Hát ebben az évben ez a „divat”…
Szerintem nagyon nyolcvanas évekbeli diszkógiccs, de most ezt kapták fel, úgy tűnik…
Ebben a videoban Kati elmondja hogy NEM lesz semmilyen valtoztatas semmin, csak a cipojet csereli ki…
http://www.youtube.com/watch?v=HEC4GnWperk
Nagyszerű, éljen a rugalmasság…
Az, ja. Az oroszok Belgrádban bezzeg ki tudták dobni a létrát a színpad közepéről és nem vesztettek rajta, az biztos 😀
Hát ez a gááááz! Miért nem „szól be” egy kicsit, hogy a koreográfia és a led fény is borzalom!!
valaki juttassa már el ezt az infót!!!!!!!!!!!!!!!!!
Lehet nem figyelte, és más lehet ott lenni és ezer dolog felé figyelni, mint nekünk kiszúrni, hogy mi rossz és mi nem…Ez van sajnos, reméljük azért a műsorban jobban mutatnak ezek, amiket hibának láttunk. Ha mára vokál jobb lesz, már az is sokat számít.
Akkor szuper lesz minden… Hurrá…
Aha, csodálatos. Akkor éljen az álprofizmus. Szerintem úgy vannak vele, ha már költöttek a LED fényekre, akkor rohadt élet, hogy felhasználják. Valamire csak jó lesz alapon. Nem hiszem el…
Igen, ezt gondolom én is. LED-ruha, amit egy naggggggggyon híres, Dolce-Gabbanás ruhatervező készített: akkor KÖTELEZŐ felhasználni, ha törik, ha szakad! Kit érdekel, ha ez senki másnak nem tetszik? Hát Dolce-Gabbana!
Biztosan rengeteg pénzbe került… De Istenem, ha Magyarország jó eredményt ér el, az nem hoz vissza több pénzt?
Én nem akarok megsérteni senki, tényleg, de ez már akkor tényleg véramatőrizmus. Egyébként én tényleg azt hittem, hogy olyan módon lesz beépítve a LED a kórus ruháiba, mint Safura-nál. Mennyivel jobban nézne már ki… De ez így, kolbász/telefontartó, meg LED gallér a lányokon, fiúkon meg LED kalap meg öv… Ne már, ez annyira ciki. MIÉRT NEM LEHETETT EGYFORMA MINDENKINEK, ha már muszáj erőltetni? Nem igaz, hogy erre nem gondoltak előre? Áhh…
Nekem már eleve a LED-del bajom van. Nekem túl diszkóstílus – igaz, ez illik magához a számhoz. De nekem nem azzal van bajom, hogy ők mit csinálnak. Nekem gyakran nem tetszik az, ami a nagyközönségnek igen.
Nekem azzal van bajom, hogy a magyarok túl makacsok ahhoz, hogy változtassanak a közvélemény nyomására…
Bakancs, ők nem makacsok, hanem szakemberek, akik le*arják a közönség véleményét.
Azaz makacsok 😀
Csak ezzel szurják el az egészet! Jobb lenne, ha csak sima ruha lenne a vokálosokon, mert így a látvány rájuk tükröződik, és kati a háttérbe szorul!
Ezt mi mondhatjuk itt egymásnak, mikor mindannyian ugyanazt gondoljuk 🙂
A következőt csíptem el a Petőfin múlt éjjel:
Wolf Kati – Szerelem, miért múlsz (Deutsch Gábor Refix)
Kati egyik rajongója 😀 http://www.youtube.com/watch?v=Ud-2gDvCqS8
Nem tudom, ezt linkeltétek-e már:
http://www.youtube.com/watch?v=QMA1rlgkA9c
Ő mindenki rajongója…Kati csak egy hajszállal jobb nála XD 😀 Egyébként kell ilyen is, ez is a dal népszerűségét mutatja.
Ezt bindzso videójára akartam küldeni.
Egyébként volt már róla szó, igen.
Az elso percnel a vokal itt nagyon jol szol.. Nem ertem miert nem lehet igy beallitani azokat a mikrofonfokat?
http://www.youtube.com/watch?v=AYi5SzmU7IY
Itt tényleg jó nincsenek elnyomva a fiúk…
Hát igen, így tökéletes lenne. Látszik, hogy megvan ez, innen tényleg csak a mikrofonon múlik a dolog szerintem.
Ez a ciprusi nagyon jóó:
http://www.youtube.com/watch?v=K9FhTMZTNGU&feature=player_embedded
sőt! az eddigi legjobb! 😀
aaazta mindenét! Kajak libabőrös lettem! Nagyon durván jó!
Huuhhh… 🙂
Nagyon nagyon gáz lesz a 2. elődöntő jó hogy nem ott vagyunk…nagcs csillaghullás lesz ott az biztos ezek után (Ukrajna és Cyprus döntős lesz szerintem)
ouch, nekem ezt nem tetszik… 🙁
Most már muszáj beleszólnom a fikázásba, ha utáltok ezért, ha nem 🙂
1. Nem vagytok szakemberek, szerintem így elég erős leamatőrözni másokat
2. Ti nem láttátok, hogy néz ki, hogy hallatszik az egész tévében
3. Bízzunk már pl Indiánban annyira, hogy tudja, mi a jó, szerintem ő már sokszor bizonyított a szakmában
kerestem a tetszik gombot! xD azt hittem facebookon vagyok… pedig úúúgy nyomtam volna neked egy felfelé mutató hüvelykujjat! xD
Maximálisan egyetértek 🙂
Jogos, hogy nem kell leszólni a szakembereket, de ez nem zárja ki azt, hogy egy kívülállónak is, mint nézőnek lehet olyan ötlete, amire talán a szakember nem is gondol. Csak arra gondolok itt, hogy sosem árt, ha meghallgatják mások véleményét és egyáltalán nem ciki, ha netán belátják, hogy van jobb és használják is.
A Svédek próbájáról készült Eurovision Tv-s videónál bőven több a dislike mint a like 😀
Ez még változhat, de az biztos, hogy még többen vannak akik nem szeretik a dalt, mint korábban.
Remélem holnapra megelőzzük Azerbajdzsánt! Lehetséges ez?
Szerintem maximum pénteken, ha a második próba jobban sikerül, akkor talán.
Ezt a hátteret nézzétek meg!!!!!!!!!!!! Észtország: http://www.youtube.com/watch?v=X7Crd7dPGWE
NEm tudja valaki, hogy az oddscheckeren hogy lehet kilogikázni a rangsort???
(egyszerű módon)
Előre is köszi!:D
Oké, oké.. de ez a ruha tényleg borzalmas.. megint aquamarine. Talán ismét Náray kreálmány? :S /lehet ez már volt téma, még csak most tudok igazán utána nézni az idei ESC-nek 🙁 /
Kati az elődöntőn túl van,kiemelkedő volt a produkciója a többi közül! Most szurkoljunk tiszta szívvel szombaton is! Gratulálok!