Naptár

2011. május
h K s c p s v
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Jövőre is lesz magyar induló az Eurovíziós Dalfesztiválon

Tudósító: Klész Imre
Forrás: quart.hu

Rákay Philip, az MTV intendánsa, programigazgató a Quart kérdésre elmondta, hogy „a Magyar Televízió a korábbi években több kiválasztási módszert kipróbált, az idén – elsősorban anyagi okokból – úgy döntöttünk, belső válogatás után jelöljük ki a magyar indulót. Ez természetesen nagyobb felelősséget rótt ránk, de a döntésünkért teljes mértékben és örömmel vállaljuk a felelősséget, bátran állíthatom: ma sem döntenénk másképp.” Ezt az igazolta, hogy „talán soha nem tapasztaltunk olyan széles körű szakmai és társadalmi összefogást és támogatást, mint most Wolf Kati és dala esetében. Százszámra kaptuk a leveleket nézőinktől, sőt külföldi rajongóktól, akik a rádiós premier után azonnal ezt a dalt szerették volna a versenyre küldeni. Így az a szerencsés helyzet állt elő, hogy a magyar és a nemzetközi közönség, valamint a zenei szakma felsorakozott egy dal mögé, így végül sokkal könnyebben hozhattuk meg a végső döntést.”

A „Magyarország legelismertebb zenei szakértőivel” folytatott konzultáció után a Magyar Televízió vezetői Várkonyi Attila (DJ Dominique) projektvezetővel közösen hozták meg a döntést. „Minden olyan dalt meghallgattunk, amit a dalszerzők, előadók beküldtek, és azokat is, amelyeket nem küldtek el nekünk, de a rádiók már játszották őket, és a feltételeknek megfeleltek” – mondta a Quartnak Rákay Philip.

Az MTV intendánsa a jövőről ezt nyilatkozta: „Egyelőre kiértékeljük a történeteket, és ígérem, minél hamarabb meghozzuk a döntést a jövő évi versennyel kapcsolatban. Egy azonban nem lehet kérdés: 2012-ben is lesz magyar induló az Eurovíziós dalfesztiválon.” Ő maga egyébként, mint fogalmazott, „lelkes támogatója” annak, hogy publikus legyen az induló kiválasztásának folyamata.

227 hozzászólás Jövőre is lesz magyar induló az Eurovíziós Dalfesztiválon