Wolf Katiék elpróbálták

Tudósító: Klész Imre
Forrás: mtv.hu

Ma délelőtt táncpróbával egybekötött sajtótájékoztatót tartott Wolf Kati és csapata (képek itt). A koreográfiáért 2009 után ismét Papp Timi fog felelni, de ezúttal a háttérben fogja mozgatni a szálakat. Még egy érdekessége lesz a produkciónak: Ambrus Rita, a 2005-ös Eurovízió magyar nemzeti döntőjének résztvevője is színpadra lép. Az előadás résztvevője még Jármai Edit (az Edith and the Gigolos együttes énekesnője), Szentirmai Zsolt és Kiss Ernő Zsolt (musicalszínészek), ők énekelni is fognak. Az Eurovízió szabályai szerint hatan lehetnek a színpadon, ezt a magyar delegáció ki fogja használni. A hatodik tag Makár István táncművészre összetettebb koreográfiát bíztak, így történhetett meg az, hogy véletlenül lerúgta a plafonról a diszkógömböt. A színpadkép kialakítását a magyar versenydal klipjét rendező Indián felügyeli.


Comments

49 hozzászólás a(z) “Wolf Katiék elpróbálták” bejegyzéshez

  1. Patrik avatar
    Patrik

    jó ez a kép nagyon, meg a beállás. Szerintem így fog kezdődni az egész produkció, vagy mikor hirtelen átlép magyarba 😀 és szemből kamerázva, kicsit sötétségben. juj de jó lesz 😀

  2. Serinon avatar
    Serinon

    Reméljük ütős lesz, mindent bele! 🙂

  3. Balint005 avatar
    Balint005

    Szerintem mindegy hanyadikok leszünk, Rúzsa Magdi óta az első dal, és az első énekes akire büszkék lehetünk 🙂

  4. Atysh avatar
    Atysh

    Jó lesz. Érzem. Érezzük. :).

  5. Máté M avatar
    Máté M

    Húú, de jó xD

  6. Olga avatar
    Olga

    Úgy látom, lesz egy olyan nem igazán esztétikus táncos, mint a NOX mögött annó. azért erre is figyelni kell, hogy ne csak jól táncoljon a háttértáncos, hanem jól is nézzen ki…

    1. Zsolesz22 avatar
      Zsolesz22

      Ezt a FIKÁZÁST!!!!!!!!! Te ki vagy? Mit képzelsz magadról???

  7. Olga avatar
    Olga

    de azért bízom bennetek, szurkolok és, tetszik rajta kívül minden

  8. Olga avatar
    Olga

    1:30-nál Kati mögött van, kérlek, mondjátok, hogy csak beugrott! Nem az atlétás és nem a fehér pólós srácra gondolok, hanem a harmadikra, aki 1:33-nál forog. Helyette vegyétek be Dükit, Orosz Andrist, Szabó Tomit, ReeCo-t vagy Kurucz Sanyit! Higgyétek el, nagyon sokat számít! Tudom, hogy elismert művész Szentirmai Zsolt, de ez egy olyan verseny, ahol minden rosszindulat nélkül én őt nem mutatnám, helyette a fenti nagyon profi és jól mutató táncosok egyikét… És Timi biztosan ismeri őket, kicsi a szakma, és a fiúk a Jamland táncosai, így Bécin és Gigin keresztül szerintem igen jól megérthetik egymást. De ők tudják. A lényeget leírtam, jóccakát;-)

    1. Zsolesz22 avatar
      Zsolesz22

      Kedves Olga!
      Örülök,hogy szakmai hozzáértésed pár képkockából ilyen magas fokú. Amúgy küldenék egy linket Szentirmai Zsolt táncos munkájából,hátha így jobban képben leszel,és amúgy ha egy kicsit odafigyeltél volna, egy:Énekes-táncost kerestek,kettő: hozzászólásoddal a Stáb hozzáértését becsmérled,és magadat nevetségessé teszed.
      http://www.youtube.com/watch?v=ntO84Xzr7MM

  9. Atysh avatar
    Atysh

    Egyetértek Olgával.

  10. Olga avatar
    Olga

    Lehet valahol ezt úgy hangoztatni hogy elérjen az illetékesekhez? Jó lenne, ha tudnának róla!

  11. Zsolesz avatar
    Zsolesz

    nem csak táncos kell, hanem olyan táncos aki énekelni is tud! ez már eldőlt, szóval tessék belenyugodni, hogy mindenbe beletudnak kötni egyesek! apró részlet, hogy tetszik e valakinek a vokalista vagy sem….

    1. Zsolesz22 avatar
      Zsolesz22

      És neked köszönöm!;)

  12. Gyuri 75 avatar
    Gyuri 75

    Igen , Olgával egyetértek. Nagyon fontos lenne hogy a háttértáncosok jól nézzenek ki. Láthatjuk pl Eric Saade-nál hogy mindegyik férfi táncos izompacsirta és nem véletlenül vannak úgy öltözve ahogy vannak , sok tini lány és Nő is megőrül értük , ezért is szavaznak rá sokan.Kati dalához ugy gondolom nem izomagyu gépek,agressziv, törtető törpék, hanem széparcú,magas, vékony Férfiak iilv Nők kellenek , akár csak egy PÁR-ban, akik el tudnák szépen táncolni a dalt mint történetet. És ha már amerikai sztároknak gyártunk PÉCSI KESZTYŰT, akkor jó lenne ha KAti is és minden táncos hordana ilyet mert tényleg jól mutat és nem is kicsit kiemeli az előadó személyét!!! A Videón azért látom hogy KATIN van kesztyű és nagyon elegáns!!

  13. Olga avatar
    Olga

    Minden jó lesz úgy, ahogy eddig tervezték, de egyet nagyon jó lenne megfogadni:

    Szentirmai Zsolt

    helyett Dükit, Orosz Andrist, Szabó Tomit, ReeCo-t vagy Kurucz Sanyit vagy valaki mást, aki jól is mutat! (Akár még Ádok Zoli is lehetne helyette, ha már musical színész kell, de a fentiek tényleg jók lennének) (Nem kötekedés, és nem szőrszálhasogatás, és nem rosszindulat. Zsolti máshova jó, de ide nem)

    1. Zsolesz22 avatar
      Zsolesz22

      Remélem Téged nem így ítélnek meg az ismerőseid…

  14. Zolecs avatar
    Zolecs

    Nekem is ez volt a legelső dolog ami feltűnt,és nem igazán tetszik.Ugysem ez lesz a perdöntő.
    Ezen már biztos nem fognak változtatni.
    De nézzük az előnyét—-> Ha portugál származású, akkor hátha megdob minket miatta portugália 1-2 ponttal 😀

    1. Zolecs avatar
      Zolecs

      Vajon miért adtunk az oroszoknak 2008-ban 10 pontot?
      Csask nem Edwin Marton miatt? :O 😀

  15. zaffarano avatar

    Szerintem mindenki ki tud szúrni magának egy valakit a színpadról, aki szimpatikus. Nem jó ha minden színpadon szereplő ember úgy néz ki, mintha skatulyából húzták volna elő őket. Nem? 🙂

    1. Zsolesz22 avatar
      Zsolesz22

      🙂 igaz!!!

    1. Fabiana avatar
      Fabiana

      Hm… Hát lehet, hogy most megköveztek, de én picit csalódott vagyok a koreográfiát illetően. Nekem személy szerint a klipbeli táncos mozdulatok ezerszer jobban tetszettek és reméltem, hogy ezekből belecsempésznek egy-két mutatósabbat a színpadi koreográfiába is. Meglepődtem azon is, hogy a lányok a kórusos részig nem csinálnak semmit, max. helyben mozognak. A legkritikusabb rész számomra amikor egy pörgős résznél a fiúk egyhelyben „csettintgetnek”… bocsánat a megjegyzésért, de szerintem az elég béna mozdulatsor. A kórusos megoldás viszont nagyon tetszik, jók a mozdulatok az ütemre!
      Nem mondom, hogy nem jó, de abszolút lehetne jobb is, szóval nem le akartam fujjogni – távol álljon tőlem – de szerintem a látványnak is döntő szerepe van és őszintén szólva mást vártam a felállás alapján. Igaz, amikor meghallottam azt a mondatot, hogy előtérben lesz a dal és a hangzás és csak minimális lesz a tánc, akkor éreztem, hogy ilyenre kell számítani.

  16. Zsolesz avatar
    Zsolesz

    talán Kati tul sokat van egy helyben, de ezt a kameramozgás remélhetőleg kompenzálni fogja, és talán igy még szebben kijönnek majd azok a magas hangok! 🙂

  17. Gabiii avatar
    Gabiii

    Szépen haladnak! Az első fele nagyon tetszik…látszik hogy a közepétől még nincs meg teljesen a koreográfia ott még biztosan alakítanak valamit.

  18. Toki avatar
    Toki

    Olga, és mindazok, akik jól mutató táncosokat akarnak látni:
    Kiemelte Papp Timi, de akkor kiemelném én is: olyasvalakinek kell ott állni Kati mögött, aki nagyon jól énekel ÉS emellett tud is táncolni. Ez a prioritás. Ha megnézed a külföldi kommenteket, 5-ből egy biztosan megemlíti hogy remek a vokál a dalban. Ez így van, és fontos hogy ez az Eurovízión májusban is így maradjon.
    Annyiban egyetértek, hogy esetleg jobb lett volna, ha pl Bereczki Zolit (aki jól is táncol a hangja mellett) vagy Rácz Gergőt kérik fel a vokálra, mert ők tény és való kameraképesebbek mint Szentirmai Zsolt, de mégegyszer mondom, a hangra tesszük idén a hangsúlyt, nem a mozgásra. Nagyon helyesen!
    Emlékezzetek Ádok Zolinál volt egy jó show a színpadon és mi lett belőle??? Ne feledjük el, hogy ez egy dalverseny…

    1. Zsolesz22 avatar
      Zsolesz22

      Hmmm…még egy hozzáértő!
      Ha ennyi időtök van,nézzetek már utána,hogy milyen munkákat csinált Zsolt,és hogy amúgy nem próba-ruhában hogy néz ki! Utána lehet véleményt alkotni, de akkor is,a végeredményt kell látni,és nem vágyakozni Bratt Pitt után…!!!

      1. Toki avatar
        Toki

        Most nem egészen értem, a „nézzétek meg”-et nekem is címzed-e, vagy csak kiegészítetted azt, amit írtam. Ha nem érthető egyértelműen a hozzászólásomból, akkor most csak hogy tiszta legyen: én maximálisan kiállok a stáb döntése és Sz. Zsolt mellett 🙂

      2. Zsolesz22 avatar
        Zsolesz22

        Csak kiegészítettem;)

  19. Ben avatar
    Ben

    Én is örülök, hogy idén a dalon van a hangsúly nem a produkción… a vége is nagyon jó, és szerintem nem is láttunk még az egészet.. ez mág május 10-ig bárhogy alakulhat.. Adok Zolié is még változott Moszkvában.
    De szerintem jó lesz a koreográfia.. az hogy kik táncolnak.. és mit csinálnak szerintem a háttérben nem lényegesen fontos.. mert a kamera szerintem Katit fogja venni jórészt…
    Jó lesz ez.. megmutatjuk európának, hogy kis show-val is lehet szép helyezést elérni…

  20. Ben avatar
    Ben

    ja amúgy ruhákról van vmi hír? meg a színpadkéről (LED háttér, fények)?

  21. INFO avatar
    INFO

    Természetesen van hír a ruhákról, meg a LED-ről is. Minden információt időben meg tudtok! 🙂

  22. fer avatar
    fer

    on Eurovision Radio International 😀 And Hungary was voted the best song of ESC 2011!

  23. Ezüstróka avatar
    Ezüstróka

    Asszem ez elég király lesz 🙂 Annyira várom már!

  24. Matheus avatar
    Matheus

    Jó lesz ez nagyon, jól meg kell oldani a fény és LED technikát és előre a célig. 🙂

  25. Máté M avatar
    Máté M

    Ma láttam először videoklipet az mtv-n, és IZLAND-ot adták. Ott még tiszta tűrhető volt. Olyan jó látni, hogy mindenhol ezzel foglalkoznak. Az iskolában a sulirádióban ma a Szerelem, miért múlsz? szólt, és legalább 5 osztálytársamnak a mobiljára magyarul is, angolul is el kellett küldeni, majd még az is, aki nem szereti, azt dúdolta magában, hogy „What about my life?” 😀 Nézem tegnap is az mtv híradót, ma a Fókuszt, utána Schwarzkopf-os reklmám, és a végén mondja: Az Eurovíziós Dalfesztivál kiemelt támogatója 😀 Azután meg egy klip. EUROVÍZIÓS lázban ég az ország.

  26. Patrik avatar
    Patrik

    ez nagyon jó! Végre elindult vmi Eurovíziós mozgalom Magyarországon! 😀

    1. Zsolesz22 avatar
      Zsolesz22

      🙂

  27. Sulo avatar
    Sulo

    főleg a Fókuszos videó alapján valóban úgy tűnik, hogy sokat állnak a táncosok de ne felejtsük el mennyi volt a titkolózás az induló személyét illetően. Ha ehhez tartják magukat a magyar szervezők akkor szerintem van bennük annyi kurázsi, hogy azért sem fognak lelőni minden egyes „poént” előre és ezzel is újabb meglepetéseket fognak okozni a versenyen amitől nem csak nekünk magyaroknak hanem az összes induló ország nézőinek az álla le fog esni! Hungary 12 points! 🙂

    1. Fabiana avatar
      Fabiana

      Úgy legyen! 🙂

    2. Zolitt avatar
      Zolitt

      bizony… biztos vagyok én is, hogy van itt még a tarsolyban meglepetés… már valami olyasmit olvastam, hogy Indián világítós ruhákat tervez(tet)ett nekik…

  28. xyno avatar
    xyno

    A tegnapelőtti és tegnap esti dolgokhoz szeretnék hozzászólni: Szerintem a dal nagyon jó és ez egy dalverseny! persze fontos a színpadkép (koreográfia, táncosok, háttérénekesek, ruha, fénytechnika…) meg minden, de könyörgöm, most drukkoltik ennek a dalnak és Kati(ék)nak, vagy „éljen a magyar mentalitás” és fikázzunk mindent, ahelyett, hogy meglátnánk benne a jót? persze, az emberek véleménye eltérő: van akinek ez tetszik, van akinek az. De mi lenne, ha a pozitív dolgokat próbálnátok meglátni/kiemelni!!!
    én drukkolok. Hajrá Kati, hajrá lányok és srácok 🙂

  29. Balint005 avatar
    Balint005

    offff

    CSináltam egy videót, az idei kedvenc Melodifestivalen-en indult dalaimból, nem lenne rossz ha megnéznétek és megmondanátok hogy milyen. 🙂
    Ajánlott feltenni HD-ra, mert úgy sokkal jobb a videó 🙂

    http://www.youtube.com/watch?v=JtJQujY-etk