[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=sqZeEKw7meg[/youtube]Jövőre újra lesz Eurovízió, és Magyarországnak ezúttal nem szabad kimaradnia a versenyből! Idén – a szabályváltozások értelmében szeptember 1 után megjelent dalokkal is lehet versenyezni! Viszont még nem biztos az indulásunk.
A Magyar Televíziónak már évek óta meg van a joga a nevezéshez. Idén nyáron a Duna Televízió is bejelentette, hogy szeretne indítani versenyzőt, ha megteremtődnek a körülmények a részvételhez. Nos, rajtuk is és a magyar zeneszerzőkön és énekeseken is múlik a szereplésünk. December közepéig kell leadni a jelentkezési lapot egy EBU-tag köztelevíziónak a versenyre. Eddig az időpontig kellene kihirdetni egy televíziós társaságnak a részvételi feltételeket. Addig pedig érdemes a zeneszerzőknek és énekeseknek, együtteseknek elgondolkoznia azon, melyik, 2010. szeptember 1. utáni dalukat tudnák elképzelni egy ilyen versenyen. És hogy miért érdemes nekivágni az Eurovíziós dalfesztiválnak? A videó magáért beszél! A mi felhívásunk csupán gondolatébresztő az illetékesek felé, itt az idő hogy elkezdődjenek az előkészületek!



Hogyan lehetne nyomást gyakorolni a magyar televíziós csatornákra?
http://www.origo.hu/teve/20100608-a-jovo-emlekei-raongoinak-akcioja-jericho-roswell-veronica-mars-cavemen.html?
http://www.origo.hu/teve/20070607rajongok.html
Ígyen… XD
Sziasztok! Ha rákeres valaki arra a you Tube-én, hogy magyar slágerek (angolul), akkor kihoz egy csomó jó videót. Plédának okáért: http://www.youtube.com/watch?v=HLVYMydwB50 Ennek 3 része van, ez a 3., tehát ott megtalálható az 1. és a 2. Amúgy hogy előadók? Bár lehet, lesz benne ismétlés Máténak tudnám ajánlani: Varga Viktor
Balkan Fanatik (feat. Prophet)
Bencsik Tamara
SP
Holdviola
STEREO 2.0
Hien
Dobrády Ákos feat. Emilia
NOX
Király Linda
Király Viktor
Compact Disco
Papa Jo feat. Dukai Regina
Symbien (Sztevanovity Krisztián) feat. Lola
Unique
Magna Cum Laude
Caramel
Barbee
Oláh Ibolya
Bereczki Zoltán & Szinetár Dóra
Folk Error
Brasch Bence
DLG
InterYou
Green Path
Kowalsky meg a Vega
Mester Tamás
Széles Izabella
Tompos Kátya
Péterfy Bori & Love Band
Csík zenekar
Crystal
Kormorán
Rúzsa Magdi
Zséda
Cozombolis
Dred & Doris
BNF
Quimby
Desperado
Tankcsapda
Tóth Vera
Stereo Palma
Hősök
Kerekes Band
the KOLIN
Majka
Josh és Jutta
Anti Fitness Club
Tabáni István
VIVA Comet Allstars – Mark, SP, Lola, Judy, AFC
Tomi, Hooligans Csipa, Puskás Peti, Szikora Róbert,
LL Junior, Zsédenyi Adrienn, Gáspár Laci
Balogh Brigi
Fekete Dávid
Hooligans
Fiesta Allstars – Fiesta, Deák Bill Gyula, Péter Szabó
Szilvia, Széles Iza, Farkas Zsófia, Skrapits Erik, Emilio
Tóth Gabi
Neo
Stereo 2.0
Fluor
Holdviola
Dalriada
Ákos
Dred & Doris
Rami
Adri
Gáspár Laci
Vad Fruttik
Planet 55
SP
Chip Chip Chokas feat. Mező Misi
Kronos
Mitsoura
Anna and the Barbies
Kistehén
Supernem
Desperado
Belga
Open Stage Székelylend
Ádok Zoli feat. Farkas Annamari
Bereczki Zoltán
Bery feat. Váczi Eszter
Bon-Bon
Goulasch Exotica feat. Roy
Hollywoodoo
Josh és Jutta
Mark
Megasztár 5 (Tóth Vera, Caramel, Rúzsa Magdi, Király Viktor)
Monsoon
MTV
Nkuya Sonia feat. Szecsődi Karcsi
Noémi Virág
Összefogás dala
Republic
Superhero
Symbien feat. Molnár Márta
Szabó Zsófi
UltraPop
VIVA STARR
Zámbó Krisztián
Gitano
Kamarás Máté
Póka Angéla
Vásáry André
MI LENNE Ha a fentieket meg a következőkez Eurovíziósan pontoznánk? Mert hogy van még pár név:
Király L. Norbert
Takács Nikolas
Vastag Tamás
Domokos Fanni
Janicsák Veca
Shodeinde Dóri
Szabó Mariann
Vastag Csaba
Wolf Kati
Mimi és Gergő
Nonstop
Nyári Edit és Nyári Aliz
Djordjevic István „Giorgio”
Kökény Attila
Kállay-Saunders András
Szíj Melinda
Fivérek
Gusztos Bence
Patai Anna
Szeleczki Dávid
Lakatos Yvette
Tolvai Renáta
Adam’s Comedy
Csonka András „Andreas”
Varga J. Bernadett
A további fordulókban az Ő neveikkel is fogunk találkozni. Csak most jelenleg a meglévő 20-ból kellene válogatni. Nagyon sok X-faktoros, és Megasztár 5-ös tehetség is megtalálható benne. Remélem sikerre megy a verseny 😀 Am már láttam a videódat; ami nagyon-nagyon tetszik, meg maga az ötlet is 😀 És merítettem is belőle, még annak idején, amikor megfogant bennem a verseny ötlete xD
Az a baj, hogy hiába választunk magunknak indulót, ha a köztévék nem tudnak indítani senkit. Szerintem egyébként akkor is egy válogatóverseny lenne a legjobb megoldás, ahol a dalok is versenyeznek, nem csak az előadók. Máté! Nem vagyok egy nagy tecnikai zseni, de én hiába kattintgattam, úgy láttam, hogy azon az oldalon csak előadók szerepelnek, dalok nem, márpedig az sem mindegy. Egyébként Josh és Jutta nálam sem nyerők.
Szóval Exdee, melyik tv-re lehetne nyomást gyakorolni? A Dunának még mindig nincs joga, úgyhogy marad az MTV. Nekik pénzük nincs, de kigazdálkodták a foci vb-t és az úszó eb-t is, amik jövőre nem lesznek. A felsorolt ötletek közül válogatva a székházuk lépcsőjére én szívesen kifeküdnék huszadmagammal, a jó ügy érdekében. A mogyoró- és csokiküldést nem javaslom, mert nagyon nem érdemlik meg.
Jó lenne ha az én videóm lenne, nekem is nagyon tetszett azért írtam ki 😛
szijasztoki4!!
jó északát!!!!!
István33: itt semmilyen dalról nincs szó: a klikkeléssel cask nagyítani lehet, semmi mást. Ha valakinek túl kicsi az a méret, akkor ha ráklikkel „kinagyobbodik”. Eddig hárman szavaztunk (teszem hozzá) Haladunk! xD
Mint írtam, szerintem célszerűbb lenne dalokra is szavazni (Pl: Tóth Vera: Sorskerék), így azok az előadók, akiknek szept 1. óta nem jelent meg semmilyen számuk, már ki is estek az általad javasolt listáról és szűkült a kép (hacsak addig nem írnak nekik is sebtiben valamit).
bocs de én sem fogok szavazgatni,nem látom értelmét mert
ugyse indulunk,akkor meg minek?
én se szavazok!!!
de nem azért mert értelmetlennek látom hanem azér mer nincs se időm se kedvem hozzá4!
de attól függetlenül jó kis verseny less!!!
szerintem4!!
Virike: persze, hogy jó verseny lesz… Eddig az enyémmel együtt 3 szavazat érkezett. Ha már ennél a fordulónál nem fog beválni, hagyom az egészet a fenébe… Aki nem tud 5 percnél többet rááldozni, hogy 20 előadóból 8-at kiválaszzon… és van rá egy hete.
ha ezzel rám gondolsz akkor köszike kedves vagy!!!!!
Máté! A probléma nem a ti lelkesedésetekkel és jószándékotokkal van. Engem már egyszerűen nem elégít ki, hogy a magunk szórakoztatására kiválasztunk valakit, akit Európa úgy sem fog megismerni. Elkeserít, hogy miközben gomba módra nőnek ki a tehetségek, az illetékesek így (is) rombolják az országimázst. Egy olyan versenyen indulni, amin Európa színe-java megjelenik kötelező közszolgálati feladat lenne és nem nézettség vagy pénz kérdése.( A téli olimpiára és Dél-Afrikába tudtak közvetítési jogot venni és kiutaztatni, pedig az se hozott több milliós nézőszámot. Az egyéb pénzszórásról nem is beszélek.)
Tavaly okt. 22én jelentették be hogy nem indulunk, most okt. 22én jön a hír hogy MEGYÜNK!!! úgyhogy péntekre várom a fejleményeket! 😀 😀 😀 annyira jó lenne így!
Jajj Istenem; bárcsak úgy lenne xD Pezsgőt bontanánk (:
jó lenne, ha magunkért is szoríthatnánk…
amúgy véleményem szerint, nem az épp felfedezett zsenge énekeseket kéne kiküldeni, hanem valaki olyat aki már rendelkezik elegendő tapasztalattal.
meg senkit nem szeretnék megbántani, de egy SP számmal sztem soha a büdös életbe nem jutnák be…
OFf
Akinek kell elena gheorghe disco romancing kislemez az szoljon még van 2
Mint minden évben, idén is több Eurovízió-s előadó van az MTV Europe Music Awards-on. Dima Bilan már sokadjára lett a legjobb orosz de a görögöknél is ESC -es előadó van, Sakis Rouvas. Szavazzunk Sakisra! http://ema.mtv.co.hu/szavazas — bal oldalt alul, hogy Europai Előadó.
Tudjátok, tavaly a MANga ment
Hát ennyiből Lagzi Lajcsi is mehetne,vagy a Bódy házaspár. Szerintem is fontos ,hogy részt vegyünk ,de azért nem kellenne lejáratni magunkat.Szerintem Zsédával,vagy Keresztes Ildikóval nem égnénk le. Ádok Zolival nem volt baj,azon kívül,hogy az a zöld nadrág volt rajta és nagyon hamis volt.
Ha kell gyűjtsünk aláírásokat azért ,hogy Magyarország is részt vehessen.
Sziasztok, sajnos nem volt időm végigolvasni az összes hozzászólást, így lehet, hogy ismételni fogom mások véleményét (is), de szerintem ha Caramelt küldenénk a Lélekdonorral, akkor talán még nyerhetnénk is, mert azzal egyet tudok érteni a kritikusokkal és zeneértőkkel, hogy ez a magyar zenetörténelem egyik legjobb száma =)
a lélekdonor régebbi mint szept. 1
szerintem szörnyű. :S én mindig elkapcsolok mikor azt adják :S nem az a cél „megint” hogy fél Európa elaludjon Magyarország szereplésekor.
Nekem elmegy; nem rossz szám, mivel nagyon jó hangja van Caramel-nek, viszont a dal már az idei Eurovízió időpontjában, azaz május végén is hallható volt. Remélem ha indulunk, most nem balladázunk, vagy blues-ozunk, hanem valami pop, rock, esetleg még belefér a lassú-pop; de egyértelműen a legjobb valami R’n’B, vagy dance lenne. HAJRÁ MAGYARORSZÁG! 😀 Jah, és még várom a szavazatokat, amit a fórumon meghirdettem. Szombat estig lehet szavazni, és aki szeretné kedvencét az elődöntőben is látni, az szavazzon gyorsan a szabályok (!!) szerint. (Már érkezett 6 szavazat 😀 )
ja az tényleg jó lennne ha kidereülne hogy indulunk!!!!!
marci boldog lennék!!
josh és jutta- Hé kiscsaj!!
képzeljétek!!! még nem is mondtam 🙂 Most vagyunk végzősök a gimiben. Decemberben lesz szalagavatónk és a táncunkban a bevonulózene Safura Drip Drop lesz, a kivonuló zene meg Yohanna Is it true. 🙂 Látszik hogy van egy Eurovízió örült az osztályban :)Nagyon megörültem mikor a többiek is beleegyeztek 🙂
Ez olyan szép 😀