[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=sqZeEKw7meg[/youtube]Jövőre újra lesz Eurovízió, és Magyarországnak ezúttal nem szabad kimaradnia a versenyből! Idén – a szabályváltozások értelmében szeptember 1 után megjelent dalokkal is lehet versenyezni! Viszont még nem biztos az indulásunk.
A Magyar Televíziónak már évek óta meg van a joga a nevezéshez. Idén nyáron a Duna Televízió is bejelentette, hogy szeretne indítani versenyzőt, ha megteremtődnek a körülmények a részvételhez. Nos, rajtuk is és a magyar zeneszerzőkön és énekeseken is múlik a szereplésünk. December közepéig kell leadni a jelentkezési lapot egy EBU-tag köztelevíziónak a versenyre. Eddig az időpontig kellene kihirdetni egy televíziós társaságnak a részvételi feltételeket. Addig pedig érdemes a zeneszerzőknek és énekeseknek, együtteseknek elgondolkoznia azon, melyik, 2010. szeptember 1. utáni dalukat tudnák elképzelni egy ilyen versenyen. És hogy miért érdemes nekivágni az Eurovíziós dalfesztiválnak? A videó magáért beszél! A mi felhívásunk csupán gondolatébresztő az illetékesek felé, itt az idő hogy elkezdődjenek az előkészületek!



nálam az x-faktor a jpbb!!
vagyis a tv-be az x-faktort nézem aztán a neten megnézem késöbb a megasztárt!!!!
így mind a 2-t látom!!!! 🙂
Én egyiket sem láttam „élőben” mert tegnap nem voltam otthon, de persze a YouTube-on szoposkurva (imádom ezt a nevet =) ) csatornáján az összes fenn van 😀
ja tom!!! barátnömmel is az ő csatornáján éztük!!!!!!
ja és a név nagyon utal a jellemére4!!
szerintem4! 🙂
Én is ott szoktam nézni 😀
az jó!!
akkor most ünnepélyesen is köszönjük meg szoposkurvának hogy felteszi ezeket a a vidiket a youtubera!!!! 🙂
Srácok! Próbáljuk már nem „szétoffolni” a cikk hozzászólásait, oké? 🙂 Gyertek a fórum „kávézó” topikjába, oda aztán belefér még szopóskurva videóinak kielemzése is. Köszi!
Ez nem off, hanem hírajánlat: a Mahasz Rádiós listán Lena megint 3. és! Dancs Annamari román-euroviziós-kizárt dala a magyar klubchartban a 11. http://mahasz.hu/?menu=slagerlistak&menu2=dance_top_40 ::: ANNAMARI & DJ ROBERT GEORGESCU – Aha – tessék kérni a discokban!
Igen, kedves Hír, de ez is fontos friss infó
Christos Mylordos kéviseli cíprust
Na, szerintetek mi lesz a magyar indulóval? Ideje lenne már lépni bármelyik tévének az ügy érdekében. Egem nagyon érdekelne, hogy jövőre megyünk, vagy mégsem 🙁
szerintem semmi.legalábbis nem élem bele magam h indulunk jövőre.inkább csalódok kellemeset, ha mégis.
A kölségvetés elfogadása előreláthatólag dec. 23-án történik, az MTV-sek csak azután lesznek tisztánlátók, jelentkezni meg az év végéig lehet. Rájuk nem kellene várni, inkább a Duna tegyen meg mindent a teljes jogú taggá váláshoz. Az MTV szervezésben amúgy is leszerepelt az elmúlt években, inkább kapjon egy sanszot a Duna. Egy pozitívabb szemlélet, egy másfajta hozzáállás csak jót tenne a magyar szereplésnek.
kicsit túl fennkölt, természetellenes. a zene pedig gagyi, lehetett volna modernebb vagy épp komolyzenei aláfestés, de az eu himnusz szintetizátoros feldolgozása nem illik ide. ezen kívül jó a videó, és a videó célja is!
Nekem az ég világon semmi kifogásom nincs ellene; sőt… Csak nagyon remélem, hogy akiknek szól, azok veszik a jelet… 😀
Idén néztem először a Eurovisiont úgy, hogy nem csak véletlenül kapcsoltam oda. Legnagyobb álmom, hogy egyszer én is ott énekelhessek. 🙂 Hajrá Magyarország! Mutassuk meg, hogy nálunk is élnek tehetségek!
és tudsz is énekelni vayg csak 1 álom!!!
amugy szija4!
persze kérdőjelekkel csak én ma kicsiit hülye vok4!!
@virike
szija 🙂
azt mondják tudok. 🙂 persze van még min javítani, de dolgozom az ügyön. 🙂
István! A Duna TV esetében sem látok túl nagy esélyt, mert lecsúsztak a nyári tagfelvételi ciklusról, a többi pedig már későn lesz. De biztos van kiskapu, legalábbis remélem… Kár, hogy az MTV olyan későn kap költségvetést, sőt, nonszensz, főleg, hogy biztos nem csak az Eurovíziót érinti. Mondjuk azért ott van az az egy hét… Vagy az kevés? Vagy amúgy is elég zsúfolt hét lesz? Szerintem ha az indulásról maguk, a köztévék is keveset tudnak, egy kis helyzetjelentést kaphatnánk, mire lehet számítani… Utálom a bizonytalanságot. 🙁
Nemcsak az a karácsony-szilveszter közti egy hét kevés, sőt nonszensz, de azután az a pár hónap, amíg ki kellene hirdetni a pályázatot, fogadni a pályamunkákat, kiválasztani a magyar indulót, mindez szintén határidőig. Én rendszerint optimista vagyok, de ha most valaki nem tesz valamit, akkor úgy látom, elúszik a magyar indulás jövőre is.
Sajnos már én sem látok sok esélyt, és olyan unottá válna így az egész mezőny jövőre is. Azt hittem, hogy egy évet kibírtam, de még egyet… nagyon nehéz lenne. Remélem nem lesz így 😀
Szeretném, ide be-offolni, a fórumról. Vagyis ha azt vesszük, akkor nem is off, mivel a téma itt is az, hogy „Eurovíziót Magyarországnak”:
Na szóval, gondolom, hogy tesztelek, és itt az első forduló: http://kepfeltoltes.hu/view/101015/Elso_fordulo_www.kepfeltoltes.hu_.png Minden lényeges adat megtalálható a képen. Klikkeléssel lehet nagyítani. És várom a megadott e-mail címre a szavazataitokat 😀 Döntsük el mi, hogy ki a legmegfelelőbb Düsseldorfba. Ezek csak az első kör előadói, még van három hasonló kör. Aki hiányol még előadókat, az meg fogja Őket találni az elkövetkezendő fordulókban.
az tök jó!!!!!!!
mármint hogy tudsz énekelni!!!!4
kinga!!! csak igy tovább!!
Máté. Én ezek közül egyiket se küldeném, max a Crystalt…
szelecki dávid meg kálay sanders mit tudom én ki
ne vicceljetek már meg székelyland nevetségesek lennénk
nekem ezek közül ugy egyik se jön be4!!!
talán a kálay andrá!!! neki jó hangja van3!!!!!!!
de ugy nagyon egyik se jön be!!!
Higgyétek el, ezek mind felkapott és ismert nevek… jó a Székelylend az egy kcisit túlzás, és én sem küldeném Őket, csak kiváncsi voltam mit szóltok hozzá… Eddig az enyémmel együtt 2 szavazat érkezett :S Nem valami sok… Nem fogom én ezt a versenyt erőltetni…
Mit szólnátok Josh és Jutta- Hé kiscsajhoz. Pörgős, dinamikus, fiatalos. Egy megfelelő koreográfiával, színpadképpel akár még az első 10-ben is helyet tudna Magyarország foglalni az ő segítségükkel. 🙂 annyit tudok hogy 2010-ben jelent meg, de hogy melyik hónapban azt nem. 🙁 Segítenétek? Írjunk az MTV-nek és a DUNA TV-nek
josh és jutta jó!!!!!!!!!!!!
hát mondjuk jobb mint a felsoroltak közül pár!!!
Valahogy vannak Joshéknál sokkal tehetségesebb előadók is…
hát az biztos!!!
de azért a legöbb felsoroltnál azért sokkal jobbak!!!!
de amugy joshékat én se szeretem annyira4!!
de azér van pár jó számuk4!
példáuk a hé kiscsak az jó!!!!