Naptár

2009. május
h K s c p s v
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031

Kategóriák

Recent Posts

Legutóbbi hozzászólások

Fórumlista

Az EBU „nagyon elégedett” a szavazással

svanteTudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv

Voltak kisebb problémák bizonyos országokban, köztük Magyarországon, de a 3 élő show alatt összesen csak 4 hiba adódott. Az EBU „nagyon elégedett” a 2009-es Eurovízió televotingjával – mondta Svante Stockselius, a verseny főellenőre az eurovision.tv-nek.

– Most egy független auditor újra ellenőrzi a bejövő hívásokat és SMS-eket. Ez egy általános eljárás. Röviddel azután, hogy ez a folyamat befejeződött, be tudjuk jelenteni az összes beérkezett szavazat számát – ecsetelte Stockselius a 2009-es verseny záró procedúráit, hozzátéve, hogy nagyon valószínű, hogy rekordot fog dönteni a beérkezett szavazatok száma.

4 hiba lett jegyzőkönyvbe véve idén. Az első elődöntőn minden hibátlan volt. A második elődöntőben a televoting darabszáma nem érte el az úgynevezett biztonságos szintet az egyik országban, vagyis a beérkező telefonhívások és SMS-ek száma túl alacsony volt ahhoz, hogy érvényessé lehessen nyilvánítani. Azért, hogy elkerüljük a szavazás befolyásolhatóságát a jövőben, az EBU nem hozza nyilvánosságra, melyik országban történt meg ez az eset. A spanyol köztelevízió nem közvetítette a második elődöntőt élőben, így televoting sem volt ott. Mindkét országban a zsűri szavazatai lettek felhasználva, az 54. Eurovíziós Dalfesztivál szabályainak értelmében.

A döntőben két probléma adódott. Magyarországon a beérkező telefonhívások egy technikai hiba miatt – ami a telefontársaságnál adódott – nem lettek összeszámolva. Mivel az SMS szavazatok probléma nélkül lettek összeadva, a magyarországi szavazatok a döntőben így is 50% zsűri, 50% televoting alapján lettek kihirdetve. Norvégiában pedig szintén technikai hiba miatt a telefontársaság nem tudta összeszámolni a beérkező hívások és smsek számát, így a norvégoknál a zsűri szavazatai lettek felhasználva.

– A felmerülő hibák ellenére az EBU és a szavazási rendszert szolgáltató partnere a Digame elégedett a televoting végeredményével és a nézők elsöprő támogatásával, amit a győztes kapott – mondta Stockselius.

Idén az EBU mind a 42 országban profi zsűrit kért fel a pontozásra, melyek 50%-ban határozták meg a döntő fordulójának eredményét. Az otthoni nézők a másik 50%-ot adták a végeredményhez. A versenyt Alexander Rybak nyerte elsöprő fölénnyel. A szavazás során 387 pontot kapott a győztes, ez 169 ponttal magasabb, mint amit a második helyezett Izland kapott.

98 hozzászólás Az EBU „nagyon elégedett” a szavazással

  • szgeri94

    Kedves Zsolt! Ketőnk közöt itt te várod az elenkezés lehetöségét! Én csak elejtek egy darab ártatlan megjegyzést Dex kisaszony védelmében te meg belém kötsz!

  • szgeri94

    Ó Robek! Nincs talán mégse olyan rosz izlésed mint amit gondoltam?!

  • Zsolti86

    Na jó, igazad van, le kell higgadnom, ez még az éjszaka hatása.

  • szgeri94

    De Zsolt ha szeretnél én szivesen veszekszek veled! De most nem vagyok formában! Talán egy olyan fél óra mulva…..

  • Zsolti86

    Estefelé leszek. Addig még annyi marhaságot írsz úgyis, hogy nem győzök majd ellenkezni. na üdv 🙂

  • Nyee

    Kár hogy nem voltam itt este,vicces volt,de nem fejtem ki a véleményem,mert kezdődne előlről az egész.
    Barbara Dex ruhája…Láttam már rosszabbat(pl. a törökök ruhája a 90-es évek előtt).Értem azért,hogy miért piszkálják szegényt.Nagyra volt vele – ha jól tudom – ,hogy a ruha saját készítésű.Az hogy Zoli kapta nem meglepő.Tényleg nem voltak túl jók a ruhák,de szerintem a cseheké akkor is rosszabb volt.
    És egy valamit engedjetek meg h az eséthez hozzáfűzzek.Értem én h Rybak hangja nem tetszik,de határozottan tisztább és képzettebb mint a ciprusié(habár én mindkettőnek nagyon drukkoltam).Nem értem,hogy ha tud neked tetszeni a ciprusi dal,miért gondolod,hogy Rybak hangja nem csak h nem jó,hanem egyenesen ízléstelen(költői kérdés volt,nem kell válaszolni).

  • szgeri94

    Ha Rybak csak tized olyan jó lett volna mint a ciprusi lány méltonak találnám a gyözelemre!

  • Kitty

    Légyszi küldjetek egy linket, hogy hol tudom megnézni a Barbara Dex díj eredményeit! Köszi

  • Nyee

    de milyen szempontból?Hangja tisztább,produkció ötletes,háttér énekesek jók,a srác feje kicsit engem is idegesített(de ez az egyéni véleményem),a háttértáncosok szuperek,a dal maga meg egyedi.Írd le h mi nem tetszett,de az nem szempont,hogy rossz a hangja,meg neked nem tetszik.Miért?Le tudom írni hogy nekem például a lett miért nem tetszett.vagy a szlovén dal ami sokaknak favorit volt,de azzal nem lehet érvelni,hogy nekem nem tetszett és ezért rossz…

  • szgeri94

    Kedves Nyee! Ha szoktál templomba járni akkor tudhatod, hogy milyen amikor egy csapat öregaszony ül körülöted és elkezdik énekelni a zsoltárokat! Rybak hangját inkább ehez tudnám hasonlitani! Itt-ott hamis (inkább itt-ott nem az!) Rybak hangszine nem ehez a dalhoz való (igazábol inkább egyikhez sem!) és amilyen torz arcokat vág éneklés közben!(szörnyüeket!) És az a haj! Hát nem igaz, hogy nem telete egy normális fodrászra! (nem mint ha Ádok Zolié jobb let volna)! Na meg amilyen vastag szemüldöke van! (szegény Tündink elbujhatna mögöte!) Meg a hátér énekesek! Borzalmas az egész ugy ahogy van! Ha csak az itt felsoroltak közül egyen változtatna…..(akkor sem tetszene sokkal jobban!)

  • Geri, melyik templomba jársz? Benézek már én is, ha ilyen jól nyomják arrafelé.

  • szgeri94

    Kedves Besc! Nem kell ahoz meszire utazni! Elég ha csak betérsz egy olyan templomba ahol a hívök több mint 70%-át idös hölgyek teszik ki! (a legtöbb ilyen!)

  • RoxyRocks

    Jajj ne utáljátok ennyire Rybak szemöldökét…tök jó! nekem tetszik…amúgy is nem jó ha egy férfi szedi a szemöldökét!!

  • 🙂 Nagyon jó, ami itt megy, jövök holnap is. Geri, kicsit úgy érzem, hogy szem elől téveszted az Eurovízió lényegét, a nemzetek közti versengést, és a különböző kultúrák megismerését. Ehhez nyitottság kell, próbáld kicsit könnyedebben venni. Nem kell megszeretned Rybakot vagy a dalt, csak elfogadni, hogy lehetett ebben valami, ha Európát megfogta.

  • szgeri94

    Kedves Besc! Szerintem Örmény o. Portugália és Moldova tett azért valamit, hogy megismertese országának kulturáját europával! Rybak nem! Semi üzenete sem volt! Pl.: Izrael (számomra az a dal azt üzente, hogy izraelita és arab nyugotan élhet egymás melett!) Nemzeti jelege szerintem nem nagyon volt a dalnak (elentétben a francia dalal mert azt ha valaki meghalja rögtön francia ország jut az eszébe!) Nem adta át a hangulatott (a bosnyák viszont igen!) Olyan kis semilyen volt az a dal! Szerintem nem érdemlte meg a gyözelmet! És valoszinüleg evel vagyunk még páran! Csak félnek! Félnek a többségtöl! De én nem! Én hangot adok a véleményemnek! Engem nem fognak tudni elhalgatatni!

  • szgeri94

    Roxy Drága! Mintha anyámat halanám ezel a „nem jó ha egy férfi szedi a szemöldökét!” szövegel! Hahó ez itt már a 21. század! Felkéne ébredni végre!

  • RoxyRocks

    te szeded a szemöldököd és anyukád azért mondja ezt?

  • szgeri94

    Nem, együtt néztük az eurovisiot és megemlitetem Rybaknál azt, hogy nyugotan kiszedethetné! Mire anyám meg megmondta, hogy az gusztustalan lenne!

  • szgeri94

    Bár igy, hogy nem szedeti megvan Kiszel Tündi férfi megfelelöje! (Eltudom képzelni Rybak reggeli teendöit! Felkel fogat és arcot mos, majd megfésüli a szemöldökét!….)

  • RoxyRocks

    amúgy nem a melegek szokták szedni a szemöldöküket? szerintem Rybak nem meleg és ezért nem szedi…vagy lehet hogy szedi és ilyen vastagra hagyja!!

  • Nyee

    Nos Geri,ha ilyen értelmesen össze tudod szedni a gondolataidat,akkor miért kellett úgy kezdeni ahogy kezdted?Meg midnenkit leszólni?Igen,én is jobban örültem volna Portugália,Örményország vagy Moldova győzelmének.És azt is kifogásolom benne,hogy nem norvégul énekelt.De látod én ezt korábban mind leírtam(nem bújtam el) és senki sem fél,mert ez a fórum csak azokat „becsmérli” akik nem ismerik a normális hangnemet(mint te az utolsó néhány hozzászólásodat kivéve).Még senki egy szót sem szólt rá,hogy vagy 15 országot szívesebben láttam volna a dobogón,elfogadják a véleményem,ahogy a tiedet is.Szerintem senki sem bujkál.

  • szgeri94

    Ha enél vastagabb lene belelogna a szemébe!

  • Nyee

    u.i.:semmi baj nem volt számomra a „dús” szemöldökével:D

    És még egy dolog.Miért nem hallom rajongók ezreinek felzúdulását a máltai dal hihetetlenül alulértékelt és elfogadhatatlan 22. helye miatt?

  • RoxyRocks

    Chiara dala fantasztikus,csak olyan későn lépett már fel,hogy altatónak is tökéletes.Ez tényleg elfogadhatatlan.

  • szgeri94

    Kedves Nyee! Látod ez egy remek kérdés! Mivel a máltai dal igen jó volt! De itt nem csak ő van alulértékelve! Még sokan!
    És van egy kettő aki viszont tulságosan is! (Rybak, Svetlana, stb.) Szerintem Se az Oroszok se a Franciák se a Bosnyákok de még a Portugálok sem a megfelelő helyen vanak! Sokal elörébb lene a helyük!

  • RoxyRocks

    Én az Oroszokat és a Portugálokat sokkal-sokkal előrébb vártam,ők a kedvenceim.Ja és Svájc…svájc dalát mostanáig imádom,most töltöttem le a cd-jüket és fantasztikus,mindenkinek ajánlom!

  • Azért nem biztos, hogy a szemöldök egy olyan dolog, amiben ilyen súlyos kivetnivalókat kéne keresni. Másrészt a norvég dalt én igenis népi elemekre épültnek érzem (azt hiszem a tánc is ilyen volt), szóval volt benne a norvég hagyományokból. Nekem kifejezetten átjött a ‘skandináv-fíling’. Egy keserédes íz marad meg az emberben a nóta után, tehát nem is üzenetet kell benne keresni, inkább egy érzést.

  • Nyee

    Svájc előzetesen nagy kedvencem volt,de az élő előadás borzasztó lett.Semmi hangja nem volt az énekesnek,nagy csakódás volt.Az orosz,francia,portugál előadókat én is előrébb raknám.A bosnyákot is szeretem,de nicns vele bajom hogy „csak” 9. lett.Viszont Svetlana dal nagyon tetszett.Már megszoktam,hogy midnenki utálja,de szerintem ötletes és ugyan a nőnek nem sok hangja van,de élvezettel halgatom(és látom is:D).

  • RoxyRocks

    én is szerettem Svetlana dalát. de a színpadon miért gladiátor táncosok voltak…azt soha nem fogom megérteni.

  • szgeri94

    Hát azért én nem engedtem volna fel a szinpadra Svetlana kiss „produkcioját”. Lehetet volna tekintetel a kiskoruakra! De nem volt! Bosznia pedig sokkal jobb helyet érdemelt volna!
    (Bár az elödöntöben az énekes egy kicsit tulságosan sokat csinált:)!) Na de mindegy. Szerintem nem ők estek a legnagyobbat!