Tudósító: Klész Imre
Forrás: eurovision.tv
Voltak kisebb problémák bizonyos országokban, köztük Magyarországon, de a 3 élő show alatt összesen csak 4 hiba adódott. Az EBU „nagyon elégedett” a 2009-es Eurovízió televotingjával – mondta Svante Stockselius, a verseny főellenőre az eurovision.tv-nek.
– Most egy független auditor újra ellenőrzi a bejövő hívásokat és SMS-eket. Ez egy általános eljárás. Röviddel azután, hogy ez a folyamat befejeződött, be tudjuk jelenteni az összes beérkezett szavazat számát – ecsetelte Stockselius a 2009-es verseny záró procedúráit, hozzátéve, hogy nagyon valószínű, hogy rekordot fog dönteni a beérkezett szavazatok száma.
4 hiba lett jegyzőkönyvbe véve idén. Az első elődöntőn minden hibátlan volt. A második elődöntőben a televoting darabszáma nem érte el az úgynevezett biztonságos szintet az egyik országban, vagyis a beérkező telefonhívások és SMS-ek száma túl alacsony volt ahhoz, hogy érvényessé lehessen nyilvánítani. Azért, hogy elkerüljük a szavazás befolyásolhatóságát a jövőben, az EBU nem hozza nyilvánosságra, melyik országban történt meg ez az eset. A spanyol köztelevízió nem közvetítette a második elődöntőt élőben, így televoting sem volt ott. Mindkét országban a zsűri szavazatai lettek felhasználva, az 54. Eurovíziós Dalfesztivál szabályainak értelmében.
A döntőben két probléma adódott. Magyarországon a beérkező telefonhívások egy technikai hiba miatt – ami a telefontársaságnál adódott – nem lettek összeszámolva. Mivel az SMS szavazatok probléma nélkül lettek összeadva, a magyarországi szavazatok a döntőben így is 50% zsűri, 50% televoting alapján lettek kihirdetve. Norvégiában pedig szintén technikai hiba miatt a telefontársaság nem tudta összeszámolni a beérkező hívások és smsek számát, így a norvégoknál a zsűri szavazatai lettek felhasználva.
– A felmerülő hibák ellenére az EBU és a szavazási rendszert szolgáltató partnere a Digame elégedett a televoting végeredményével és a nézők elsöprő támogatásával, amit a győztes kapott – mondta Stockselius.
Idén az EBU mind a 42 országban profi zsűrit kért fel a pontozásra, melyek 50%-ban határozták meg a döntő fordulójának eredményét. Az otthoni nézők a másik 50%-ot adták a végeredményhez. A versenyt Alexander Rybak nyerte elsöprő fölénnyel. A szavazás során 387 pontot kapott a győztes, ez 169 ponttal magasabb, mint amit a második helyezett Izland kapott.
Hát én nem lenék az! Mármint elégedet! 1-2 hiba még bele fér de 4! Ez szégyen! Szegény Oroszok! Miliokat ölnek bele a szinpadba és az egyebekbe és sora derülnek ki a gondok! Hát idájig fajult volna a világ? Ez az EBU-s ügy majdem van akkora szégyen mint Rybak gyözelme! Milyen fényt fog ez vetni Europára és az eurovisiora? Majd én megmondom! Roszat!
köszönjük Emese…
Most aztán tudjuk a frankót!!!! Mi is a gond?
Ja, én meg nagy ívben (sípszóóóó) , hogy mi volt! Lényeg, hogy Rybak győzött!
„idáig fajult a világ”…pfff ilyen nagy szavakat használni xD ekkora fölénynél még 20 hiba se nagyon számítana. Az Eurovízió meg a világ legnagyobb show műsora szal csinálja utánnuk az aki tudja ilyen minőségben
Hogy mi is a gond? Az, hogy egy vinyogó selejteshangú, pocsék énekes utánzat nyert! De van jó is! Az Oroszok megmutaták, hogy mire képesek! A szinpad, a virtuális boritékok, az, hogy az űrböl inditoták a szavazást!
Csodálatos volt! Ezt egy Europai álam sem mulja felül!
Büszkék lehetnek magukra nem ugy mint Rybak az a vinyogó nyálgép!
Kedves Gabesz! Moszkva után már senki nem tud ilyet alkotni!
Minden remek és szép volt mig tenyérbemászó nyálcsorgató viszataszitó selejtes pocsék énekesutánzat (Rybak) megnem nyerte! De azert én szerintem hálával tartozunk Moszkvának hisz ilyet soha többé senki nem fog csinálni.(mármint ily nagyszerüt)
Igaaz! Reméljük, hogy ilyen virtuál borítékos űr hülyeséget senki sem fog csinálni, és azt is remélem, hogy valami hasonló vinnyogó nyálgép fog nyerni máskor is és nem olyan nyálgép mint tavaly! Még szerencse, hogy nem vagyunk egyformák!
Húú, nagyon ott a pont. El tudom fogadni, hogy van akinek nem tetszik az idei nyertes, de a tavalyi tényleg borzalmas volt. Nekem kifejezetten visszataszító.
Hát ti sem álltatok nagyon elöl (sőt!) amikor a jó izlést osztogaták!
Jó, olyan emberrel nem tudok vitatkozni, aki szerint övé Az ízlés.
Zsolt az ízlés amiröl beszélsz nem csak az enyém (bár nem is birtokolyák oly sokan) hanem másoké is! Csakhogy azt a roszízlésel rendelkezök mindig elnyomják! Néz tükörbe és megtudod miröl beszélek!
Úgy látzik, hogy van aki ott sem volt azon a bizonyos osztogatáson… de a helyesírás osztogatáson sem ….
Ó csakugyan? Lehet van aki nem olyan elöl állt a helyesirásnál de legalább a jó izlésnél igen. Ez van akiröl nem mondható el. De! Ez nem szégyen, hogy nincs izlése! Csak helyesen tudt írni. Van ilyen. De azért én örülök, hogy én inkább az elsönél voltam elöb! Nem ugy mint egyesek…
Az ízlés szubjektív dolog… és még mindig a Fairytale az egyik legjobb az elmúlt tíz év nyertesei közül… és tisztában vagyunk azzal, hogy Alexander Rybak hangja nem a legjobb vagy a legkülönlegesebb, de akkor is egy egyszerű, de nagyon fülbemászó dal volt(és ez nem énekverseny vagy tehetségkutató, hanem dalverseny). Azért az mutat valamit, hogy a profi zsűri meg a közönség is ezt ítélte a legjobbnak, és ennyivel megdöntötte a rekordot…(és kikérem magamnak, hogy vmi okostojás leszarozza az ízlésemet)
Ráadásul aa már az igényességről beszélünk, a saját anyanyelveddel szemben lehetnél annyira igényes, hogy helyesen írsz, vagy ha nem tudsz, előveszel egy nyomorult helyesírási szabályzatot… birtokolják egy ly-nal? Ne nevettess…(erről az jut eszembe, mikor öcsém egyik osztálytársa a tetsziket leírta dogában egy c-vel, erre a tanár: legalább kettővel írtad volna…=D)
Kedves Dorka! Te is inkább jó ízlést kértél volna karácsonyra! Bár ez ugye szubjektív! Szerintem meg sokkal fontosabb a jó ízlés mint a helyesírás! Ó egyébként inkább sajnálom, hogy egy olyan ország nyelvét kell beszélnem amely egy ilyen hangtalan, selejtes, pocsék, énekes utánzatnak ad 12 pontot!
Akkor bizonyára sajnálhatod azt is, hogy egy ezen a kontinensen élsz (következő a bolygó lesz, Naprendszer…).
Öcsisajt! Te csak szerettél volna sorban állni, de olyan béna voltál, hogy nem tudtál a sorig eljutni! Csak ez az egy probléma van veled…Ja, és azok a kis golyócskák odabenn össze meg vissza gurulnak! Szólni kéne valakinek ott a közeledben, hogy rázza már helyre őket, mert komoly gondjaid adódhatnak a jövőben önmagaddal is! Nem bántásból mondom…ne értsd félre! Csak úgy látszik komoly segítségre van szükséged. Táma lezárva! Választ ne írj!
Táma = téma! Bocsi! nem hiba csak elütés volt 🙂
Ó én nem szolom meg senkinek se az írását! Én azon felül vagyok! Egyébként meg azt szégyellem, hogy veled kell egy bolygón élnem!
Igen, tehát következő a Naprendszer… 😀
Az egész NAPRENDSZERT neked adom! Tessék, a tiéd! Egy angyal vagy! Mikor indulsz valamelyik bolygódra?
Kedves Zsolti86 és Robek! Már nemcsak azt, egy térben hanem azt is hogy egy időben élek veletek!
Geri, miért vagy ennyire agresszív. Hogy kinek melyik dal tetszik, az nem olyan horderejű dolog, hogy ilyen éles hangú vita legyen róla. De abban igazuk van, hogy nem mondjuk más ízlésére, hogy rossz. Egyébként neked ki tetszett? (Azt már tudjuk, hogy ki nem.)
Hurrrrrrááááá! Vissza a jövőbe!
:DDDDD én már nem is mertem az időutazásos kommentemet elküldeni, pedig a Tejútrendszert is beleszőttem!
Már, kezdtem azt hinni, hogy valami fapofa vagy, de kezdek rájönni, hogy milyen szórakoztató is vagy. Biztos a CZ dal tetszik a legjobban! Stíluban el is tudom képzelni hozzád! Első is lett, csak a másik irányból!
No, jó éjt! Álmodj szépeket! Természetesen másik térben, másik időben és más bolygón! 🙂
Kedves Erzsi! Te egy okos lány vagy ezért megérted, hogy nem mondom el, hogy ki tetszet mert mindig azzal vágnának visza!
Segitek nem Rybak volt az!
Húúúúú, pedig a Tejútrendszer jó ötlet, még tejre sem kéne költenie!
Köszönöm a jó kivánságot! Talán egyszer majd felébredsz és belenézel a tükörbe! Ha pedig csheországra célzol igen jobban tetszet mint Rybak!