Grúzia ellenversenyt szervez májusban

georgiaTudósító: Klész Imre
Forrás: stop.hu – MTI

Grúzia az augusztusi kaukázusi konfliktus nyomán minden fronton harcol tovább, s ezúttal a könnyűzene területén fitogtatja izmait: előbb csupán bojkottálni szándékozott a Moszkvában megrendezendő Eurovíziós Dalfesztivált, most azonban ugyanazon időpontokra saját fesztivált hirdetett.

A Komszomolszkaja Pravda című orosz lap emlékeztetett arra, hogy az Euroviziós Dalfesztivál szervezői megkérték a benevezett grúz együttest, változtatna dala szövegén, vagy választana más dalt, mert a számban szereplő egyik sor – We Don’t Wanna Put In úgy hangzik, mintha Vlagyimir Putyin orosz kormányfőre utalna, vagyis a politikára, amit tilt a fesztivál szabályzata.

A Sztefane és 3G együttes azonban nem kívánt változtatni, hanem inkább bejelentette, hogy bojkottálja a moszkvai versenyt.

A Rusztavi 2 grúz tévéadó keddi jelentése szerint azonban most Tbilisziben az eurovíziós fesztivállal azonos időpontokban nemzetközi könnyűzenei versenyt szerveznek, amelyen az eddigiek szerint 15 ország 22 előadója indul, s a rendezvényekre a belépés ingyenes lesz.

Az orosz lap szerint sokféle zenei verseny létezik, némelyik óvodában is kiválasztják, melyik gyerek énekel a legjobban a kiscsoportban meg a nagycsoportban, de azért Eurovíziós Dalfesztivál az egész világon csak egy van.

Comments

8 hozzászólás a(z) “Grúzia ellenversenyt szervez májusban” bejegyzéshez

  1. Robek avatar
    Robek

    He-he-he! 15 ország, s mind …sztán-ra végződő! Biztos „érinti” Portugáliát, vagy Norvégiát a Grúzia által szervezett nagysikerűvereny! Szerintem röhejes!

  2. davidovics avatar
    davidovics

    Annyira kiváncsi lennék melyik az a 15 ország aki részt vesz ezen a versenyen, vagyis inkább ingyenes koncerten!
    De az elképzelés nem rossz, ki tudja lehet hogy valami újnak vagyunk a szemtanuja.

  3. Zsolti avatar
    Zsolti

    Robek, neked talán röhejes, de az ott élőknek ez is biztosan számít valamit.

  4. Robek avatar
    Robek

    Azt elhiszem, sőt aláírom, hogy az ott élőknek számít valamit, de inkább a TV-sek turbózzák fel az egészet. A röhejes inkább az, hogy ESC ellen dolgoznak! Feltételezem, hogy nem is fogja közvetítenia a Grúz TV, csak a sajátjukat. Ebből a szempontból meg természetes, hogy ki töltik a műsoridőt valamivel. Utálom a csakazértis dolgokat… 🙁

  5. sipos94 avatar

    Én is,meg ez a verseny is ugyanolyan erőltetett,mint a Törkovíziós Dalfesztivál!

  6. Zsolesz avatar
    Zsolesz

    Tenyleg abbol lett valami?

  7. Avril13 avatar

    De.Csak kb5 résztvevővel.
    Mondhatom, szupi lesz!