Tudósító: Klész Imre
Forrás: patriciakaas.net/eurovision2009
A 2009-es Eurovízió dalai közül több dalt lefordítottak különböző nyelvekre. Idén a NégyNagy országok mindenképpen javítani szeretnének eddigi gyászos eredményeiken. Ezért talán az egyik legszebb gesztus, hogy Franciaország versenyzőjének, Patricia Kaas-nak a dalát 38 nyelvre fordították le, köztük magyarra is. Így most mindenki számára érthető is az a mondanivaló, amit eddig csak a dal hangulatából lehetett sejteni.
Az énekesnő honlapján, a http://www.patriciakaas.net/eurovision2009/index_eng.html oldalon a „Lyrics” menüpontra kattintva a H betűnél megtalálhatjuk a magyar verziót is, ami a „Ha tudtam volna” címet kapta. NégyNagy, vagyis az Eurovíziót anyagilag jobban támogató országként a döntőben láthatjuk először a moszkvai színpadon Patricia dalát, franciául.
Köszönjük Zsolesznek a hírt!
Szerintem a dal szövege hihetetlen jó! Maga a dal nem egy tömegeknek szóló slágergyanús dal, de azt hiszem az idei mezőnyben, minőségileg TOP 3! Meglátjuk mire lesz elég… Én szurkolok a franciáknak is! A forditásban van egy két fura hiba, de azthiszem ettől eltekintve, mindent elmond nekünk magyaroknak is! Köszönjük Patricia és csapata!
nekem ez a szám még így sem tetszik nekem még mindig 42. hely
Hát szerintem ez egy nagy gesztus volt a franciáktól, hogy minden nyelvre lefordították. Az biztos, hogy egy SMS-t küldök neki 21 nap múlva! Idén sok országra fogok szavazni: Norvégia, Svédország, Finnország, Izland, Azerbajdzsán, Spanyolország. Remélem, mi is kapunk jó sok szavazatot. Már csak 21 nap!!! 😀
Én Boszniára, Norvégiára, az Egyesült Királyságra biztos szavazok! Az elődöntőben, pedig csak Magyarországra, hogy biztos döntős legyen! Habár tudom, én kevés vagyok ahhoz! Csak arra nem emlékszem, hogy nálunk hogy megy a szavazás, lehet e több országra szavazni egy számról…. mert tavaly a döntőben Izlandra és Portugáliára szavaztam, de két külön telefonszámról, mivel kicsit drága az sms!
Zsolesz te hova valósi vagy? mert ha ma.o-i akkor nem szavazhatsz ma.o-ra.
Én ezekre fogok szavazni: Albánia, finnország, örményország, azerbaijan, lengyelország, észtország, meg talán izlandra és uk-ra