Tudósító: Szücs Zoltán
Forrás: eurovision.tv
A lengyel énekesnő, Lidia Kopania fogja képviselni hazáját az 54. Eurovíziós Dalfesztiválon, „I don’t wanna leave” című számával. Az énekesnőt szakképzett gárda veszi körül: a legutóbbi lemezét készítő csoport már dolgozott együtt Janet Jackson-nal, a Hole-lal, Sheryl Crow-val, Quincy Jones-zal, Phil Collins-zal, Michael Jackson-nal és Christina Aguilera-val is.
Ez nem is csoda, hiszen az előadó négy oktávban tud énekelni, ez pedig a legjobb művészek között is ritkaságnak számít. Lidia már három albummal is büszkélkedhet, ezek a Beating A Morning Rush (2004), az Intuicja (2006) és a Przed Switem (2008). Ezeken szinte minden műfaj kedvelői megtalálják a neki való dalokat, Lidia keze alól hol nyugodt, visszafogott balladák, hol pedig erőteljes, dinamikus számok kerülnek ki, melyeknek mindig mély mondanivalójuk van, az élet dolgairól szólnak, szövegük többnyire lengyelül, de gyakran angolul is felcsendül. Lidia február 14-én a lengyel nemzeti döntő mezőnyének további kilenc versenyzőjét mind a végeredmény alapján, mind a rajtsorrend szerint maga mögé utasította,
így ő utazhat májusban az Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjére hazáját képviselni. Versenydalának címe „I don’t wanna leave”, mind zenéje, mind szövege Alex Geringas, Bernd Klimpel, Rike Boomgaarden, valamint Adam Dee munkája.
Lengyelország a második elődöntő 5. fellépője lesz, és mivel Magyarországgal közös elődöntőben fognak versenyezni, Lidia számít a magyar nézők szavazataira is május 14-én, csütörtök este. Ma este pedig a versenydaláról készült videót nézhetik meg az érdeklődők az m2-n 21 órától.
Én rá fogok szavazni imádom a dalt! És viszonozzuk picit a lengyel-magyar barátságot.. (és a sok pontot amit tőlük kaptunk)
Új név valaki ellopta a nevem a szavazásnál!
én is szavazok Lengyelországra, szerintem nehéz helyzetben lesz a továbbjutásért, de megküzdenek majd és ott lesznek a döntőbe Magyarországgal együtt.
Szerintem ez a szám korrekt nem győztes de nem is a legrosszabb a fellépés is jó lesz, normális nálam a TOP 25-ben benne van csak mert vannak nála jobbak! 😉
Na ja!
Jó dal, jó előadó, szép is, hangja is van, olyan slágeres, a kérdés, ahogy a brit előadónál is felteszem, vajon európának ez kell-e vagy sem, mert a dal amerikában tuti megállná a helyét…na de ez egy európai dalverseny… tavaly a lengyel lány is hasonló volt, és a dala sem volt rossz, bár én a mostani erősebbnek érzem, akkor a zsűri segített, most szerintem zsűri nélkül is döntős lenni, ott meg bármi megtörténhet
Nekem nem nagyon jön be,nem sírok ha bekerül a döntőbe,de vannak nála jobb számok,szóval nem fog hiányozni ha kiesik jelen állapotában.