Magyarország: A Blikk tudni véli a következő jelöltet – nem hivatalos információ!

hungaryTudósító: Klész Imre
Forrás: blikk.hu

A Magna Cum Laude zenekar az egyik legnagyobb esélyes arra, hogy képviselje hazánkat Moszkvában, az Eurovíziós Dalfesztiválon – tudta meg a Blikk. Információink szerint ugyanis a gyulai zenekar benne van abban az utolsó hármas rostában, amit a zsűri felállított. Az elmúlt két hétben ők már a harmadik jelöltek, hiszen eredetileg Mark, majd Tompos Kátya volt a kiválasztott, ám mindketten visszaléptek.

– Hallottunk már erről, de hivatalosan még senki nem erősítette meg, hogy valóban mi képviselhetjük hazánkat az Eurovíziós Dalfesztiválon – mesélte a Blikknek a zenekar énekese, Mező Misi. – Már a kiadónk is említette, hogy mivel 2009 a pálinka éve, a mi dalunk pedig pontosan erről szól, esélyünk van a győzelemre. Nagyon örülnénk neki, az előző két jelölt dalával ellentétben a Pálinka song az igazi magyar virtust tükrözi.

146 Comments

Orsi láttál te már Eurovíziót? Nézz meg párat…Na jó tudom, láttál akkor nézd meg az eredményeket, milyen dalokkal érdemes oda menni, mi az, ami jól szerepelhet. Ugye rájöttél, hogy ez a közelében sincs ennek a szintnek??
A Magna jó együttes, senkinek sincs az együttessel gondja, a dal viszont RITKA SZAR 😀

Lojzi, néhány dolgoz pontosítsunk. A közönség megkérdezése nélküli dalválasztás teljesen normális dolog az Eurovízióban, olvass utána. Nem is értem, miért ez a felháborodás most a zsűri miatt, amikor tavaly sem nézték valami túl sokan a versenyt, nem volt benne a top20-ban, de még a top50-ben sem, ha jól emlékszem. Az viszont jó, ha az emberek kíváncsiak a dalokra, és főleg nem a magyar versenyzőére, hiszen arra nem is szavazhatunk.

Ha most visszalépne az MTV, egy csomó pénzt kellene fizetniük büntetésként, és valószínűleg el is lennénk tiltva a következő évi versenytől, vagyis nem úsznánk meg olcsón – ahogy említed. Amit a vesztesek vigaszáról mondasz: a 43 ország közül 42 veszít a te felfogásodban. Ilyen hozzáállással az olimpián sem kellene indulnunk, mert nem mi hozzuk el a legtöbb aranyérmet. Ezekben a dolgokbaan nem tudok egyet érteni veled.

Szóval, a MCL szerintem is egy szuper csapat, de nem ez a legjobb számuk, az biztos. Én még elhallgatom, de nem vagyok benne biztos, hogy ez túl nagyot ütne odakint. Hát, majd kiderül.

Jeeeeeeee! Imádom az MCLt, és ez a dal is fantasztikus! Bár sokaknak a tavalyi horvát dal fog eszébe jutni (sztem), de én büszke lennék erre! És tetszik, hogy a mostai mezőnyben nagyon jó népi elemek vannak (pl: Moldova, Örményország, stb)
Hajrá fiúk^^

Ne beszéljetek már ugy erröl mintha már biztos lenne hogy ők mennek !!!!(szerintem 100% hogy nem ők fognak menni)

Egy kérdésem van, ha a Magna dala indul: milyen nyelven adják elő? Ha magyarul, akkor olyan mindegy, miről szól. Az imént meghallgattam a dalt, fülbemászó – egy próbát talán megér, hátha nagyobb sikert aratnak, mint a nagyária jellegű fesztivál-dalok. Talán nem biztos, hogy ránézésre mindenkinek megdobogtatják a szívét a fiúk, de lássuk be, ők azért hülyén is néznének ki amolyan “fesztiválos” nagyestélyiben.:P

Azért az a gyalázkodás, ócsárolás, undoritó amit itt a láthatóan “hozzáértők” leirnak..
először is aki nem hallotta a dalt kussoljon de nagyon, aki nem ismeri a MCL dalait albumait, az is..ne alkossunk már véleményt ilyen MAGYARMÉDIÁS stilusban…lassú meg gyors meg..nem tudom én mi alapján dönteni…nem az alapján kellene, hogy mit közvetít mit ad…szánalmas ez a hozzáállás..
az egész országra ez a jellemző, köpködni, káromkodni, gyalázkodni…igaz ehhez nem kell sem ész sem sziv…
legyen negativ vagy poziv véleménye mindenkinek csak tudja már hogy miről!!!!!
Ne hasonlítgassunk itt össze tavalyi meg horvát dalokat…ezzel..
egyrészt MAGYAROK vagyunk másrészt hol van már a tavalyi hó…
és megnyugtatásul nem 10 embernek tetszik..de aki itt osztja az észt álljon már ki aztán mutassa meg énekelje már el a győztes dalt…Győőőőőőőőőzike pártiak üzenném aki nem tud külömbséget tenni a terepszállás és a terpeszállás között az énekelni tuuud??…
FOREVER MAGNA!!!!!

Na jó leállithatod magad mert te elfogult vagy mivel rajongó vagy. Ki Győzike párti szted itt??? mert szerintem senki…a többség pedig normális kommenteket irt és nincs semmi baja az MCL-el de ez a szám tényleg nem valami jó

GYEREKEK!! OLVASSÁTOK EL A CÍMET!!! MÉG NEM BIZTOS HOGY AZ MAGNA MEGY.
REMÉLEM MOSTMÁR HAMAROSAN KIDERÜL KI AZ INDULÓ ÉS MELYIK DAL, MÁR EGY HETE SEMMI…:(

Sztem sem kéne “beleélni” magunkat ebbe a dalba mikor ha igaz is 33% az esélye hogy ez megy…szoval majd ráérünk akkor bírálni ha biztos lesz, addig meg reménykedjünk, és álmodozzon mindenki a neki legmegfelelőbb számon! Jóéjt! 🙂

Pedig Csezy dala nagyon jo volt…..Biztos voltam benne h dontos lesz,de amikor meglattam h utolso……nem hittem el….pedig az Ir pulyka az NAGYON GAZ VOLT!!!!!!!!!!!!!!!!!

Ildikó, nem nálad van az abszolut igazság kulcsa. Csak tippelgetés és esélylatolgatás megy annak fényében, hogy mindenki tiszteletben tartja a másik véleményét. Nem tetszhet mindenkinek egy dal, mert nem egyforma az ízlésünk. Te tudod-e, hogy milyen dalok szoktak menni az Eurovízión? Van-e kedvenc eurovíziós dalod magyar versenyzőkön kívül?

anyám…ennyire szűkfelfogású nem lehet senki.Itt mindenki hallotta már valszeg ezt a dalt.És annyira tök mindegy h milyen a többi számuk ha ez az egy nem jön be.A külföldiek se fogják ismerni.ÚGYH: HA MÉG EGYSZER VKI BEÍRJA H NEM ISMERJÜK A TÖBBI DALT ARRA NAGYON MÉRGES LESZEK.(tudom nem sokat ér:D)Lehet azt modnani h jó együttes,elismerem biztos az,DE EZ AKKOR SEM JÓ(sztem).Előadhatná Celine Dion is az sem tetszene jobban.

Ildikó, egy kicsit tényleg rossz szögből nézed a dolgokat. Az, hogy valaki nem tud olvasni, még nem zárja ki, hogy tudjon énekelni. Igaz, nem is garancia rá. 😛
Én nem nevezném magam rajongónak, szívesen meghallgatom a Magna zenéjét, de ennyi. Viszont tény, hogy meghallgattam ezt a dalt és pár perc múlva dudorászni kezdtem, szóval van benne valami.
De, és ez mindenkinek szól: Végigolvastam két oldal hozzászólást. Jó néhány azt kifogásolja, hogy miért csak a Magna cum Laudéról van szó. És sehol nem láttam, hogy ki a másik két jelölt. Elkerülte volna a figyelmemet, vagy tényleg nincs megnevezve sehol a két “ellenfél”?

Kedves zaffarano ! Attól, hogy más országban is létezik ez a kiválasztási rendszer, még nem jelenti azt, hogy tényleg ez a legjobb megoldás is. Az olipmiás párhuzam pedig nem igazán jó. Az olimpiára egy relatíve objektíven mérhető teljesítmény alapján lehet kvalifikálni, a zene meg mint tudjuk ezzel szemben egy szubjektív dolog! Az olimpia esetében tehát már a kijutás is sikernek nevezhető, mert nem alanyi jogon jár. Ezzel szemben az Eurovíziós Dalfesztiválra minden európai ország alanyi jogon küldhet ki valakit, és abban, hogy 4-5 ember összeül és dönt, én az objektivitás halvány csíráját sem igazán látom. Ami pedig a veszteseket illeti, szerintem aki lemarad a döntőről az vesztes, hisz nem volt elég jó hozzá, legalábbis a többség szerint(ezzel sem kell persze egyetérteni)….
Többen hivatkoztak arra, hogy a MCL-nek milyen jó korábbi albumai vannak, ugyanakkor azt elfelejtik, hogy ez a szám megy, ezt fogják értékelni, és az előéletüket a külföldi országokban egyáltalán nem fogják ismerni.
Én úgy gondolom, hogy ez a szám kellemes lehet egy lokálban, vagy egy fesztiválon , de nem nagyszimpadra való. (ez megint személyes vélemény, nem kell vele egyetérteni). Az énekhang nem átütő, nincsenek benne mélységek -magasságok (kicsit egysíkú) és zeneileg sem tűnik számomra előremutatónak. A magyar virtust sem igazán fedeztem fel benne, pedig nem egyszer hallgattam meg… bár az is előfordulhat, hogy a hiba az Én készülékemben van.
Természetesen, ha Őket küldik majd ki szorítok nekik, de azért még nem fogom azt kamuzni, hogy ez a szám annyira döfi, csak azért, hogy “jófej” legyek. Elfogadom, hogy sokaknak tetszik, de azt is el kell fogadni, hogy másoknak nem! van egy olyan érzésem, ha esetleg Ők mennek a youtube-os lommentekben sok lesz a boring és a crap kifejezés…. bárcsak ne lenne igazam.
Egyébként ÍZLÉSEK és FICAMOK. Ízlésről nem lehet vitatkozni…..:O)

Krisz és Minden kedves fórumozó!

Magam sem láttam a másik két jelöltet:) vádolhattok elfogultsággal, mert valóban a MCL tisztelője vagyok, és nem akarok én itt megbántani senkit, akinek nem inge cserélje kabátra:) de azon háborodtam fel, hogy azonnal eldöntötte itt egy két hozzászóló, hogy az említett dal [email protected] és már tudják is, hogy esélytelen..nekem nem is kellene az igazság kulcsa az legyen nálam okosabb zeneértőbb embereknél:) de ha Ők indulnak vállalják a megmérettetést, képviselnek egy országot és ez már maga nagy dolog…akkor nekünk szivből drukkolni kell(ene) és nem ízekre szedni a dalt vagy annak előadóját..
Őszintén remélem ha Mező Misi olvassa ezt az oldalt nem vállalják el hiszen “mi Magnások” érezzük, hogy a muzsika nem más mint érzések, és érzelmek ide – oda passzolgatása a zenész és a közönség között” … sajnos erről ítt szó nincs…

Ildikó, azt kell mondjam, igazad van. Sajnos abban is, hogy el szabad-e vállni ezt a “versenyt” a zenekarnak. Szerintem a Magna cum Laude zenéje a szöveggel együtt nagyon jó, ahogy van. Viszont abban a pillanatban (most tekintsünk el a Pálinka song tartalmától, mert abba bele lehet kötni – és ahogy látjuk, teszik is), hogy a szöveget nem érti valaki, mert magyarul van, a dalok feleannyit “érnek”, ami csúnyán hangzik, de ha belegondolsz, így van. Tehát attól függetlenül, hogy micsoda “reklám” az együttesnek, hogy ők képviselik az országot – nem biztos, hogy azt nyújtják annak, aki nem érti őket, mint nekünk, akik elgondolkodunk, meghatódunk, vagy akár csak elmosolyodunk a dalok-szövegek hallgatása közben.
Mindemellett, ha ők mennek, szurkolni fogok nekik. De azért jó volna tudni a másik két jelöltről legalább azt, hogy kik ők?:)
És Ildikó, legyél nyugodtan elfogult, csak nézd meg, hogy hol, kik előtt próbálod a szívedet az észérvek (vagy az ellenkező előjelű elfogultság:P) ellenében érvként felmutatni, mert csak megbántanak, és azzal semmi sem lesz jobb.:)

Kedves Lojzi! Örülök, hogy értelmes viták is ki tudnak alakulni! Nos, igazad van, az Eurovízió nem mérhető annyira, mint egy olimpia, szubjektív pálya a zenélés. Én arra próbáltam volna kilyukadni, hogy az olimpiához hasonlóan itt is sok ország vesz részt, itt is a részvétel a fontos, hogy utána évekig tudjanak az emberek/rajongók beszélni egy dalról, és igenis büszkeség tölti el a szívét az énekesnek / együttesnek / sportolónak, amikor hazáját képviseli egy személyben / egy együttesként a nemzetközi porondon. Az Eurovízióra nem juthat ki mindenki alanyi jogon. “Aktív” EBU tagnak kell lenni, nevezési díjat kell befizetni, műsorokat, honlapot kell legyártani és el kell érni azt, hogy a versenyen induló dal jogairól lemondjon az együttes és a lemezkiadó az EBU javára. Ezek nem olyan könnyen teljesíthető feltételek, és ez nem is az összes feltétel, csak néhány. Én azt nem értem, hogy miért háborognak most sokan, hogy zsűri választ, amikor ez az ötlet nem most pattant ki az MTV fejéből. Régebben is küldött már zsűri dalt az Eurovízióra közönség megkérdezése nélkül, külföldön is bevett gyakorlat (főleg akkor, amikor a közönség előző évben gyenge teljesítményt elérő dalt küldött), és most mindenki meg van lepődve azon, hogy kék az ég, nem pedig fehér. 3 egészen különböző dalról vitáztunk már itt, de úgy tűnik, egyiket sem szereti mindenki igazán… Én az MCL-ben látok fantáziát. Most mondja meg mindenki őszintén: milyen dal NEM való az Eurovízióra? Lordi – Hard Rock Hallelujah? Laka – Pokušaj?
Pirates of the Sea – Wolves of the Sea?
Verka Serduchka – Dancing Lasha Tumbai?
Rúzsa Magdi – Unsubstantial Blues?
A verseny előtt mindenki bírálta ezeket a dalokat, hogy nem ide valók, mégis szép eredményt értek el. És Lojzi, nem értek egyet azzal, hogy aki nem jut a döntőbe, az vesztes. Nekem még a mai napig is mondják külföldi haverok, hogy Csézy milyen jó volt. Ő is beírta magát a történelembe. Az a magyar zenekar vagy énekes, akinek ez nem jelent semmit, sőt inkább lealacsonyító ha egy lapon nevezik őt az Eurovízióval, az magára vessen. Biztos vagyok benne hogy sok énekes, akire büszkék tudnánk lenni, nem pályázott, vagy ha igen, nem törődött a pályázati feltételekkel azzal az ürüggyel, hogy “hátha nem veszik majd észre”…

Egyébként ha már kiderült, hogy hárman maradtak az utolsó rostán, legyen három résztvevős nemzeti döntő! Egy vasárnap, amikor Csináljuk a fesztivált! lenne, abban a díszletben meg lehetne csinálni a műsort. Ez lenne a legjobb szerintem 🙂

Kedves zaffarano!

Minden bizonnyal igazad van abba, hogy vannak bizonyos (számos) feltételei annak, hogy kiküldhessünk valakit, de ez nem teljesítményhez kötött! A jogdíjat, nevezési díjat vagy nevezzük bárminek, nem a kiküldött előadó fizeti, hanem az MTV, mint ahogy a műsorok, reklámok és egyéb járulékos költségek is az MTV-t terhelik! Úgy értettem, az automatikus jelleget, hogy csak azért nem kell otthonmaradnia egy országnak mert nem elég jó! Az olimpián megesik, hogy egy sportoló (csapat) lemarad mert nem teljesíti a kiküldetési szintidőt vagy egyéb elvárásokat! És ott is aktív NOB tagnak kell lenni, közvetítési jogdíjakat kell fizetni és a többi. De ez nem a sportoló dolga….Egyébként kétségtelenül előfordul(hat), hogy egy olyan előadó is bejön valakinek, aki nem jut döntőbe. Ugyanakkor a döntőből való lemaradása azt tükrözi, hogy a többség számára viszont nem nyújtott semmi maradandót! (Itt most persze előjöhet érvként a szomszédszavazás, ahogy ezt különböző fórumokon hívják, de tegyük fel, hogy ez ennyit nem befolyásol).
Rock Hallelujah valószínűleg megdöbbentő volt az európai közönség számára és ezért szavaztak rá, ugyanakkor ezt a hatást a MCL-nem hiszem, hogy ki fogja váltani adott esetben.
A Pirates of the Sea szerintem gagyi volt, de ezt megint csak én mondom.
Verka Serduchka pedig arra alapozott, hogy “MÁS”-ként jelenik meg a színpadon, a körítés szokatlan volt, ugyanakkor én őt sem hallgatnám meg csak úgy hobby-ból!
Rúzsa Magdi pedig élőben is hozta (legalábbis nagyrészt)a CD színvonalat….A szám maga nem volt egy igazi “bomba” de az előadás (itt az énekre gondolok) jó volt és szerintem az egyszerűségével is sokakat megfogott (egy szál atlétában, mezítláb -bár ezt egy angol csaj már megcsinálta a 60-as 70-es években- énekelt).
A 3-mas nemzeti döntőre az esély szerintem is kevesebb, mint 0…..Szinte biztos az MCL indulása, hiszen Magyarországra jellemző (legalábbis a politikában), hogy ami kiszivárog azt biztosra is vehetjük (gondolok itt adóemelésekre, stb…) Szerintem itt sincs másképp. Sok sikert nekik, magyarként szurkolni fogok , mégha a szám nem is a szájízem szerint való.

Kedves Krisz!

Köszönöm, jól esett a válaszod…már csak azért is mert példa a normális komunikálásra..lehet így is..sőt igy kell(ene) aki támad engem tegye..már kezdem megszokni..nagyon nagyon sokat kaptam a MCL zenéjétől és a Fiúktól személyesen..tehát kicsit más oldalról óvom, védem, és drukkolok nekik..
Tiszteletben tartom én, hogy mindenkinek a maga stílusa és értékrendje szerint alakul ki a zenei izlése..
nekem volt olyan dal az életemben aminek a szövegét nem értettem mert ír, mert arab,stb..de mégis adott nekem..örömet, egyfajta érzést..és többször is meghallgatva a tartalomban sem nagyot tévedtem mikor leforditottam a szövegét…
tudod egy kicsit úgy érzem, hogy éppen olyan itt a “légkör” mint egyébként nap mint nap…ha ilyen azért nem jó ha olyan meg azért…nem lehet mindenkinek megfelelni és nem is kell…

Szerintem Magyarországon semmi sem véletlenül szivárog ki. Tesztelik, hogy, hogyan fogadná őket (mint indulókat) a hungarian publikum. Mert van egy olyan érzésem, hogy Tompos Kátya sem színházi elfoglaltságai miatt lépett vissza.

Kedves hben92!

Ha nem tudnád, “Hát”-tal nem kezdünk mondatot, és még Te hasonlítod a Magnát Győzikéhez…
A másik üzenetem pedig az lenne, hogy nem lehet szó megvesztegetésről, mert a srácok nincsenek abban az anyagi helyzetben, hogy ilyesmire pénzt adjanak. Személyesen ismerem Őket. Tudom, hogy honnan indultak, míg nektek fogalmatok sincs, hogy kik ezek a srácok. Meghallgattok egy koncert felvételt a youtub-on, amit mobillak rögzítettek, és alkotjátok ezeket a felületes véleményeket!
Senki meg ne próbálja mégegyszer Győzikéhez hasonlítani a zenekart!
A srácok tehetségesek, és jó dalokat írnak. Misinek a hangja nagyon jó, és a zenei tudás sem amatőr.
A “Színezd újra” nekem is jobban tetszik, de egy mobil telefonnal rögzített koncert felvétel alapján nem véleményezhető a Pálinka dal! Kinek tetszik, kinek nem, de lefizetésről nem beszélhetünk, mert baromság. Legfeljebb hitelből tudnának pénzt adni a zsűrinek.

bye, fairco

Comments are closed.